2017. november 12., vasárnap

Az esküvő

Sziasztok!
Ez a rész lesz az utolsó rendes Amanda, ezután már csak az extra részek lesznek, illetve egy epilógus és egy könnyekkel teli utószó. Számomra is hihetetlen, hogy 4 év elteltével még működik a kicsike, úgyhogy fájdalmas lesz lezárni. A szavazásban egyértelműen azt kértétek, hogy én válasszam ki az extra részeket, (amitől reméltem, hogy megkíméltek :D ), de akkor nekiállok gondolkodni rajtuk. Három extra részt terveztem, a legelső biztosan Adam és Pete visszahozós jelenete lesz, a többit még nem tudom.
A mostani rész végéért elnézést kérek a fiatalabbaktól, de sokan kérték, így egy enyhébb 18+-al megajándékozlak titeket. Nem lesz durva, az nem az én stílusom. És bocsi, ha béna lett, nagyon szokatlan meg kínos a műfaj.




Az templomhoz odaérve már hatalmas volt a tömeg. Lottie-nak nem volt sok ismerőse, egyedül Jim-et, az autóoktatót hívta meg, azonban Pete családja és tágabb rokonsága a fél templomot kitette. Persze mi is ott voltunk, mert mi nem hiányozhatunk sehonnan. Adam is ott volt, ráadásul elvállalta, hogy vigyáz Tommie-ra, míg a szertartás tart.
Kb. 4 lépcső volt a templom bejáratáig, én mindegyiken megbotlottam, de szerencsémre Sophie és Alex mindig elkaptak.
- Lehet, hogy le kellene venned ezt a cipőt. - nézett rám aggodalmasan Alex. - Oké, hogy hozzá vagyunk szokva az eséseidhez, de ez Lottie nagy napja. Talán nem most kéne elrontani egy hirtelen bokaficammal.
- Jogos. - bólintottam, és nekiálltam levenni a magassarkúmat. A bal cipővel azonban meggyűlt a bajom és a levétel közben egyszerűen eldőltem, mert nem bírtam féllábon egyensúlyozni. Sophie visítva röhögött, ezzel Pete rokonságának egy részét kicsalva a templomból, így kb. 15 ember nézte, ahogy a földön ülök, az oldalamat fogva. Alex csak a szemét forgatta, Hayley karba tett kézzel csinálta ugyanazt, egyedül Cecy volt kedves, mivel odalépett hozzám és felsegített.
- Köszi. - mosolyogtam rá. Ebben a pillanatban érkezett meg Adam és Pete, akik először összenéztek, majd fejcsóválva nevetni kezdtek. - Naaaaa. Nem ér.
- Bocsi. - lépett oda rázkódó vállal Adam és egy puszit nyomott a homlokomra. - Tudod, hogy szeretem, hogy ilyen szerencsétlen vagy, de néha rosszul időzíted.
- Remélem, eszedbe sem jut. - mutatott Pete a mellettem heverő magassarkúkra. A lányok megint felnevettek, én pedig felsóhajtottam.
- Már egyszer levettem. Nem veszem vissza, mert akkor tényleg elvisz a mentő. Van szandálom. - mondtam és gyorsan visszamentem a kocsihoz. Természetesen a lábam tiszta kosz lett, de nem zavart, lesöpörtem a füvet róla, és belebújtam a szandálomba. - Mehetünk.
Ebben a pillanatban érkezett meg Lottie Jim társaságában. Legalábbis a fehér szalaggal díszített kocsiból erre következtettünk.
- Menj be! - lökdöste Pete-et Sophie. - Balszerencséd lesz, ha meglátod az esküvő előtt.
Pete próbált valamit magyarázni a babonákról, de Alex egy idő után egyszerűen berángatta az oltárhoz.
Lottie és Jim eközben kiszálltak, illetve kiszedték Tommie-t is, aki egyszerre volt izgatott és rémült a sok embertől. Lottie Adam-hez vezette a kisfiát.
- Köszönöm, hogy vigyázol rá. - mosolygott. Adam bólintott, majd elmosolyodott ő is.
- Ez csak természetes.
- Idő van. - kocogtatta meg a karját Hayley. Lottie lesütötte a szemét és nagy levegőt vett, majd belekarolt Jim-be.
- Csináljuk!
A templomból felhangzott az esküvői zene, mi pedig sorba álltunk a lányokkal. Először nekünk kellett bevonulni, majd Liam, Pete és Emma öccse következett a gyűrűkkel, végül pedig Lottie.
- Pofára ne ess nekem! - súgta oda Hayley, én pedig elfojtottam a vihogást. Hogy is esnék el, ugyan. A templom közepén azonban megbotlottam a leterített szőnyegben, így nekimentem Sophie-nak, aki szerencsére biztosan állt a sarkain.
- Egyszerűbb lett volna behozni téged egy hordozható székben! - forgatta a szemeit Alex, mikor végre a helyünkre értünk. Liam ekkor ért a pap mellé, valamint ebben a pillanatban zúgott fel még erőteljesebben a nászinduló. Lottie elpirulva lépkedett Jim mellett, aki láthatóan büszke volt a pótapaságára.
Pete-hez érve Jim átnyújtotta Lottie kezét a fiúnak, majd a helyére ment. A pap elkezdte az esküvői szertartást, amiből egy mondatot sem tudnék felidézni, ugyanis végig a boldog párt néztem. Pete arcán látszott, hogy iszonyatosan büszke magára, amiért ilyen hamar sikerült összehoznia az esküvőt, ugyanakkor észrevehetően meg volt hatva. Lottie halkan beszélt, szinte suttogva, mintha álmodna és nem akarna felébredni belőle. Még mindig nem hitte el, hogy ez vele történik.


A szertartás után sor került a rituális csokordobásra is. Lottie csodaszép csokra először Cecy kezében landolt, de ő nem fogta meg rendesen, így kicsúszott a kezéből, egyenesen a fejemre, aminek következtében úgy megijedtem, hogy a mai napon már másodszor, fenékre ültem. A csokor ott hevert az ölemben.
- Na Adam. - veregette meg a hátát Pete. - Kezdhetsz spórolni. Egy esküvő nem olcsó ám.
Adam amolyan 'menj már' jelzésként mosolyogva megbökte Pete vállát, majd felsegített és magához ölelve megcsókolt.
A közjáték után mindannyian átvonultunk a külváros egyik legjobb szállodájába, ahol is az esküvői vacsora vette kezdetét.
*
(Pár órával később)

A vacsora egyszerű volt, közkedvelt ételekkel, amik nem kerültek egy vagyonba. Ezt mindenki értékelte, egyedül Pete egyik távoli nénikéje háborodott fel a tényen, hogy nincs kaviár, hiszen ő azt szokott enni az esküvőkön. Hát istenem. Akkor hozzon magával.
Mindenki táncolt, Lottie-t éppen Pete egyik bácsikája forgatta és a lány arcából ítélve igencsak érdekes dolgokat súghatott a fülébe. Ekkor Emma a szemét forgatva odalépett hozzá és lekérte a bácsit.
Tommie önfeledten rohangált körbe, azonban fél tízkor már nagyon fáradt volt, így Jim hazavitte. A lányok is kezdtek hazaszállingózni lassan, a legtovább Alex maradt, akivel rengeteget táncoltunk és hülyéskedtünk olyan zenei csodákra, mint a What is love.
Tizenegykor Alex is elköszönt, én pedig megkerestem Adam-et. Egy puszit akartam adni az arcára, de egy jókora ásítás lett belőle, így tulajdonképpen az arcába ásítottam.
- Neked is szia. - röhögött, majd álmos fejemet látva elköszönt Emma-tól. - Induljunk.
Gyorsan elbúcsúztunk az ifjú pártól és beültünk a kocsiba. Adam 1,5 éve vezet, így egyáltalán nem féltettek a szüleim, amiért ő fuvaroz.
- Ott vagyunk már?  - nyafogtam, ugyanis olyan álmos voltam, hogy majdnem lefejeltem az ablakot.
- Még csak 10 perce jövünk.  - forgatta a szemét. - Még hozzánk se értünk el.
- Basszus, akkor hazáig még 30 perc. - szenvedtem.
- Micsoda szerencse, hogy ma nálam alszol.
- TESSÉK? - kérdeztem döbbenten. Ezt nekem senki nem mondta.
- Meglepi. - mondta unottan, majd felnevetett. - Mielőtt megkérdezed. Lesz cuccod.
- De hogyan?
- A szüleim elmentek hozzátok és anyukád adott nekik ruhát meg mindent, ami kellhet.
- Nagyon cseles. - bólogattam. - Már csak egy kérdésem van.
- Igen? - forgatta a szemeit.
- Ott vagyunk már?
- Nem hiszem el. - röhögött.
- Na, de ott vagyunk?
- Igen.
- Tényleg!?
- Nem.
Ekkor mindkettőnkből kitört a nevetés és a maradék 5 perc utat felszabadultan nevetve tettük meg.

*
(Másnap reggel)

Tegnap fürdés után szinte azonnal beájultunk az ágyba és fel se keltünk reggel kilencig. Jólesően nyújtózkodtam Adam mellett, majd lábujjhegyen kiosontam a konyhába, hogy főzzek magunknak egy teát.
Mire kész lett a tea, Adam is felébredt, úgyhogy megreggeliztünk  együtt, majd elmosogattunk.
- A családod megint a távollétével tüntet? - kérdeztem csendesen, előre félve a választól. Mikor felkeltem, már akkor tudtam, hogy nem lesznek itt, ha kimegyek. Ez pedig csak egyet jelenthetett.
- Úgy nézem. - vont vállat. - Most azonban ártatlan vagyok benne. Annyit tudok, hogy Cecy a barátnőivel találkozik, hogy gyakorolják a koreográfiát. A szüleimről nem tudok semmit.
- Értem.  - mondtam. Tudtam, hogy ez lesz. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy az enyhe idegesség mellett nem éreztem egyfajta kellemes várakozást.
- Na jó, elég ebből! - húzott magához Adam. - Túl sokat töröd azt a szép fejed. Nem fogok rád ugrani, ha ezen agyalsz. Azt csinálunk, amit MINDKETTEN szeretnénk.
Elmosolyodtam és boldogan csókoltam meg. Minden félelmem elszállt. Szeretem ezt a srácot, 3 éve vagyunk együtt, és tudom, hogy sose tenne olyat, amivel bánt engem. Vigyáz rám. Ez a tudat pedig a maradék félelmeimet is elűzte.
Rámosolyogtam, ő pedig azt hiszem, megértette a hangtalan válaszomat, ugyanis még szorosabban húzott magához, majd egyszerűen az ölébe kapott és felvitt a szobájába. Lerakott az ágyára, majd kérdőn rám nézett.  Mikor látta, hogy még mindig nem kaptam pánikrohamot, mellém feküdt, magához húzott és megcsókolt. Boldogan csókoltuk egymást, majd ahogy a helyzet kínossága oldódni kezdett, egyre jobban beleéltük magunkat a dologba. A ruháink szinte észrevétlenül kerültek le rólunk, majd amikor már csak a fehérnemű maradt, szorosan magamhoz húztam Adam-et és pár másodpercig csak mozdulatlanul bújtam hozzá. Ő megértette ezt, és megvárta, amíg egy nagy sóhajjal ismét rámosolyogtam, majd elpirulva bólintottam, jelezve, hogy mehet tovább.
Lassan, végig a szemembe nézve vette le a maradék ruháimat, majd az övét is. Látott már így, azonban az 'játszadozáson' sosem jutottunk túl, most azonban mindketten úgy éreztük, hogy eljött a pillanat. Pár perc ölelkezés, csókolózás és simogatás után már nem is volt kínos vagy furcsa, ahogy kinyitotta a kis zacskót, majd a kezdeti fájdalom után már kifejezetten tetszett. Végig figyelt a reakcióimra, ha felszisszentem, akkor abbahagyta és várta, amíg megszokom a dolgot. Nem fogok hazudni, nem olyan volt, mint a romantikus filmekben, nem volt tűzijáték, csillámpor meg sikítás, ugyanis mind a ketten kezdők vagyunk, tehát rengeteget bénáztunk közben. De szerelemből tettük meg, nem pedig azért, mert "hát miért ne?", így az egész fantasztikus élmény volt. Lesz ez jobb is, hiszen még csak először próbálkoztunk vele, de biztos vagyok benne, hogy ennél nem lehetett volna jobb első alkalmat kívánni.
Utána boldogan vigyorogva feküdtem az ágyon, míg Adam tett egy gyors utat a szemetesig és vissza. Bebújt mellém, majd átölelt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva. - Nem mondtad, hogy fájt volna, de azért jobb, ha megkérdezem.
- Szokatlan. - mondtam elmélázva az előbbieken, amitől azonnal elpirultam. - Néha picit kellemetlen volt, de nem fájt. De legközelebb jobb lesz.
- Legközelebb? - vonta fel a szemöldökét játékosan. - Mikor tetszett meg ennyire? Eddig úgy kellett minden alkalommal megnyugtatni, hogy ebben semmi rossz nincs.
- Talán akkor, mikor először láttalak ruha nélkül. - mosolyogtam. - És nem akartál rögtön lefektetni, hanem megelégedtél az ölelkezős, "ártatlanabb" formákkal.
Összebújtunk, majd pár perc néma csend után Adam megint megszólalt.
- Tehát akkor nem vettem el most a kedvedet?
- Viccelsz? - hördültem fel. - Nagyon tetszett.  Meg kell szokni persze, de akkor is. Nem is a testi része, hanem az érzelmi a legjobb. Érződik, hogy szeretsz és ez annyira jó.
- Tudod... - kezdte. - Nekem a testi része is nagyon tetszik ám, de természetesen az a legjobb benne, amit te is mondtál. Itt vagy végre a karomban és szerethetjük egymást.
Hozzábújtam, annyira szorosan, ahogy csak tudtam.
- Köszönöm. - suttogtam a fülébe. - Köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek.
- Én is szeretlek és köszönöm neked az előbbit. Nagyon jó volt.
- Igen... és biztosan lesz jobb is.
- Ebben én is biztos vagyok. - mosolygott, majd megcsókolt, én pedig boldogan adtam át magam az érzésnek, hogy itt van velem, és reményeim szerint ez mindig is így lesz.




















2017. október 30., hétfő

A boldog násznép

Sziasztok!
Bocsánat, hogy csak most jutottam a következő rész megírásáig, nem voltam itthon a hosszú hétvégén. Szerencsétekre nekem is van őszi szünetem, tehát úgy tervezem, hogy ebbe az egy hétbe bele fog férni még legalább egy rész. :)
Hosszú rész lesz és nagyon remélem, hogy tetszeni fog. Kommentek jöhetnek.



Lottie híre bombaként robbant. Hosszú percekig nem kaptam levegőt.
- Ami, ott vagy? Halló! - próbálkozott Lottie. Én nagy nehezen összekapartam magam.
- Itt vagyok. Bocs, de elég váratlanul ért a dolog.
- Mintha nem te mondtad volna pár hete, hogy költözzek össze vele. - mondta és tökéletesen magam elé tudtam képzelni, hogy a szemeit forgatja.
- Igen, igaz. De egy esküvő... nem semmi a srác.
- Tudom, tudom. Ráadásul ezzel annyi mindent a nyakamba szakít. Tervezni kell, készülődni...
- De Lottie, hiszen nem 2 hét múlva házasodtok össze! - nevettem, majd a hirtelen beállt csend után ijedten folytattam. - UGYE nem 2 hét múlva házasodtok össze?
- Pete október végére gondolt. - mondta csendesen Lottie.
- Na de... utolsó évet járja az egyetemen. - gondolkoztam. - Nincs rendes állása. Miből akarja ezt az egészet 4 hét alatt megszervezni? Nagyon remélem, hogy nem a te pénzeden.
- Nyugalom. Ugyanezeket kérdeztem meg tőle. - csitított. - Még a családja is csak egyszer látott. Nem lesz ebből ilyen hamar esküvő, úgyhogy nyugodj meg.
- Ne haragudj, de az is elég felkavaró, hogy egyáltalán lesz. - dőltem hanyatt az ágyon. - Nem hittem volna, hogy Pete ilyen "megtalállak és magamhoz kötlek" típus.
- Olyan vagy. - nevetett Lottie. - Egyszerűen úgy tűnik, hogy működik ez az egész.
- Na de egy hónap után? - hitetlenkedtem. - Sok minden kiderülhet még a másikról.
- Tudom drága. Ezért is mondtam neki, hogy nyáron házasodjunk össze. Addigra befejezi az egyetemet, talál munkát és jobban megismerjük a másikat.
- De akkor miért mondtál neki igent, ha te is tudod, hogy korai? - értetlenkedtem.
- Szeretnék hinni benne, hogy ő az. - suttogta Lottie. - Az első pillanattól kezdve megértjük egymást. Ugyanaz az értékrendünk. Egy pillanatra sem ítélt el. Tommie imádja és ez kölcsönös. Ha nemet mondtam volna, akkor azt hihetné, hogy csak kihasználom. De nem. Én szeretnék a felesége lenni. -
Olyan hangon mondta ezt, hogy beleborzongtam.
- Ez gyönyörű volt Lottie. - mondtam neki. - És így már értem.
- Az jó. Megkérhetlek, hogy még ne kürtöld szét a hírt a lányoknak? Még semmi nincs kitalálva, úgyhogy megtudják, amint én is többet tudok.
- Rendben. De akkor én miért tudom már most? - értetlenkedtem.
- Mert neked köszönhetem őt. - felelte habozás nélkül, majd elköszönt és letette. Én még sokáig emésztettem a hírt.

*
(Április)


- Mi a franc???? - visított fel Sophie, miközben elolvasta a kezében tartott halványsárga meghívót. A többiek kérdőn néztek rá, hiszen barátnőnk úgy festett, mint aki megőrült. Legalábbis kevés ember szokott visítozni, miközben pizsamában megy ki a postáért.
- Mi történt? - nézte kíváncsian a még mindig ugráló Sophie-t Riry.
- Sophie, gyere már be! - kiabált Alex dühösen. - Felnőtt nő vagy, egy kutyás pizsamában ugrálsz a kertedben, miközben minden járókelő téged néz.
Sophie továbbra is csak bambán vigyorgott maga elé, így Hayley kiszaladt érte és betessékelte a házba, a bámészkodóknak pedig mondott néhány keresetlen szót.
- Minden rendben van? - kérdezte óvatosan Emma, aki éppen a tavaszi szünetét töltötte nálunk. Most, hogy a bátyja Lottie-val volt, csak még jobban a társaság tagja lett.
- Ezt nézzétek! -lobogtatta meg Sophie a papírt az orrunk előtt, de a hadonászás miatt nem tudtuk elolvasni.
- Sophie, most már higgadj le! - csapott felé Alex és kitépte a meghívót Sophie kezéből. Azaz tépte volna, de Sophie annyira erősen tartotta, hogy elszakadt.
- Mennyire bénák vagytok istenem. -fogta a fejét Hayley. Sophie és Alex egymást kezdték okolni, én pedig gyorsan felvettem a darabokat és megpróbáltam összerakni. Elmosolyodtam, amikor elolvastam az első sort.
- Ha nem visítanál, mint az ovisok az állatkertben, akkor nem téptük volna el. -mondta Alex.
- Nyugalom. -emeltem fel a kezem. -Erre semmi szükség.
-Te csak ne add elő folyton a békebírót! -fújtatott Alex.
- Nem igaz, hogy Lottie és Pete esküvői meghívója felett is ilyeneket mondasz. - mondta Sophie megbántva, a többiek pedig elnémultak.
- Mi??????? - hőzöngött Riry.
- A romantikus filmek, amiket meg kell néznem nem ennyire klisések. -fogta a fejét Hay. - Hiszen rohadt fiatalok. Hova sietnek?
Alex szótlanul bámult, majd rám nézett.
- Te mit somolyogsz? Miért nem vagy kiakadva?
- Öhm... szerintem logikus dolog. - próbáltam menteni a menthetőt, de Alex átlátott rajtam.
- Mióta tudod?
- Október eleje. - sütöttem le a szemem. Néhány 'miért nem mondtad' és hozzámvágott párna után gyorsan elmeséltem a telefonos sztorit. Miután befejeztem, akkor vettük csak észre a csendes Emma-t.
- A bátyám megnősül. - suttogta, láthatóan elfeledkezve arról, hogy nincs egyedül. Feszengve néztünk össze.
- Emma. - kezdte Riry. - Baj van?
- Hogy teheti? - csattant fel hirtelen Emma. - Egy éve sem ismerik egymást. Hogy képzeli az a ribanc, hogy elveszi tőlem a bátyámat? Képes odaköltöztetni a világ végére? Jó, hogy nem Alaszkába mennek lakni.
Döbbenten meredtünk rá. Nem tudtuk, hogy Emma így érez Lottie-val kapcsolatban.
- Emma, hogy beszélhetsz így Lottie-ról? mondta szemrehányóan Sophie. - Hiszen tudod, hogy egy angyal.
- Igen, ezért van egy 4 éves gyereke 20 évesen. -forgatta a szemeit Emma. - Igazad van, csupa ártatlan jóság. Olyannyira, hogy ráakaszkodik az első pasira, aki hajlandó érintkezni vele, hogy a kölykének apja legyen.
Szótlanul bámultunk Emma-ra, aki annyira belelovalta magát a hír miatt érzett sokkba, hogy felpattant és hisztérikusan zokogva kiviharzott a házból.
- Hú basszus! - kapott levegő után Alex. - Ez nem lesz semmi.
- Szegény Lottie és Pete. - sóhajtott Riry. - Mindkettő elég mindenen keresztül ment már, erre megkapják a hisztériás kishúgot is.
- Emma pedig abszolút nem ilyen. - tűnődött Alex.
- Az lehet, de ez most eléggé kiborította. - mondta Hayley, majd az ablakhoz sétált és utánanézett. - Tessék. Úgy rohant, hogy már el is tűnt. Remélem, nem lesz baja.
- Beszélni kellene vele. - javasolta Sophie. - Mielőtt bármi hülyeséget csinál.
- Azt hiszem, elkéstetek. - mondtam, ugyanis megjelent a telefonomon Lottie neve, mint bejövő hívás.
A lányok feszülten figyeltek, miközben én szorongva a fülemhez emeltem a kagylót.
- Igen?
- Hogy tehette? - ordított a telefonba Pete, én pedig automatikusan arrébb vittem a mobilt, hogy ne kapjak halláskárosodást. - Hogy lehet ennyire undok? Lottie bőg és azt hajtogatja, hogy hiba volt az egész és tudhatta volna, hogy neki nem jár a boldogság, mert csak egy tinikurva.
- Te jó ég. - suttogtam, majd felemeltem a hangom. - Pete, nyugodj le! És ne ordíts már, mert megsüketülök! Kösz. Szóval. Hagyj neki időt! Biztosan rájön, hogy téved. Nem gondolja komolyan, csak hirtelen jött a hír. Meg tudod, hogy mennyire szeret téged. Furcsa lesz, hogy nem vagy ott vele.
- De nyár óta Lottie-val lakom. Hétvégente járok csak haza.
- Tudom, és hidd el, hogy ez is nagy sokk volt neki. Úgy érzi, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnsz. Mert valljuk be, Mesa nagyon messze van New York-tól.
- Ezt is tudom. Viszont Lottie itt talált békességet, Tommie itt született, ide kötődik, megértem és támogatom az ötletet, hogy itt fejezze be az ovit.
- Ezt is tudom. - mondtam halkan, majd miután mindenki vadul integetett, fogtam és kihangosítottam a hívást. - Egyáltalán miért akarod ilyen hirtelen elvenni Lottie-t? Alig egy éve ismeritek egymást.
- Ne kezdd te is! - csattant fel. - Az unokatesód fél évig szívta a vérem, utána téged sem tudtalak megszerezni, most itt van Lottie, szeretjük egymást, látom vele a jövőmet, ez már csak nem bűn?
- Tehát azért akarod elvenni, hogy magadhoz kösd és nehogy ő is elhagyjon? -szólt bele Riry csendesen. - Félsz, hogy egyedül maradsz, pedig 23 éves vagy csak.
- AMANDA PARKER, te kihangosítottál? - kérdezte fenyegetően Pete.
- Vissza szépfiú.  -szólt bele unottan Hayley. - Ha rossz kedvemben találsz, akkor felveszem, ahogy megfenyegeted Amit és utána lesz pár köröd a rendőrségen.
- Elnézést. Nem úgy gondoltam. Csak Emma nagyon kiakasztott. - sóhajtott Pete, a háttérben pedig újra felhangzott a zokogás.
- Megértjük. - mondta egy kedves mosoly kíséretében Sophie, amit értelemszerűen Pete nem látott. - Viszont egyetértek Riry-vel. Lehet, hogy tényleg korai. Nagyon édesek vagytok, de még mindegyikőtök gyerek kb. Te egyetemre jársz, most fogsz végezni, nincs állásod, miből akarod eltartani azt a lányt? Ő pedig Tommie miatt nem ment egyetemre, van 10 elvégzett osztálya, rohadt keveset keres és kiskorú. Mit akarsz? Éljetek együtt, legyetek boldogok, az esküvőt pedig hagyd akkorra, amikor képesek vagytok egy igazi családot létrehozni.
- Most is lehet gyerekünk. - értetlenkedett Pete, mire egyrészt a fejünkre csaptunk, másrészt tátogva és mutogatva tárgyaltuk meg az újabb fejleményt, miszerint még gyerekeket is akar Lottie-val.
- Nem attól lesztek család, hogy van gyereketek. - világosította fel Alex. - Hanem attól, hogy két felelősségteljes felnőtt él együtt, akik tudnak gondoskodni magukról külön-külön, így nem azért kerülnek össze, hogy legyen, aki eltartsa őket. Jelen esetben ez a te részedről nincs meg. Én azt mondom, várjatok ezzel őszig. Te jövő hónapban diplomát kapsz, ha levizsgázol mindenből, utána elkezdhetsz dolgozni. Egy nyár alatt építészmérnökként össze lehet szedni egy szép összeget. Pláne, ha valaki fotózni is tud.
- Még átgondolom. - mondta Pete. - Köszi a beszélgetést lányok. Most megyek és megnyugtatom Lottie-t. Sziasztok!
- Sok sikert! - mondtuk egyszerre, majd letette.
- Őszintén remélem, hogy Emma minél hamarabb észhez tér. - csóválta a fejét Hayley és mindannyian egyetértettünk vele.
*
(Szeptember)

Az elmúlt 5 hónap igen eseménydús volt. Emma rengeteg jelenetet rendezett, még odáig is elment, hogy felhívta Lina-t, aki egyszer betoppant Lottie otthonába és megfenyegette Lottie-t, hogy kicsinálja, ha nem hagyja el Pete-et. Szerencsére a srác hazaért közben és 3 perc után kihajította a nyávogó unokatesómat.
Pete befejezte az egyetemet és keményen dolgozott a nyáron, hogy megkeresse az élete indulásához szükséges összeget. Hatalmas mázlija volt, ugyanis megkapott egy nagyon fontos munkát, egy New York-i szálloda építését kellett megterveznie és kiviteleznie, ami a napokban készült el. Rengeteg pénzt keresett vele, plusz a szüleitől is kapott egy "kisebb" kezdőlöketet. A szülők egyébként is első látásra beleszerettek Lottie-ba, még Tommie sem tántorította el őket, így Emma egyedül maradt az utálkozásával.
Idővel azonban ő is belátta, hogy helytelenül viselkedik, ugyanis Pete meghívta magukhoz pár napra, ahol Emma-t eléggé arcon ütötte a kemény valóság. Volt bent Lottie munkahelyén, ahol a lány napi 8 órát dolgozik, mint raktáros. Látta, hogy a törékeny Lottie hullafáradt, de ennek ellenére egy zokszó nélkül tűri és csinálja, majd esténként fáradtan, de mosolyogva viszi haza Tommie-t és rettenetesen hálás a legapróbb segítő gesztusért is. Emma a 4 nap végén szinte szótlanul ülte végig a 4 órás repülőutat, majd otthon 2 órát sírt, mivel gyötörte a lelkiismeret furdalás, hogy ő is megkeserítette Lottie életét, ami eddig sem volt egyszerű. Utána azonnal felhívta őket, bocsánatot kért és biztosította őket, hogy nála jobban csak ők örülnek az esküvőnek.
Miután az utolsó akadály is elhárult, a boldog pár szeptember végére tűzte ki az esküvőt. Pete véglegesen Lottie-hoz költözött, de egyetértenek abban, hogy ez csak 2 évre szól, ameddig Tommie el nem kezdi a sulit, ugyanis akkor egy nagyobb városba költöznek. Addig is Pete dolgozik, ingázik New York és Mesa között, hogy minél több munkával, minél jobban meg tudja alapozni a későbbi életüket. Lottie sem fog tétlenkedni, elhatározta, hogy magántanulóként befejezi a gimit, így beiratkozott a Phoenix-i gimibe, ahova én is jártam egy évet. Nagyon drukkolunk neki, hogy bírja a tempót.
Most pedig itt állunk a lányokkal és várjuk, hogy elindulhassunk, ugyanis az esküvő 20 perc múlva kezdődik. Mi leszünk a koszorúslányok, ezért együtt fogunk menni a helyszínre. Egyelőre a nappalinkban tolongunk, a családom már elment, mi pedig várjuk Adam-et és Pete-et, hogy elfuvarozzanak a templomba.
- Dudáltak. -ujjongott Cecy, aki szintén koszorúslány lesz. - Itt vannak. Menjünk.
A lányok elindultak, én pedig bezártam a házat. Nagy levegőt vettem és elindultam, hogy részese legyek ennek a különleges napnak, amikor két szeretetéhes ember végérvényesen megtalálja a maga boldogságát.
Én koszorúslányként





Remélem elég hosszú lett, igyekszem még jönni a héten.
A múltkori rész elején is említettem, de nem reagáltatok rá. Tervezek megírni "kimaradt jeleneteket", úgyhogy amennyiben szeretnétek, hogy legyen ilyen, akkor írjátok meg, hogy melyiket szeretnétek olvasni. Csináltam hozzá szavazást is, tekints jobb felülre! :D
Kellemes szünetet és pihenjetek sokat!
Hugs&kisses
Pocahontas




2017. október 1., vasárnap

Körkép

Sziasztok!
Tudom, hogy azt ígértem, hogy még 'a héten' jön az új rész, de beindult az egyetem és elborít az ógörög töri és Nagy Sándor.
Igyekszem összeszedni magam, mert ez így nem jó, hogy eltűnök hetekre. :/
Kompenzálásként kigondoltam egy olyat, hogy esetleg megírok ilyen 'kimaradt jeleneteket' pl. Pete és Adam, mikor Pete visszahozta Adam-et, Alex és Nate amikor kicselezték Clau-t, stb. Igazából bármit, amit szeretnétek! Írjatok kommentet, hogy melyiket szeretnétek elolvasni! :)
A plusz részek a történet végén lesznek, vagyis előbb lezárom. Még kb. 3 rész van hátra. *ijedt sikolyok* Nyugalom. Én nagyon szép zárást találtam ki neki, remélem tetszeni fog nektek!




A gigantikus csók után még órákig beszélgettünk és én félig sírva, félig nevetve hallgattam Adam magyarázatát, hogy kivel mi történt, mióta nem beszéltem velük. Boldog voltam, hogy végre ismét egymásra találtunk és biztos voltam benne, hogy a történtek után csak még jobban fogjuk szeretni egymást. Ha ezt kibírtuk úgy, hogy a végén ismét együtt vagyunk, akkor mostantól semmi nem választhat el minket egymástól.
*
(3 hónap múlva, szeptember eleje)


A nyár csodás volt. Mivel a következő tanév mindenkit az egyetem fog érni, ezért nem volt más feladatunk, mint jól érezni magunkat. Fel-alá utazgattunk a lányokkal, még abba is belementek a szüleink, hogy egyedül elmenjünk Emma-hoz. :)
Augusztusban Riry is hazatért, akit hatalmas ovációval fogadtunk a reptéren. Barátnőnk magabiztosan, mosolyogva és az elindulásához szükséges pénzzel tért haza LA-be és 2 héttel utána el is költözött a folyton sápítozó anyjától. Mióta külön él, sokkal boldogabb és már pszichológusra sincs szüksége. Pár hete pedig összejött egy sráccal, akit a közértben ismert meg. A srác pénztárosként dolgozik ott, Riry pedig naponta legalább egyszer leugrik Cola-t venni, olyan mennyiségben issza. Megtetszettek egymásnak és Scott randira hívta a mi Riry-nket. Azóta boldogok együtt.
A felvételi eredmények is kiderültek közben, mindannyiunk élete sínen van, bár van, akinek kicsit más módon.
Alex végül kémikus lett, de aktívan részt vesz az egyetem énekkarában. Természetesen első nap közölte, hogy "itt mindenki béna", de nem is ő lenne, ha normálisan viselkedne a többi kémikus-jelölttel.
Sophie nagy nehezen bejutott a Képzőművészetire, így őt mostanában legtöbbször festékes kézzel, esetleg hajjal lehet látni. Adam-mel együtt majd kiugranak a bőrükből, hogy elsőre bekerültek egy művészeti egyetemre, ami köztudottan nem egyszerű.
Beckie bejutott a Zeneakadémiára, így minden adott, hogy énekes lehessen, míg Jessy sajnos nem került be. De a szőke lányt se kell félteni, mivel Rob sem jutott be a bölcsészkarra, így közösen jelentkeztek egy bárba, ahol Rob pincérkedik esténként, Jessy pedig énekel. Pénzt keresnek vele és ki tudja? Lehet, hogy nem is kell egyetemi végzettség, hogy boldogulni tudjanak és elérjék, amire vágytak.
Emma még mindig gimibe jár, ugyanis ő 5 évfolyamos suliban tengette eddig is napjait, így neki még van egy éve a vizsgákig és a gyomorgörcsig, hogy mi akar lenni. Egyébként pszichológusnak készül.
Hayley pedig.... nos, én röhögőgörcsöt kaptam, amikor megtudtam, hogy Hay hol folytatja. Drága barátnőm olyannyira beleélte magát, hogy filmszerűen viselkedem és még rosszul is alakítom, hogy elhatározta, megmutatja, hogy hogyan is kell ezt jobban, így most kezdi az első évét rendező szakon. :D
Én pedig sajnos nem lettem színésznő, így Hayley nem tud instruálni. Helyette kisgyerekekkel fogom tölteni napjaimat, mivel úgy határoztam, hogy óvónéni leszek és szerencsére az univerzum is így gondolta, így felvettek. A gondolat is örömmel tölt el, hogy a sok picit én taníthatom meg dolgokra és szeretgethetem őket.
Mondhatjuk, hogy a mindenki élete sikeresen alakult és még fiatalok vagyunk, tehát előttünk van minden lehetőség. Minden adott, hogy boldogok legyünk.
Ez a kijelentés különösen igaz két bizonyos valakire. Mindannyiunk döbbenetére Pete elhívta randizni Lottie-t és pár alkalom után Lottie izgatottan hívott fel.
- Azt hiszem, bele tudnék szeretni! - mondta kétségbeesetten. - Mit tegyek?
- Ezt miért tőlem kérdezed? - kérdeztem vissza.  - Amúgy is mi a baj ezzel?
- Nem akarok megint csalódni és összetörni. Itt van Tommie és nem hagyhatom cserben azzal, hogy sírok valaki után és depressziós leszek. Megint.
Én ekkor értettem meg, hogy Lottie mennyi minden szenvedésen ment keresztül igazán. Annyira megviselték a történtek, ami teljesen érthető, hiszen 20 éves és van egy kisfia, hogy nem mer újból nyitni.
- Akkor sem élhetsz így. - mondtam halkan. - Bármi történt is... nem zárhatod ki magad mindenből.
- Nem zárom ki magam, csak véde...
- De igen, kizárod! - vitáztam vele. - Neked is jár egy társ. És higgy nekem. Hiába voltak balhéim vele, Pete Swan egy nagyon rendes srác. A szörnyeteg unokatesómat is tudta szeretni, akkor téged még jobban tudna. És Tommie sem ijesztette el, hiszen úgy hívott el, hogy tudott róla. Én adnék neki egy esélyt a helyedben. Mellesleg, ha megbánt, Adam úgyis kinyírja. Csodálom, hogy eddig nem tette meg.
- Ugyan Ami! - mondta vidámabb hangon. - Pete beszélt Adam-mel, mielőtt engem elhívott.
- Micsoda? - képedtem el. - Nekem egyik se mondta.
- Nem a te dolgod. - mondta vidáman. - Szóval Adam nem fogja bántani. Bár abban igazad van, hogy megvédene, ha Pete bántana.
- Nem fog. Hülye lenne bántani. Higgy nekem! Ha most elszalasztod, egész életedben úgy fogsz rá visszagondolni, hogy kihagytad a lehetőséget, ami talán az esélyed volt a boldogságra. Hiszen mennyire jól érezted magad vele eddig is!
- Tudom, de ez más. - motyogta Lottie.
- Miért lenne más?
- Mert hozzám akar költözni, hogy többet tudjunk együtt lenni és így része lenne Tommie életének is. - mondta, én pedig sikítva hajítottam el a kagylót.
- ÚRISTEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 - Ami, jól vagy? - próbálkozott Lottie a telefonból, de nem hallottam. Miután kivisítoztam magam, felkaptam.
- Azonnal mondj neki igent! Istenem. Lina-val félév alatt se akart összeköltözni, veled pedig randizott négyszer. Nagyon bejössz neki.
- De basszus, alig ismerem! 3 hónapja láttam először.
- Jól van, jól van. - próbáltam megnyugtatni őt is meg magamat. - Akkor hívd meg egy hétre. Azalatt tudtok együtt lenni, meglátjátok, hogy milyen és hogy akarjátok-e.
- Ez nem rossz ötlet. - gondolkodott el. - De ha igazából egy sorozatgyilkost szabadítasz rám...
- Nem, nem az. Vagy csak jól titkolja. - mondtam nevetve.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd letettük. Én teljes felvillanyozódtam a hírre, hiszen mikor először láttuk kettesben őket sétálgatni, nyilvánvaló volt, hogy ezek ketten csak egymásra figyelnek és minden megszűnt számukra létezni.
- Ezek baromira egymásba fognak szeretni és Adam tajtékozni fog, hogy Pete minden nőjét lenyúlja. - summázta Alex a véleményét, amivel tulajdonképpen egyetértettem. Az meglepetésként ért, hogy Adam ennyire jól kezeli, hogy Pete megkörnyékezte a majdnem exét, de büszke voltam rá. Lottie és Pete pedig... mind a kettő megérdemli, hogy boldog legyen.
Ami Adam-et és engem illet, mi megvagyunk, boldogan és összetartóan. Rengeteg időt töltünk együtt, szerencsére nincs messze az egyetemünk se a másikétól, így gyakran tudunk összefutni. Ugyanott folytattunk mindent, ahol abbahagytuk, így lassan oda is eljutunk, hogy egy teljes éjszakát töltsek nála, nem feltétlenül édesen és ártatlanul összebújva alvás céljából. ;)
Ez előtt azonban történt egy olyan esemény, amit tulajdonképpen vártunk, de mindannyian azt hittük, hogy esetleg csak évek múlva következik be. De nem. Szeptember végén kaptam egy telefont és a hírre kiesett a kezemből a mobil és megszólalni sem tudtam, de nagyon boldogan vigyorogtam bele a világba. A fantasztikus hír, pedig így hangzott.
- Ami, drágám, Pete megkérte a kezemet és igent mondtam.































2017. szeptember 7., csütörtök

Solution

*dobpergést kérek*
Itt vagyok újra! Néhány napja már visszatértem a másik blogon (lásd oldalt), de itt még elmaradásom van, ugyanis azt ígértem, hogy befejezem a sztorit a suliig. Ha úgy vesszük, időben vagyok, mert nekem hétfőtől van csak suli, mert az egyetem akkor indul, tehát lehet, hogy addig befejezem. :D De nem hiszem.
Emellett a blog is visszatért normál színéhez, itt az ősz, éljen a piros háttér! (Igen, nagyon piros-fanatikus vagyok.)
Amanda történetéből nem tudom pontosan, hány rész van hátra, de már nagyon a végén járunk, úgyhogy készüljetek a fináléra! :)



Kedd reggel kopogásra ébredtem. Matt dörömbölt az ajtómon, először halkan, majd mikor nem reagáltam, egyre hangosabban, egy idő után pedig egyszerűen bejött és elkezdett bökdösni, ami természetesen felébresztett.
- Mi az? - kérdeztem nyögve, hiszen reggel 9 óra volt és szünet, tehát még egy 30 percet minimum terveztem aludni.
- Keresnek. - mondta szűkszavúan, majd kifelé indult.
- Kicsoda? - kérdeztem, miközben kikászálódtam az ágyból.
- Valami szőke csaj. Sose láttam még. - vont vállat, majd becsukta maga mögött az ajtót. Én azonnal felélénkültem, hiszen nyilván Lottie az. Csak azt nem tudom, hogy a címemet honnan tudja.
Rohamtempóban siettem le a lépcsőn. Lottie a nappaliban ácsorgott.
- Jó reggelt! - mosolygott csapzott kinézetemet látva.
- Neked is. - ásítottam. - Baj van?
- Nem, nincsen. Beszélhetnék veled?
- Persze, gyere fel. - mutattam a lépcsőre.
- Úgy gondoltam, hogy sétálunk egyet.
- De korán van. - nyögtem fel.
- Úgyis ébren vagy. És Tommie-nak is jót tenne. - mondta, én pedig ekkor vettem észre a szőnyegen játszó kisfiút.
- Ahh... - grimaszoltam. - Rendben.
Felmentem és 10 perc múlva ruhában és rendezett hajjal tértem vissza.
- De előbb eszem! - közöltem ellentmondást nem tűrően, ugyanis Lottie már indult volna. Én azonban leültem és megettem egy szendvicset és egy joghurtot, sőt, hogy húzzam az időt, még szépen, komótosan egy teát is főztem magamnak, amibe a lehető leglassabban adagoltam a cukrot.
- Igyekezz már! - mondta Lottie, mikor végre elkezdtem inni a teámat. - Tommie is menne.
- Hiszen meg se szólal és láthatóan jól elvan. - mutattam a kisfiúra, aki az időközben felébredt Sam-mel játszott. A szüleim is előkerültek, bemutatkoztak és mivel ez nem az első ilyen eset, nem nagyon akadtak fent azon, hogy mit keres egy számukra idegen lány a nappaliban.
Mikor végre befejeztem a reggelit, összeszedtem a cuccaimat (személyi, pénz, diák, stb.) és elindultunk. Lottie mosolyogva sétált a park felé.
- Tulajdonképpen mit akarsz megbeszélni? - kérdeztem, miközben utána loholtam, ugyanis olyan gyorsan ment, hogy az már futásnak minősül szerintem.
- Majd elmondom, ha odaértünk. - vetette hátra.
10 perc múlva egy padon ültünk, én lihegve, ő vigyorogva, Tommie pedig körülöttünk szaladgált.
- Tehát? - kapkodtam a levegőt. - Mi volt tegnap?
- Egész nyugodt volt, ahhoz képest, hogy mekkora sokk volt neki elsőre. Beszéltünk majdnem 3 órát. Tommie-n kicsit fennakadt.
- Érthető.
- Persze, tudom. De nagyon megértő volt. Elmondtam neki minden részletet és megértette.
- Cody-t is? - döbbentem meg.
- Őt is. Akkor mondjuk majdnem lefordult a padról, de utána összeszedte magát. Erős srác.
- Azt tudom. - sóhajtottam. - És akkor most mi lesz?
- Mivel Mesa-ban élek és Tommie oda jár oviba, ezért visszamegyek. De gyakran eljövök ide. Azt sem zárom ki, hogy visszaköltözöm.
- Azta! - öleltem át. - Tök jó lenne. Itt is tudsz dolgozni gondolom, meg itt is van ovi.
- Igen, igen. De mivel még csak középső csoportos lesz, szerintem megvárom az óvoda végét. És a sulit kezdheti itt. - filózott.
- Az 2 év. - foglaltam össze.
- Igen. Tudom, hogy hosszú idő. De szerintem sok lenne egyszerre ennyi változás. Bőven elég, ha tudjátok, hogy hol vagyok. Nem kell rögtön a nyakatokra ülni.
- Nem ülnél a nyakunkra. De elfogadom a döntésed. - mosolyogtam. - És örülök, hogy meg tudtátok beszélni.
- Én is. Már csak neked kellene megbeszélned vele. - nyújtózott Lottie, majd felállt és felkapta a kisfiát és megtörölte az orrát.
- Tudom. De nem hallgat meg. - sóhajtottam.
- Esetleg tehetsz egy utolsó próbát. - hallottam a hangot és abban a pillanatban felpattantam a helyemről és tátott szájjal bámultam a közeli fa mögül kilépő Adam-re. Charlotte úgy mosolygott, hogy biztos voltam benne, hogy ez előre meg volt szervezve.
- De hogyan? - dadogtam.
- Nem csak a mi dolgunkat beszéltük meg. - mosolygott Lottie. - Na, további kellemes napot!
- Most itt hagysz? - rohantam oda hozzá. - El fogok ájulni.
- Figyelj rám. - nézett a szemembe komolyan. - Esélyt akartál. Itt az esélyed. Ne szúrd el!
Én bólintottam, majd szorosan magamhoz öleltem Lottie-t és vele együtt a karjában tartott Tommie-t, mintegy erőt gyűjtve ezzel. Majd megfordultam és egy hatalmas sóhajjal elindultam Adam felé, aki időközben leült a padra.
- Szia! - köszöntem neki halkan, mert nem igazán tudtam elkezdeni.
- Szia! - köszönt vissza ő is. Láthatóan ugyanannyira zavarban volt, mint én.
- Nézd én... - kezdtem, majd megakadtam. Pár másodperc kínos csend után megráztam a fejem. - Sajnálom, de nem tudom, mit mondjak. Annyiszor fogalmaztam már meg, de most semmi nem jut az eszembe. Ami meg igen, az vagy nyálas vagy nevetséges.
- Ugyanígy érzek én is, ne aggódj. - suttogta. Legalább nem voltam vele egyedül.
- Oké... - gondolkodtam. - Ha nem is tudom magam szépen kifejezni, de hidd el, hogy sajnálom. Soha nem állt szándékomban megbántani téged vagy így a tudtodra adni, hogy váltani akarok. És egyáltalán nem is akartam váltani.
- Akkor mi volt az a kirohanás, hogy szereted Pete-et? - vonta fel a szemöldökét.
- Annak volt némi előzménye. - sütöttem le a szemem, majd gyorsan felvázoltam neki, hogy Pete majdnem megerőszakolt. Erre érthető módon kiakadt és elkezdett esküdözni, hogy megöli, de elmagyaráztam, hogy azóta nem is láttam és megbeszéltük és nem fog előfordulni többet. - Tehát Pete valahogy egy picit megtetszett, nem is tudom, mikor. Ezért történtek meg ezek a dolgok. De soha nem akartalak elhagyni miatta. Lett volna lehetőségem rá, többször is, de mindig ellenálltam a kísértésnek. Szerettelek annyira, hogy tudjam, hogy ez egy fellángolás, ami el fog múlni, és ezért nem adhatom fel azt, ami köztünk van.
Szavaimat néma csend követte, majd Adam is megszólalt.
- Értem. Elfogadom a magyarázatodat. És ne gondold, hogy nem sajnáltalak, mikor mindenki utált. De meg kell értened, hogy tényleg azt hittem, hogy megcsaltál és ráadásul nyilvánosan tudódik ki... ennél azért nagyobb a büszkeségem, minthogy utána jópofizzak veled.
- Persze, teljesen logikus. Csak meghallgathattál volna.
- Tudod, a hülye büszkeségem. - grimaszolt, én pedig majdnem elsírtam magam. Ez a régi, csibészes Adam volt.
- Tudom. - mosolyodtam el halványan. - És mi lesz most a többiekkel?
- Természetesen beszélek velük, és nyilván ők is megértik, hogy hibáztunk és esélyt kellett volna adjunk neked. Nem gyűlölnek ők sem. Csak zavarodottak. Meg fogják érteni.
- Remélem.
- Szóóóval. - dőlt hátra kényelmesen. - Honnan is ástad elő Charlotte-ot?
- Jaj már. Nem mesélte el? - nevettem kínosan, mert napok óta ezzel a sztorival nyaggatnak.
- Sajnos nem. - sajnálkozott nevetve. - Na halljam!
- A múlt héten elmentem a nagyszüleimhez Mesa-ba. És ott futottam össze vele. - foglaltam össze.
- Jó, oké, de honnan tudtad, hogy ő az?
- Úgy néz ki, mint Taylor Swift. - forgattam a szemem. - És akihez vezetni járok, az egész családját ismerte, tehát volt elég infóm róla.
- Túl sok a véletlen. - hitetlenkedett.
- Nincsenek véletlenek. - mondtam automatikusan.
- Akkor miért is történt meg ez az egész Pete-es balhé?
- Talán, hogy megmutassa, hogy kibírunk-e egy ilyet együtt vagy nem. - mondtam és reméltem, hogy kevésbé hangzik hülyén, mint a fejemben.
- Értem. Utolsó kérdés.
- Igen?
- Az előbb azt mondta, hogy "szerettél annyira". Szigorúan múlt idő? - kérdezte, én pedig lesütöttem a szemem.
- Hát. Inkább a folyamatos jelen vagy a past perfect. - válaszoltam. - Tudod. "Most múlik pontosan".
- Tehát kezdesz nem szeretni? - kapott a szívéhez.
- Mivel az elmúlt 2 hónapban nem voltál hajlandó érintkezni velem, ezért meg kellett próbálnom túltennem magam a dolgon. Meg rajtad.
- Értem. - bólogatott. - És sikerült?
- Nem igazán.
- Sajnálattal hallom. - mondta közömbös hangon, majd hirtelen átölelt és felállt, engem is magával húzva.- Ugyanis én bármennyire is próbáltalak utálni, nem ment. Sértett voltam és büszke, de nem bírtam kiirtani a szeretetet irántad.
Én visszafojtott lélegzettel figyeltem és nem akartam elhinni, hogy nem álmodom.
- Én még mindig szeretlek téged, Amanda. És szeretném, ha túl tudnánk lépni ezen a félreértésen, elfelejteni Pete Swan-t és visszatalálni egymáshoz és együtt lenni újra, hiszen ennek meg sem kellett volna történnie.- folytatta, én pedig majdnem elájultam az örömtől. Szeret engem. Vissza akar kapni.
- Én is szeretlek téged. - suttogtam, mire ő a két kezébe fogta az arcomat, majd először gyengéden, utána pedig elég szenvedélyesen megcsókolt. Álltunk a parkban, egymás karjában, a külvilágot kizárva és az járt a fejemben, hogy ennél boldogabb talán csak akkor voltam, amikor először csókolt meg, ugyanígy a világot feledve, 2 éve a tengerparton.







Remélem tetszett a rész. Újra együtt vannak, vagyis hurrá! :) Én nagyon örülök nekik, ti hogy vagytok ezzel?
A következő rész érkezik még a héten és ne aggódjatok, azt a bizonyos "felnőtt" dolgot sem felejtettem el. ;)
Sietek a következővel.
Puszi,
by me


















2017. augusztus 24., csütörtök

Forgive me my weakness

Sziasztok!
Először is utólagosan szeretnék mindenkinek boldog Szent Istvánt kívánni! :D Remélem jól telt meg családdal voltatok, stb.
Arra jutottam, hogy szeptemberig be kellene fejezni ezt a történetet, mert az egyetem mellett pláne nem lesz időm rá. De ne aggódjatok, nem csapom össze. Illetve, tervezem Amanda egyetemi verzióját is, úgyhogy ha megvalósítom valamikor, akkor még igen sok bonyodalmat olvashattok drága vörös hajú főhősünkről. Esetleg némi csavarral.
A most következő rész címét Cascada-Everytime we touch című dalának egy sora ihlette. A dal többi részének nincs köze a részhez, de remélem, a végére világos lesz, miért ezt választottam címnek.
Jó olvasást!



Nagyon boldog voltam, hogy Lottie eljött. Abszolút nem számítottam rá. Gondolkodtam, hogy vajon mi vehette rá mégis. Lottie azonban megelőzött, ugyanis csendesen csak ennyit súgott a fülembe.
- Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem. - ölelt magához, majd elengedett. Ideges mosollyal megsimította a haját. - Gyerünk!
Ezzel határozottan megindult a kis társaság felé, akik eddig alig leplezett kíváncsisággal figyelték a jelenetet. A többség nem hallott Lottie-ról, páran azonban (Emma és Hayley) hallották a történetet. És persze ott volt Adam, akinek elég volt egy pillantást vetni az arcára. Szegénynek az arcán őszinte döbbenet és egy adag félelem látszott. Ha filmet kellene forgatnom és lenne benne egy jelenet, ahol az egyik szereplő szellemet lát, pont ilyen arcot várnék el tőle.
Lottie ekkor kiszakított a bambulásomból, ugyanis egy félmosollyal az arcán hátrafordult, majd felvonta a szemöldökét, mintegy "Nem jössz?" jelzésként. Én észbe kaptam, majd gyorsan utána tipegtem. A harmadik lépés után megbotlottam és el is estem volna, ha nem kap el a szintén arra igyekvő Cecy.
- Köszi. - mondtam ijedten, majd tovább indultam. Cecy azonban elkapta a karomat.
- Adam is ott van, úgyhogy nem hiszem, hogy jó ötlet odamenned, úgyis csak sértődés lesz a vé... - ekkor azonban torkára forrt a szó. Lottie megint hátranézett, ezúttal Cecy-re is rámosolygott. A lány megnémult a váratlantól. Tátott szájjal nézte, ahogy Lottie után indulok, és közben tehetetlenül széttárom a kezem, mondván "Nekem ehhez semmi közöm". Utolértem Lottie-t és együtt léptünk oda a társasághoz. Alex és Sophie Pete-et méregették összehúzott szemekkel, de a visszatérésemre ők is ránk néztek. Pete egyenesen felénk bámult. Emma arcán látszott, hogy nagyon gondolkodik, de szerintem még nem esett le neki a dolog. Hayley azonban tökéletesen tisztában volt a helyzettel, a döbbenet és a harag keverékével nézte a kettősünket.
Lottie előrébb lépett a még mindig dermedten álló Adam felé, majd mosolyogva körbenézett. Egy fojtott vigyorral nyugtázta a hatást, majd Adam-hez fordult.
- Gratulálok! - mondta halkan, ám a beállt csendben ez is tökéletesen érthető volt. Adam pár pillanatig nem reagált, majd mikor rájött, hogy mindenki őt nézi, összeszedte magát.
- Miért pont most? - szegezte Lottie-nak a kérdést.
- Valaki ráébresztett arra, hogy gyáván viselkedtem. Igaza volt abban, hogy nem az a megoldás, hogy magam mögött mindent felégetek. Nem futhatok el a múltam elől, miatta tartok ott, ahol. - magyarázta Lottie, nekem meg könny szökött a szemembe. MIATTAM jött vissza. - Megértem, ha azt mondod, továbbléptél és látni sem akarsz, de szeretném, hogy tudd. Azért vagyok itt, mert szeretném megadni neked azt az esélyt, amit 3 évvel ezelőtt nem adtam meg neked. Az esélyt, hogy az életem része legyél.
Adam ismét lefagyott, a lányok pedig eddig bírtak csendben maradni.
- Ez mind szép és jó. - kezdte Alex. - Meg nagyon szép ez a nagy monológ, amit Hayley biztosan giccsnek nevezne. - bökött Hayley felé, aki azonban még mindig csak állt és nézett. - De szeretnénk tudni, hogy ki vagy egyáltalán?
Lottie halkan felnevetett, majd rám kacsintott.
- Azt vártam, hogy te mutatsz be a barátnőidnek, de ha nem, ám legyen. Nagylány vagyok, megoldom. - mondta, majd a lányokhoz fordult. - A nevem Charlotte Morrison és Adam egy régi barátja vagyok.
Ebben a pillanatban elszabadult a pokol, ugyanis Emma-nak leesett, hogy ki ez a lány. Percekig azt hajtogatta, hogy 'Te jó ég!' miközben a vállamat rázta. Pete egy idő után leszedte rólam, de Emma még mindig sokkos állapotban volt.
- Tudtam, hogy megtalálod, de ne haragudj, ez nagyon váratlan volt, nekem erre innom kell. - motyogta, majd Sophie kérdő tekintetét látva helyesbített. - Vizet.
Eközben Hayley félrehívott engem.
- Nem hittem volna, hogy sikerül, de mindig ilyenkor szembesülök azzal, hogy az élet is szeret naaaagy giccses filmeket rendezni, ezért sikerülnek az ilyesmik.  - fintorgott. - Meg persze ez, hogy idehozod az utolsó pillanatban. Zseniális fogás, de megint kaparnom kell a falat, hogy mennyire drámai megoldás ez is. Miért nem lehetett máskor?
- Tudod Hay... - kezdtem. - Kivételesen nem én voltam. Mikor elköszöntem tőle Mesa-ban, azt mondta, hogy a világért sem jönne el. Nem tudom, hogy pontosan miért gondolta meg magát, de itt van.
- Hát jó. - sóhajtott. - Egyébként Ami!
- Igen?
- Szép volt. - vigyorodott el, majd egy gyors hajborzolás után mehettem vissza a többiekhez.
Cecy ekkor ért oda.
- Lottie? - dadogta.
- Szia Cecy! Hogy megnőttél! És milyen szép vagy! - üdvözölte a lányt Lottie, aki a bátyjához hasonlóan minden bizonnyal azt hitte, hogy álmodik. Alex és Sophie eközben csatlakoztak hozzám és Hayley-hez, majd a vizet vedelő Emma és Pete is mellénk álltak.
- Elmondanád, hogy mi folyik itt? - érdeklődött Alex.
- Persze, de előbb látni akarom, hogy mi fog történni velük. Meg a családunk is vár.
- Jó, akkor majd este vagy valami, de tudnom kell.
- Rendben van. - mondtam.
- Röviden annyi, hogy a csaj Adam majdnem ex-barátnője. - vázolta Hayley, mire mindenki felbolydult.
- Meséld el most! - könyörgött Sophie.
- Csitt! - emeltem fel a kezem. - Akció van.
Lottie ugyanis kedvesen Adam vállára tette a kezét, majd így szólt.
- Tudom, hogy most nem a legalkalmasabb, de beszélhetnék veled négyszemközt? Tartozom egy magyarázattal.
- Igen. - nyögte ki Adam, majd mikor eszébe jutott, hogy hatan bámulják őt plusz Lottie, összeszedte magát. - Most a családommal fogok ünnepelni, de amennyiben neked is jó, este találkozhatnánk.
- Tökéletes. - mosolygott Lottie. - Hatkor a parkban?
- Ott leszek. - nyelt nagyot Adam, majd Cecy kíséretében elindult a családjához. Lottie integetett, majd mikor Adam mamája abba az irányba nézett, harsányan elkiáltotta magát.
- Üdvözlöm Catherine, remélem jól van!
Én igazán kedvelem Adam mamáját, de azok alapján, amit Lottie mesélt arról, ahogyan elzavarta őt a házuktól, igazán megérdemelt annyit, hogy falfehér arccal, kidülledt szemekkel bámuljon a lányra, majd egy drámai mozdulattal elájuljon. A férje szerencsére elkapta, de így is azonnal köré gyűlt egy kisebb tömeg. A lányokkal ezt a pillanatot választottuk az indulásra.
- Este beszélünk. - köszöntünk el egymástól. Lottie ekkor ért oda hozzám.
- Még egyszer köszönöm. - mondta.
- Komolyan azóta töröm a fejem, ahogy megjelentél, de nem jövök rá. Hogyhogy mégis?
- Emlékszel az utolsó mondatodra? "Hozd helyre a saját hibádat." Nagyon megfogott az a mondat. Amúgy is rengeteget gondolkodtam a héten, amíg ott voltál, de a végső lökést ez adta meg. Úgyhogy fogtam Tommie-t, vonatra ültünk és ma reggel bekopogtam Jim ajtaján.
- Az autóoktató Jim-nél vagytok? - képedtem el.
- Igen. Benne feltétlenül megbízom. Olyan, mintha az apám lenne. Tommie most is ott van.
- Este vidd magaddal! - mondtam hirtelen. - Szerintem Adam-nek látnia kell.
- Én is így gondoltam.  - bólintott.  - De most megyek! Ebédet kell adnom neki. Jim bármennyire kedves, főzni nem nagyon tud.
- Menj csak! - öleltem át.  - Sok sikert este!
- Köszönöm drága. - suttogta, majd elindult és hamarosan eltűnt az embertömegben. Én visszasétáltam a családomhoz, akik nem sokat észleltek az egészből, mert Sophie szüleivel beszélgettek.
(Este)

A nagy családi ünneplés után a lányokkal hatalmas Skype-olást rendeztünk. 1,5 órán keresztül beszélgettünk és latolgattuk a dolgokat. Mindenki egyetértett abban, hogy Lottie-nak jár egy esély, így reménykedtünk, hogy Adam is meg fogja érteni a lányt.
Én éppen az ágyamon olvastam, mikor SMS-em érkezett. Pete volt az.
"Szia, ne haragudj. Ki volt az a lány, aki ma megjelent?"
Nem igazán értettem, mi köze hozzá, de válaszoltam.
"Lottie Morrison-nak hívják, Adam majdnem exbarátnője."
"Értem. És most hogy állnak a dolgok szépfiúval? Még mindig örök harag?"
"Úgy nézem. :/"
"És akkor ezzel a csajjal helyettesít?"
"Nem hiszem. Lottie békülni akar. Nem kapcsolatot. Nem szerelmes Adam-be. Csak nagyon megbántotta régen, ezért van itt."
"Oh. Ebben az esetben... nem bánja, ha elkérem a számát tőled? ;)"
Döbbenten meredtem a képernyőre. Pete-nek tetszik Lottie? Persze, szép lány meg minden, de... atyám. Úgy érzem, lesz még itt bonyodalom rendesen.

















2017. augusztus 7., hétfő

A ballagás

Sziasztok!
Tudom, hogy egy hónapja nem volt rész. Sőt, több, mint egy hónapja. :(
Az a helyzet, hogy belekezdtünk egy igen húzós lakásfelújításba, ami 3 hétre lett tervezve és most tartunk az 5. hétnél. *nagyon utálja*
Emellett elkezdtem a KRESZ-t is, szerdán vizsgázom belőle, tehát az is vitte az időmet.
Nagyon sajnálom, hogy nem írtam nektek egy sort se, hogy ne várjátok meg minden, azt sem tudtam, hol áll a fejem és a 2 hónapos érettségi hajtás után nagyon jólesett egész napokig semmit nem csinálni. Az utóbbi hetekben meg pláne egy halom új dolog szakadt a nyakamba, felvettek az egyetemre, ezzel együtt jár egy csomó ismeretlen dolog, pl. a varázslatos hírhedt Neptun-rendszer, ami ma már képes volt rám hozni a frászt, mert nem engedett regisztrálni a félévre. *az anyját*
Az eddigiek miatt a bocsánatotokat kérem, én sem szeretem, ha mások váratnak engem, úgyhogy megértem, ha dühösek vagytok. Annyit tudok csak tenni, hogy a nyár végéig összekapom magam és megírom végre ennek a történetnek a végét. A gimis éveim elején kezdtem, most pedig elballagtam, úgyhogy legyen ez egy jel számomra, hogy nem húzhatom ezt örökké.
Minden szálat helyre fogok tenni meg ilyesmik, úgyhogy nem lesznek homályos foltok a végén. Mindenki sorsáról fogtok tudni. :)
Mindezek után engedelmetekkel folytatnám.






A maradék pár nap hamar elrepült. Miután a nagyszüleimet megnyugtattam, hogy egy 'régi barátommal' találkoztam és sok beszélnivalónk van, a hazaútig hátralévő napokat Lottie-val és a kis Tommie-val töltöttem. Lottie mesélt magáról, az itteni életéről, én pedig szinte ittam a szavait. Ez a lány 19 évesen több mindenen ment keresztül, mint más 30-40 év alatt. Ha ez nem lenne elég, ez nem törte össze, hanem mosolygósan, nyugodtan, végtelen szeretettel neveli a kisfiát.
Azon a tényen, hogy Lottie-nak Cody-val volt bárminemű kapcsolata, egyszerűen nem bírtam túllépni. Hiába magyarázta, hogy egyedül volt meg az alkohol, akkor is hányingerem volt tőle. Cody Simpson egy kivételesen nagy seggfej, erre a világ, de ne mondjak sokat, a város vagy a környék srácai közül pont vele kellett Lottie-nak kikezdeni. Persze, Sophie példájából kiindulva, az alkohol nagy úr, szóval végül is annyira nem hihetetlen, de akkor is. Cody a tipikus rosszfiú és nem olyan értelemben, mint a tini könyvekben. Ő nem javítható.
Cornelia mesélte, hogy a legjobb barátnőjét 9.-ben Cody kb. megerőszakolta. Lottie a következő évben lett Cody áldozata. Idén Sophie volt a kiszemelt, de a srácot ismerve, a tavalyi évet sem hagyta ki.
- Biztos nem jössz haza velem? - kérdeztem, miközben szombat este az ajtóban álltam. Lottie hitetlenkedve rázta a fejét.
- Már átrágtuk magunkat ezen drágám.  - mosolygott. - Nem az én feladatom, hogy helyrehozd a hibádat.
- Ezt tudom.  - sóhajtottam. - Én arra gondoltam, hogy a te hibádat hozd helyre.
- Tessék? - kapta fel a fejét.
- Hiszen elszaladtál. Gyere haza Lottie! - vigyorogtam. - Tudom, hogy rettegsz tőle, de te sem bujkálhatsz örökké.
Lottie szemmel láthatóan sokkolva állt előttem.
- Mindegy is. - mondtam keserűen. - Tudom, hogy nem akarod. Csak egy ötlet volt. Viszont indulnom kell. Köszönöm, hogy beszélhettem veled. Még találkozunk. Szia.
- Ég veled! - búcsúzott Lottie egy finom öleléssel. - Vigyázz magadra!
Egymásra mosolyogtunk és elindultam hazafelé. Az járt a fejemben, hogy ha nem is sikerült visszahozni a lányt, olyan nyugodtságot szereztem tőle, amire éppen szükségem volt.

*
(Vasárnap, otthon)

Hazaérve az egész családom türelmetlenül várt.
- Végre itthon vagy! - ölelt magához Anya, Apa pedig a kezembe nyomta a telefont.
- Igen? - szóltam bele bizonytalanul.
- Amanda kincsem, remélem nem baj, de nem tudunk részt venni a ballagásodon. - hallottam Amelia néni hangját.  - John-nak egy nagyon fontos munkája van éppen, minden idejét lefoglalja.
- Ó, semmi baj, abszolút megértem. - mondtam gyorsan. Semmi kedvem nem volt kimutatni, hogy valójában bánt a dolog. Anno Lina ballagásán, vagyis 6 éve (Lina 5 évfolyamos gimibe járt, illetve egyszer megbukott, így 20 évesen már sikerült is levizsgáznia :P ) nekünk ott kellett lennünk. Nem számított, hogy Anya akkor várta Sam-et, ott kellett lennünk, repülőre ülni a terhes anyámmal, mert Lina mindenkinek meg akarta mutatni, hogy mekkora szerető családja van. Bezzeg miattam, a szegény nyomi vöröske unokahúg miatt egyik sem fog átutazni az ország másik végére, hiszen John-nak halaszthatatlan munkája van.
- Igazán édes vagy aranyom.  - bájolgott a telefonba Amelia néni. - Lina úgyse tudott volna eljönni. Welnessezik a barátnőivel.
Én itt untam meg és mielőtt elküldtem volna a nénikémet és kedves lányát a pokolba, visszaadtam a kagylót Apának.
- Mielőtt kibuksz. A nagyszüleid jönnek. - nyugtatott Anya. - Mindkét részről.
- Remek. Persze ilyenkor nem kell a szerető nagycsalád, ugye? Csak akkor, amikor nekik kell mutogatni magukat.
- Hagyd el. - legyintett Matt. - Tudod, milyenek.
- Igazad van. - sóhajtottam. - De akkor is bántó.
Sam erre megölelt.
- Legyél jókedvű. - erre magamhoz szorítottam, majd megpróbáltam felvenni, de olyan nehéz volt, én meg sose voltam a tesióra sztárja, így hatalmas nyögéssel kísérve nekiestem Matt-nek.
- Ember, biztos vagy te a holnapi magassarkúban? - kérdezte őszinte félelemmel Matt. - Amíg beérsz, azalatt eltöröd a lábad.
- Ott lesz előttem Alex. Majd megtart. - nevettem.
- Előre sajnálom szegényt.
- Tulajdonképpen én is. - tűnődtem. - De hát... így járt.
Az este többi része készülődésből, ruhák vasalásából és tervezgetésből állt. A szüleim a ballagás után családi ebédet terveztek, úgyhogy Anya a közeli étteremből rendelt ételeket tette a hűtőbe, hiszen ami ma jó, az holnap is az lesz, csak fel kell melegíteni.
Én pedig félve bújtam ágyba. Vajon holnap látom utoljára Adam-et?

*
(Másnap, a ballagás kezdete előtt 10 perccel, az iskolában)


- Lányok, én ezt nem tudom végigcsinálni! - húzkodtam a ruhámat idegesen. Sophie és Alex csak a szemüket forgatták, míg Hayley a szokásos stílusában nekem esett.
- Ha elkerülte volna a figyelmedet, rajtunk is ez a vacak van és mi is úgy nézünk ki, mint a porcelánbabák temetési különkiadása, mégsem hisztizünk.
Hát igen. A drága suli kitalálta, hogy legyen egységes ballagóruha. Ez a fiúknál oké, mert egy egyen zakó, aztán kész, de nálunk... amíg a fazont sikerült úgy kivitelezni, hogy mindenkinek elfogadható legyen (Clau napokig dühöngött, amiért kerek felsőrészű, pántos ruha mellett döntött az igazgatóság, a V-nyakú, mélyen dekoltált helyett) az egy halál volt. A másik a szín. Oké, hogy a fekete mindenkinek jól áll(hat), de a fiúkkal együtt egy temetési menetnek néztünk ki. Persze, mindenki próbálta valahogy egyedivé varázsolni a ruháját. Bia hófehér virágokat tűzött a hajába, amitől kiérdemelte volna a 'Legszebb Ballagó' díjat, ha lett volna ilyen. :D
- Rendben Hayley. - sóhajtottam. - Nem a ruha a bajom. Hanem Adam.
- Nem igaz. - csapott a falra Hayley, aminek következtében lehullott egy adag vakolat. - Most baromira nem az a lényeg, hogy a kapcsolati válságodon agyalj. Itt van a családod. Ez egy boldog pillanat. Nincs többé matek! Érted? - hadonászott.
- Nem szenvedni akarok. Hanem beszélni vele. - mondtam komolyan, azzal beálltam a sorba, ugyanis az ofő intett, hogy sorakozzunk, mert indulunk. A lányok szótlanul álltak mögém, illetve Alex elém.
- Ha rád esem, akkor bocsi. - suttogtam a hajába.
- Ha rám esel, elengedlek és eshetsz egyedül. - súgta hátra, én pedig elnevettem magam. Kedves, mint mindig.
- Indulunk gyerekek! - szólalt meg az ofő és valóban így tettünk. Lassan végigsétáltunk a sulin. Szerencsére nem kellett énekelni, helyette a sulirádióból szóltak a ballagós zenék. Minden termen végigmentünk, majd kiértünk az udvarra. Az udvaron is tettünk egy kört, utána pedig az aulába indultunk, ahol a szüleink már vártak. Akkora az aula, hogy nekik és nekünk is jutott hely leülni, ami a 25 perces séta után nagyon jólesett.
Amíg a helyünkre mentünk, boldogan tekintgettem körbe. Hirtelen elakadt a lélegzetem és megszorítottam Alex vállát.
- Áú, te idióta, ez fáj! - szisszent fel Alex.
- Nézz balra! - mondtam halkan. Alex odanézett, majd ő is láthatóan megörült látogatóinknak. Emma és Pete állt ott, a terem szélén, mosolyogva nézve minket és integetve.
Az ünnepségre emiatt alig tudtunk figyelni. Amint az igazgatónő lezárta a tanévet és utunkra bocsátott minket (minket szó szerint), éljenzésben törtünk ki. A suli előtt diákok és családtagok tülekedtek. Miután mindannyian kiörömködtük magunkat a családdal, kaptunk 15 percet, hogy Emma-val beszéljünk.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. - visítozott Sophie.
- Én azt nem értem, a rossz tesó mit keres itt.  - bökött Pete felé Alex.
- Anyáék csak így engedtek el. Nyilván nem ülhetek fel egyedül egy repülőre, ami ilyen baromi messze megy.
- Szülők. - vont vállat Hayley.
Én halkan ácsorogtam ott, nem tudtam, mit mondjak. Legutóbbi találkozásunkkor Emma látni sem bírt. Most azonban, mintha kitalálta volna a gondolataimat, felém lépett.
- Ami. Bocsánatkéréssel tartozom. Beszéltem Pete-tel. Elmondott mindent. És igazat adok neked. Nem hibáztatlak. Sajnálom, hogy ilyen hamar ítéltelek meg és ilyen durva voltam veled. Ne haragudj.
- Jaj Emma. - öleltem meg. - Az én hibám.
- Ugyan. Az enyém.
- Az enyém, én viselkedtem helytelenül.
- Igen, de én meg...
- Most vesszetek össze azon, kinek a hibája!  - mondta unottan Hayley, mire mindannyiunkból kitört a nevetés. Ekkor Pete lépett hozzánk, majd érzékelve a felé irányuló általános utálatot vagy közönyt, halkan gratulált, nekem egy puszival, majd Emma mellé lépve csendben ácsorgott. Néhány perc beszélgetés után Emma észrevette Adam-et és odarohant gratulálni neki. Kb. 1 percre sikerült is a csoportunkhoz rángatnia, mert 'közös képet' akart készíteni a barátaival. Pete jelenléte azonban Adam-et érthetően frusztrálta, így kissé kényszeredetten egyezett bele. Emma nem engedte elszökni és a telefonját Pete kezébe nyomva mind az ötünket maga mellé rántva pózolt. Pete picit igazgatott minket, mondván a fény így meg úgy. Próbáltam mosolyogni, azonban a fénykép elkészültekor észrevettem valamit, ami miatt automatikusan a szám elé kaptam a kezem és tátott szájjal, de nagyon boldogan bámultam a tömegből kibontakozó és egyértelműen felém tartó alakot. (Így kell előnyösen kinézni a képeken.)
Mikor észrevett, elpirult, de mosolyogva tűrte, hogy eszelős tempóban felé rohanjak, majd a nyakába ugorjak.
- Hát mégis itt vagy. - visítottam, miközben a világ legnagyobb mosolyával az arcomon magamhoz öleltem Lottie-t.
Lottie a ballagásomon












2017. június 25., vasárnap

Az igazság& 4. szülinap

Sziasztok!
Véget ért az érettségi szezon (pápá közoktatás :D ), úgyhogy innentől kezdve szabad vagyok! A következő hónap a reménykedésről fog szólni, tanulhatok-e tovább vagy nem. Természetesen, mivel nyári szünet van, teendőim lecsökkentek, úgyhogy részekre felkészülni! (Persze, még simán kitalálhatom, hogy elkezdem az elméleti részét a vezetésnek. KRESZ meg hasonlók...) Köszönöm a türelmeteket, zseniálisak vagytok! <3
(#szolgálati közlemény Ismételten direkt kék a blog, mivel ez egy világos és vidám szín, míg az eredeti bordó kicsit komolyabb. Nyár van, voltunk elég komolyak a suliban (vagy nem), meg amúgy is. VÍZ. Az is kék. Ha nyár, akkor víz. Oké, elég az asszociációs játékból.)



Döbbenten néztem a siető Lottie után. Persze, érthető, hogy felkavarta a felbukkanásom. Én is így reagálnék, ha valaki a régi sulimból szembejönne velem és szembesítene a régi hibáimmal. pl. Egyszer hozzávágtam egy széket egy sráchoz, mert kicsúfolt. A srácnak eltört az orra.
Megráztam a fejem, majd Lottie után indultam. Hónapokig tépelődtem miatta, nem fogom hagyni, hogy csak úgy elsétáljon. A játszótér melletti kis utcában még éppen láttam az alakját befordulni egy másik szűk utcába. Mesa kisváros, tehát ha nem vagy ismerős, nagyon könnyen el lehet tévedni. De én nem azért töltöttem itt 16 nyarat, hogy könnyen lerázhasson valaki.
Kerültem néhányat, pár utcán átrohantam és tessék. A következő kereszteződésben egyenesen beleütköztem 'áldozatomba'. Lottie felsikoltott és magához ölelte Tommie-t.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte sokkal bátrabban, mint amilyen valójában volt. - Ha Tommie miatt jöttél, hogy elvedd tőlem, akkor...
- Beszélni szeretnék veled. - szakítottam félbe. - Már elmondtam, hogy miről, csak elszaladtál.
- Akkor elég világos lehet, hogy én nem akarok erről beszélni. - mondta, a hangja remegése pedig elárulta, hogy ez érzékeny téma számára.
- Értem. - sóhajtottam. - De nekem nagyon fontos lenne. Adam nem fog megbocsátani nekem. Te vagy az utolsó esélyem.
Lottie kérdőn nézett, látszott, hogy semmit nem ért. Én gyorsan elhadartam neki a történetet.
- Tehát te lennél Adam barátnője. - mért végig, majd elmosolyodott. - Pontosan olyan kislányos vagy, amilyen lányra mindig is szüksége volt. Nem olyan vadóc, mint én. De ez nem változtat azon, hogy neked kell helyrehoznod a hibádat, nem nekem. Ugyanis, ha jól értem, saját magadat akarod helyettesíteni velem, hátha Adam úgy nem utál majd.
Én lesütöttem a szemem. Tényleg ez volt a terv. Szépen visszahozom neki Lottie-t, éljenek boldogan, én meg könnyű lelkiismerettel elleszek valahogy.
- Igazad van. Hülyeség volt. - sóhajtottam. - Ne haragudj, hogy raboltam az idődet. Szia.
Azzal elindultam, saját magamat szidva. Pár lépés után hallottam Tommie hangját.
- Miért megy el a néni?
Majdnem visszafordultam, de helyette mentem tovább. Hirtelen lépteket hallottam magam mögül.
- Várj! - kiáltott Charlotte, a következő pillanatban pedig elkapta a karomat is. - Ne menj el. Beszéljük meg, ha már így összehozott a sors. Itt lakom nem messze. Gyere!
Elvezetett a picike házához, ami (mint kiderült) a nagyszüleim házától 3 sarokra van. Csoda, hogy eddig nem futottam bele.
Lottie háza
- De helyes. - csúszott ki a számon.
- Szerintem is. - mosolygott, miközben kinyitotta az ajtót.
- Honnan volt rá pénzed? - érdeklődtem, majd rájöttem, hogy ez enyhén bunkóság. - Azaz, bocs. Csendben maradok inkább.
- Elmesélek mindent, csak gyere be! - tárta ki az ajtót. A kicsi, de otthonos nappaliban leültetett a kanapéra, majd felvitte az emeletre Tommie-t, hogy játsszon egy kicsit. Persze a kisfiú 2 perc múlva visszajött, mivel érdekelte a műsor. Lottie mosolyogva bosszankodott, főzött 2 teát, egy kakaót a kisfiának, majd leült velem szemben.
- Gondolom, az egész érdekel.
- Persze. Hónapok óta kutatok utánad. Nyilván mindent tudni akarok. - vigyorogtam.
- Rendben. - mosolygott. - Úgy kezdődött, hogy ugyanoda jártunk gitározni. Én akkor már 2 éve jártam, ő pedig akkor kezdte. 15 évesek voltunk, mindketten untuk az elméleti részét, zenélni akartunk. Tudod, ezek ilyen kiscsoportos órák voltak, ahol megtanultunk kottázni meg ilyenek. Adam-mel pedig nagyon untuk, ezért megpróbáltuk feldobni a hangulatot. Hülyéskedtünk folyamatosan. Az órák után is dumáltunk néha, de nem voltunk annyira szorosan barátok. Egyszer az anyukája meglátott vele és elhívott magukhoz. Ha a barátnője vagy, akkor ismered. Kicsit régimódi, de kedves.
- Igen, tudom. - gondoltam vissza Catherine-re. Mintha a századfordulóról jönne. Elegáns, visszafogott, igazi hölgy.
- Tehát átmentem egyik óra után. Jól éreztük magunkat, cuki volt a húga, rengeteget nevettünk. Innentől kezdve elválaszthatatlan barátok lettünk.
- Ez eddig nagyon kedves történet. - szóltam közbe. - De hogy történt a balhé?
- Türelem Piroska. - nevetett. Annyira aranyos volt az egész lány, hogy még a kedvesen csipkelődő becenévért sem haragudtam. - Nem tudom, mennyire vagy tisztában a családi hátteremmel.
- Kb. megvan. Mondom, hogy kutattam utánad.
- Na, mennyit tudsz, halljam!
- Clara és Richard Morrison lánya vagy, akik 13 éves korodban autóbalesetben meghaltak, ezek után árvaházba kerültél, ahonnan Mr. és Mrs. Richardson fogadott örökbe. - prezentáltam tudásomat.
- Ügyes. De honnan tudtad?
- Az autóvezető-oktatóm ugyanaz, mint édesanyádnak volt. Mesélt róla.
- Ó, akkor te Jimmy-hez jársz.  - lelkendezett. - Jól jártál vele, iszonyúan kedves és tapasztalt.
- Tudom.
- Ja igen. Folytatom. Tehát mint azt tudod, elég zűrös a múltam. Mr. és Mrs. Richardson -egyébként Charlie és Anneliese- nagyon kedvesek voltak, de... nem a szüleim. Nem volt saját gyerekük, úgyhogy nem igazán tudtak velem mit kezdeni. Az árvaházban is csak azt látták, hogy nagy vagyok, tehát nem nekik kell mindenre megtanítaniuk, lány vagyok, akikkel általában kevesebb a baj, illetve a kis szöszi Charlotte igazán cuki volt. Éltünk együtt hárman a kis lakásukban. Leginkább olyan volt, mintha két ismerősömmel élnék. Semmi szülő-gyerek jellege nem volt a dolognak. Ha kellett valami, akkor megkaptam, de egyébként nem beszélgettek velem. Gitárórára is azért küldtek el, mert hallották, amikor Charlie gitárját pengetem. Nem voltam olyan rossz, plusz addig se voltam otthon, úgyhogy mehettem a gitárórára, ahol találkoztam Adam-mel.
- Eddig értem. Sőt, a folytatást is sejtem.
- Igen? - nézett nagyon Lottie.
- Egyedül voltál, nem voltak igazi barátaid, csak Adam, úgyhogy elkezdték bulizni, hogy legyen valami társaságod, hasonlóan magányos emberekből. Itt találkoztál azzal a sráccal is.
- Pontosan. - bólogatott elképedve. - Aztán megtörtént a dolog. Egy buli után, ráadásul egy klub mosdójában. Utána tükörbe se bírtam nézni. Pláne, mikor kiderült, hogy terhes vagyok.
- A szüleid tudták?
- Nagyon sokáig nem. - sóhajtott egyet, majd betakargatta az időközben elszundikált Tommie-t. -  Adam-mel elmentünk egy buliba, ahol táncoltunk és nagyon jól éreztük magunkat. Ott akartam elmondani neki, amikor ismét felbukkant Cody.
- Kicsoda?
- Cody Simpson, Tommie apukája. - legyintett egyet Lottie, nekem azonban kihagyott egyet a szívverésem.
- Cody Simpson??? Aki a Los Angeles High School-ba járt???? - tátogtam.
- Igen, ő volt.
- Jézusmáriám!!! - dobtam magam hanyatt, aminek következtében leestem a kanapéról. Cody Simpson nem más, mint az a Cody, aki majdnem megerőszakolta Sophie-t. :O
- Amanda, minden rendben?
- Hogyne, igen, persze, nem, semmi, jézusom.... - hebegtem. - Ismerem Cody-t. Tavaly majdnem megerőszakolta a legjobb barátnőmet.
- Tehát nem változott semmit. - foglalta össze Lottie, mikor gyorsan vázoltam neki a sztorit.
- Ezek szerint. - mondtam még mindig sokkban. Az a srác...
- Visszatérve a bulira. Cody megjelent, én pedig bepánikoltam. Nem tudta, hogy baj van. Nem is akartam neki megmondani, pontosan leesett a bulin, milyen srác. Adam látta, hogy baj van. Cody pedig a képébe vágta, hogy az övé vagyok, mert múltkor is lefeküdtem vele. Adam erre elrohant és másnap, amikor kerestem, az anyukája nyitott ajtót, aki közölte, hogy tűnjek el a fia közeléből, mert látni sem akar.
- Igen, nekem is kifejtette, hogy egy undorító ribanc vagy. - bólogattam.
- A drága Catherine sem változott semmit. - grimaszolt, majd megrázta a fejét. - A történet vége pedig a következő. Adam-et elértem Face-en, találkoztunk, megtudta, hogy terhes vagyok, szerelmet vallott. Én azonban addigra túl voltam egy hatalmas vitán a nevelőszüleimmel, akik azonnal abortuszra akartak vinni, sőt, a végére odáig jutottak, hogy visszavisznek az árvaházba, foglalkozzanak velem ott. Én összepakoltam a cuccaimat az éjjel, Adam-hez kb. búcsúzni mentem. Elmondtam neki, hogy elmegyek. És tessék. El is jöttem ide.
- De miért pont ide? Hogy élhettél egyedül? Sőt. Most is hogy élhetsz egyedül? 18 éves vagy.
- 19. - mosolygott. - De akkor sorban. Fogalmam sem volt, hogy merre megyek. Richardsonéknak hagytam egy búcsúlevelet, hogy elmegyek, ne keressük többet egymást, felültem az első vonatra az állomáson és Phoenix-ből elkeveredtem ide. Poros kisváros, gondoltam, itt sose keresne senki. És igazam lett. Ez a ház pedig... - mutatott körbe. - Egy nagyon kedves nénié volt. Ms. Betty-nek hívták, 85 éves volt és egyedül élt. A ház előtt van egy pad, ha megfigyelted. Kérlek, én 3 évvel ezelőtt ezen a padon ültem zokogva, mikor Ms. Betty hazaérkezett. Megkérdezte, hogy mi bajom van, ki vagyok és hogy kerülök ide. Mikor elmeséltem neki az igazat, eldöntötte, hogy befogad. Írtam Richardsonéknak, hogy mondjanak le a gyámsági jogukról, Ms. Betty pedig örökbefogadott engem. Neki lett egy társa, aki segít, ha baj van, nekem meg otthonom.
- Durva. - próbáltam belegondolni a helyzetébe. - És...?
- Tavaly meghalt. - mondta csendesen Lottie. - Rám hagyta a házat.
- De akkor is egyedül vagy. 18 évesen.
- Nagykorúsítottak. - vont vállat. - Amint ideköltöztem. Pont arra az esetre, ha Ms. Betty meghalna, ne kerüljek vissza az árvaházba.
- Wow. - csak ennyit bírtam kinyögni. - Ez eszméletlen.
- Ennyi lenne a történetem.  - tárta szét a karját. - És nem bántam meg semmit. Ha hallgattam volna a nevelőszüleimre, most nem lenne itt Tommie.
- Nagyon tisztellek azért, amin keresztül mentél!  - léptem oda hozzá és megöleltem. Lottie láthatóan meglepődött, de viszonozta a gesztust.
- Köszönöm Amanda.
- Annyi kérdésem lenne még. - sóhajtottam, majd a pillantásom a faliórára tévedt. - Jesszusom! Haza kell mennem. Ha nem érek haza vacsorára, a nagyszüleim elkezdenek keresni.
- Menj csak. - mosolygott. - Én itt leszek.
- Én már csak 2 napig. - biggyesztettem le a számat. - De eljövök holnap.
- Rendben. Várlak! - mosolygott.
Elköszöntünk, én pedig elgondolkodva sétáltam a nagyszüleim háza felé. Hát megtaláltam. Mégis igaz a mondás. Ha valamit nem keresel, akkor fogod tényleg megtalálni.



A történet most csak ennyi lenne, a bejegyzés további része az ünneplésről szól. Tegnap a Must-on szülinapoztam (késve), most pedig itt is megünneplem, hogy 4 év alatt sem untam rá Amanda Parker szerencsétlen életére.
Tegnap is statisztikáztam, és mivel fáradt vagyok már, ezért most is ez lesz.
  • 4 év alatt 41. 095 oldalmegtekintés, te uramisten.... Ooookéééé, megnéztem a tavalyi szülinapos posztot, ott azt írtam, hogy még nincs meg a 27 ezer oldalmegtekintés. Tehát egy év alatt majdnem 20.000 kattintás. (Csak a mai oldalmegtekintések száma 59 db...) *elfogynak a szavai, tátog és letöröl egy könnycseppet*
  • Itt is 2 rendszeres olvasóval büszkélkedhetek, akik érdekes módon nem ugyanazok, mint a másik blognál. De hát mint tudjuk, ízlések és pofonok. Köszönöm Varga Ginának és Girl Blogger-nek a támogatást. <3
  • Most valamiért a történet eleje a legnépszerűbb, a legelső (nem is igazán jó) bejegyzések vezetik a nézettségi listát.
  • Itt is megdicsérhetem magam a címválasztás miatt, ugyanis ha beírod a Google-ba, hogy 'egy átlagos lány' a 3. vagy 4. találat ez a blog. Így kell nézőket (/olvasókat) szerezni kérem szépen! :D
  • Itt is a Chrome a legnépszerűbb böngésző, míg jómagam jobban szeretem a Tűzrókát. :D (Igen, az a Firefox.)
  •  Az országok szerinti megoszlás itt is megér pár sort.
  1. Magyarország (Toronymagasan, több százzal vezet.)
  2. USA (Ennyire jó a fordítóm? Vagy ilyen sok magyar él/nyaral ott?)
  3. Románia
  4. Ausztria
  5. Brazília (Öhm... erre tippem sincs miért.)
  6. Németország
  7. Fülöp-szigetek (Na erre pláne. De azért aloha. (Vagy az másik nyelv?) )
  • 226 db komment van az oldalon, ha nagyon ráérek, kivonogatom ebből a sajátjaimat.
  • Szégyen gyalázat, hogy ebben az évben ez a 10. poszt az oldalon. Összességében ez a 170. bejegyzés.
  • Megrázó hírek következnek. Amanda története biztosan nem fog még 30 részt megérni, én még 10 részt gondoltam, utána pedig THE END. Úgyhogy nem lesz meg a 200 poszt. :(
Na, miután kellőképpen megünnepeltem a 4 éves irományt (ha gyerek lenne, már óvodába járna), abbahagyom, mert már a szemem is fáj a képernyőtől. 
Remélem senkit nem ijesztett meg, hogy még 10 rész, lesznek itt még történések, nyugi. Illetve már tényleg nem kell tovább húzni, Amanda-időszámítás szerint 3 éve kezdtem, de 4 év alatt nem bírtam 3 évnyi történést lejegyezni. :D Nem akarok SZJG lenni, nem vagyok Leiner Laura, ez egy 18 éves majdnemfelnőtt lány blogja, ami olyan, amilyen.
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI OLVASOTT/OLVAS/OLVASNI FOG, MERT NAGYON SOKAT JELENT NEKEM, HOGY ENNYIEN ITT VAGYTOK ÉS SZERETITEK AZ ÉN AGYSZÜLEMÉNYEMET. AMANDA NEVÉBEN IS KÖSZÖNÖM, HOGY TÁMOGATTOK. <3