Régen írtam már ide, pedig úgy volt, hogy leszek kicsit sűrűbben. Nem számoltam a karácsony előtti sütögetéssel, úgyhogy nem tudtam írni...
Gondolkodtam, hogy ezt a bejegyzést Alex szemszögéből írom meg, de mivel a való életben sem lehet váltogatni a szemszögeket, és ez Amanda naplója, így maradtam annál, hogy Amanda meséli el. Bocsi. :)
Alex másnap elment Nate-tel, hogy találkozzanak Clau-val. Nagyon készült rá. Felvette a legfelnőttesebb ruháit, a haját úgy fésülte, ahogy akkor volt, mikor először láttam... (én mondom, olyan hajjal, nagyon félelmetes ) és ha izgult is egy kicsit, remekül leplezte. Magabiztos mosollyal az arcán lépett Nate mellé, aki már várta.
- Ügyesen! - kiáltott utánuk Sophie. Az egész csapat ott ácsorgott az ajtóban, ugyanis mindannyian eljöttünk Alex-hez, hogy lelki támaszt nyújtsunk, ahogy Riry mondta. Arra persze nem számítottunk, hogy Alex-nek nincs rá szüksége.
- Majd beszélünk. - intett Alex és elmentek. Mi is hazaindultunk, Dorothy becsukta mögöttünk az ajtót.
- Szerintetek menni fog nekik? - kérdeztem. Clau elég erőszakos, úgyhogy Alex bármennyire bátor, lebeszélni nem fogják tudni.
- Megoldják. Az ő dolguk. - intézte el Hayley egy vállrándítással. Hát végül is...
- Menni fog. Így kell lennie. - bólogatott Riry.
- Értékelem az optimizmusodat, de ajj.... - nyögött Sophie. - Mi lesz, ha nem megy?
- Clau végül is zaklatni nem fogja Nate-et. - fejtegettem. - Csak Alex-nek fog mindig beszólni meg ilyesmi. Tulajdonképpen ez csak idegesítő, nem annyira 'veszélyes' vagy hogy mondjam...
- Te se örülnél ennek. Lásd Bia. - vetette oda Hayley, amitől rögtön elszégyelltem magam.
- Persze, nem azt mondtam, hogy ez jó. Hanem, hogy nehezen, de együtt lehet vele élni.
- Te meg az elméleteid... - legyintett Sophie, mire mindannyiunkból kitört a röhögés.
*
(Adam-nél)
Miután elköszöntem a lányokhoz, átmentem Adam-hez. Mivel ugye szombat volt és túl voltunk a mai előkészítőn, igazán megérdemeltünk egy kis együtt töltött időt. Adam boldogan mosolyogva fogadott.
- Szia! Alex hogy van? - Ő is hallott a dologról természetesen. Alex is nyit a srácok felé újabban, meg Adam ismeri Nate-et, úgyhogy lehet, hogy beszéltek ketten is erről.
- Egész jól bírja. Most indultak el egy 20 perce. Magabiztosnak tűnt, mikor elindult. - meséltem, miközben felmentünk a szobájába. Közben találkoztunk Cecy-vel, aki kedvesen intett, majd tovább lépkedett a konyha felé.
- Neki meg mi baja? - húzta fel a szemöldökét Adam. - Máskor mindig kedvesen dumál veled.
- Nem tűnt úgy, hogy baja van. - értetlenkedtem.
- De tuti van valami. - mondta Adam. - Egy pillanat.
Gyorsan a szülei szobája felé ment, aztán benyitott.
- Anya, Cecy jól van?
- Ó hogyne. - hallottam Adam mamájának a hangját. - Csak volt egy kis vitájuk apáddal.
- Kis? Cecilia igen szemtelen az utóbbi időben. - csattant fel Adam papája. - Ez tűrhetetlen.
- Szemtelen? - kérdezte csodálkozva Adam. - Cecy sose szemtelenkedne.
- Pedig az utóbbi időben, ha nem vetted volna észre, drága fiam, a húgod egyre szemtelenebb. Későn ér haza a suliból, órákig chatel... miközben egész nap a haverjaival van! Mikor ezt szóvá teszem neki, még fel van háborodva, hogy ő csak beszélget.
Ó istenem, egy családi vitába sikerült csöppennem. Oda settenkedtem Adam háta mögé, megkocogtattam a vállát.
- Én lelépek, oké? Beszéljétek meg nyugodtan. Semmi baj. Majd beszélünk.
Adam bólintott, én pedig halk léptekkel lementem a lépcsőn, felvettem a cipőmet és a pulcsit és elindultam. Azaz indultam volna, ugyanis Cecy kint állt az ajtó előtt és csorogtak a könnyei.
- Te mit csinálsz itt? - kérdeztem. - Megfázol.
- Október eleje van. Nem fogok. - suttogta.
- Mi a baj? - öleltem át a vállát.
- Apa. - mondta halkan.
- Miért vesztetek össze?
- Van egy srác... - kezdte Cecy. - Suli után meg szokott várni és dumálunk egy kicsit. Meg neten is. És ennyi.
- Ki ez a srác? - kérdeztem.
- Az egyik szomszéd suliba jár. Egy évvel idősebb, mint én.
- Értem. Apukád erről meg nem tud, ugye?
- Dehogy. Rögtön bepánikolna, hogy ki ez, mit akar tőlem, biztos elront, megerőszakol, kihasznál...
- Aha. - gondolkodtam el. - Tetszik neked ez a srác?
- Igen egy kicsit... - pirult el Cecy.
- Tudod mit? - mosolyogtam rá. - Apukád csak félt téged, mert nem tudja, hogy mitől változott meg a viselkedésed. Beszélj vele és mondd el neki! Meg fogja érteni. Az én szüleim is megértették.
- Gondolod, hogy megérti?
- Persze. Csak meséld el, hogy van egy srác, akivel beszélgetsz.
- Rögtön találkozni akar majd vele.
- Mondd el, hogy nem a barátod, csak beszélgettek, de még bármi lehet. És ígérd meg, hogy elviszed bemutatni, ha majd olyan lesz a helyzet!
- Oké. Megpróbálom. - nyújtózkodott. - Köszi Ami.
- Nincs mit. - mosolyogtam. - Na menj, mert tényleg megfázol!
- Jól van már. - nevetett. - Szia!
- Szia! Ügyesen. - intettem és hazamentem. Mire hazaértem, jött is az SMS Alex-től.
"Minden oké, még dühöng, de egyértelműen mi nyertünk. :D "
Visszaírtam neki.
"Örülök. És ne mondj neki bántót. Az az ő stílusa. Csak kifinomultan, olyan Alex-esen."
"Oké. :D :D :D Alex-esen, ez kész! Azért kösz."
Na végre. Alex igazán megérdemelt egy kis nyugalmat. Örülök, hogy végre megoldódott az ügy.
uuu,ez nagyon jo,nem lehetne hogy Adam es Ami kapcsolatarol legyen szo,esetleg valami konfliktus?
VálaszTörlésLesz lesz... :)
TörlésTökéletesen a fejembe látsz, pont ezt akartam. :D