2017. április 1., szombat

Meg se próbáld

Sziasztok!
Ne haragudjatok rám, kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok, egyszerűen semmi időm nincsen, napjaim tételezéssel telnek. (Ameddig nem vagy végzős, élvezd ki! Komolyan.)
Megérdemelnétek, hogy kicsit kiszámíthatóbban írjak, de az április az utolsó hónapom a suliban, úgyhogy pont nem a blogolásról fog szólni. Biztatásként: lesz húsvéti szünet, akkor tuti lesz poszt.
Meg most is van.




Miután megtudtam, hogy Lottie igazi vezetékneve Morrison, nem lehetett velem bírni. Mindenáron meg akartam találni. Matt-et az őrületbe kergettem ezzel.
- Hagyd már abba! - csattant fel, mikor már 25 perce magyaráztam arról, hogy mennyire fontos megtalálnom. - Kerested, nincs meg. Nyugodj bele!
- De szeretném, ha Adam-mel megbeszélnék a dolgot, nem érted?
- Adam-mel neked kellene megbeszélned a dolgot, elsősorban.  - fintorgott. - A barátnője voltál. Hozzád jobban kötődött, mint hozzá. Mellesleg, nem vagyok biztos benne, hogy Adam látni akarja a csajt.
- Ezt én sem tudom. - vallottam be. - De hátha.
- Látom, nem vagy hajlandó feladni. - legyintett, majd magamra hagyott.

*
(Május vége)


Még mindig semmi nyom. Már a polgármesteri hivatalban is jártam, hogy esetleg tudnának-e segíteni Lottie születési adataival, de elhajtottak és közölték, hogy örüljek, hogy nem hívják rám a rendőrséget, mivel ezek az adatok nem olyanok, amiket kiadnak bárkinek. Hát oké.
A suliban minden változatlan, Adam továbbra is ignorál, kivéve egy alkalmat. Tesiórán megint együtt röpiztünk a fiúkkal. Engem a lányok be se válogattak a csapatukba, mert most én vagyok a közellenség. Aki nem játszott, annak erősítenie kellett a folyosón. Én természetesen ez utóbbi kategóriába tartoztam.
Nagyban csináltam a fekvőnek nevezett valamit, amikor Jessy és Beckie jelent meg az ajtóban. Nem jöttek ki, csak beszélgettek.
- Hallottad, hogy Clau miket mesélt múltkor? - kérdezte Jessy direkt hangosan.
- Arra gondolsz, amit Adam-ről mondott? - kérdezett vissza Beckie. - Persze, hogy hallottam.
- És mit gondolsz a hírről?
- Szerintem megérdemelte Tina-t. Persze, későbbre számítottam, de minél előbb elfelejti Amanda-t, annál jobb. - tekergette a haját Beckie, én pedig lemerevedtem. Adam-nak barátnője van? Mióta? Ki? Hogy teheti? 2 hónapja se történt az eset!!!!
- Egyetértek. - bólogatott Jessy. - Hiszen nézd csak meg. Ha valóban megbánta volna, Adam lába előtt heverne és zokogva kérne bocsánatot, ehelyett emelt fővel és büszkén vonul fel-alá. Nem hittem volna, hogy az a csaj ennyire álszent.
Én felpattantam és hozzájuk léptem.
- Én pedig azt nem hittem volna, hogy ti ennyire álszentek vagytok. Hogy ennyire lenéztek a hátam mögött, mert nem egy hozzátok hasonló divatpicsa vagyok! - fakadtam ki, majd bevonultam a tesiterembe. A labda pont fejen talált, amikor beléptem, így hátratántorodtam.
Amikor kinyitottam a szemem, Adam állt előttem.
- Ezt elkérném bocsi! - hajolt le a labdához, és ment volna vissza, de én elkaptam a pólóját.
- Nem mész sehova. Beszélnünk kell.- mondtam, majd kirángattam az öltözőbe. Bevágtam magam mögött az ajtót.
- Megbolondultál? - kérdezte Adam dühösen.
- Nem, de már az se baj, ha igen. Úgyis találtál valakit magadnak. Tina-t vagy kit.
- Kicsodát? - kérdezett vissza Adam.
- Tina-t, akivel szuperül kijöttök, Beckie és Jessy szerint.
Adam pislogott kettőt, majd az ajtó felé indult. Az ajtóból még visszanézett.
- Nincs semmiféle Tina. Azt hittem, ennél jobban ismersz. - mondta, majd visszament játszani. Én megszégyenülten álltam ott, majd kirontottam a duóhoz.
- Erre miért volt szükség? - álltam eléjük harciasan. Jessy lenézően mosolygott.
- Mert gondoltuk éld át annak a szenvedésnek egy töredékét, amit Adam átélt.
- Azt hiszitek, nekem ez így jó? Hogy nem szenvedek? - kérdeztem vissza halkan. - Mindenki utál.
- Talán át kellett volna gondolni a dolgot, mielőtt megcsalod, majd mindenki előtt bejelented.
- Nem csaltam meg! És nem tehetek arról, hogy megtetszett Pete.
- Nem értem, mi a bajod. - csatlakozott Beckie. - Ott van neked Pete. Ő majd boldogít.
- Nem vagyunk együtt Pete-tel. Mióta eljöttem New York-ból nem is beszéltem vele. - mondtam halkan. - Nem fogjuk keresni egymást. Megbeszéltük, hogy csak múló fellángolás volt.
Beckie és Jessy feszengve néztek össze.
- Nem tudom, mit terjesztetek egymás között. - folytattam. - De egy valamit tisztázzunk! BAROMIRA NEM VAGYOK EGYÜTT SENKIVEL!
Az utolsó mondatot tisztán hallotta mindenki, ugyanis abban a pillanatban ért véget az óra. Én feldúltan rohantam az öltözőbe és megpróbáltam mindenkit kizárni.
Hazafelé menet belebotlottam Cecy-be, aki éppen tánccipőt vett és hazafelé igyekezett.
- Szia! - köszöntem neki, bár nem tudtam, hogyan reagál.
- Szia! - suhant át egy halvány mosoly az arcán, majd a vonásai bájos semlegességet kezdtek tükrözni.
- Hogy vagy mostaná... - kezdtem bele, de belém fojtotta a szót.
- Hagyjuk ezt!  - legyintett. - Viszont ha már itt vagy, elmesélhetnéd nekem, hogy mi a fene történt valójában. Adam nem hajlandó beszélni erről.
Nagyot sóhajtottam, majd elmeséltem neki a történetet. Elgondolkodva hallgatott.
- És nyilván nem fog meghallgatni. - gondolkodott el. - Pedig muszáj lenne. Megértené, ha józanul végiggondolja. Te elnézted neki Bia-t, ő nézze el neked ezt.
- Csak nem voltunk együtt, mikor Bia volt. - magyaráztam. - Akkor nem kérhettem rajta számon semmit.
- Ez igaz, de túlságosan szeret téged ahhoz, hogy egy ilyen miatt elengedjen. Csak meg kellene értenie, hogy nem az van, mint amit hisz.
- Cecy, én... próbáltam. Nem akar meghallgatni. Talán jobb ez így. Vagy így kellett lennie. - sóhajtottam.
- Akkor hogyan tervezed megoldani helyzetet?
- Vannak terveim. - hajtottam le a fejem.
- Ugyan micsoda? Nem az egyetemre értettem, hanem Adam-mel mi lesz.
- Visszaadom a boldogságát. Csak nem úgy, ahogy te gondolod.
Cecy csendben volt pár pillanatig, majd elsápadt.
- Ugye nem.... - kezdte fenyegetően.
- Cecy, jól vagy? - hőköltem hátra.
- Képes voltál tovább kutatni, miközben határozottan megtiltottam, hogy ne. Halljam, mennyit tudsz? Megvan már? Mikor passzolod le neki?
- A nevét tudom egyedül. - válaszoltam. - És nincs meg.
- Fantasztikus. - morogta. - Akkor elmondom még egyszer, hátha ezúttal felfogod. Hagyd békén azt a lányt! Ne keresd meg! Meg se próbáld! Nem éri meg. Lottie okkal tűnt el, ha maradni akart volna, maradt volna. Ne akarj mindenáron beleszólni az életébe!
- Rendben van Cecy. - egyenesedtem ki. - Te pedig tanuld meg, hogy nem szólhatsz bele a döntéseimbe! Akkor is megkeresem, ha beleszakadok! Tudnom kell, mi lett vele.
- Miért?
- Mert ezzel talán megválthatom magam Adam szemében.  - vágtam oda, majd hátat fordítottam és hazáig rohantam. Otthon idegesen az ágyamra dobtam magam.
- Nem bírok tovább ebben a városban maradni! - szorítottam ökölbe a kezem. Hirtelen gondolattól vezérelve, felkaptam a telefont és tárcsáztam.
- Szia Nagyi, itt Amanda. - szóltam bele.
- Szia kincsem! Hogyhogy ilyenkor hívsz? Nincs suli?
- De, de igen van.  - sóhajtottam. - Még 2 hétig. Utána vizsgák. Aztán ballagás.
- Szegénykém. - sajnálkozott a nagyi. - Nagyon megterhelő?
- Nem ez a része durva. - mondtam. - Hanem a többiek.
- Ezt nem értem, hiszen imádtad az osztályodat.
- Igen, de... ez kicsit komplikált. Mit szólnál hozzá, ha a ballagás előtt meglátogatnálak?
- Baj van kicsim? - kérdezte azonnal. Nyilván gyanús, ha hirtelen odarohanok.
- Egy kicsit sok minden, de... megoldom. Csak szeretnék kiszakadni egy kicsit innen.
- Persze, drágám, megértem. Gyere, amikor akarsz és tudsz!
- Köszönöm. Megbeszélem itthon is.
- Mindenképpen. Anyád így se lesz elragadtatva, őt ismerve.
- Na de Nagyi! - nevettem fel. - Mégis a lányod.
- És? Nem mondhatok róla véleményt?
- De, mondhatsz.  - forgattam a szemem.
- Na jól van csillagom, nem zavarlak tovább. Tanulj csak a vizsgáidra, utána találkozunk. Szia! - tette le a kagylót, én pedig mosolyogva dőltem hátra. Menekülési terv pipa.



Remélem elég hosszú lett. Igyekszem minél hamarabb jönni.









1 megjegyzés: