2017. április 16., vasárnap

Hazatérés

Sziasztok!
Ígértem, hogy írok a szünetben, úgyhogy ígéretemhez híven itt vagyok :)
Időközben megtalált minket a barátom, ami kissé para, de nyugi, ettől nem fogom magam visszafogni, ugyanolyan hülyeséget fogok leírni, mint eddig. :D
A bevezetés ennyi lenne, remélem mindenkinek jól telik a húsvétja.




A vizsgák után boldogan csomagoltam össze. Anya nem engedte, hogy a vizsgák előtt lelépjek, de utána szabad utat kaptam. Amúgy szerintem annyira nem is lettek rosszak, volt pár, ami nagyon nehéz volt, de összességében kibírható. Alex szerint ezt a feladatsort egy negyedikes képes lenne megoldani, míg Sophie azon kesergett, hogy egy csomó mindent nem olvasott el figyelmesen, ezért értelemszerűen az észre nem vett kérdésekre nem válaszolt.
A lányok most is mellettem voltak.
- Biztosan elmész? - kérdezte Sophie bánatosan. - Lenne 2 hetünk a ballagásig. Mindennap csinálhatnánk valamit együtt. Már nincs suli.
- Tudom, de muszáj elmennem innen.  -sóhajtottam. - Nem bírom tovább elviselni az itteni helyzetet.
- Ezért az a megoldás, hogy elfutsz? - vetette oda Hayley, miközben fintorogva nézte a szerinte giccses cuccaimat.
- Nem elfutok. - emeltem meg a hangom. - Kiszellőztetem a fejem. Muszáj. Csak 1 hetet kérek tőletek. Utána jövök.
- És mi lesz Adam-mel? - érdeklődött Alex, aki éppen az ágyamon ücsörgött. - Nem beszéltél vele, mióta meggyanúsítottad, hogy barátnője van.
- Én megpróbáltam. - vontam vállat. - Ő nem hajlandó meghallgatni és megbocsátani, érthető okokból. De már próbáltam rengetegszer, viszont hülyének azért ne nézzen. Ha nem hallgat meg, akkor nem fogom erőltetni.
- Nem hiszem el, hogy képesek vagytok hagyni, hogy így vége legyen. - csattant fel Sophie. - Olyan tökéletesek voltatok!
- Igen, Sophie. Ez a kulcsszó. VOLTUNK.
- De...- folytatta volna a panaszáradatot olasz barátnőm, amikor is Apa lépett a szobámba.
- Kicsim, igyekezz! 30 perc múlva indulás van. Le fogod késni a vonatot.
- Persze, sietek. - legyintettem és 10 perc alatt befejeztem a pakolást. Utána elköszöntem mindenkitől, majd Apa a lányokkal együtt kivitt az állomásra.
- Vigyázz magadra és hívj, ha ott vagy! - ölelt meg Apa.
- Rendben. - mosolyogtam. - Nem lesz semmi baj.
- Gyere vissza hamar! - szorított magához Sophie.
- Igyekszem. - suttogtam. Sophie nem akart elengedni, sőt, Alex-et is bevonta a 'tartsunk szeretetünnepet' szintű ölelésébe. Hayley nem bírta nézni a nyáladzást, így nemes egyszerűséggel nekünk ugrott, amitől felborultunk.
- Kösz.  - nyögtem, mivel Sophie könyöke éppen a gyomromban landolt, ami nem volt túl kellemes.
- Máskor is nagyon szívesen. - nyújtotta rám a nyelvét Hayley, majd felsegített. Ebben a pillanatban bemondták, hogy felszállás van, úgyhogy intettem egyet és felszálltam. Leültem az ablakhoz és addig integettem nekik, ameddig el nem tűntek a szemem elől.

*
(2,5 óra múlva, Phoenix-ben)


Sikeresen túléltem a vonatot, így már csak a busz-pályaudvart kell megtalálnom, és újabb 1,5 óra utazás után oda is érek. Nagyjából emlékeztem rá, hogy merre van, így 20 perc séta után megtaláltam.
Azonban a Mesa-ba induló buszt pont lekéstem (mire is számítottam? :D), vagyis várhattam 30 percet a következő indulásáig. Nagyot sóhajtva leültem egy padra és próbáltam értelmesen eltölteni az időt, ami azt jelentette, hogy bambultam magam elé. Jó, én így vagyok értelmes, na!
Pár perc múlva dudálásra lettem figyelmes. Körbenéztem és nem hittem a szememnek. Nate ült egy kocsiban és nekem integetett. Felkaptam a cuccomat és odasiettem.
- Szia, de hát hogyhogy? - köszöntem rá.
- Családi ügy. - közölte vigyorogva a srác. - Szállj be!
Bepattantam mellé.
- Mi ez a rengeteg cucc, éppen Európába szöksz? - nevetett.
- Majdnem. - grimaszoltam. - A nagyszüleimhez megyek.
- Merre? - érdeklődött Nate.
- Mesa-ba. - mondtam mosolyogva, arra számítva, hogy úgyse tudja, mi az és hol van, ugyanis eddig még senki nem tudta. Most azonban csalódnom (illetve meglepődnöm) kellett, mivel Nate elismerően füttyentett egyet, majd gázt adott és elindultunk. - Hova megyünk?
- Szerinted? - kérdezte, majd megláttam a táblát, miszerint lassan elhagyjuk a várost.
- Nate, ugye nem rabolsz el, hogy eladd a vesémet vagy ilyesmi? - kérdeztem félve.
- De Amanda, pontosan ez a tervem veled. - mondta komolyan egy ördögi mosoly kíséretében, majd mikor látta a rémült arcomat, kitört belőle a röhögés. - Elviszlek Mesa-ba.
- De miért? - értetlenkedtem. - Mármint kedves tőled, de az neked 40 perc kerülő.
- Én is oda tartok kiscsillag. - mosolygott Nate. - A nagynénémékhez megyek.
Így minden világossá vált!
- De mit kerestél akkor Phoenix-ben? - tettem fel a nagy kérdést.
- Valaki utánam telefonált, hogy azonnal szedjelek össze, mert amilyen ügyes vagy, rossz buszra szállsz, hiába laktál ott 16 évig. - magyarázta Nate, majd ismét elnevette magát. - Bocsi, nem nevetlek ki. Azaz próbállak.
- Igazán megnevelhetnéd a barátnődet. - nevettem, ugyanis Alex-től ez nem volt szép. Igenis megtaláltam a buszt. - Tudok tájékozódni.
- Amennyiben terhedre vagyok, kitehetlek itt és várhatod a buszt. - ajánlotta fel Nate az út szélére mutatva.
- Ha már itt vagy, kihasznállak.
- Milyen kedves! Én köszönöm a lehetőséget. - fintorgott, aztán elkomolyodott. - Mi is ez az egész Adam-mel?
Én elszomorodtam. Azért jöttem el, hogy ne kelljen folyton az engem nyomasztó dolgokon agyalnom, erre tessék, azok utánam jönnek.
- Rosszat mondtam? - kérdezte halkan Nate, mikor felmérte, hogy eléggé bepánikoltam az előbbitől.
- Nem, csak...  - remegett meg a hangom. - Nem szívesen terjesztem a történteket.
- Ha nem akarod, ne mondd el, csak érdeklődtem. - emelte fel a kezét, majd ijedt tekintetemet látva újra visszatette a kormányra.
- Oké. - sóhajtottam. Gyorsan vázoltam neki a helyzetet. Elgondolkodva hümmögött.
- Eléggé eltoltad, de megesik. Nem kellene ennyire kerülnie téged miatta. - magyarázta. - Ha szeret, akkor pláne nem.
- Tudom, de nem tudok vele mit tenni. Próbálkoztam, de elhajt. Nem hallgat meg.
- Meg fog békélni. - nyugtatott. - Különösen most, hogy így elszöktél a városból. Pánikban lesz, hogy hol vagy.
- Nem hiszem, hogy túlzottan aggódna testi épségemért, a kirándulásról is eljöttem, mégse keresett.
- Az más. Van 2 hete a ballagásig, utána soha többet nem 'kell' találkoznotok, tehát ha helyre akarja hozni, akkor ezt most fogja megtenni.
- Ha te mondod. - vontam vállat. Nem nagyon bíztam Nate szavaiban. Igaz, ő is fiú, tehát tudhatja, mit beszél, én viszont ismerem Adam-et elég közelről, így tudom, hogy elég haragtartó.
10 perc múlva megérkeztünk Mesa-ba. Nate házhoz vitt, majd ő is ment a dolgára. A nagyszüleim már a kapuban vártak.
- Amanda, drágám! - tárta ölelésre a karját a nagymamám. - De örülünk neked.
Miután kiörömködtük magunkat, nagypapám hozzám fordult.
- Ki volt ez a fiú?
- Ja, ő? Egy barátnőm fiúja. Ne légyszí, ne csináljátok, tényleg. - emeltem fel a kezemet védekezően, mivel már láttam a jellegzetes 'kombináljunk' tekintetüket.
- Tényleg, hiszen neked ott van az a helyes fiú, Adam. - emlékezett vissza nagymamám a nyárra, mikor a Sacks família itt volt.
- Igen, tényleg. - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Valami baj van? - kérdezték rögtön. Elhiszem, hogy nem vagyok egy Oscar-esélyes színész, de ennyire nem lehetek átlátszó!
- Nem, csak... éhes vagyok. Hosszú volt az út. - kamuztam a lehető legjobbat, ugyanis nagyszüleim mániákusan etetnek mindenkit. Be is vált a trükk, 5 perccel később egy hatalmas adag chilis bab gőzölgött előttem. Ennyit háromszorra se eszem meg, de nem baj, lényeg, hogy nem faggatnak.
A nap további része mentes volt a rizikós témáktól, megértették, hogy pihenni jöttem, így azt csinálhattam, amit csak akarok.
Este lefekvésnél boldogan mosolyogva gondoltam vissza az otthoniakra. Nagyon édesek, de nem tudnak most nekem segíteni. Ellenben itt, szerintem egy hét alatt képes leszek megoldást találni a problémáimra.
Nem is sejtettem, hogy ez az utolsó gondolatom mennyire igaz lesz néhány nap múlva. Ha valaki elém állt volna és elmondta volna, hogy mi fog történni, kinevetem. Mondjuk aznap nem éppen nevetni, sokkal inkább csodálkozni volt kedvem...








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése