Hazatérés

Sziasztok!
Ígértem, hogy írok a szünetben, úgyhogy ígéretemhez híven itt vagyok :)
Időközben megtalált minket a barátom, ami kissé para, de nyugi, ettől nem fogom magam visszafogni, ugyanolyan hülyeséget fogok leírni, mint eddig. :D
A bevezetés ennyi lenne, remélem mindenkinek jól telik a húsvétja.




A vizsgák után boldogan csomagoltam össze. Anya nem engedte, hogy a vizsgák előtt lelépjek, de utána szabad utat kaptam. Amúgy szerintem annyira nem is lettek rosszak, volt pár, ami nagyon nehéz volt, de összességében kibírható. Alex szerint ezt a feladatsort egy negyedikes képes lenne megoldani, míg Sophie azon kesergett, hogy egy csomó mindent nem olvasott el figyelmesen, ezért értelemszerűen az észre nem vett kérdésekre nem válaszolt.
A lányok most is mellettem voltak.
- Biztosan elmész? - kérdezte Sophie bánatosan. - Lenne 2 hetünk a ballagásig. Mindennap csinálhatnánk valamit együtt. Már nincs suli.
- Tudom, de muszáj elmennem innen.  -sóhajtottam. - Nem bírom tovább elviselni az itteni helyzetet.
- Ezért az a megoldás, hogy elfutsz? - vetette oda Hayley, miközben fintorogva nézte a szerinte giccses cuccaimat.
- Nem elfutok. - emeltem meg a hangom. - Kiszellőztetem a fejem. Muszáj. Csak 1 hetet kérek tőletek. Utána jövök.
- És mi lesz Adam-mel? - érdeklődött Alex, aki éppen az ágyamon ücsörgött. - Nem beszéltél vele, mióta meggyanúsítottad, hogy barátnője van.
- Én megpróbáltam. - vontam vállat. - Ő nem hajlandó meghallgatni és megbocsátani, érthető okokból. De már próbáltam rengetegszer, viszont hülyének azért ne nézzen. Ha nem hallgat meg, akkor nem fogom erőltetni.
- Nem hiszem el, hogy képesek vagytok hagyni, hogy így vége legyen. - csattant fel Sophie. - Olyan tökéletesek voltatok!
- Igen, Sophie. Ez a kulcsszó. VOLTUNK.
- De...- folytatta volna a panaszáradatot olasz barátnőm, amikor is Apa lépett a szobámba.
- Kicsim, igyekezz! 30 perc múlva indulás van. Le fogod késni a vonatot.
- Persze, sietek. - legyintettem és 10 perc alatt befejeztem a pakolást. Utána elköszöntem mindenkitől, majd Apa a lányokkal együtt kivitt az állomásra.
- Vigyázz magadra és hívj, ha ott vagy! - ölelt meg Apa.
- Rendben. - mosolyogtam. - Nem lesz semmi baj.
- Gyere vissza hamar! - szorított magához Sophie.
- Igyekszem. - suttogtam. Sophie nem akart elengedni, sőt, Alex-et is bevonta a 'tartsunk szeretetünnepet' szintű ölelésébe. Hayley nem bírta nézni a nyáladzást, így nemes egyszerűséggel nekünk ugrott, amitől felborultunk.
- Kösz.  - nyögtem, mivel Sophie könyöke éppen a gyomromban landolt, ami nem volt túl kellemes.
- Máskor is nagyon szívesen. - nyújtotta rám a nyelvét Hayley, majd felsegített. Ebben a pillanatban bemondták, hogy felszállás van, úgyhogy intettem egyet és felszálltam. Leültem az ablakhoz és addig integettem nekik, ameddig el nem tűntek a szemem elől.

*

(2,5 óra múlva, Phoenix-ben)

Sikeresen túléltem a vonatot, így már csak a busz-pályaudvart kell megtalálnom, és újabb 1,5 óra utazás után oda is érek. Nagyjából emlékeztem rá, hogy merre van, így 20 perc séta után megtaláltam.
Azonban a Mesa-ba induló buszt pont lekéstem (mire is számítottam? :D), vagyis várhattam 30 percet a következő indulásáig. Nagyot sóhajtva leültem egy padra és próbáltam értelmesen eltölteni az időt, ami azt jelentette, hogy bambultam magam elé. Jó, én így vagyok értelmes, na!
Pár perc múlva dudálásra lettem figyelmes. Körbenéztem és nem hittem a szememnek. Nate ült egy kocsiban és nekem integetett. Felkaptam a cuccomat és odasiettem.
- Szia, de hát hogyhogy? - köszöntem rá.
- Családi ügy. - közölte vigyorogva a srác. - Szállj be!
Bepattantam mellé.
- Mi ez a rengeteg cucc, éppen Európába szöksz? - nevetett.
- Majdnem. - grimaszoltam. - A nagyszüleimhez megyek.
- Merre? - érdeklődött Nate.
- Mesa-ba. - mondtam mosolyogva, arra számítva, hogy úgyse tudja, mi az és hol van, ugyanis eddig még senki nem tudta. Most azonban csalódnom (illetve meglepődnöm) kellett, mivel Nate elismerően füttyentett egyet, majd gázt adott és elindultunk. - Hova megyünk?
- Szerinted? - kérdezte, majd megláttam a táblát, miszerint lassan elhagyjuk a várost.
- Nate, ugye nem rabolsz el, hogy eladd a vesémet vagy ilyesmi? - kérdeztem félve.
- De Amanda, pontosan ez a tervem veled. - mondta komolyan egy ördögi mosoly kíséretében, majd mikor látta a rémült arcomat, kitört belőle a röhögés. - Elviszlek Mesa-ba.
- De miért? - értetlenkedtem. - Mármint kedves tőled, de az neked 40 perc kerülő.
- Én is oda tartok kiscsillag. - mosolygott Nate. - A nagynénémékhez megyek.
Így minden világossá vált!
- De mit kerestél akkor Phoenix-ben? - tettem fel a nagy kérdést.
- Valaki utánam telefonált, hogy azonnal szedjelek össze, mert amilyen ügyes vagy, rossz buszra szállsz, hiába laktál ott 16 évig. - magyarázta Nate, majd ismét elnevette magát. - Bocsi, nem nevetlek ki. Azaz próbállak.
- Igazán megnevelhetnéd a barátnődet. - nevettem, ugyanis Alex-től ez nem volt szép. Igenis megtaláltam a buszt. - Tudok tájékozódni.
- Amennyiben terhedre vagyok, kitehetlek itt és várhatod a buszt. - ajánlotta fel Nate az út szélére mutatva.
- Ha már itt vagy, kihasznállak.
- Milyen kedves! Én köszönöm a lehetőséget. - fintorgott, aztán elkomolyodott. - Mi is ez az egész Adam-mel?
Én elszomorodtam. Azért jöttem el, hogy ne kelljen folyton az engem nyomasztó dolgokon agyalnom, erre tessék, azok utánam jönnek.
- Rosszat mondtam? - kérdezte halkan Nate, mikor felmérte, hogy eléggé bepánikoltam az előbbitől.
- Nem, csak...  - remegett meg a hangom. - Nem szívesen terjesztem a történteket.
- Ha nem akarod, ne mondd el, csak érdeklődtem. - emelte fel a kezét, majd ijedt tekintetemet látva újra visszatette a kormányra.
- Oké. - sóhajtottam. Gyorsan vázoltam neki a helyzetet. Elgondolkodva hümmögött.
- Eléggé eltoltad, de megesik. Nem kellene ennyire kerülnie téged miatta. - magyarázta. - Ha szeret, akkor pláne nem.
- Tudom, de nem tudok vele mit tenni. Próbálkoztam, de elhajt. Nem hallgat meg.
- Meg fog békélni. - nyugtatott. - Különösen most, hogy így elszöktél a városból. Pánikban lesz, hogy hol vagy.
- Nem hiszem, hogy túlzottan aggódna testi épségemért, a kirándulásról is eljöttem, mégse keresett.
- Az más. Van 2 hete a ballagásig, utána soha többet nem 'kell' találkoznotok, tehát ha helyre akarja hozni, akkor ezt most fogja megtenni.
- Ha te mondod. - vontam vállat. Nem nagyon bíztam Nate szavaiban. Igaz, ő is fiú, tehát tudhatja, mit beszél, én viszont ismerem Adam-et elég közelről, így tudom, hogy elég haragtartó.
10 perc múlva megérkeztünk Mesa-ba. Nate házhoz vitt, majd ő is ment a dolgára. A nagyszüleim már a kapuban vártak.
- Amanda, drágám! - tárta ölelésre a karját a nagymamám. - De örülünk neked.
Miután kiörömködtük magunkat, nagypapám hozzám fordult.
- Ki volt ez a fiú?
- Ja, ő? Egy barátnőm fiúja. Ne légyszí, ne csináljátok, tényleg. - emeltem fel a kezemet védekezően, mivel már láttam a jellegzetes 'kombináljunk' tekintetüket.
- Tényleg, hiszen neked ott van az a helyes fiú, Adam. - emlékezett vissza nagymamám a nyárra, mikor a Sacks família itt volt.
- Igen, tényleg. - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Valami baj van? - kérdezték rögtön. Elhiszem, hogy nem vagyok egy Oscar-esélyes színész, de ennyire nem lehetek átlátszó!
- Nem, csak... éhes vagyok. Hosszú volt az út. - kamuztam a lehető legjobbat, ugyanis nagyszüleim mániákusan etetnek mindenkit. Be is vált a trükk, 5 perccel később egy hatalmas adag chilis bab gőzölgött előttem. Ennyit háromszorra se eszem meg, de nem baj, lényeg, hogy nem faggatnak.
A nap további része mentes volt a rizikós témáktól, megértették, hogy pihenni jöttem, így azt csinálhattam, amit csak akarok.
Este lefekvésnél boldogan mosolyogva gondoltam vissza az otthoniakra. Nagyon édesek, de nem tudnak most nekem segíteni. Ellenben itt, szerintem egy hét alatt képes leszek megoldást találni a problémáimra.
Nem is sejtettem, hogy ez az utolsó gondolatom mennyire igaz lesz néhány nap múlva. Ha valaki elém állt volna és elmondta volna, hogy mi fog történni, kinevetem. Mondjuk aznap nem éppen nevetni, sokkal inkább csodálkozni volt kedvem...

Meg se próbáld

Sziasztok!
Ne haragudjatok rám, kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok, egyszerűen semmi időm nincsen, napjaim tételezéssel telnek. (Ameddig nem vagy végzős, élvezd ki! Komolyan.)
Megérdemelnétek, hogy kicsit kiszámíthatóbban írjak, de az április az utolsó hónapom a suliban, úgyhogy pont nem a blogolásról fog szólni. Biztatásként: lesz húsvéti szünet, akkor tuti lesz poszt.
Meg most is van.




Miután megtudtam, hogy Lottie igazi vezetékneve Morrison, nem lehetett velem bírni. Mindenáron meg akartam találni. Matt-et az őrületbe kergettem ezzel.
- Hagyd már abba! - csattant fel, mikor már 25 perce magyaráztam arról, hogy mennyire fontos megtalálnom. - Kerested, nincs meg. Nyugodj bele!
- De szeretném, ha Adam-mel megbeszélnék a dolgot, nem érted?
- Adam-mel neked kellene megbeszélned a dolgot, elsősorban.  - fintorgott. - A barátnője voltál. Hozzád jobban kötődött, mint hozzá. Mellesleg, nem vagyok biztos benne, hogy Adam látni akarja a csajt.
- Ezt én sem tudom. - vallottam be. - De hátha.
- Látom, nem vagy hajlandó feladni. - legyintett, majd magamra hagyott.

*

(Május vége)

Még mindig semmi nyom. Már a polgármesteri hivatalban is jártam, hogy esetleg tudnának-e segíteni Lottie születési adataival, de elhajtottak és közölték, hogy örüljek, hogy nem hívják rám a rendőrséget, mivel ezek az adatok nem olyanok, amiket kiadnak bárkinek. Hát oké.
A suliban minden változatlan, Adam továbbra is ignorál, kivéve egy alkalmat. Tesiórán megint együtt röpiztünk a fiúkkal. Engem a lányok be se válogattak a csapatukba, mert most én vagyok a közellenség. Aki nem játszott, annak erősítenie kellett a folyosón. Én természetesen ez utóbbi kategóriába tartoztam.
Nagyban csináltam a fekvőnek nevezett valamit, amikor Jessy és Beckie jelent meg az ajtóban. Nem jöttek ki, csak beszélgettek.
- Hallottad, hogy Clau miket mesélt múltkor? - kérdezte Jessy direkt hangosan.
- Arra gondolsz, amit Adam-ről mondott? - kérdezett vissza Beckie. - Persze, hogy hallottam.
- És mit gondolsz a hírről?
- Szerintem megérdemelte Tina-t. Persze, későbbre számítottam, de minél előbb elfelejti Amanda-t, annál jobb. - tekergette a haját Beckie, én pedig lemerevedtem. Adam-nak barátnője van? Mióta? Ki? Hogy teheti? 2 hónapja se történt az eset!!!!
- Egyetértek. - bólogatott Jessy. - Hiszen nézd csak meg. Ha valóban megbánta volna, Adam lába előtt heverne és zokogva kérne bocsánatot, ehelyett emelt fővel és büszkén vonul fel-alá. Nem hittem volna, hogy az a csaj ennyire álszent.
Én felpattantam és hozzájuk léptem.
- Én pedig azt nem hittem volna, hogy ti ennyire álszentek vagytok. Hogy ennyire lenéztek a hátam mögött, mert nem egy hozzátok hasonló divatpicsa vagyok! - fakadtam ki, majd bevonultam a tesiterembe. A labda pont fejen talált, amikor beléptem, így hátratántorodtam.
Amikor kinyitottam a szemem, Adam állt előttem.
- Ezt elkérném bocsi! - hajolt le a labdához, és ment volna vissza, de én elkaptam a pólóját.
- Nem mész sehova. Beszélnünk kell.- mondtam, majd kirángattam az öltözőbe. Bevágtam magam mögött az ajtót.
- Megbolondultál? - kérdezte Adam dühösen.
- Nem, de már az se baj, ha igen. Úgyis találtál valakit magadnak. Tina-t vagy kit.
- Kicsodát? - kérdezett vissza Adam.
- Tina-t, akivel szuperül kijöttök, Beckie és Jessy szerint.
Adam pislogott kettőt, majd az ajtó felé indult. Az ajtóból még visszanézett.
- Nincs semmiféle Tina. Azt hittem, ennél jobban ismersz. - mondta, majd visszament játszani. Én megszégyenülten álltam ott, majd kirontottam a duóhoz.
- Erre miért volt szükség? - álltam eléjük harciasan. Jessy lenézően mosolygott.
- Mert gondoltuk éld át annak a szenvedésnek egy töredékét, amit Adam átélt.
- Azt hiszitek, nekem ez így jó? Hogy nem szenvedek? - kérdeztem vissza halkan. - Mindenki utál.
- Talán át kellett volna gondolni a dolgot, mielőtt megcsalod, majd mindenki előtt bejelented.
- Nem csaltam meg! És nem tehetek arról, hogy megtetszett Pete.
- Nem értem, mi a bajod. - csatlakozott Beckie. - Ott van neked Pete. Ő majd boldogít.
- Nem vagyunk együtt Pete-tel. Mióta eljöttem New York-ból nem is beszéltem vele. - mondtam halkan. - Nem fogjuk keresni egymást. Megbeszéltük, hogy csak múló fellángolás volt.
Beckie és Jessy feszengve néztek össze.
- Nem tudom, mit terjesztetek egymás között. - folytattam. - De egy valamit tisztázzunk! BAROMIRA NEM VAGYOK EGYÜTT SENKIVEL!
Az utolsó mondatot tisztán hallotta mindenki, ugyanis abban a pillanatban ért véget az óra. Én feldúltan rohantam az öltözőbe és megpróbáltam mindenkit kizárni.
Hazafelé menet belebotlottam Cecy-be, aki éppen tánccipőt vett és hazafelé igyekezett.
- Szia! - köszöntem neki, bár nem tudtam, hogyan reagál.
- Szia! - suhant át egy halvány mosoly az arcán, majd a vonásai bájos semlegességet kezdtek tükrözni.
- Hogy vagy mostaná... - kezdtem bele, de belém fojtotta a szót.
- Hagyjuk ezt!  - legyintett. - Viszont ha már itt vagy, elmesélhetnéd nekem, hogy mi a fene történt valójában. Adam nem hajlandó beszélni erről.
Nagyot sóhajtottam, majd elmeséltem neki a történetet. Elgondolkodva hallgatott.
- És nyilván nem fog meghallgatni. - gondolkodott el. - Pedig muszáj lenne. Megértené, ha józanul végiggondolja. Te elnézted neki Bia-t, ő nézze el neked ezt.
- Csak nem voltunk együtt, mikor Bia volt. - magyaráztam. - Akkor nem kérhettem rajta számon semmit.
- Ez igaz, de túlságosan szeret téged ahhoz, hogy egy ilyen miatt elengedjen. Csak meg kellene értenie, hogy nem az van, mint amit hisz.
- Cecy, én... próbáltam. Nem akar meghallgatni. Talán jobb ez így. Vagy így kellett lennie. - sóhajtottam.
- Akkor hogyan tervezed megoldani helyzetet?
- Vannak terveim. - hajtottam le a fejem.
- Ugyan micsoda? Nem az egyetemre értettem, hanem Adam-mel mi lesz.
- Visszaadom a boldogságát. Csak nem úgy, ahogy te gondolod.
Cecy csendben volt pár pillanatig, majd elsápadt.
- Ugye nem.... - kezdte fenyegetően.
- Cecy, jól vagy? - hőköltem hátra.
- Képes voltál tovább kutatni, miközben határozottan megtiltottam, hogy ne. Halljam, mennyit tudsz? Megvan már? Mikor passzolod le neki?
- A nevét tudom egyedül. - válaszoltam. - És nincs meg.
- Fantasztikus. - morogta. - Akkor elmondom még egyszer, hátha ezúttal felfogod. Hagyd békén azt a lányt! Ne keresd meg! Meg se próbáld! Nem éri meg. Lottie okkal tűnt el, ha maradni akart volna, maradt volna. Ne akarj mindenáron beleszólni az életébe!
- Rendben van Cecy. - egyenesedtem ki. - Te pedig tanuld meg, hogy nem szólhatsz bele a döntéseimbe! Akkor is megkeresem, ha beleszakadok! Tudnom kell, mi lett vele.
- Miért?
- Mert ezzel talán megválthatom magam Adam szemében.  - vágtam oda, majd hátat fordítottam és hazáig rohantam. Otthon idegesen az ágyamra dobtam magam.
- Nem bírok tovább ebben a városban maradni! - szorítottam ökölbe a kezem. Hirtelen gondolattól vezérelve, felkaptam a telefont és tárcsáztam.
- Szia Nagyi, itt Amanda. - szóltam bele.
- Szia kincsem! Hogyhogy ilyenkor hívsz? Nincs suli?
- De, de igen van.  - sóhajtottam. - Még 2 hétig. Utána vizsgák. Aztán ballagás.
- Szegénykém. - sajnálkozott a nagyi. - Nagyon megterhelő?
- Nem ez a része durva. - mondtam. - Hanem a többiek.
- Ezt nem értem, hiszen imádtad az osztályodat.
- Igen, de... ez kicsit komplikált. Mit szólnál hozzá, ha a ballagás előtt meglátogatnálak?
- Baj van kicsim? - kérdezte azonnal. Nyilván gyanús, ha hirtelen odarohanok.
- Egy kicsit sok minden, de... megoldom. Csak szeretnék kiszakadni egy kicsit innen.
- Persze, drágám, megértem. Gyere, amikor akarsz és tudsz!
- Köszönöm. Megbeszélem itthon is.
- Mindenképpen. Anyád így se lesz elragadtatva, őt ismerve.
- Na de Nagyi! - nevettem fel. - Mégis a lányod.
- És? Nem mondhatok róla véleményt?
- De, mondhatsz.  - forgattam a szemem.
- Na jól van csillagom, nem zavarlak tovább. Tanulj csak a vizsgáidra, utána találkozunk. Szia! - tette le a kagylót, én pedig mosolyogva dőltem hátra. Menekülési terv pipa.



Remélem elég hosszú lett. Igyekszem minél hamarabb jönni.