Sziasztok!
Idén még nem is volt rész, úgyhogy ideje van, hogy legyen. Aki esetleg fennakadt rajta, hogy miért nem kívántam boldog karácsonyt/új évet nektek, az rosszul gondolja, mert a karácsonyi és az új évi poszt a másik blogomon található. Ezt nem szeretném megszakítani ilyesmikkel, vagy nem sűrűn. Amanda története maradjon egyben lehetőleg.
A földön ülve megállíthatatlanul zokogtam. A térdemet átölelve ringattam magam, de így sem bírtam megnyugodni. Hogy tehette ezt velem?
A gyomrom kavargott a történtektől. Hogyan történt ez meg? Egy valamivel tökéletesen tisztában voltam. Ha az elején nem provokálom, akkor elenged. Ha nem kezdek el hozzá beszélni, akkor nem zárja ránk az ajtót. Amint ezt megtette, menekülnöm kellett volna.
Ekkor megszólalt a fejemben Alex hangja. Nem az én hibám. Természetesen gondolkodhattam volna előtte, de ez Pete sara. Ő nem bírt magával.
Mit tudok tenni?
Ekkor kopogást hallottam.
- Ami! Minden rendben?- kukucskált be Sophie. Amint meglátta a szétbőgött fejemet, berontott és levágta magát mellém. - Úristen! Mi történt?
- Feljöttem, Adam velem jött és... - csuklott el a hangom. Sophie szeme elkerekedett.
- Ti lefeküdtetek Adam-mel itt? De mi ott vártunk titeket!
- Nem feküdtünk le. Csak majdnem. Pete egyszer csak itt termett. Csesztették egymást és valószínűleg eltörte Adam orrát.
- Mi van? - kapkodta a fejét Sophie. - Hol van? Te miért nem vagy vele?
- Elment egy orvoshoz. De lefelé ment, hogy nem láttátok?
- Nem tudom. Nem láttuk. De van egy hátsó kijárat. Lehet, hogy a garázson keresztül ment ki.
- Aha. Én azért maradtam itt, mert nagyon vérzett az orra és tudod, hogy nem bírom. Elájultam volna vagy lehányom... nem kellettem volna még oda. De azt hittem, legalább Nick-et vagy Rob-ot elviszi magával.
- Pedig nem.
- Fel kellene hívni, hogy mi történt vele és hol van. - tűnődtem. Feltápászkodtam, majd amikor a telefonomért nyúltam, Sophie hirtelen a karomra tette a kezét.
- Mi történt veled? - kérdezte komolyan. Én odanéztem és azonnal megértettem, mire gondol. A csuklóm kékeszöld volt.
- Ez csak... - hebegtem, de Sophie nem hitt nekem.
- Amanda. A földön ülsz, sírsz és a csuklód megsérült. Mi a franc történt? - kérdezte fenyegetően.
- Miután Adam elment... - kezdtem halkan. - Én visszajöttem a ruháimért ide. De itt volt Pete és... ki akarta használni a helyzetet. Én meg ellenálltam.
- Micsoda? - engedte el a karomat Sophie. - Ugye nem erőszakolt meg?
- Nem. De nem sok kellett hozzá. - sóhajtottam.
- Miért néz ki így a kezed?
- Lefogott, amíg csókolgatott. Azt remélte, hogy én is élvezni fogom.
- Ez nem normális! Remélem bepereled. Vagy valami. Ez már nagyon durva. - magyarázta Sophie, miközben én felhúztam a nadrágomat.
- Nem fogom beperelni Sophie. - mondtam halkan, majd levettem a pólómat és nekiálltam ott is felöltözni. Sophie felsikoltott. - Baj van?
- Nem mintha nagyon nézni akarnám, de a vörös kéznyom a melleden egészen bájos. - mondta hüledezve. - Ezt tényleg ne tűrd el! Ez már sok.
- Sophie. - sóhajtottam, miközben felvettem a pólómat, így minden a helyére került. - Nem fogom beperelni.
- Miért nem? Bőven megérdemli.
- Azért, mert bármekkora egy tahó, szeret engem.
- És ez feljogosítja arra, hogy azt tegyen veled, amihez kedve támad?
- Nem, természetesen nem. Az a baj... - hunytam le a szemem. - Hogy úgy érzem, hogy miattam lett boldogtalan. Miattam hagyta el Lina-t.
- Nagy veszteség érte szegényt. - grimaszolt Sophie.
- Ne csináld már. Elhagyta a barátnőjét, utána belém szeretett, de engem sem kaphat meg, mindenhol egymásba botlunk és minden alkalommal porig rombolom. Úgy érzem... valahogy... kompenzálnom kell, hogy ennyire boldogtalan. Ezért történnek meg az ilyesmi helyzetek. - szakadt ki belőlem.
Sophie pislogás nélkül meredt rám. Néhány percnyi csend után hirtelen kifújta a levegőt, majd hanyatt vágta magát.
- Na basszus, már csak ez hiányzott. - fogta a fejét.
- Mi? - kérdeztem értetlenül.
- Most hagyjuk az előbbit, mert egy teljes baromság. Viszont az, hogy ilyeneket mondasz, elég aggasztó.
- De miért? Én tényleg így érzem.
- Pont ez az. - pattant fel Sophie idegesen. Szembe állt velem és ijesztően közel jött. - Te ezt tényleg így érzed. Úgy érzed kompenzálnod kell. De mit? A saját döntése volt, hogy otthagyja azt a lányt, aki becsapta. Az, hogy szeret téged, egy dolog. Én azt a fiút szeretem, akitől te a keringőruhádat kölcsönözted, na és?
- Várj, mi? - döbbentem meg.
- Ez most nem fontos. - hadonászott Sophie. - Ez a srác nem bolond. Tudod mi itt a legnagyobb probléma? Azért szenved ennyi ideje rajtad, mert mindig kap tőled egy apró jelet! Biztatod!
- Dehogyis. - ráztam a fejem.
- Mik történtek, amikor találkoztatok? - tette csípőre a kezét Sophie.
- Mindig megölel, néha megpuszil. Megcsókolt már párszor. Legutóbb a fotózáson pedig... a fenekemet fogdosva ölelgetett. Utána beszéltünk és megcsókoltam. Csak búcsúzólag. Ma pedig... csókolózva fogdosott, miközben az ölében ültem.- soroltam.
- Erről van szó! - csapta össze a kezét Sophie. - Mindig adsz neki valami kis jelet, amibe kapaszkodhat. Ha ellöknéd, amikor hozzád ér vagy valami, akkor már régen túl lenne rajtad. De nem ez történik. És tudod, miért?
-Mert nem normális? - tippeltem.
- NEM! Megmondjam neked, miért? - hadonászott idegesen Sophie. - Mert tudom ám, csak nem lesz kellemes hallani. Magadnak se vallod be.
- Mi a csudáról beszélsz? - kiabáltam, mert kezdett nagyon idegesíteni.
- Arról, hogy fülig szerelmes vagy Pete-be! - kiabált Sophie is. Én erre felnevettem.
- Dehogy vagyok! Jézusom! Dehogy. Ezek után még mit szeressek rajta?
- Nevess csak! - fintorgott Sophie. - Pedig így van.
- Már hogy lenne így?
- Nézz magadba! Gondolj a csókjaitokra! És mondd meg őszintén... élvezted, amikor búcsúzásnál megcsókoltad? Egy kicsit sem élvezted, amikor mindenki előtt felkapott és megcsókolt, miközben fogdosott? Vagy ne menjünk messzire. A mai napon... amikor az ölében ültél... és átölelt. Nem élvezted, ahogy simogat és csókol? Visszacsókoltad?
- Igen, mert kérte, hogy ezt tegyem meg neki. És utána elenged. - magyaráztam. - Tudom, hogy hülyén hangzik. De tényleg ez történt.
- És a visszacsókolás... nem tetszett? Nem vesztél bele egy kicsit? - kérdezte Sophie lágyan, mire én sóhajtottam egy nagyot.
- De igen. Élveztem. Belefeledkeztem. Jó volt.
- Akkor már csak egy kérdésem van. Miért hülyíted Adam-et? - nézett rám szomorúan Sophie.
- Hülyítem? - döbbentem meg. - Én szeretem Adam-et.
- Amanda... én... - kereste a szavakat Sophie. - Az előbb csak rád kellett nézni. Szereted Pete-et, akkor is, ha nem vallod be magadnak. Elhiszem, hogy ragaszkodsz Adam-hez, mert egy kedves és imádnivaló srác... de ha nem vagy belé szerelmes... ne tedd ezt vele! Látszik rajta, hogy szeret téged, de nem hülyítsd. Ha nem kell, akkor mondd meg neki! Nehéz lesz, persze... de jobb, mintha hülyítenéd.
- De én tényleg szeretem őt. - nyögtem. - Szerelmes vagyok belé, mióta először megláttam. De Pete... valahogy vonz engem. Ha nem lenne Adam, örömmel választanám őt. De Adam fontosabb nekem, mint Pete. Viszont valamiért nem tudok lemondani Pete-ről sem. Szeretem, ahogy ragaszkodik hozzám. Szeretem, amikor megcsókol. De Adam nekem többet ér annál, hogy egy ilyen fellángolás miatt elveszítsem. - fejeztem be a gondolatot.
- Aha. - bólogatott Sophie. - Viszont Pete itt van a házban. Ne várd el, hogy ez az egész titokban maradjon! Mindenképpen kiderül.
- De Adam megöl... vagy Pete-et. Vagy mindkettőnket.
- Talán nem. De tényleg ne legyél benne biztos.
- Miért szeretek egyszerre két fiút? - nyögtem.
- Azért drágám... - kezdte Sophie. - Mert nem is te lennél, ha nem. Gyere ide!
Én megöleltem, ő pedig nevetve megpaskolta a fejemet.
- Túl leszünk rajta. Csak ne csinálj hülyeséget!
- Igyekszem. - sóhajtottam.
- Gyere le! Már nagyon várnak a többiek! Adam-et meg elő kell keríteni.
- Tudom. Felhívom gyorsan.
Rövid telefonálás után megtudtam, hogy már úton van hazafelé, így Sophie-val lementünk a földszintre. Amint leértünk a lépcsőn, nekem földbe gyökerezett a lábam.
- Hé Ami! Nézd ki van itt! - lépett oda hatalmas vigyorral az arcán Emma, majd amikor a többiek már nem láthatták, fintorgott. - Itt van Pete. Nem lesz baj, ugye?
- Ezzel elkéstél Emma. - sóhajtottam.
- Hogy érted ezt? - ráncolta a szemöldökét. Én sóhajtottam egyet, majd megvontam a vállam.
