Lottie

Sziasztok!
Itt vagyok újra. A héten emelt érettségiztem angolból, úgyhogy megnyugodhattok, mostantól több időm lesz írni.




Adam döbbenten bámult engem. Gondolom legrosszabb rémálmaiban sem fordult elő, hogy a barátnője megtalálja a 4 évvel ezelőtti naplóját és az akkori szerelme fotóját bámulva fogja várni az első este, mikor náluk alszik hivatalosan. Hát bocsi. Ilyen az élet.
Én is csöndben néztem őt és próbáltam leolvasni az arcáról valamit. Lottie fotója továbbra is a kezemben volt. Magyarázatot vártam. Miért nem mesélt erről a lányról soha? A kezemben tartom a bizonyítékot, hogy szerette.
Végül Adam törte meg a csendet.
- Hogy találtad meg?
- Leesett a szekrényben és kiszedtem. - válaszoltam nyugodtan.
- Egyáltalán miért kerested? - lépett közelebb.
- Nem kerestem.
- Akkor mit kerestél a szekrényemben? - hajolt le hozzám fenyegetően.
- Információt.
- Ugyan miről? - mondta Adam, érezhető indulattal a hangjában. Tudtam, hogy még egy mondat és ordítani fog.
- Róla. - fordítottam felé a kezemben tartott képet. Adam hátrahőkölt, aztán halványan elmosolyodott. Bennem pedig összetört valami. Lottie még ennyi idő után is hatással van rá.
- Szóval Anya elmesélte... - sóhajtott. Leült az ágyára és intett, hogy üljek mellé. Én megtettem. - Szeretném tudni, hogy mit mondott róla.
- Hogy barátok voltatok. És hogy miatta nem találkoztatok többet. Mert szeretted, de ő megbántott, anyukád pedig védeni akart.
- Hát persze. A történet, ahogy Anya ismeri.
- Miért, nem így történt?
- Nem egészen.
- És hajlandó lennél végre 2,5 év után mondani valamit erről a lányról? - csattantam fel.
- Persze. Egy helyre jártunk gitározni és összehaverkodtunk. Jófej volt és vicces. Sokkal vagányabb volt nálam és ezért nagyon imponált. Lassan beleszerettem. Anya azonban mindig utálta Lottie-t. Igaz, Lottie nem volt az udvariasság mintaképe, de 15 évesen ettől csak még jobban tetszett. - mesélt Adam, közben ujjával Lottie fényképét cirógatta. Erős volt a kísértés, hogy kitépjem a kezéből és darabokra szaggassam, de nem tettem.
- Eddig ugyanaz, mint amit anyukád mondott. - tettem hozzá.
- Elmesélte azt is, amikor elküldte?
- Igen. Részegen és sírva jöttél haza. Emiatt ő megharagudott Lottie-ra és elküldte. És Lottie sose jött vissza.
- Anya nem tudja az előzményeket. - sóhajtott Adam, majd maga elé bámult. Én egyre idegesebb lettem. Eljövök hozzá, hogy itt aludjak, erre egyre több fura dolog derül ki róla.
- Hajlandó lennél végre elmondani? - csattantam fel 2 perc múlva, mikor Adam még mindig csendben ült.
- Igen, hogyne. - törölte le az arcát. - Lottie-val elmentünk bulizni. Teljesen ártatlanul indult, nem volt pia, 15 évesek voltunk és igaz, hogy Lottie járt rendes bulikba is, előttem visszafogta magát.
- Aha.
- Tehát elmentünk. És tök jól éreztük magunkat, beszélgettünk, táncoltunk. Én felkértem Lottie-t táncolni és már éppen be akartam vallani neki, hogy szeretem, amikor belépett 3 nálunk idősebb srác. Lottie azonnal lefagyott, vagyis tudtam, hogy ismeri őket.
- Igen, eddig értem. - bólogattam. Adam mély levegőt vett, ebből tudtam, hogy most következik a neheze.
- Nem értettem, hogy Lottie miért fél ennyire. Aztán hamar kiderült, hogy Lottie ezekkel a srácokkal szokott bulizni. És le is feküdt az egyikkel. A srác pedig úgy gondolta, hogy mostantól igényt tart Lottie-ra, hiszen szép, bevállalós és ha egyszer sikerült, akkor sikerülhet többször is.
- Adam, ne haragudj, de.... az, hogy 15 évesen lefekszik valakivel.... az nem annyira nagyon durva dolog. Mármint nem jó. De ez manapság nem akkora dolog. Értem, hogy felkavart, de szemmel láthatóan Lottie nem akart többet a sráctól, ha megijedt tőle.
- Persze, ha csak ennyi lett volna, akkor nehezen, de beletörődöm.
- Mi volt még? - suttogtam. Adam szemében csillogtak a könnyek, ami nem kis aggodalomra adott okot.
- Lottie terhes volt. - mondta ki Adam és elcsuklott a hangja. A tenyerébe temetett arccal sírt. - Lefeküdt a sráccal és terhes lett. Pedig én ott voltam, szerettem, ő meg lefeküdt egy sráccal, akit akkor látott először.
Én ügyetlenül simogattam a vállát. Erre nem lehet mit mondani.
- És mi történt másnap? - kérdeztem alig hallhatóan.
- A 3 srác nemsokára elment, én pedig elrohantam és valahogy szereztem piát és mindet megittam. Csak azért, hogy ne legyen annyira szar. De az volt. Mikor bőgve és részegen hazaértem, anyukám majd elájult, hogy hajnali egykor miért így esem haza. Rögtön tudta, hogy valami történt Lottie-val. Különösen, miután másnap reggel Lottie kopogtatott kétségbeesetten. Én nagyon rosszul voltam, úgyhogy nem tudtam lemenni, így anyukám nyitott ajtót. Nem tudom, pontosan mit mondott, de Lottie azonnal eltűnt, anyukám pedig 2 órán át magyarázott nekem arról, hogy soha többet nem szeretné látni azt a lányt. Se itt, se máshol a közelemben.
- És utána Lottie eltűnt... - idéztem fel Adam anyukájának szavait.
- Innen igen. Én még egyetlen egyszer beszéltem vele. Írt nekem Facebook-on, hogy mindenképpen beszélnünk kell. Találkoztunk és elmondta, hogy tényleg terhes attól a sráctól és direkt nem avatott be eddig. Én elmondtam neki, hogy szeretem. Ő pedig idegesen felnevetett és azt mondta, hogy elköltözik innen, mert nem bírja elviselni az emléket. Minden csak arra a bulira emlékeztetné.
- Ez érthető. Nem lehetett egyszerű neki. 15 évesen terhesnek lenni. - próbáltam valamit hozzászólni.
- De ő maga akarta. Ő akart lefeküdni a sráccal. Nem megerőszakolták. Ő is akarta. Ha csak megtörtént volna, akkor támogattam volna, segítettem volna neki mindenben, de így.... így nem. Soha többet nem láttam őt. De nagyon sokáig hiányozott. Rengeteget sírtam miatta. Aztán valahogy... elmúlt.
- Pedig az előbb eléggé elérzékenyültél. - mondtam és akaratlanul is enyhe rosszallás volt a hangomban.
- Tudom. Ez a kép akkor készült, mikor Lottie először jött át. Az egy jó nap volt.
- Értem. - sóhajtottam. - Köszönöm, hogy elmondtad. Viszont szeretnék aludni menni.
- Akkor gyere, aludjunk! - hajtotta fel a takarót Adam.
- Inkább alszom a vendégszobában. - mondtam halkan.
- Tessék? A szüleim megengedték!
- Tudom, de most valahogy nincsen kedvem hozzá. - vontam vállat és elindultam az ajtó felé.
- Lottie miatt, ugye?
- Igen, miatta. - ismertem be.
- De miért? Ő csak egy ember a múltamból. - tárta szét a karját Adam. - Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni?
- Ő nem csak egy ember a múltadból. Sírtál az előbb, Adam, 19 éves fiúként. Csak azért, mert mutattam egy fotót és mesélned kellett róla. Te még mindig szereted ezt a lányt.
- Dehogyis! Itt vagy nekem te. Lottie-val évek óta nem beszéltem.
- Tudom, de ettől még szeretheted.
- Ami, ne csináld ezt! Nem tagadom, ha találkoznánk, az felkavarna, de nem szeretem már. Kinevetett, mikor bevallottam neki, hogy szeretem. Hiányzott persze, de 4 éve nem láttam. Nem is szoktam gondolni rá. Eszembe se jut. Maximum nagyon ritkán.
- Jó, rendben. - hagytam rá.
- Én szeretlek téged Ami. Jobban, mint Lottie-t valaha. Hidd el nekem, hogy nem hagynálak el érte. Nem érdemli meg. - lépett közelebb. Félve átölelt. - Nagyon szeretlek és nem akarlak egy ilyen hülyeség miatt elveszíteni.
- Jó. - mondtam halvány mosollyal.
- Alszol itt velem? - kérdezte félve Adam. Én nagy nehezen beleegyeztem, mert nem volt szíven magára hagyni. Mikor lefeküdtünk, jó szorosan átölelt, én pedig hozzábújtam.
- Tudod, a mai éjszakára voltak más terveim is, nemcsak az alvás. - suttogta a fülembe. - De szerintem jobb, ha nem a mai zaklatott este után tesszük meg.
- Szerintem is. - értettem egyet. - Majd legközelebb. Egyébként.... Lottie végül szült?
- Nem tudom. Ez egy jó kérdés. A netről is eltűnt.
- Sose akartad megkeresni?
- Dehogynem. Érdekelt, hogy otthon hogyan fogadták a hírt. Tudod, Lottie szülei meghaltak, mikor 13 éves volt.
- Szegény lány. - mondtam őszintén.
- Nevelőszülőket kapott. Nem tudom, hogy hogyan reagáltak.
- Nem hiszem, hogy örültek neki.
- Én sem.
Még beszélgettünk picit, aztán elaludtunk. Mindketten fáradtak voltunk. Egyrészt a szalagavató, másrészt a beszélgetés kimerített mindkettőnket. Az utolsó gondolatom az volt, hogy ha törik, ha szakad, megkeresem ezt a Lottie-t és kiderítem mi lett vele.

Már megint mi ez?

Sziasztok!
Itt vagyok végre.
Tudom, hogy sokat kellett várnotok erre a részre, úgyhogy igyekszem nagyon jót írni kárpótlásul.





Adam-éknél először eléggé zavarban voltam. Most fogok itt aludni először rendesen, a szüleim engedélyével. Az se segített a lenyugodásban, hogy a kocsiban Adam szülei kijelentették, hogy alhatunk együtt, ha akarunk. Mármint, Adam meg én.
Odaérve még vacsiztunk egy kicsit, mert senki sem evett rendesen ebéd óta.
- Amanda, tudod már, hogy hova mész tovább? Tudom, hogy a vizsgák 4 hónap múlva lesznek, de kíváncsi vagyok rá. - kezdte kedvesen Adam mamája. Én kicsit elpirultam, de igyekeztem rendesen válaszolni.
- Még nem tudom pontosan, de a könyvtáros és az óvónéni szak közül valamelyik szerintem.
- Ó, kicsim ez nagyon jó! - lelkendezett. - Biztosan jó óvónéni lennél. Van egy kisöcséd is, tehát tapasztalatod is van.
- Igen, de ez nem feltétlen elég. - szabadkoztam.
- Persze, hogy nem, de jobb, mintha akkor látnál először igazi gyereket. Szerintem neked menne. Én mindenképpen azt javaslom a könyvtáros helyett.
- Szerintem is. Könyvtárosként elég unalmas lehet. Rendezgeted a könyveket, ülsz egész nap és problémás ügyfelekkel vitatkozol. - folytatta Adam papája. - Nem egy túl izgalmas dolog.
- De a könyvtáraknak van egy hangulata. - mondta Cecy. - Nem csodálom, hogy Aminak tetszik. Könyvillat...
- Mondja ezt az, aki a kötelezőket is filmen nézi meg és kb. kétszer volt eddig könyvtárban. - nevetett Adam. Cecy erre nyelvet nyújtott Adam-re.
- Gyerekek légyszíves, vendég van! - szólt rájuk Mark.
A vacsora többi részében Cecy és Adam nem szólaltak meg és a társalgás is elült. Utána szép sorban mindenki elment fürdeni, Adam mamája és én maradtunk utoljára. A nappaliban ücsörögve beszélgettünk.
- Tudod szívem, örülök, hogy így egymásra találtatok. - mondta mosolyogva Catherine.
- Én is. - mondtam gyorsan, mert nem igazán akartam belemenni ebbe a témába. Olyan kínos erről beszélgetni.
- Tudod, mikor Adam idekerült, nagyon féltettem. Az osztálya normális volt, de a haverjai.... ne érts félre, nem Nick-ről és Rob-ról van szó, ők nagyon helyesek, bár igaz, hogy őrültek...
- Igen, tudom.  -mosolyogtam udvariasan.
- Lottie volt az egyetlen ember, akitől féltettem. - sóhajtott Adam mamája. Na, ez új! Kezd érdekes lenni a sztori. Ki az a Lottie? Egyértelműen lány. Adam sose beszélt róla.
- Bocsánat... Lottie? - kérdeztem halkan. Catherine mintha meg se hallotta volna.
- Nyilván ismered a történetet Lottie-ról.  - folytatta. - Kilencedikben legjobb barátok voltak Adam-mel. Nem is a suliból ismerte, hanem ugyanoda járt gitározni, mint ő. És nagyon tehetséges volt.
- Igen, az jó. - bólogattam, közben minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy megértsem, Lottie miért volt olyan szörnyű.
- Legjobb barátok lettek, ugye, ezt nyilván tudod. Charlotte pedig egy gyönyörű lány volt. Adam biztosan mutatott róla képet... De hát Lottie mindig is vad életet élt. Angyalinak nézett ki és közben egy igazi rosszlány volt. Hiába mondtam Adam-nek, hogy hagyja azt a lányt, nem hallgatott rám. Aztán egyszer sírva jött haza. Részegen....  - borzongott meg Catherine. Én csendben hallgattam.
- És utána... másnap Lottie eljött ide, hogy bocsánatot kérjen tőle. Én viszont elküldtem.
- De miért? - tört ki belőlem a kérdés.
- Miatta sírt Adam. 15 évesen. Egy 15 éves fiú csak akkor zokog, ha szerelmi bánata van. Lottie csinált valamit. Adam pedig nyilván szerette, annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy rossz vége lesz.
Én döbbenten ültem. Adam sose említette ezt a lányt. Pedig elvileg szerette.
- Lehet, hogy szégyellnem kéne, hogy miattam sose beszéltek többet. De nem engedem, hogy egy kis ribanccal lógjon. - fejezte be a történetet Catherine. Én csendben ültem. Nem tudtam mit mondani. Szerencsére Cecy ebben a pillanatban végzett, úgyhogy kilőttem a fürdőszobába és megfürödtem.
A zubogó víz alatt volt időm gondolkodni. Egy eddig ismeretlen lány Adam múltjából. Adam szerette őt. Miért nem beszélt róla? Ki a franc volt ez a Lottie?
Muszáj kiderítenem.
A fürdőszobából kilépve bementem Adam szobájába. Adam azonban sehol sem volt. Biztos fürdik. Tudom, hogy rémesen gáz, de elkezdtem szépen halkan kinyitogatni a szekrényeit, valamiféle bizonyíték után kutatva. Ha Adam és Lottie barátok voltak, akkor kell lennie valami apró emléknek.
Végül 2 perc ideges kutatás után, valami leesett az egyik szekrény hátuljában. Letérdeltem és kihalásztam. Egy kicsit szakadt füzet volt az. A borítójára az Emlékek szó volt írva. Én lélegzetvisszafojtva ültem le a földre. Kinyitottam a füzetet és nem sok hiányzott, hogy felsikoltsak. A 15 éves Adam feljegyzéseit tartottam a kezemben. A füzetben rajzok, kották, néhány soros bejegyzések (' az én gyönyörű Lottie-m' ) és fényképek voltak. Adam-ről, a lányról és kettejükről.
Kivettem az egyik képet és szembe néztem a rajta lévő lánnyal. Charlotte valóban gyönyörű volt.

Charlotte

Pár másodpercig csendben tanulmányoztam a lány arcát és apró gyűrődéseket vettem észre a papíron. Hullámokban gyűrődött meg. Adam könnyeinek a nyomát láttam viszont...
Kavarogtak a kérdések a fejemben. Miért nem mesélt róla soha? Miért titkolta előlem ezt a kapcsolatot? Fontos volt neki. Megértettem volna.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és belépett Adam. Értetlenül nézett rám és a kezemben tartott füzetre.
- Te meg mit csinálsz?

Itt vagyok!

Sziasztok!
Szerencsésen túléltem az osztálykirándulást, úgyhogy, aki eddig aggódott értem, az megnyugodhat.
Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, nagyon sok dolgom volt, végzős év, kezd durvulni és hirtelen minden tárgyból egy halom tanulnivaló szakadt rám. :/
Most sincs igazából időm, de már nagyon zavar, hogy hetek óta egy hangot sem írtam nektek, pedig a statisztika mutatja, hogy nézitek és várjátok, hogy írjak.
Vasárnap jön az új rész.
Köszönöm az eddigi kitartást, zseniálisak vagytok! :)