A rohadt életbe

Sziasztok!
Remélem nektek jobban telik a karácsony, mint nekem. Jó gyerek vagyok, így szünetre időzítettem a betegséget, igaz, hogy csak egy nátha, de kellemetlen na. :/
4 napja kellett volna írnom, de nem tudtam. Írok most.


A döbbenettől lefagyva egyikünk sem mozdult meg. Adam gyorsan rám nézett, majd azonnal kapcsolt. Fogta a takarót és rám dobta, majd elkezdett felöltözni. Pete eközben nekidőlt az ajtófélfának és kifürkészhetetlen arccal figyelte a kettősünket.
Adam végzett az öltözéssel, majd fogta magát és lazán Pete-hez sétált.
- Megtennéd, hogy kimész, ameddig Amanda felöltözik? - kérdezte, de valójában utasítás volt. - Elhiszem, hogy szívesen nézegetnéd bugyiban, de sajnos nem teheted.
Ez övön aluli volt. Adam ezzel túl messzire ment. Pete fájdalmasan megrándult, majd elfordult. A válla rázkódott az idegességtől, majd hirtelen hátrafordult és lendületből behúzott egyet Adam-nek. Adam nem számított rá, így hátra tántorodott. Én sikítva ugrottam ki a takaró alól, elfeledkezve arról, hogy nincs rajtam rendes ruha.
- Jesszusom, jól vagy? - rohantam oda Adam-hez, aki az arcára szorította a kezét.
- Nem tört el az orrom. Azaz remélem. - emelte meg a kezét. Az orrából azonban patakzott a vér, így nem lehetett megállapítani, hogy eltört-e.
- Te jó ég! - nyögtem. - Ezt muszáj lemosni. Gyere!
Kimentünk a fürdőszobába és Adam lemosta az arcát.
- El kell mennem egy orvoshoz ezzel. - mérgelődött.
- Rendben. Menjen veled valaki! Mondjuk Rob.
- Miért nem te?
- Nincs rajtam ruha. És ne haragudj, de így is túl sok vért láttam.
- Jó, megértem. - sóhajtott Adam. - Akkor indulok! Sietek vissza.
- Vigyázz magadra! - simítottam meg a vállát. - És próbáld meg lebeszélni őket arról, hogy feljöjjenek!
- Nem fog menni. - próbálkozott meg egy mosollyal, azonban a mozdulat látható fájdalmat okozott neki. Lassan lesétált a lépcsőn, majd amikor már nem hallottam a lépteit, nagyot sóhajtva visszamentem a szobámba. Pete ugyanott állt, ahol hagytuk és szó nélkül nézte, hogy besétálok a szobába. Én összeszedtem a ruháimat, majd magamhoz szorítva őket elindultam, hogy a fürdőszobában öltözzek fel, mert nem akartam, hogy Pete végignézze az egész műveletet.
Mikor Pete-hez értem, felemelte a fejét és végignézett rajtam.
- Gyönyörű vagy. - suttogta.
- Hogy tehetted? - csattantam fel. - Miért kellett megütni?
- Lehet, hogy téged teljesen elvakít az az értelmetlen mértékű rajongás, amit Adam iránt érzel, de ha nem hallottad volna, megalázott. Tudom, hogy elmondtad neki, hogy szeretlek, és érthető, hogy védeni akar. De az nem, hogy megaláz és kigúnyol. Annyiszor küldtél el te.... válogatott gonosz megjegyzésekkel.... nem viselek el több ilyet Amanda!
- Akkor minek bukkansz fel mindig? - tártam szét a karom, mire a ruháim lehullottak a földre.
- Honnan tudhatnám, hogy mindig beléd botlok? - emelte meg a hangját Pete.
- Kiabálj csak nyugodtan, hátha valaki meghallja! - forgattam a szemem. - Emma sose bocsátaná meg, amit tettél.
Pete erre szó nélkül előrébb lépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. A zárban még a kulcsot is elfordította és zsebre tette.
- Nem hiszem, hogy egy ajtó olyan sokat segítene. - mondtam gúnyosan.
- Dehogynem. Meglehetősen jól hangszigetelt szoba. Maximum a sikítást hallod, de azt is csak a szomszéd szobából.
- Csodás. - sóhajtottam. Felvettem a ruháimat a földről. - Kiengedsz?
- Nem. - mondta Pete, én pedig rosszat kezdtem sejteni.
- Akkor legalább fordulj el, jó? - próbáltam leplezni az idegességemet.
- Miért? Olyan, mintha fürdőruhában lennél.  -vont vállat, majd leült az ágyra, pont velem szemben.
- Jó. Akkor ne bámulj legalább! - fordítottam neki hátat. Elkezdtem felöltözni. Éppen a nadrágomat gomboltam be, amikor mozgást hallottam a hátam mögül. Gyorsan felkaptam a pólómat a földről, majd megpróbáltam belebújni, amikor...
- Te megfogtad a mellemet? - fordultam hátra visítva. Pete ekkor átölelt és megpróbált megcsókolni, én azonban már túl sokszor hagytam magam. Felrántott térddel fejeztem ki nemtetszésemet, azonban kicsit eltévesztettem a célpontot, ugyanis a combjába rúgtam, majd rálépve a saját lábamra, elbotlottam. Pete elkapott, felemelt, majd magához szorítva leült velem, engem az ölébe téve.
- Véletlen volt. - mosolygott hamisan, majd egyik kezével a két csuklómat átfogva, a másikkal levette a pólóját. Én közben próbáltam kiszabadulni, de a szorítása olyan erős volt, hogy esélyem sem volt ellene.
- Tessék, most egálban vagyunk. - mondta, mikor a pólóját az enyém mellé dobta.
- Engedj el, te rohadék! - sziszegtem.
- Hogyne. Még megölsz, amilyen ideges vagy.
- Meg is érdemelnéd. - fészkelődtem, majd valahogy sikerült lekászálódnom az öléből, azonban mivel még mindig tartott, hanyatt rántott, aminek következtében ráestem az ágyra, ő pedig rám.
- Egyre jobban tetszik nekem ez a mai nap. - vigyorgott, majd a kezemet továbbra is tartva rám feküdt, a másikkal először a saját, majd az én nadrágomat vette le. - Határozottan tetszik.
- Pete, mit csinálsz? Ne merészeld! - visítoztam, mire nemes egyszerűséggel megcsókolt, ami ellen most nem tudtam tiltakozni. Pete eddigi csókjai visszafogottak voltak, de a mostani... fáj a szám, ha csak visszagondolok rá.
A szabad kezével közben végigsimogatott, ami határozottan nem tetszett. Forgolódtam jobbra-balra, de a szorítása sehogy sem lazult.
- Te nem élvezed? - kérdezte Pete, majd utálkozó arcomat látva, lebiggyesztette a száját. - Kár.
Ekkor úgy döntöttem egy trükkös megoldáshoz folyamodom. Abbahagytam a kapálózást és visszacsókoltam. Pete a meglepetéstől ellazult egy kicsit, én pedig ezt kihasználva kirántottam a jobb karomat és hasra vágódtam. Pete azonban a bal kezemet továbbra is fogta és ismét rám feküdt.
- Ennyire kell a bal karod? Tessék.  - engedte el, azonban jelenlegi pozíciómban ez sem segített, ugyanis a hátamon ült.
- Nem gondolod, hogy ez lassan kimeríti a nemi erőszak fogalmát? - nyögtem.
- Lehet. - gondolkodott el. - De szerintem az akkor lenne, ha....... meztelenül csinálnám ezt.
- Ne merészeld!
- Nyugalom nyuszika! Semmi baj. - simogatta a hátamat. - Nem bántok. Milyen szép melltartód van, mondtam már?
Azzal egy mozdulattal kikapcsolta. Meg voltam lőve. Esélytelen vagyok vele szemben. Nem tudok úgy ellenállni, hogy ne lásson meg semmit.
- Pete, te egy akkora rohadék vagy! - kiabáltam.
- Tudom, tudom... Lina is mondta már párszor.
- Hogy jön ide Lina?
- Mielőtt találkoztunk volna drágám, próbált rávenni valami hasonlóra, de én visszautasítottam. Szerettem Lina-t. Aztán megismertelek téged és beléd szerettem. Akkor már szívesen tettem volna meg, ami Lina kért.
- Lina egy hülye picsa!  - suttogtam. - Te meg nem vagy normális. Engedj el!
- Tessék. - emelte fel a kezét. - Elengedtelek.
- Szállj le rólam!
- Kérlek. - mosolygott álszenten, majd négykézlábra állt fölöttem. - Felkelhetsz. Ha mersz.
- Olyan szemét vagy! - sírtam el magam. Pete leszállt felőlem, majd leült mellém. Én magamhoz szorítva a kikapcsolt melltartót, felültem és zokogni kezdtem.
- Ne haragudj. - szólalt meg Pete. - Elkapott a hév.
- Veszem észre.
- Nem akartalak bántani. Tudod, hogy szeretlek. Azt akartam, hogy neked is jó legyen. Azt hittem, hogy érzel irántam valamit. Múltkor, amikor elbúcsúztunk... az a csók...
- Igazad van. - szólaltam meg halkan. - Érzek irántad valamit. A mérhetetlen szánalmat és haragot! Nem bírsz békén hagyni.
- Sose akartál tőlem semmit?
- De... - vallottam be. Pete erre közelebb húzódott és hátulról átölelve ringatott. - Múltkor az a csók... jól érezted. Megrendített, hogy elmész. Hogy örökre elmész. Kedvellek Pete, barátként főleg. Ha nem lenne Adam, örömmel lennék a barátnőd is. De így...
- Persze. Mindig Adam...
- Valamit biztosan rosszul csinálok, ha folyton sikerül megcsókolnod vagy éppen bugyira vetkőztetned. - magyaráztam. - Talán ha egyértelműbb lennék...
- Remélem tudod, hogy ha te nem hagynád, nem tudnám ezeket megtenni. - mondta Pete. - Ha teljesen hidegen hagynálak, nem tudnám megtenni. De te is akarod Amanda.
- De nem... - tiltakoztam.
- Dehogynem. A múltkori csókunkat te is élvezted. - suttogta a fülembe. - És elhiszem, hogy ez a mostani kicsit durva volt neked, de nézz magadba. Egy kicsikét sem élvezted legalább?
- Nem igazán.
- Egy pillanat se volt, amit élveztél volna? - suttogta. - A csókot se, amikor visszacsókoltál?
- Maximum azt egy kicsit. Jól csókolsz, annak ellenére, hogy nem kértem, hogy tedd meg.
- És... - fordította maga felé az arcomat Pete. - Nem bánod, hogy ilyen csókokról mondasz le?
Ezzel újra megcsókolt, de most nagyon finoman és gyengéden. Én teljesen ledöbbentem, hogy képes megint megtenni.
- Gyerünk! Engedd el magad! Csak egy csókra. Ha utána azt mondod, hogy nem, akkor nem erőltetem tovább. - suttogta Pete. Én nem tudtam mást tenni, mint megtenni, amit mond és teljes odaadással próbáltam visszacsókolni, de nem ment.
- Ennyi? Adam-et is így csókolod? Szegény. - nevetett Pete.
- Adam-be szerelmes vagyok. - mondtam.
- Nem hiszem! Ha szerinted ilyen, amikor teljesen beleadod magad... az nem szerelem.
- Tudod mit? - kaptam fel a vizet, majd feltérdeltem és szembe fordultam vele. - Szenvedélyes csókot akarsz? Nesze!
Azzal megcsókoltam, de úgy, hogy lehet, hogy Adam-et se csókoltam még így. Pete halkan felnyögött, majd magához ölelt és visszacsókolt. A csók elég hosszúra sikerült és Pete teljesen belefeledkezett és az az igazság, hogy én is kicsit. Arra eszméltem, hogy Pete megfogja a kezemet, amitől én elejtem a melltartómat. Mikor utána kaptam, Pete lefogott, egyik kezével a hajamba túrva tartott a száján, a másikkal pedig a melltartóm helyén kalandozott. Én erre teljesen lefagytam, hiszen ezt Adam-nek sem engedtem meg eddig.
- Gyönyörű vagy. - nyögte Pete, majd az ölébe rántott. Én felsikítottam, ugyanis rajta nem volt nadrág, emiatt pedig... amit nem kellett volna éreznem, azt is sikerült.
- Pete, egy csókról volt szó... - fészkelődtem.
- Tudom. De én vagyok az erősebb. És zárva az ajtó. És tudom, hogy élvezed!
- Kérem a kulcsot! - csattantam fel.
- Drágám, annak ára van...
- Mi?
- Tudod, hogy szeretlek. 15 perce vagyunk itt és az előbb te is élvezted. Mi lenne, ha befejeznénk, amit elkezdtünk?
- Te nem vagy normális! Nem engedem, hogy te legyél az első! - visítoztam. Pete erre megmerevedett.
- Szóval Adam-nek ennyi idő alatt nem sikerült ezt elérnie? Látott már ruha nélkül egyáltalán?
Én lehajtottam a fejem, mire Pete felnevetett.
- Nocsak, a nagy szerelem! Az előbb nekem hagytad, Adam-nek pedig ennyit sem. Úgyhogy nincs több kifogás. Akarlak és most akarlak. Itt.
- Én nem akarom.- nyüszítettem.
- ÉS mondd csak... mi akadályoz meg engem abban, hogy az ellenkezésed ellenére megtegyem?
- Nem tudom. Nem vagy akkora rohadék, mint amekkorának látszol? - tippeltem.
- Itt ülsz velem szemben bugyiban. Ne várd, hogy képes legyek uralkodni magamon. - suttogta Pete, miközben simogatott, majd hirtelen belemarkolt a fenekembe. - Istenem! Tökéletes vagy!
- Nem, Pete, ne.... - kapálóztam, de ő megint megcsókolt. Ezúttal úgy, ahogy még az előbb sem.
- Ne állj ellen folyton! - simogatott, én azonban a szabad kezemmel felpofoztam és leugrottam róla. Felkaptam a pólómat és gyorsan felhúztam.
- Kifelé! Most! - ordítottam.  - Ha nem mész, kihívom a rendőrséget!
- Jó. - állt fel Pete, majd összeszedte a ruháit. - De ezt még befejezzük!
Azzal kinyitotta az ajtót, majd becsukta maga mögött. Én remegve ültem le a földre és kitört belőlem a zokogás.

Utolsó osztálykirándulás I.

Sziasztok!
Kitört a téli szünet, úgyhogy következik a karácsony előtti őrület. Most új lendületet kaptam az íráshoz, és ha a rengeteg házim engedi, írok új részt. :)




Mivel júniusban vizsgázunk, itt volt az ideje az utolsó osztálykirándulásnak. Nem mehettünk májusban, mert akkor már mindenki a tanulással lesz elfoglalva, így most kell mennünk, április elején.
Az ofő kitalálta, hogy mekkora poén lenne elutazni New York-ba, hiszen úgyis voltak ott cserekapcsolatok és amúgy is, utolsó kirándulás, legyen már valami nagyobb, mint az 1 órányira lévő Long Beach. Hát tényleg, poén.
Emma viszont ujjong és azonnal felvette a kapcsolatot az ofőmmel, hogy szervezzenek közös programokat a cserediákokkal. Viszontláthatom Lia-t! Éljen. :P

* 

(New York)

Nem tudom, miért, de a sors valamiért pikkel rám. Diákoknál szállunk meg. Természetesen minket Emma fogadott be, ami tök király, de ha csak eszembe jut, hogy Pete is ebben a házban lakik és akármikor hazaállíthat, kiver a víz.

A többiek persze hatalmas bulinak élik meg az egészet. Újra együtt Emma-val.

- Még egyszer se jött haza, mióta LA-ben fotós. - nyugtatgatott Emma. - Most sem fog, nincs oka rá.

- Értem, persze. - legyintettem. - Pete mindig meglepetést okoz, úgyhogy ne haragudj, de kicsit parázok.

Ez legalább harmincszor lejátszódott az első napon. Utána mérséklődött kb. tízre.

Az ofővel és a cserediákokkal végig kellett járnunk New York nevezetességeit. Nagyon szép volt, csak hatalmas volt a tömeg.

Lia-val a 3. napig sikerült elkerülnünk egymást, de nyilvánvaló volt, hogy nem úszhatom meg.

- Ohó! - vigyorgott a csajszi, mikor meglátott.  - Hát itt van a kis Amanda!

- Szia! - üdvözöltem fanyalogva.

- Na mi van? Hol hagytad a csúcspasidat? - rágózott nevetve. - Vagy már azóta régen elhagyott és mást boldogít?

- Mindjárt jön. - pillantottam az órámra. - 9:30kor van találkozó, még van 5 perce.

- Ezt én is tudom babám, de nem válaszoltál a kérdésemre. Elhagyott már Adam?

Én már nyitottam a számat a válaszadásra, amikor Adam hirtelen előbukkant a semmiből, mellettem termett, majd egy nyilvános helyen botrányosan hosszú és szenvedélyes csókkal köszöntött.

- Azt hiszem, ez válasz a kérdésedre. - mosolyogtam Lia-ra a csók után. A lány arca lángolt a haragtól.

- Igaz is. Szia Lia! - rázta meg a lány kezét Adam.

- Helló! - villantott egy mosolyt Lia, de feleannyira se volt őszinte, mint az előbb. - Látom, még mindig a kis répával nyomulsz. Tudod, őszintén érdekelne, hogy mi tart mellette ennyi ideig? Kapcsolatai vannak? Pénze? Jó vele a szex? Szereted kihasználni a nyomikat? Vagy mi? Mert más indokot nem igazán tudok mondani.

- Képzeld el Lia... - karolta át Adam. - Szeretem Amanda-t. A lehető legaranyosabb lány a világon, kedves, okos, vicces és ártatlan. A tökéletes nő, úgyhogy bármennyire is meglepő, nem fogom elhagyni miattad, mert belőled van több ezer a világon. Amanda sem egy világcsodája, ez tény, de ő lényegesen egyedibb, mint te. Éppen ezért, vele maradok, feleségül veszem és együtt neveljük majd Cornelia-t és Tommy-t.

Lia lefagyva ácsorgott, de én is. Ez most mi volt?

Adam elengedte a döbbent lány, majd mellém lépett, rákulcsolta ujjait az enyémekre és magával húzott, ugyanis az osztály időközben elindult.

*

(Este Emma-éknál)

 A srácok is átjöttek, úgyhogy a ház kicsit zsúfolttá vált. Emma valami idióta társast szedett elő és azzal játszottunk meg beszélgettünk a továbbtanulásról.

- Jaj srácok.  - nyögött Nick a sokadik kérdés után. - Mi lenne, ha inkább arról beszélnénk, hogy egyetem után ki mit fog csinálni? Nem a suli a lényeg. Utána lesz még 70 éved, amit le kell élni.

-Nick-nek igaza van. - mondta Hayley. - Én biztosan nem fogok a szabályok szerint élni. Kit érdekel, hogy divat férjhez menni meg gyereket nevelni? Én nem akarok.
- De... azok gyerekek. - néztem rá döbbenten.
- És?
- Azok aranyosak. Azok édesek. Cukik. Taníthatod őket. Nevelheted őket. Szeretheted őket. - magyaráztam. Hayley csak legyintett.
- Én festeni akarok. - mondta Sophie. - Tudjátok, kiülsz az erdőbe és egész nap festesz.
- Maradok az informatikánál. - rázta a fejét Rob.
- Én Sophie-val vagyok. - szólalt meg Adam. - Természet, fotózás... mi kell még?
- Család. - jelentette ki Alex. - Valaki, akikhez haza tudsz menni.
- Persze, az is kell. Mindenképpen.  - helyeselt Adam. Nekem eszembe jutott a délelőtti monológja és megborzongtam.
- Pillanat és jövök, keresek egy pulcsit! - álltam fel és felmentem az emeletre. A vendégszobában (igen, abban, ahol 2 éve a karácsonyt töltöttük) lerogytam az ágyra és hanyatt dőltem. Túl sok mindent kavart fel bennem Adam délelőtti kiselőadása. Nemsokára vége a giminek. El kell döntenem, hogy hova tovább. És mi lesz Adam-mel? A kapcsolatunk eddig sem volt a legharmonikusabb, átlag 3 havonta úgy összeveszünk, hogy napokig nem kommunikálunk. Mi lesz jövőre?
Még nem gondolkodtam, hogy Adam-mel mi lesz. Meddig folytatjuk? Vagy ha meg is marad a kapcsolat, akarom-e, hogy egész életen át vele legyek? Az utolsó kérdésre tudtam a választ. Természetesen. Akarom ezt a srácot. Szeretem.
Mintegy végszóra, Adam nyitott be.
- Hé! Minden oké? Zaklatottnak tűntél.
- Csak egy kicsit gondolkoztam. - mondtam és próbáltam eltussolni a dolgot.
- Min gondolkodtál kicsim? - ült le mellém.
- A délelőtti mondatodon. - sóhajtottam nagyot.
- Jézusom, mit mondtam?
- Hogy feleségül veszel és együtt neveljük majd Cornelia-t és Tommy-t. Tudom, hogy Lia miatt mondtad. De akkor is felkavart. Egy csomó mindenen nem gondolkodtam eddig, de emiatt elkezdtem.
- Ami! - kezdte, majd rám feküdt és megcsókolt. - Nem vicceltem. Feleségül foglak venni, ha te is akarod. És lesz 2 gyönyörű gyerekünk.
- Cornelia és Tommy? - kérdeztem halkan.
- Igen. - mosolygott Adam. - Bocs, hogyha ezzel megijesztettelek. De én olyan régóta tervezgetem a közös jövőt veled.
Olyan boldog voltam, mint még soha. Magamhoz húztam.
- Szeretlek Adam Sacks. - súgtam a fülébe. - És szeretnék veled maradni életem végéig.
- Akkor ezt megbeszéltük. - csókolt meg. A csókunk elég hosszúra sikerült, és teljesen belefeledkeztünk. Adam lassan levette a pólóját, majd az enyémet is. A nadrágját is levette, és némi tiltakozás után az enyémet is lehúzta. Csak ketten voltunk, és tudtam, hogy mindkettőnk fejében ugyanaz jár.
- Ami, én... - kezdte Adam.
- Tudom. - sóhajtottam. - Hidd el, hogy tudom.
- És nem lehetne... - kezdte, de ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. Riadtan kaptuk fel a fejünket.
- Ez ugye csak egy rossz vicc? - nyögtem fel.
- Nagyon remélem. - hangzott Adam halk hangja. Pillanatokkal később bebizonyosodott, hogy tévedtünk.
- Igazán érdekelne, hogy amikor végre hazajövök a családomhoz, miért látok egy félmeztelen párt a házban? - kezdte Pete. Én pedig tudtam, hogy ez nem egy rövid beszélgetés lesz.

 

Tavaszi zsongás

Sziasztok!
Majdnem egy hónapig szüneteltem, amit ismételten nagyon sajnálok. Időm se nagyon volt, kedvem se és fáradt voltam. Meg kifogytam egy kicsit az ötletekből. :/
Még nem teljesen tiszta, hogy merre fog továbbmenni a történet, de valamit mégis illene produkálnom, úgyhogy ne aggódjatok, lesznek részek! :)




Riry elutazása után mindannyian kicsit letargiába estünk. Emellett persze nagyon örültünk, hogy összejött neki és az első Skype-olás után tudtuk, hogy nem alakulhatott volna jobban a dolog. Riry hatalmas mosollyal integetett a kamerába és a szobatársai rosszallásai ellenére visongva mesélt az első napjáról.
- Hatalmas a stúdió! Tele van kamerával! És az a sok reflektor... - áradozott Riry, majd fájdalmasan megdörzsölte a szemét. - Mondjuk eléggé rossz órákig nézni. Be fog gyulladni a szemem.
Ekkor Riry egyik szobatársa az 'amatőr' szót sziszegve egy adag szemcseppet vágott Riry fejéhez.
- ÁÚ! - sikkantott egyet Riry. A lány addigra már kiment a szobából, így megköszönni se tudta a 'kedves' ajándékot.
- Ki volt ez? - érdeklődött Sophie.
- Amber. - legyintett egyet Riry. - Profi táncos. Sokkal jobban ismeri a helyzetet nálam.
- Elég bunkónak tűnik. - gondolkodtam el.
- Még nem ismerem eléggé. Nemtom milyen. Eddig nem túl barátságos, de lehet, hogy azért, mert új vagyok. Itt mindenki profi rajtam kívül. Én vagyok az egyetlen kezdő.
- Nem baj. Bele fogsz jönni. - mondta Alex. - Simán letáncolsz mindenkit.
- Ez csapatmunka. - mosolygott Riry. - Nincs rivalizálás.
- Aha. - bólogatott Hayley röhögve. - Ezzel a hozzáállással kicsinálnak. Állj ki magadért vagy az Amber-hez hasonlók kinyírnak!
- Oké Hayley, persze. - bólogatott Riry. Látszott, hogy nem hisz Hayley-nek. - Mennem kell lassan. Kezdődik a próba. Még beszélünk. Legyetek jók!
- Te legyél jó! - köszöntünk el, majd elsötétült a képernyő.

*

(Március közepe)

A suli minden időnket kitölti. Mindenki a továbbtanuláson pörög. Alex a kémikus szak mellett megjelölte a Zeneakadémiát, hogy a fuvolát se hagyja teljesen veszni. Sophie a Képzőművészeti Egyetemre akar bejutni, úgyhogy ő minden szabadidejében fest, rajzol vagy művtörizik. Hayley fogalmam sincs, mit csinál, ő nem hajlandó megmondani, hová jelentkezett. Cecy szerencsére nem érintett a dologban, ő boldogan járja a tizenegyediket.
A fiúk is szórakoztak egy darabig. Rob és Nick végül a bölcsészkart választották, mondván az a legkevésbé megterhelő és közel van a Zeneakadémiához, ahová Beckie és Jessy is jelentkezett. Adam pedig fotózást akar tanulni, úgyhogy ő is valamelyik művészeti egyetemen fogja tengetni a napjait.
Én pedig... nos megfogadtam Hayley tanácsát. Jelentkeztem a könyvtáros szakra, óvónéninek és hogy a törit se hanyagoljam el, beírtam a töritanárt is. Majd csak lesz valami. Úgyis a vizsgák után dől el minden. Az pedig még 3 hónap.
Riry nagyon belejött a londoni életbe. Háromnaponta Skype-olunk, de úgy tűnik, neki ez egyre kevésbé igénye. Rengeteg bulizós képet tölt fel a Facebook-ra és egész jól kijön a szobatársaival. Amber minden képen mellette áll, Riry ölelgeti, stb. Nekem valahogy rossz érzésem van a csajjal kapcsolatban, van néhány kép, ahol konkrétan fintorog Riry-re. Persze, Riry-nek hiába mondom, hosszú perceket tud Amber-ről beszélni, hogy milyen jófej és laza és cool. Aha. Biztos. Amber-rel egyszer kerültem közelebbi kapcsolatba, mikor is Skype-olás közben belehajolt a kamerába, majd röhögve megkérdezte tőlem, hogy 'Na mizujs répa?', én pedig egy 'Anyádat'-tal viszonoztam kedvességét.

Amber

Nagyon remélem, hogy semmit nem tervez Riry ellen, mert ha bántani meri, akkor megnézheti magát. Alex azonnal odautazna Hayley-vel együtt és Amber hamar a sürgősségin találná magát.
Mindezek mellett Lottie ügyét sem hanyagoltam el. Végigpörgettem a Facebook-on Adam ismerőseit, hátha ott van köztük, de nyilvánvaló volt, hogy nincs. De egy próbát megért.
Beszéltem Emma-val is, aki meglepő módon támogatta az ötletemet, mondván 'Adam-nek jár annyi, hogy rendesen megbeszélhessék a dolgot' . Azonban ő sem ismert egy Charlotte-ot se. Nem hagyta annyiban viszont, azóta is rendületlenül keresgél New York-ban, minden új ismerősét faggatja, hogy nem ismer-e egy lányt, aki kiköpött Taylor Swift.
Hosszú hetek teltek el, amíg végre találtunk egy kis infót a lányról. Cecy maga kotyogta ki a titkot, ami történetesen Lottie egyik fontos adata volt.
- Lottie-t nézegeted? - mondta egyszer vidáman, miközben én elgondolkodva forgattam a kezemben Adam és Lottie egy régi fotóját. Majdnem elejtettem a képet ijedtemben, de Cecy legyintett, hogy nem árul el. - Szóval Adam mesélt róla.
- Igen, miután anyukátoktól hallottam erről a lányról. Kénytelen volt utána elmesélni. - mosolyogtam.
- Áh, értem. - nevetett. - Nos igen. Minden, amit hallottál, igaz. Lottie a vadóc angyal, Mr. és Mrs. Richardson szeme fénye és életük legnagyobb kihívása.
- Nem meghaltak a szülei? - csodálkoztam.
- De igen. Mr. és Mrs. Richardson a nevelőszülei voltak. - magyarázta Cecy, nekem pedig hirtelen összeszorult a torkom. Ez lesz a megoldás. Lottie biztosan a rendes nevét használja!
- Nem tudod véletlenül, hogy mi az eredeti neve? - kérdeztem ártatlan hangon. Cecy gondolkozott egy darabig, majd megrázta a fejét.
- Tudom, hogy mondta. De elfelejtettem. Eszembe fog jutni, csak nem biztos, hogy az hamar lesz. - ígérte.
- Semmi baj, megvárom.
- Tudod, nem használta azt a nevet. - mesélte Cecy. - 13 éves volt, amikor a szülei egy autóbalesetben meghaltak. Lottie ezután gyerekotthonba került, majd Richardson-ék örökbe fogadták. Szerette őket és nagyon jó élete volt náluk. Még a nevüket is felvette, hogy ne kelljen emlékeznie arra, hogy ki is ő valójában.
- De akkor miért bulizott annyit? - kérdeztem. - Ha ennyire jó élete volt, miért nem vigyázott magára?
- Hiányzott neki valami. - mondta Cecy csendesen. - Elvesztette a szüleit, újakat kapott helyettük, akik úgymond csak befogadták, nem a sajátjuk volt. Néha nagyon érzelgős tudott lenni. Sokszor fájlalta, hogy nincs senkije, aki ténylegesen az övé és kötődhet hozzá. Kereste a helyét, azért bulizott. Végül aztán, mikor ki akart szállni az egészből, amikor túl volt AZON a bulin, megtudta, hogy terhes.
- Honnan tudsz te ennyit erről?
- Mikor Anya kizárta innen Lottie-t, Adam-mel sokat kerestük. Mikor Adam aztán megtudta, hogy mi a helyzet, egy darabig nagyon maga alatt volt. Lottie egyszer küldött neki egy levelet, közvetlenül az elutazása előtt, azonban Adam ki sem nyitotta és hozzám vágta, hogy tüntessen el, mert ő látni sem bírja. Ugyanakkor persze eltépni sem bírta volna. Mégiscsak szerette Lottie-t. Így én szépen elégettem. Miután elolvastam. Innen tudok ennyit.
- Értem. - állt össze a kép. - Még mindig nem jutott eszedbe a név?
- Nem sajnos. - fintorgott. - Adam biztosan tudja.
- Nehogy megkérdezd! - rémültem meg. Cecy elkomorodott és hosszan nézte az arcomat.
- Meg akarod keresni, ugye? - kérdezte.
- Nem, csak... igen. - vallottam be.
- Ami, figyelj rám! - kezdte. - Megértem, hogy miért tennéd. Pontosan értem, hogy mit akarsz ezzel. De nagyon kérlek, ne tedd! Adam nem bírná elviselni, ha az a lány megint felbukkanna. Én is bírtam Lottie-t, de ne. Nem akarom, hogy Adam megint kibukjon miatta!
- Hátha nem bukna ki... Végül is 3 éve történt.
- Amanda. Értékelem a szándékodat, nagyon kedves ez a 'hozzuk össze őket egy tisztázó beszélgetésre' dolog, de nem fogom hagyni. Boldogok vagytok Adam-mel. Nem kell felforgatni ezt. Mert ne legyen egy szemernyi kétséged afelől, hogy ha Lottie nem zárkózik el, Adam azonnal elhagyna miatta!
- Tessék? - ültem tátott szájjal. - Hiszen 3 éve nem látták egymást, egy szót se beszéltek, semmi nem történt köztük, én pedig lassan 2 éve a barátnője vagyok!
- És? Ő volt az első szerelme.
- Na de... - pislogtam. - Most mennem kell.
Ezzel kiviharzottam az ajtón és meg sem álltam a legközelebbi parkig. Ott leültem egy padra és órákat töprengtem a hallottakon. Adam tényleg otthagyna Lottie-ért?
Egyvalamit biztosan tudtam. Nem hallgatok Cecy-re. Megkeresem azt a lányt, ha addig élek. Nem érdekel, hogy esetleg megégetem magam a dologgal.