Meglepetés a javából

Sziasztok!
Az év utolsó napján hozom nektek az év utolsó Amanda-ját. A merénylet sajnos meghiúsult, mert a barátnőm végül úgy döntött, hogy elrángat magukhoz bulizni, úgyhogy nem leszek gépközelben. Sajnálom.






Szerdán unatkozva baktattam a suliba, amikor hirtelen valaki rám ugrott hátulról. Már éppen felvisítottam volna, amikor Sophie elém perdült.
- Nehogy sikíts! Elég volt egyszer. - nevetett. - Azóta nem hallok rendesen. :D
- Nagyon vicces! Csak tudod, ez baromi ijesztő. - magyaráztam.
- Jó, bocsi. Többet nem csinálom. Vagyis egy darabig. Igazából azt akartam... - akaszkodott a nyakamba a karjával séta közben. - Hogy hétvégén van a szülinapod. A 18. Mit szeretnél csinálni?
- Nem tudom, még nem gondolkodtam rajta. Szerintem nem lesz családi buli, de ti átjöhetnétek.
- Oké. Akkor majd szervezünk neked valamit. ;) - kacsintott rám.
Egyikünk sem sejtette, hogy a szülinapom egész másképp fog alakulni.

*

(Péntek délután)

 

 

 Éppen hazaindultam volna, amikor Adam elkapta a karomat és közölte, hogy beszélnünk kell.

- Miről van szó? - kérdeztem. Adam nem látszott ingerültnek, szomorúnak vagy mérgesnek, helyette boldognak tűnt.

- Tudod, ugye... kezdte. - Vasárnap csináltam rólad képeket.

- Iiiigen...  - bólogattam. - És?

- Kiraktam a netre, mert  volt egy fotós verseny és...

- Te kiraktál rólam képeket a netre??? - háborogtam. - Meg se mutattad őket. Honnan tudjam, hogy milyenek, hogy esetleg nem vállalhatatlanok-e...?

- Úgyse rakok ki rossz képet, mellesleg te mindegyiken szép vagy. - mosolygott és homlokon puszilt.

- Oké. - hagytam rá. - Köszi. De mi van azzal a versennyel?

- Nem lettem sehanyadik, viszont a zsűriből egy pasas felhívott, aki hivatásos fotós és azt mondta, hogy neki nagyon tetszettek a képeim és ha gondolom, akkor esetleg mutat pár trükköt, stb. És ha elég tehetségesnek talál, akár dolgozhatok nála részmunkaidőben fotósként!

- Azta! Ez nagyon jó hír! - örvendeztem. - Gratulálok.

- Ez még nem minden. - mosolygott sejtelmesen. - Veled is szeretne találkozni.

- Velem?

- Igen. Szó szerint idézve 'szíves látlak most vasárnap a csinos modelleddel együtt' .

- A csinos modelled... jesszusom. - Alig jutottam szóhoz. Adam nem mindennapi lehetőséget kapott. Aztán észbe kaptam. - Vasárnap van a szülinapom!

- Tudom. - értetlenkedett Adam.

- A lányok szerveznek valamit. - fogtam a fejem.

- Értem. Nem muszáj jönnöd. Tényleg.

- Nem, szeretnék veled menni. Ez egy fontos dolog, szeretnélek támogatni.

- Nagyon aranyos vagy, de miattam tényleg nem...

- Csitt! - fojtottam belé a szót. Sophie éppen most lépett ki a suliból.

- Beszélhetnénk egy kicsit? A vasárnapról van szó. - mondtam neki.

- Persze. Mondd!

Gyorsan megbeszéltem vele és Sophie hipermegértő volt. Gratulált Adam-nek és biztosított róla, hogy semmi baj. Nagyon megölelgettem, mert olyan hiperszuper megértő... <3

 

*

(Vasárnap)

 

 

A fotós pasas már félórája beszél. Eddig csak a szakmai sikereiről és életéről beszélt.

- Térjünk át rád! - mutatott Adam-re. Hála az égnek. - A képeid a kollégáim szerint túl hétköznapiak, de szerintem te tökéletesen megfogtál valamit az egyszerű dolgok varázsából. Nézd meg ezt a képet!

Azzal kivetített egy fotót a vetítővászonra.

A fotó

 - Ez a fotód tetszett a legjobban. - mondta a pasas. Amúgy valamilyen John-nak hívják. - Olyan egyszerű és hétköznapi, mégis van valami ebben a képben. Ez a fotó nekem végtelen nyugalmat és bizalmat sugall. Most már tudom, hogy azért, mert a modelled egyben a barátnőd.

- Ez én vagyok? - suttogtam elámulva.

- Te bizony. Mondtam, hogy mindegyiken szép vagy. - puszilt meg Adam.

- Nos igen, a bájos kis modelleddel is szívesen dolgoznék, ha már itt tartunk. - nézett rám várakozásteljesen John.

- Ó, nos hát...  - pirultam el. - Amennyiben úgy gondolja, hogy jó lennék erre a 'munkára', én nagyon szívesen.

- Rendben van. - nyújtott kezet mindkettőnknek John, mi pedig kezet fogtunk vele. - Majd még jelentkezem a jövő héten. Köszönöm, hogy itt voltatok.

- Mi köszönjük a lehetőséget. - mosolygott Adam. Elbúcsúztunk, aztán hazafelé vettük az irányt. Hazafelé egyfolytában erről beszéltünk. Otthon vigyorogva mászkáltam fel-alá. Modell lettem! :D

 

Mi

Na itt vagyok, az idei év utolsó előtti Amanda-jával. (Holnap nem lesz rész, mert a csajokkal fogok találkozni.)
Szilveszter napján még tuti jövök, nem feltétlen délután, lehet, hogy inkább estefelé... amúgy gondolkodom egy olyan merényleten is, hogy szilveszterkor, este kilenctől minden egész órában kirakok egy új Amanda-részt. Nem tudom, hogy ez mennyire lenne kivitelezhető vagy mennyire van erre igény, még majd meglátom.
Ismét Ami-Adam centrikus rész lesz.




Miután Alex gondjai így megoldódtak, hívtam Adam-et, hogy holnap ráér-e, mert meg kellene beszélnünk a mai dolgokat. Meg amúgy újabban egy kicsit elfoglaltak voltunk, én ugye az Alex-Clau-Nate dologgal, Adam pedig szemmel láthatóan Cecy és az apukája vitáit hallgatta.
- Szia! Még mindig áll a bál? - kérdeztem.
- Nem, már szerencsére nem. Most Cecy és Apa beszélnek privátban. Cecy nagyon elszánt arcot vágott, mikor közölte, hogy ő most beszélni fog Apával és pont. Pont olyan volt, mint Anya, ha kiakad! :O
- Mert a lánya. :D - nevettem.
- Jó persze, de annyira különböző karakterek. Anya nagyon határozott elképzelésekkel és magabiztossággal rendelkezik, Cecy meg sokkal lazább, ahogy éppen sikerül, úgy lesz és kész.
- Figyelj, még csak 16 éves. Most nő fel. Változik.
- De bölcs valaki...
- Jó, bocsi. Csak Matt is ennyi idős, mint Cecy és ő is nagyon megváltozott. Nagyon helyes kis srác volt, most meg tök bunkó, ha olyan napja van. És sokkal zárkózottabb, mint eddig volt.
- El is felejtettem, hogy neked is van egy ekkora tesód. :D Bocs.
- Nem baj. Matt-et max. akkor láthatod, ha bemész a szobájába, úgyhogy nem nagy cucc 'megfeledkezni' róla.
- Hm. Érdekes. Majd legközelebb dumálok vele. Holnap ráérsz?
- Igen. Délután inkább.
- Oké. 13:30-kor a parkban?
- Rendben. De kicsit pontosabban hol?
- Mondjuk a fantasztikus TV-szereplésed helyén...
- Na kösz. Ezt igazán jól megtervezted.
- Ugye? Igyekeztem. :D
- Hülye. Ott leszek.
- Én is. Majd keresek Tv-stábot.
- Nem fontos. Na szia!
- Szia! Akkor holnap. -búcsúzott el Adam, majd letettük.

*

(Másnap 13:30, a parkban)

Kivételesen időben értem ide. Adam még sehol. Pár perc várakozás után kezdtem fázni. Mégiscsak a vastagabb pulcsit kellett volna felvenni! Hiába, hogy október eleje van (egy hét a szülinapomig!!), kezd hideg lenni. Hirtelen lépteket hallottam a hátam mögül, így gyorsan megfordultam. Szerencsére sikerült megcsúsznom, így fenékkel a földre érkezve néztem föl Adam-re, aki egy kamerát tartott a kezében.

- Ugye nem... ? - mondtam fenyegetően. Pedig de. A kamerán ott villogott a kis piros fény, mutatva, hogy bizony bizony, működik. - Kinyírlak, Adam Sacks!

- Most pedig következzen az üldözős jelenet! - röhögött Adam és mire felálltam, már neki is iramodott. Én meg- mit tehetek mást - utána futottam. Persze ő az egészet filmezte, mert ő képes hátrafelé tartott kamerával a kezében futni, úgyhogy meg lett örökítve, ahogy lobogó hajjal és félig nevetve-félig idegesen futok utána.

Miután kifutkostuk magunkat (vagyis én, mert ő bírja) , Adam megállt és vigyorogva nézett engem, ahogyan kifulladva odatámolyogtam hozzá.

- Na mi van?  - kérdezte. - Már aggódtam, hogy lemaradtál.

- Anyád. - nyögtem és leültem a legközelebbi padra.

- Köszöni, jól van. - mosolygott Adam és leült mellém.

- Miért is hoztál kamerát?

- Mondtam, hogy szerzek TV-stábot. Sajnos a kedvenc riporteredet nem értem el telefonon, de a TV ügyfélszolgálatán azt a hasznos tanácsot kaptam, hogy tudom, kivel szórakozzak. És ekkor jutott eszembe, hogy van otthon videó kamera...

- Ezért még kapsz! Az tuti. - fenyegetőztem.

- Oké. Mit kapok? - hajolt hozzám közel.

- Ez így nem ér.  - bámultam a száját pislogás nélkül.

- Ugyan miért?

- Elvonod a figyelmem.

- Óóóó.... - terült el egy hatalmas mosoly Adam arcán. - Mi jár a fejünkben?

- Semmi OLYASMI. - pirultam el.

- Ki beszél olyasmiről? Én csak egy ártatlan kérdést tettem fel.

- Aha. - bólogattam. - Hogyne.

- Enyhe cinizmust érzékelek a hangodból.

- Cinizmust? Tőlem? Ugyaaaan...

- Ejnye igen szemtelen dolog így ironizálni a kedves és aranyos fiúddal. Megérdemelnél egy alapos büntetést.

- Büntetést? - húztam fel a szemöldököm. - Nem hinném.

- Ugyan miért?

- Jogom van azt tenni, amit akarok. - jelentettem ki és reméltem, hogy annyira nem hangzik hülyén.

- Rendben. Ez tetszik. Kösz az engedélyt. - nevetett és egy hirtelen mozdulattal egy hatalmas csókot nyomott a számra. Eleinte tiltakozni akartam, mert hát reflex és "ki engedte meg", de természetesen nem tettem meg. Helyette viszonoztam a csókot.

- Idióta. - suttogtam boldogan.

- Te is. - kontrázott rögtön.

- Na jól van. - húztam el magam 'durcásan'. A hatás nem maradt el.

- Csak vicceltem. Lökött vagy. - húzott magához megint.

Miután kivicceskedtük magunkat az ilyesmikkel, rátértünk Cecy-re.

- Hogy ment a tegnapi beszélgetése apáddal? - kérdeztem, miután visszanéztük az 'üldözős' videót.

- Hát... nagyon fura volt. Apa olyan arcot vágott mikor kijött... leginkább a büszkén megdöbbent írja le jól.

- Óh, Cecy! - mosolyogtam. - Jól van.

- Te tudsz valamit. - húzta össze a szemét Adam. - Ki vele!

- Bocs, de ez Cecy dolga. Elmondja, ha akarja.

- De naaaaaaa....

- Ne nyavalyogj! Csönd. - szóltam rá.

- Igenis asszonyom. De ez akkor se ér. Mire jó, ha van az embernek egy barátnője, ha semmit se mond el neki?

- Igazán örülök, hogy így méltatod hasznosságomat, de... nem mondok semmit.

- De honnan tudsz róla egyáltalán?

- Tegnap, mikor elindultam haza, belefutottam Cecy-be és megbeszéltük.

- Mondd már el! - könyörgött.

- Nem. És pont. - makacsoltam meg magam.

- Ajjj te... - kócolta össze a hajamat. - Ha nem, hát nem. Jó dolog?

- Igen, az. De majd elmondja, ha akarja.

- Jóóóóó oké, értem. Gyere! - ragadta meg a kezemet. Elindultunk kézen fogva. Adam kihasználta, hogy van nála kamera és mivel a cuccal fotózni is lehet, lőtt egy rakat képet rólam. :D

Én persze annyira nem örültem neki, de befogta a számat, hogy ne szóljak bele. Hát ja. Ilyenek vagyunk mi. Egymás idegeire megyünk néha, de nagyon szeretjük egymást...

Problem solved

Sziasztok!
Régen írtam már ide, pedig úgy volt, hogy leszek kicsit sűrűbben. Nem számoltam a karácsony előtti sütögetéssel, úgyhogy nem tudtam írni...
Gondolkodtam, hogy ezt a bejegyzést Alex szemszögéből írom meg, de mivel a való életben sem lehet váltogatni a szemszögeket, és ez Amanda naplója, így maradtam annál, hogy Amanda meséli el. Bocsi. :)




Alex másnap elment Nate-tel, hogy találkozzanak Clau-val. Nagyon készült rá. Felvette a legfelnőttesebb ruháit, a haját úgy fésülte, ahogy akkor volt, mikor először láttam... (én mondom, olyan hajjal, nagyon félelmetes ) és ha izgult is egy kicsit, remekül leplezte. Magabiztos mosollyal az arcán lépett Nate mellé, aki már várta.
- Ügyesen! - kiáltott utánuk Sophie. Az egész csapat ott ácsorgott az ajtóban, ugyanis mindannyian eljöttünk Alex-hez, hogy lelki támaszt nyújtsunk, ahogy Riry mondta. Arra persze nem számítottunk, hogy Alex-nek nincs rá szüksége.
- Majd beszélünk. - intett Alex és elmentek. Mi is hazaindultunk, Dorothy becsukta mögöttünk az ajtót.
- Szerintetek menni fog nekik? - kérdeztem. Clau elég erőszakos, úgyhogy Alex bármennyire bátor, lebeszélni nem fogják tudni.
- Megoldják. Az ő dolguk. - intézte el Hayley egy vállrándítással. Hát végül is...
- Menni fog. Így kell lennie. - bólogatott Riry.
- Értékelem az optimizmusodat, de ajj.... - nyögött Sophie. - Mi lesz, ha nem megy?
- Clau végül is zaklatni nem fogja Nate-et.  - fejtegettem. - Csak Alex-nek fog mindig beszólni meg ilyesmi. Tulajdonképpen ez csak idegesítő, nem annyira 'veszélyes' vagy hogy mondjam...
- Te se örülnél ennek. Lásd Bia. - vetette oda Hayley, amitől rögtön elszégyelltem magam.
- Persze, nem azt mondtam, hogy ez jó. Hanem, hogy nehezen, de együtt lehet vele élni.
- Te meg az elméleteid... - legyintett Sophie, mire mindannyiunkból kitört a röhögés.

* 

(Adam-nél)

Miután elköszöntem a lányokhoz, átmentem Adam-hez. Mivel ugye szombat volt és túl voltunk a mai előkészítőn, igazán megérdemeltünk egy kis együtt töltött időt. Adam boldogan mosolyogva fogadott.

- Szia! Alex hogy van? - Ő is hallott a dologról természetesen. Alex is nyit a srácok felé újabban, meg Adam ismeri Nate-et, úgyhogy lehet, hogy beszéltek ketten is erről.

- Egész jól bírja. Most indultak el egy 20 perce. Magabiztosnak tűnt, mikor elindult. - meséltem, miközben felmentünk a szobájába. Közben találkoztunk Cecy-vel, aki kedvesen intett, majd tovább lépkedett a konyha felé.

- Neki meg mi baja? - húzta fel a szemöldökét Adam. - Máskor mindig kedvesen dumál veled.

- Nem tűnt úgy, hogy baja van. - értetlenkedtem.

- De tuti van valami. - mondta Adam. - Egy pillanat.

Gyorsan a szülei szobája felé ment, aztán benyitott.

- Anya, Cecy jól van?

- Ó hogyne. - hallottam Adam mamájának a hangját. - Csak volt egy kis vitájuk apáddal.

- Kis? Cecilia igen szemtelen az utóbbi időben. - csattant fel Adam papája. - Ez tűrhetetlen.

- Szemtelen? - kérdezte csodálkozva Adam. - Cecy sose szemtelenkedne.

- Pedig az utóbbi időben, ha nem vetted volna észre, drága fiam, a húgod egyre szemtelenebb. Későn ér haza a suliból, órákig chatel... miközben egész nap a haverjaival van! Mikor ezt szóvá teszem neki, még fel van háborodva, hogy ő csak beszélget.

Ó istenem, egy családi vitába sikerült csöppennem. Oda settenkedtem Adam háta mögé, megkocogtattam a vállát.

- Én lelépek, oké? Beszéljétek meg nyugodtan. Semmi baj. Majd beszélünk.

Adam bólintott, én pedig halk léptekkel lementem a lépcsőn, felvettem a cipőmet és a pulcsit és elindultam. Azaz indultam volna, ugyanis Cecy kint állt az ajtó előtt és csorogtak a könnyei.

- Te mit csinálsz itt? - kérdeztem. - Megfázol.

- Október eleje van. Nem fogok. - suttogta.

- Mi a baj? - öleltem át a vállát.

- Apa. - mondta halkan.

- Miért vesztetek össze?

- Van egy srác... - kezdte Cecy.  - Suli után meg szokott várni és dumálunk egy kicsit. Meg neten is. És ennyi.

- Ki ez a srác? - kérdeztem.

- Az egyik szomszéd suliba jár. Egy évvel idősebb, mint én.

- Értem. Apukád erről meg nem tud, ugye?

- Dehogy. Rögtön bepánikolna, hogy ki ez, mit akar tőlem, biztos elront, megerőszakol, kihasznál...

- Aha. - gondolkodtam el. - Tetszik neked ez a srác?

- Igen egy kicsit... - pirult el Cecy.

- Tudod mit?  - mosolyogtam rá. - Apukád csak félt téged, mert nem tudja, hogy mitől változott meg a viselkedésed. Beszélj vele és mondd el neki! Meg fogja érteni. Az én szüleim is megértették.

- Gondolod, hogy megérti?

- Persze. Csak meséld el, hogy van egy srác, akivel beszélgetsz.

- Rögtön találkozni akar majd vele.

- Mondd el, hogy nem a barátod, csak beszélgettek, de még bármi lehet. És ígérd meg, hogy elviszed bemutatni, ha majd olyan lesz a helyzet!

- Oké. Megpróbálom. - nyújtózkodott. - Köszi Ami.

- Nincs mit. - mosolyogtam. - Na menj, mert tényleg megfázol!

- Jól van már. - nevetett. - Szia!

- Szia! Ügyesen. - intettem és hazamentem. Mire hazaértem, jött is az SMS Alex-től.

"Minden oké, még dühöng, de egyértelműen mi nyertünk. :D "

Visszaírtam neki.

"Örülök. És ne mondj neki bántót. Az az ő stílusa. Csak kifinomultan, olyan Alex-esen."

"Oké. :D :D :D Alex-esen, ez kész! Azért kösz."

Na végre. Alex igazán megérdemelt egy kis nyugalmat. Örülök, hogy végre megoldódott az ügy.

A tisztázó beszélgetés

Sziasztok!
Kitört a szünet, úgyhogy hirtelen tengernyi időm lett írogatni, így igyekszem a karácsony előtti napokban igen aktívnak lenni. Karácsonykor nem ígérek nagy aktivitást, hiszen jó szokásunkhoz híven járjuk a rokonságot. A 2 ünnep között ismét kicsit megsűrűsödnek a posztok, utána meglátjuk. Egyelőre ezek csak tervek, majd meglátjuk, hogy sikerül. Jó szünetet mindenkinek! :)



Idegesen toporogtam otthon. Mi lehet Alex-szel? Megígérte, hogy azonnal ír, ha valamit tud. Ajajaj, mi lesz, ha kiderül, hogy Clau-nak van igaza? Alex nem élné túl. Nate meg elmehet valahova, ha így képes elhagyni a barátnőjét. :P
Kilenckor csöngött a telefonom.
- Alex? - kaptam föl azonnal.
- Majdnem. - mondta idegesen Hayley. - Kapcsold be a Skype-ot! Egyszerre akar beszélni mindannyiunkkal.
- Honnan tudod?
- Írt SMS-t. Neked nem?
- Az előbb kimentem 5 percre a konyhába, lehet, hogy akkor írt és nem láttam...
- Jellemző... na indíts! - mondta Hayley és lerakta. Én bekapcsoltam a gépet, és dühöngtem, hogy miért ilyen lassú. Amúgy elég gyorsan bekapcsol, de most minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt.
Végre bekapcsolt és azonnal beléptem a Skype-ra. Már mindenki online volt.
"Itt vagyok."  - írtam rögtön a közös chat-be.
A következő pillanatban felvillant a felirat: ALEX VIDEÓHÍVÁST INDÍTOTT.
Rákattintottam a Fogadás gombra és a szám szélét rágcsálva néztem a képernyőn feltűnő barátnőim arcát. Mindenki feszült volt. Alex is. Az arca nem árulta el, hogy mi van.
- Szólalj már meg! - fakadt ki Sophie. - Nem bírom. Mi történt?
- Nyugi, szomszéd. - csitítgattam a kamerán keresztül. - Ne sürgesd!
- Szomszédok kuss, most nem rólatok van szó kivételesen! - csattant fel Hayley.  - Alex, halljuk!
- Ha mindenki kiordibálta magát, akkor mondanám. - fintorgott. - Kösz.
Riry szemrehányóan nézett rá. Alex végre elkezdte.
- Tehát. Találkoztunk. Nem értette, hogy miről van szó először. Megmutattam neki a képet, amit Clau fölrakott kettőjükről. Teljesen ledöbbent, hogy ez hogy készült meg miért, stb.
- Hogy készült? Vagyis ha titokban maradt volna, az oké? - tombolt Hayley.
- Ugye, hogy tökre úgy hangzik, mintha csak az zavarná, hogy nyilvánosságra került a kép? - kontrázott Sophie.
- Nem hiszem el, hogy Nate is egy ilyen srác. - csóváltam a fejem szomorúan.
- Lányok, Alex nem mondta, hogy Nate ilyen! - mondta Riry normál hangerőn, de egyikünk se hallotta meg, mivel a saját mondandónkat szajkóztuk. Riry egy ideig türelmesen várt aztán kifakadt. - Minden sivalkodónak csönd!!!! Egy pillanatra se tudjátok befogni? Ne a saját hülyeségeteket magyarázzátok folyton, hallgassátok meg Alex-et! Szemmel láthatóan még van a sztoriból.
- Kösz Riry.  - bólintott Alex. - Rákérdeztem, hogy hogy is van ez. Elmesélte a találkozót elejétől a végéig. Amit ti szerencsésen eltitkoltatok előlem...
Mindannyian elvörösödtünk.
- Öhm... úgy gondoltuk, hogy jobb, ha nem tudod, mert kiakadnál. - kezdte Hayley.
- Milyen találkozó? - kérdezte Riry.
- Ja igen. Nate találkozott Clau-val kettesben, hogy lebeszélje a csajt arról, hogy tönkretegye a kapcsolatukat Alex-szel. - magyaráztam.
- Ez nagyon bájos. De Alex-nek miért nem szóltatok? Végül is, a pasija.
- Igen, de nem kell feleslegesen aggódnia... azt hittük, hogy megbeszélik, Clau békén hagyja őket és ennyi. - mondta Sophie.
- Annyira hülyék vagytok istenem... - fogta a fejét Riry, de közben nevetett. - Ha veletek tennénk ezt, ti se örülnétek neki.
- Jó, ez igaz. - ismertük el.
- Mindegy, ezt majd még számon kérem párszor, de nem ez a lényeg. - legyintett Alex. - Tehát elmesélte, hogy Clau eleinte azt hitte, hogy randiznak, aztán mikor leesett neki, hogy mi van, jelenetet akart rendezni a kávézóban, de ő szerencsére megakadályozta ezt. Azt mondta a csajnak, hogy ha jelenetet rendez, mindenkinek elmeséli, hogy ő csak egy hisztis óvodás kislány. Clau persze ettől annyira megijedt, hogy abbahagyta. :D
- Szánalmas. - morogta Hayley.
- Na igen. Utána Nate elmondta neki, hogy mi van és mit szeretne. Clau eleinte nagyon együttműködő volt és megértő. A végén azt mondta, hogy hülye volt, igazunk van, békén hagy minket. Nate persze tökre örült. Búcsúzáskor Clau azt mondta, hogy sok sikert kíván és meg akarta ölelni Nate-et. Nate persze hagyta, hiszen milyen jó, hogy így sült el a dolog... Clau meg ekkor támadta le.
- A ribinek van esze, azt meg kell hagyni! - dühöngött Sophie. - Ügyes.
- Az. Állítólag Clau el se akarta engedni, utána még meg is kérdezte, hogy ilyen csókokkal biztos nem gondolta-e meg magát... Nate pedig otthagyta őt szó nélkül. A képről fogalma sem volt.
- De akkor ki és hogyan? - csodálkoztam.
- Azt nem tudjuk, de holnap kiderítjük. Ugyanis találkozunk a csajjal.
- Ti ketten?
- Aha. Persze, Nate azt mondja neki, hogy szeretne találkozni vele, mert meg kell beszélniük a csókot.
- Csajszi, te sem vagy semmi! :D - kacagott Sophie. - Holnap tuti felveszi a legszexibb ruháját és csábosan vigyorogva fogja várni álmai csalfa hercegét... aztán majd megjelentek ketten. Ezt látnom kell.
- Sajnos nem fogod. Szeretnénk egyedül intézni.
- Persze, nyilván. Akkor is, mindenről be kell számolnod pontosan.
- Az lesz, ne aggódj.
- Akkor Nate-nek te kellesz, ugye? - kérdeztem.
- Igen. - mondta Alex és végre elvigyorodott.
Még beszéltünk egy kicsit, aztán letettük. Megnyugodtunk, de tudtuk, hogy a harcnak még nincs vége. Clau nem fogja egy könnyen feladni.

Broken hearted

 Sziasztok!
A mai sulis nap után (vagyis akinek volt suli, mint nekem :D ), pihenésképpen itt egy kis olvasnivaló! :)


Teljesen lefagytunk. A mobil remegett Sophie kezében. Mindenki visszafojtott lélegzettel várt, várt valamire, talán arra, hogy kiderül, hogy mindannyian rosszul láttuk, az a kép nincs is ott.
A fejemben kavarogtak a gondolatok. Mi történt? Nate megcsalta Alex-et? Ennyire félreismertük volna? Ha ez igaz, mi lesz Alex-szel? Végre boldog volt, erre összetörik a szívét.
Még mindig nem mozdult meg senki, mintha attól félnénk, hogyha bárki is megmozdul, valami tragédia fog történni. Ekkor hangos csattanással kinyílt az ajtó és a 'varázslat' megtört. Egyszerre kaptunk levegő után, tanácstalanul és döbbenten néztünk egymásra. Alex válla megremegett, majd hirtelen fogta magát, és kirohant az utcára, úgy, ahogy volt, pulcsi és a táskája nélkül.
- Most mi lesz? - kérdezte Riry.
- Nem tudom, de én nem nézném végig, ahogy valami hülyeséget csinál ebben az állapotban. - mondtam és felkaptam Alex cuccait. - Megkeresem. Várjatok meg itt!
- Óvatosan, oké? - tette a kezét a vállamra Hayley. Bólintottam és én is kimentem.
Kint gyorsan körbenéztem, de nem volt akkora szerencsém, hogy futó lányokat lássak. Alex nagyon gyors, az idegesség meg csak dobott rajta, úgyhogy kb. esélytelen vagyok.
Szembejött egy fiatal pár, és gondoltam lesz, ami lesz, megszólítom őket.
- Elnézést, bocsi, hogy zavarok, de nem láttatok egy síró lányt valamerre?
- De, igen. Onnan jöttünk, és szembefutott velünk egy lány, aki nagyon sírt. Nem tudom, őt keresed-e. - mondta kedvesen a lány.
- Rövid, barna haja volt és piros póló volt rajta?
- Aha.
- Akkor ő az. Köszönöm. - mondtam és futni kezdtem abba az irányba, amerre mutatták. Az utcából rengeteg kis keresztutca nyílt, mindegyikbe benéztem, de Alex-et sehol se láttam. Már kezdtem volna feladni, mikor hirtelen vége lett az utcának, és oldalt egy szűk sikátorban folytatódott. Nagy levegőt véve arra mentem tovább.
A sikátor közepén járhattam, amikor belebotlottam egy kinyújtott lábba. Rémülten néztem lefelé. Alex volt az, a földön ült és zokogott.
- Jaj Alex! - guggoltam le mellé. - Gyere ide!
Átöleltem, ő belém kapaszkodott, és továbbra is olyan szívszaggatóan zokogott, hogy nehezen bírtam ki, hogy ne kezdjek én is könnyezni.
- Ne sírj! Azt se tudjuk, hogy azt történt-e, amit a kép mutat. Lehet, hogy minden oké.
- A képen... smároltak. - nyögte Alex. - Mit lehet ezen félreérteni?
- Lehet, hogy Nate nem akarta.
- Ha igazad van, akkor Clau csak simán letámadta. De akkor nem hiszem, hogy szelfizett volna közben! Nate nyilván tiltakozott volna, vagyis a csajnak mindkét keze kellett, hogy lefogja. Vagyis Nate nem ellenkezett, hiszen ráértek fotózkodni!
Erre nem tudtam mit mondani. Csöndben öleltük egymást, csak Alex szipogása törte meg a csendet.
- Kitalálunk valamit, ígérem. - suttogtam a hajába.
- Hogyne... de ez nem olyasmi, amikor ki lehet találni valamit.
- Bízz bennünk! És továbbra is fenntartom, hogy nem biztos, hogy Nate akarta. Beszéljétek meg!
- Én nem fogok ezután rá nézni. Undorító.
- Alex! Csak kérdezd meg, hogy mi ez a kép. Ha neked volt igazad, még mindig képen törölheted. Clau-t is. Azt Hayley egyébként is meg fogja tenni.
- Meg is érdemli. Tőlem is fog kapni egyet. Vagy kettőt. Vagy sokat...
- Jó, oké, majd elverheted, csak gyere, mert felfázol!  - rántottam talpra. - A többiek ott várnak, ahol hagytuk őket. Menjünk vissza, gyere!
- Oké. Nem bujkálhatok örökké.
Elindultunk visszafelé. Alex már nem sírt, de a szeme és az orra nagyon vörös volt, úgyhogy sokan néztek rá aggódva. Egy anyuka oda is akart menni hozzá, de Alex háta mögött mutogatva jeleztem, hogy ezt most köszönjük, de nem kéne.
A büfébe visszaérve, mindenki megkönnyebbült. Visszaültünk a helyünkre, Alex sóhajtott egy nagyot és felszegte a fejét.
- Ha ennyit érek neki, akkor kár bőgnöm utána!  - jelentette ki. - Beszélek vele. Még ma.
- Nagyon bátor vagy! - mondta Riry mosolyogva. - Büszke vagyok rád.
- Én is.  - tette hozzá Hayley.  - Ha a srác tényleg ennyire undorító és kétszínű, majd elbeszélgetek vele, ne aggódj. Megemlegeti, hogy veled kezdett.
- Köszi Hayley, de ennyire ne szaladjunk előre! Egyelőre nem tudunk semmit.
- Csak a képet, ami elég meggyőző. - szólt közbe Sophie.
- Igen Sophie, de nem biztos, hogy az történt, amit a kép sugall. - mondtam türelmesen.
- Ezen ne vesszetek össze! Megyek és beszélek vele. Ma este. - mondta Alex és írt egy SMS-t Nate-nek.
Mikor hazaindultunk, mindenki egy hatalmas ölelést adott Alex-nek, aki szorongva, de elszántan indult el a találkozóra...

Ez most ugye nem komoly?

*Dobpergés, tűzijáték, örömujjongás, stb.*
Meglepi! ;) (Mondjuk lehet, hogy holnap emiatt elég gyenge matek dogát fogok írni, de hát ez van...)




Péntek. Nate találkájának napja. Még Clau-t se kérdezte meg, nehogy Alex megtudja. Alex mit sem sejtve, viszonylag boldogan mászkált a suliban, ugyanis mostanra egészen megszokta Clau-t, csak az esetek felében kezdett remegni. :P
Suli után boldogan ugrott Nate nyakába. Picit ölelgették egymást, majd Nate Alex szemébe nézett.
- Ne haragudj, de ma nem tudok veled sétálni menni. Közbe jött valami.
- Az egyetemmel kapcsolatban? - kérdezte Alex. Nate ugyanis annak ellenére, hogy 19 múlt, vagyis egyetemre kéne járnia, jelenleg pincérként dolgozik egy kis cukrászdában, és egyelőre aktívan keresi a helyét. Most azonban- szerintem némileg Alex miatt ;)- biztos abban, hogy egyetemre akar menni, csak azt nem tudja, hogy hova és milyen irányba. Folyton pályaválasztási tanácsadókra futkos.
- Igen. Remélem végre végzek ezzel az egésszel. - mondta Nate, enyhén kétértelműen. Mi lélegzetvisszafojtva figyeltünk.
- Akkor nem is tartalak fel. Menj csak. - puszilta meg Nate arcát Alex. - Majd írj, hogy hogy ment!
- Természetesen. - mosolygott Nate. - Vigyázz magadra, addig is!
Megcsókolták egymást, majd szétváltak. Nate elsétált az egyik irányba, Alex pedig odalépett hozzánk.
- Mi lenne, ha meglátogatnánk Riry-t? - kérdezte.
- Oké, úgyis régen láttuk. Meg a fősulija is érdekelne. - bólogatott Sophie.
- Akkor menjünk. - mondta Hayley. Elindultunk. Én még gyorsan visszanéztem, mikor kellő távolságra voltunk a sulitól. Nate ott ácsorgott a falat támasztva, Clau pedig akkor lépett ki az épületből. Gyorsan visszafordultam és igyekeztem, hogy Alex folyton figyeljen ránk, hogy még véletlen se pillantson hátra...

* 

(Riry sulijánál)

- Úúúú, sziasztok! - ölelt meg minket göndör hajú barátnőnk, miközben bal kezével lazán odaintett a távozó csoporttársainak. Micsoda multitask, kérem szépen! :D
- Gondoltuk, meglátogatunk. - mosolygott Sophie.
- Nem vagytok éhesek? Mert én éhen halok. - mondta Riry vigyorogva. - Van a közelben egy kis büfé, baromi finom dolgaik vannak és közben dumálhatunk.
- Menjünk! - kiáltott fel Hayley, aki a jelek szerint szintén éhes volt.
A büfé picike volt és iszonyú hangos, de szemmel láthatóan Riry törzsvendég volt, így azonnal találtak nekünk helyet és viszonylag gyorsan kaptunk kaját.
- Nos lányok, mi újság?  - harapott bele a szendvicsébe Riry. - Mi van Nate-tel?
- Nagyon édes, minden oké. - áradozott Alex. - Csak Clau teljesen rászállt.
- Hogyhogy?
- Kell neki, mert Nate helyes srác. - magyaráztam legyintve.
- De Nate Alex pasija! Ennyire ne lehet ribi valaki. - hüledezett Riry.
- Úgy tűnik, lehet. - mondta Sophie. - Néha legszívesebben lelökném a lépcsőn, utána nekivágnék valamit és addig ütném, amíg mozog...
- Köszönjük a szemléletes példát. - nevetett Hayley. - Én múltkor behúztam neki. Kaptam is érte egy igazgatóit.
- És ez nem... tör össze vagy érint rosszul? Na, érted. - kérdezte Riry.
- Nem igazán.  - vont vállat Hayley. - Megérte. Bőven.
- Te tudod. Én azért ennyire nem vagyok bevállalós.
- Amúgy veled történt bármi izgi, mióta nem láttunk? - érdeklődött Sophie.
- Nem túlzottan. Ha csak azt nem számítjuk annak, hogy az egyik tanár megkért, hogy segítsek neki órákat tartani az egyik tánciskolában. Rendes fizetésért!
- Azta! Ez tök jó! - lelkesedtem. - Dolgozol, kapsz fizetést, lassan lehet lakásod vagy ilyesmi.
- Azaz!  - kacsintott Riry. - Nagyon jól jött ez a lehetőség.
Hirtelen megcsörrent a mobilom. Felvettem.
- Halló!
- Ami, itt Jessy. Gáz van.
- Mi történt? - kérdeztem ijedten.
- Alex ott van?
- Igen, miért?
- Menj távolabb tőle!
- Oké, de...  - dadogtam és intve a lányoknak, hogy mindjárt jövök, odébb mentem. - Mondjad.
- Van Instagram-od?
- Nincs, de ez hogy jön ide? - csattantam fel.
- Akkor kinek van a társaságból?
- Sophie-nak biztos. Lehet, hogy Hayley-nek... Alex-nek is lehet, hogy van, de abban nem vagyok biztos. Riry-nek is van.
- Ne használjátok, oké? Alex előtt ne! - mondta Jessy és lecsapta a telót.
- Mi van?  - nyögtem és visszamentem. A lányok éppen Bia-ról fecsegtek.
- Bia mennyire más, mint Clau? Mármint az új Bia. Egyáltalán egy társaságba tartoznak még? - kérdezte Riry.
- Eléggé más. Kedves és visszafogott. Clau-val néha dumálnak, de amúgy nem látunk bele túlzottan, mert ugye másik osztály. - mondta unottan Hayley.
- Régebben iszonyú sok közös képet tettek fel a netre. Újabban nem is tudom... - mondta Sophie és elkezdte nyomkodni a telóját. - Tessék. A legutóbbi közös képük nyár eleji.
- Azóta Bia tök más lett. - mondta Alex. - Megnézhetem?
- Persze, tessék. - nyújtotta a telót Sophie. Alex átvette.
- Keresek képeket a régi és az új Bia-ról! - mondta.
- Oké. - mondta Riry. - Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire lett más.
- Tessék, itt van. - mutatta Alex. - Platinaszőke cicababa és visszafogott, szőke szépség.
- Azta! Nagyon más. Annyira mást sugároz a két kép. - ámuldozott Riry.
- Aha. De nézd meg Clau-t! Ugyanaz a barna ribi, mint volt. - mutatta Alex Clau képeit.  - Ez a kép 6 hónapos, ez meg mai. Nézd csak!
Hirtelen kiesett a teló a kezéből.
- A telefonom! - sikította Sophie. Felkapta a készüléket a földről.  - Szerencséd, hogy semmi baja!
- Alex, minden oké? - kérdezte Hayley.
Alex csak a fejét rázta.
- Mi történt? - kérdeztem ijedten.
- Ez. - dugta az orrom alá a telefont Sophie. A képernyőn látható fotótól elállt a lélegzetem.

"Dating with the cutest boy in the world"

 Claudia Instagram-profilját bámultuk éppen...

Clau

Sziasztok!
*Ezermilliárd-töksokmillió bocsánatkérés* Igen, megint megígértem, hogy lesz rész és nem lett. *nemleszezígyjó* A következő két hét a tipikus szünet előtti rohanással fog telni, ajándékkészítés-vásárlás, suli, TZ-k, dogák, különórák, szombati suli (jövőhét)... el leszek havazva rendesen! Előre is elnézést, ha megcsúszom a részekkel a következő hetekben, nem lustaságból nem írok, hanem egyszerűen időm nincs rá! *i-need-time*
Most van rész, fogalmam sincs, hogy a következő mikor érkezik, jövő hétvégénél ne várjátok előbb, de lehet, hogy akkor se fog beleférni, de igyekszem! ():) *angyalka akar lenni*


Magabiztossága ellenére, Alex kicsit megzuhant Clau megjegyzései miatt. Eleinte tartotta magát, meg minden rendben volt, de délután, mikor Nate érte jött, Clau mindig ott volt. Volt, hogy elkapta Alex-et, mielőtt ő kiment volna, és megfenyegette, hogy kicsinálja, mert megvannak rá az eszközei és az ismerősei. Alex nem egy gyáva lány, de ettől rendesen megijedt.
Nate próbálta nyugtatgatni, de Alex szó szerint remegett.
- Nem bírom. - nyögte Nate-nek. Mi szemtanúi voltunk a Clau-s esetnek, így mikor az idegesen remegő barátnőnk el akart rohanni az őt hűségesen váró pasija elől, hogy inkább ne is találkozzanak, csak hagyja őt békén Clau, elkaptuk és elmagyaráztuk a helyzetet Nate-nek.
- De kicsim. - simogatta a haját Nate. - Már elmondtam százszor. Tömegcsaj. Nyomulós, figyeleméhes kis senki. Nem érdekel. Te sokkal igazibb vagy. És bántani meg nem fog. Csak a szája nagy. Ha meg mégis, akkor teszek róla, hogy többet ne forduljon elő!
- Ez nagyon kedves tőled. - jelent meg egy halvány mosoly Alex arcán. Clau ekkor lépett ki a suliból. Megvetően elmosolyodott és egy lenéző 'hah' kíséretében elment Alex-ék mellett. Alex ismét megremegett.
- Kinyírom ezt a libát! - dühöngött Hayley és utánarohant. Kb. 3 lépés után utolérte. Megragadta a vállát, szembefordította magával a felháborodottan sikító Clau-t, és akkorát lekevert neki, hogy a csajnak vérezni kezdett az orra.
- Ezt még megkeserülöd... - sziszegte Claudia és visszarohant a suliba. Pár perc múlva az igazgatónővel tért vissza.
- Azonnal az irodámba! - ordított az igazgatónő Hayley-re mutatva. Hayley-ből az előbbi bátorság egy része azonnal elpárolgott, de azért emelt fővel vonult be a suliba.
- Menjünk innen! - suttogta Alex. Nate bólintott, majd kézen fogta és elindultak hazafelé. Mi is szétszéledtünk, csak Beckie maradt ott, hogy megvárja Hayley-t. Mint mondta, meg szeretné dicsérni azért, amit tett...

*

(Másnap)

 

Nate meglepő ötlettel állt elő.
- Beszélek a csajjal. Értelmesen. Megpróbálom leállítani.
- Oké, de nem úgy néz ki, mint aki felfogja fogni. - mondta Sophie fintorogva.
- Megpróbálom személyesen, oké?
- Persze, de hogy tervezed? A suli előtt elbeszélgetsz vele?
- Nem. Ez a kínos része. - húzta el a száját Nate. Hayley a homlokára csapott.
- Na ne!
- Muszáj lesz. Találkozom vele. Kettesben.
- Alex meg fog őrülni! - fogtam a fejem. - Nagyon fog aggódni.
- Tudom, de ha most aggódik egy kis ideig nagyon, akkor talán legközelebb nem kell kicsit sem aggódnia. - magyarázta Nate. Ennél hülyébb tervet még életemben nem hallottam, de ő tudja! Kicsit jobban ért az ilyesmihez nálam...
- Te tudod... - vontam vállat. - Csak ezt hogy akarod neki tálalni?
- Nem fogja megtudni. Titokban intézem. - kacsintott Nate. Na még ez is!
- Jaj ne, ezt ne! - Sophie nagyon mérges lett. - Ez a legnagyobb hülyeség, amit csak elkövethetsz. Ki fog akadni.
- Majd elmondom neki utána. Nem lesz mérges. Meg fogja érteni. - bizonygatta Nate. Nagyon szerettünk volna hinni neki. De sajnos, ami ebből kisült, minket igazolt...