Ne haragudjatok, azt ígértem, hogy írok rendesen. Azonban most kivételesen egy rajtam kívül álló dolog akadályozott meg benne. Beteg lettem. Igen, a szünet elején, vakációban. :P
*khm..lúzer...khm*
Már egész jól vagyok, nem 100%, de most már tudok írni. :)
Nem kezdek hosszasan mentegetőzni, mert szerintem már nagyon unjátok, hogy mindig ez megy. Inkább írok.
Keserves hetek következtek. Tiana mindent megtett, hogy pokollá tegye az életemet. Beszólogatott, nekem jött, leöntött, stb. Mint egy 5 éves. Nem bírta elviselni, hogy Adam engem választott.
Valahol mélyen sajnáltam is. Meg lehet érteni, hogy mit érzett. De ettől függetlenül, nagyon fel tudott idegesíteni. Néha vissza szerettem volna vágni, de ilyenkor Adam, Sophie, Alex, Hayley vagy Beckie és Jessy nem hagyták.
- Ne alacsonyodj le az ő szintjére! - mondták.
Sose szóltam vissza. Nem bántottam. De sokszor egy kicsin múlt...
Lehet, hogy jobban tettem volna, ha visszavágok, és megérti, hogy hiába próbálkozik. Így, hogy hagytam, sokkal durvább eszközökhöz folyamodott.
Csak sajnos, mire rájöttem, hogy nem így kellett volna, túl késő volt... de ez kivételesen nem az én hibámból történt. Ez töményen Tiana bűne volt. Olyasvalami, amire nem is gondoltam volna, legvadabb álmaimban sem.
Megint egy bulin történt a dolog. Pontosabban az évzáró bulin...
*
(A történtek jobb megértése végett ugorjunk vissza az elejére, mikor is meghívtak a bulira!
Június 8. hétfő, délután 17:00 óra, park)
Beckie és Jessy vidáman csacsogtak mellettem. Mindenféléről. Én nem igazán tudtam követni őket, így csak hallgattam a véget nem érő szóáradatot. Közben az agyam folyamatosan pörgött. Tiana-n, az év végén, a tanévzáráson, a nyári szüneten, Adam-en... hogy csináljuk ezt végig? Egy teljes nyár. Ő utazik, én utazom, ide-oda, fel-alá, mindenfelé... kibírjuk együtt a nyarat, kb. 3-4 találkozással?
Gondolataimból a csend riasztott fel. Igen, a csend. Beckie és Jessy elhallgattak. Várakozóan néztek rám.
- Ami, figyelsz te ránk? - kérdezte Jessy.
- Ne haragudjatok, elkalandoztam. - vallottam be.
- Min jár az okos fejed? - csapott a tarkómra Beckie. - Mindjárt szünet.
- Tudom, pont ez az.
- Nehogy már a szünettel bajod legyen!
- Nem nincs is, én szeretem, csak... mi lesz velünk?
- Hogyhogy velünk? - kérdezte Jessy. - Mindenki nyaral, időnként találkozunk, bulizunk, és ősszel végzősként térünk vissza.
- Úgy értem Adam-mel és velem.
- Jaj... - dőlt hanyatt a fűben Beckie. - Ez most komoly? Mi lenne veletek?
- Nem tudom.
- Hm... szerintem... - kezdett bele Jessy. - Nyaraltok, ott mindketten megismertek egy nagyon vonzó srácot/lányt, megcsaljátok vele a másikat, és utána nem mertek egymásra nézni, mert bűntudatotok van.
- Jessy, ez nem vicces. - mondtam. - Tényleg nem. Egy kicsit sem.
- Jó, oké, tudom, hogy pocsék a humorom. - szabadkozott Jessy.
- Így is van. - közölte Beckie. - Szóval. Amanda. Feltalálták a telefont, az interneten, a postát, a füstjeleket... szóval beszéltek, mikor itthon vagytok, találkoztok, örültök egymásnak, pont. Nem nehéz. Nick-kel évek óta ezt csináljuk.
- Ez az. Ti már évek óta együtt vagytok. Mi még nem. Mi lesz, ha vége?
- Figyelj Ami. - mondta ezúttal komolyan Jessy. - Ha egy kapcsolat nem bír ki egy nyári szünetet, akkor az előbb-utóbb úgyis véget ért volna. Azért nem érdemes sírni.
Ez egy kicsit szíven ütött. Pár percig a lányok hagytak csendben gondolkozni. Aztán lecsaptak. Kivételesen, nem szó szerint.
- Na jó, ezt most hagyjuk, oké? - kérdezte Beckie.
- Még van 2 heted, addig nyugi! - mosolygott Jessy.
- Igazatok van. - sóhajtottam.
- Még majd biztatunk, ha kell. - veregettek vállon. Én pedig megnyugodtam. Egyelőre.
- Viszont... - kezdte Beckie, de Jessy a szavába vágott.
- Van egy nagyon király hírünk!
- Tényleg? Mi az?
- Tudom, téged ez annyira nem hoz lázba, -amit nem igazán értek- de bulit rendezünk. - ujjongott Jessy.
- Igen, egy tanévzáró bulit. - tette hozzá Beckie. Én egy kicsit elsápadtam erre a hírre, hiszen nincsenek túl jó emlékeim a lányok szervezte bulikról.
- Ööö... biztosak vagytok ti ebben? - kérdeztem. - Úgy értem klassz ötlet, meg minden, de...
- Jaj, már, ez tök király lesz! Ott lesz az egész évfolyam, nem vagy új lány, sok embert ismersz, nem kell feszengened az idegenek előtt... jó lesz ez.
- Az egész évfolyam? Clau és Tiana?
Clau még nem tud róla, hogy kibékültem Bia-val. Neki még mindig ellenség vagyok. Tia-nak is. Ha ezek ketten megtalálják egymást... nekem annyi.
- Ugyan Ami... ez egy buli. Lehet, hogy kibékültök. Beszélgettek. Clau Bia LB-je, biztos nem bánt, ha megtudja, hogy mi történt köztetek. Tia pedig... egy ember a sokból. - vonogatta a vállát Jessy.
- Ja, meg amúgy is. Ott vannak a barátaid. Adam. A pasid. Hahó! - lengette a kezét az orrom előtt Beckie. - Ébresztő!
- Okés, meggyőztetek. De ha valami gáz lesz, előre szóltam.
- Jó, rendben, persze, akkor majd hallgathatjuk, hogy "én megmondtam", "én előre tudtam", "igazam volt, ezért zárdába vonulok"...
- Mi? Sose mondtam olyat, hogy igazam van, ezért zárdába vonulok. - vontam fel a szemöldököm.
- Pedig rád vallana. - nevetett Jessy. - Alig szórakozol. Suliba jársz, olvasol, játszol a tesóiddal, romantikáztok Adam-mel, amikor azt hiszitek, hogy senki se látja, pedig de... jó nem kell ijedten nézni, ez normális. Na szóval. Az a lényeg, hogy ez az élet nagyon szép és jó, de nem egy tipikus tizenévesé. Olyan vagy, mint ha 10-15 évvel idősebb lennél.
- Ja, kellene egy kicsit szórakoznod a korosztályoddal. - értett egyet Beckie. - Bulik, partik, diszkó...
- Alkohol, drog, szex... - folytattam a sort, mire Beckie egy akkorát sózott a fejemre a táskájával, hogy megfájdult. A fejem.
- Hülye vagy. - tette hozzá.
- Tudom. - értettem egyet.
- Akkor jó. Szóval nem kell piálni meg ilyesmi... élni kell. Szórakozni. Élvezni az életet.
- Azt teszem. Én élvezem a saját életemet.
- Adj egy esélyt! - kérlelt Beckie. - A múltkori bulink csapnivaló lett. Mármint, utána hónapokig rosszban voltatok Adam-mel. De ez a mostani buli... szuper lesz! Csak adj egy esélyt.
- Egyetlenegyet. - kérte Jessy is. - Gyere el szombaton hozzánk! Próbáld meg élvezni! Ott lesznek a barátaid, Adam... nem történhet semmi rossz. Csak engedd el magad, és élvezd!
- Oké. - sóhajtottam. - Kaptok egy esélyt. A bulizással együtt. De ha megint botrány lesz...
- Akkor mondhatod, hogy zárdába vonulsz. - nevettek fel a lányok.
*
(Június 10. szerda
Nálunk)
- Továbbra sem vagyok oda az ötlettől! - közölte Anya.
- Én sem. - sóhajtottam. - De megígértem nekik.
- Persze, persze... de tizenegyedikes vagy. Higgyem el, hogy egy ilyen bulin nem lesz pia? Hogy a durvább dolgokat ne is említsem?
- Én is ugyanezt mondtam nekik.
- Mert te tudsz felnőttesen gondolkodni, velük ellentétben.
- Hé, azért... ne sértegesd őket, oké? - emeltem fel a kezem védekezően. - A barátaim.
- Drágám! - szólt Anya Apának. Apa kijött a dolgozószobájából. - A lányod éppen egy buliba készül, ahol garantáltan lesz pia, fű és egyebek. Azt várja, hogy elengedjem. Szerinted?
- Hát... - vakarta a fejét Apa. Tudta, hogy Anyának igaza van, ugyanakkor ő elég vagány srác volt az én koromban, így természetesen benne lett volna abban, hogy mehetek.
- Most komolyan, szerinted el kellene engednem?
- Tudod, szívem... - kezdte Apa. - Nem fog ártani neki. Kicsit lazulna a gyeplő. Nem gyerek már. 17,5 éves, jövőre érettségizik, ennyit igazán megengedhetünk neki.
- Úgy gondolod? És ha nem vigyáz magára?
- Miért ne vigyázna? Okos, önálló ember. Nem kisbaba.
Anya sóhajtott egyet, majd pár pillanatig elgondolkodott. Annyira hasonlóak a reakcióink, hogy hihetetlen.
- Rendben. Elmehetsz. De egy feltétellel. Adam is megy veled.
- Persze, hogy megy, ott lesz ő is.
- És nem hagy egyedül. Vigyáz rád.
- Meglesz. Köszönöm Anya. - ugrottam a nyakába.
- Nem örülök neki, de apádnak igaza van. - sóhajtott. - Mehetsz.
- Köszi. - mosolyogtam és vidáman mentem fel a szobámba. Felhívtam a lányokat, hogy mehetek, és megkértem Sophie-t, hogy szombaton délután jöjjön át. Valójában az egyik ok, amiért nem szeretek bulizni, az az, hogy nincs hozzá ruhám. Így mindig kölcsön kell kérnem és fel kell vennem egy abszolút tőlem távol álló cuccot. De ez van. Párszor kibírom.
Persze, ha tudtam volna, hogy a szombat estém hogy fog végződni, akkor nem könyörögtem volna a szüleimnek, hogy engedjenek el. De erre még álmomban sem gondoltam volna...
