Őszintén sajnálom, de ma nem tudok részt hozni. Holnap kezdődik a suli, ezernyi dolgom van! :P
Nem hinném, hogy a következő... hm... 9, 5 hónapban túl sűrűn tudnék részt hozni, de megteszem, ami tőlem telik.
Valószínűleg a hétvégéken tudok majd írni, esetleg hétköznap is, ha időm, energiám, és leckém mennyisége engedi... :)
Viszont. Addig is. Csináltam egy közvélemény-kutatás, amire 2 azaz kettő szavazat érkezett. (Nem, én nem szavaztam.)
A 2 szavazó kedvence 100%-ban az Alex, Riry, Sophie és Hayley négyesből jön ki, ezért írok ki új kérdést, hogy megtudjam, ebből a 4 lányból ki a kedvenc. Légyszí, válaszoljatok! Köszi.
A szavazáshoz nem kell Gmail vagy Blogger fiók, egyszerűen annyi, hogy rákattintasz arra, amire szavazni akarsz, aztán arra, hogy Vote. Ennyi az egész.
Sajnálom, de most csak ennyi, mert még van mára dolgom. Pápá, és jó évkezdést!
2014. augusztus 31., vasárnap
2014. augusztus 29., péntek
Na, erre senki sem számított!
- Hogy tehetted ezt? - támadt Sophie Alex-nek, mikor Alex befejezte az éneklést. Alex amúgy nagyon jó volt, a What a feeling-et választotta a Flashdance-ből. Mivel Alex táncol, ezért eléggé át tudta élni a szöveget!
- Tudod... úgy gondoltam, hogy nekem is jogom van elindulni. - vont vállat Alex, miközben vártuk, hogy eredmény legyen.
- NE gyere a jogaiddal! - háborgott Jessy. - Megbeszéltük, hogy Beckie és én képviseljük az osztályt.
- Velem ugyan senki nem beszélte meg. Amúgy ez igazságtalan. Mindig ti mentek.
- Mert mi vagyunk a legjobbak. - forgatta a szemeit Beckie.
- Honnan tudjátok, ha sose mérkőztetek az osztály többi tagjával? - érdeklődött Alex, elfeledkezve arról, hogy Beckie és Jessy elég sokat tettek az osztályért.
- Állj le Alex! - figyelmeztette Hayley.
- Nem. Egyszer hadd mondjam el a véleményemet! Csak egyszer! Elegem van abból, hogy csendben megbújok, miközben többre vagyok képes! - kiabált Alex.
- Menjünk máshová, oké? - mondtam, és kimentünk.
- Nem érdekel, hogy elnyomottnak érzed magad. - kezdte Jessy. - Oké, érdekel, egy kicsit.
- Legalább szólhattál volna, hogy indulsz. - magyarázta Beckie.
- Akkor lebeszéltetek volna. - suttogta Alex. - Azt pedig nem akartam.
- Oké, oké, de nekem miért nem mondtad? - aggódott Sophie.
- Mert nem hittél volna bennem.
- Itt mindenki egy filmben él? - fakadt ki Hayley. - Amanda a reménytelen hősszerelmes, Sophie a meg nem értett művész, Beckie és Jessy a fiatal popsztárok, Adam a menő srác, Bia és Clau a Barbie-babák.... Riry a táncművész... Alex pedig az elnyomott zseni.
- Te meg a gyanakvó ázsiai. - tettem hozzá.
- Jó, bocs, kihagytam. - legyintett.
- Mindegy, egyszer kiálltam mindenki elé, és megmutattam, hogy többet tudok, mint hiszitek! - mondta Alex, és visszament a tornaterembe.
- Ez megbuggyant! - nevetett Hayley. Mi is visszamentünk. Éppen időben.
- Megvan az eredmény! - kiáltozott az igazgatónő. - Gyertek!
- Köszönjük a türelmeteket! - kezdte az énektanár, mikor mindenki leült, és elcsendesedett. - A zsűri hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy... a 3. helyezett... Bianca Taylor!
Bia felállt, és vigyorogva átvette a virágcsokrot.
- Mivé lett a világ? - szörnyülködött Adam.
- A 2. helyezett.... a helyes kis csapat.... Jessica és Rebecca! Nagy tapsot nekik!
Beckie és Jessy kővé dermedve ültek.
- Mi történt itt? - dadogta Jessy.
- Hogyan? - rémüldözött Beckie.
Valahogy kitámolyogtak, de látszott rajtuk, hogy erre nem számítottak. Azaz, nem erre számítottak.
- Az 1. helyezett pedig... mindenki legnagyobb meglepetésére.... Alexandra Green!
Alex elpirult, és boldogan ment ki. Mikor visszatért, sugárzó mosollyal csak annyit mondott.
- Megcsináltam!
- Ezt még megkeserülöd! - suttogta mellettem Beckie.
- Életed végéig emlegetni fogod ezt a percet... - sziszegte Jessy túl halkan ahhoz, hogy Alex hallja...
Ajaj, nem lesz egyszerű kibékíteni őket!
- Tudod... úgy gondoltam, hogy nekem is jogom van elindulni. - vont vállat Alex, miközben vártuk, hogy eredmény legyen.
- NE gyere a jogaiddal! - háborgott Jessy. - Megbeszéltük, hogy Beckie és én képviseljük az osztályt.
- Velem ugyan senki nem beszélte meg. Amúgy ez igazságtalan. Mindig ti mentek.
- Mert mi vagyunk a legjobbak. - forgatta a szemeit Beckie.
- Honnan tudjátok, ha sose mérkőztetek az osztály többi tagjával? - érdeklődött Alex, elfeledkezve arról, hogy Beckie és Jessy elég sokat tettek az osztályért.
- Állj le Alex! - figyelmeztette Hayley.
- Nem. Egyszer hadd mondjam el a véleményemet! Csak egyszer! Elegem van abból, hogy csendben megbújok, miközben többre vagyok képes! - kiabált Alex.
- Menjünk máshová, oké? - mondtam, és kimentünk.
- Nem érdekel, hogy elnyomottnak érzed magad. - kezdte Jessy. - Oké, érdekel, egy kicsit.
- Legalább szólhattál volna, hogy indulsz. - magyarázta Beckie.
- Akkor lebeszéltetek volna. - suttogta Alex. - Azt pedig nem akartam.
- Oké, oké, de nekem miért nem mondtad? - aggódott Sophie.
- Mert nem hittél volna bennem.
- Itt mindenki egy filmben él? - fakadt ki Hayley. - Amanda a reménytelen hősszerelmes, Sophie a meg nem értett művész, Beckie és Jessy a fiatal popsztárok, Adam a menő srác, Bia és Clau a Barbie-babák.... Riry a táncművész... Alex pedig az elnyomott zseni.
- Te meg a gyanakvó ázsiai. - tettem hozzá.
- Jó, bocs, kihagytam. - legyintett.
- Mindegy, egyszer kiálltam mindenki elé, és megmutattam, hogy többet tudok, mint hiszitek! - mondta Alex, és visszament a tornaterembe.
- Ez megbuggyant! - nevetett Hayley. Mi is visszamentünk. Éppen időben.
- Megvan az eredmény! - kiáltozott az igazgatónő. - Gyertek!
- Köszönjük a türelmeteket! - kezdte az énektanár, mikor mindenki leült, és elcsendesedett. - A zsűri hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy... a 3. helyezett... Bianca Taylor!
Bia felállt, és vigyorogva átvette a virágcsokrot.
- Mivé lett a világ? - szörnyülködött Adam.
- A 2. helyezett.... a helyes kis csapat.... Jessica és Rebecca! Nagy tapsot nekik!
Beckie és Jessy kővé dermedve ültek.
- Mi történt itt? - dadogta Jessy.
- Hogyan? - rémüldözött Beckie.
Valahogy kitámolyogtak, de látszott rajtuk, hogy erre nem számítottak. Azaz, nem erre számítottak.
- Az 1. helyezett pedig... mindenki legnagyobb meglepetésére.... Alexandra Green!
Alex elpirult, és boldogan ment ki. Mikor visszatért, sugárzó mosollyal csak annyit mondott.
- Megcsináltam!
- Ezt még megkeserülöd! - suttogta mellettem Beckie.
- Életed végéig emlegetni fogod ezt a percet... - sziszegte Jessy túl halkan ahhoz, hogy Alex hallja...
Ajaj, nem lesz egyszerű kibékíteni őket!
2014. augusztus 27., szerda
A verseny
2 hét múlva pénteken az egész suli a tornateremben kuporgott. Mindenki látni akarta a versenyzőket. Jó, nem az egész suli, mert voltak csomóan, akik az ajtóból fordultak vissza, a tömeg láttán. Székek nem voltak, mindenki a földön csücsült, de így többen elfértünk.
Nick és Rob elöl ültek, hogy tudjanak szurkolni Beckie-nek és Jessy-nek. A lányoknak számot kellett húzniuk. A 12.-t húzták. A versenyzők összesen 20-an voltak. A legtöbben a végzősök voltak, valószínű úgy gondolták, hogy már úgyis mindegy, ezt a pár hónapot kibírják úgyis, ha röhögnek rajtuk.
Hayley és Sophie jóval a kezdés előtt elmentek a büfébe, hogy ennivalót hozzanak, így most fejenként egy vödör popcorn-nal és egy 0,5 literes üdítővel ücsörögtünk.
Már csak percek voltak hátra, de Bia-t és Clau-t még nem láttuk sehol sem. Hátha nem jöttek el!
De nem volt szerencsénk. Hirtelen berohant 2 lány, és gyorsan kihúzták a maradék 2 számot. Az egyik szőke volt, a másik barna, ezért könnyen felismertük, hogy ők azok.
Végre elkezdődött a verseny. Az igazgatónő felállt, röviden elmondta, hogy miért jött létre ez a verseny (na vajon? szórakoztatás céljából) , és mindenkinek kiosztottak egy szavazólapot. Erre kellett ráírni, hogy ki tetszett a legjobban, és a verseny végén leadni. Van zsűri is, de a szavazatok is számítanak valamennyit.
- Kezdődjön a verseny! - kiáltotta az igazgatónő, és lekapcsolták a lámpákat. Csak a színpad fölötti lámpa maradt égve. - A menet a következő. Amikor valaki énekel, a következő már megy felkészülni. Megnézi a dalok listáját, hogy melyiket kéri, és akkor azt indítják el neki. Zene van, a szöveg színe pedig jelzi, hogy hol kell tartanod a szövegben. Mehet?
- Igen! - ordítottuk.
- Akkor induljon! 2 perc türelmet kérek, ameddig az első versenyzőnk kiválasztja magának a dalt! A színpadon... Nelly Brown.
Az első versenyző nem volt más, mint egy végzős lány. Gyorsan kiválasztotta, azzal középre ugrott, és már rá is kezdett a This is me - re a Camp Rock-ból. Tulajdonképpen nem volt rossz, de különösebben jó sem.
A következő versenyző Clau volt. Alig ismertünk rá. Csak a névből sejtettük, hogy ő az. Nem is emlékeztetett önmagára.
A csajszi Selena Gomez: Come &Get it - jét választotta. Nos, a tanárok helyében én előbb elkértem volna a dallistát, hogy kiküldhessem a kicsiket. Clau vonaglott a színpadon, nyögött, riszálta magát... a fiúk persze mindezt hangos füttyszóval jutalmazták. Clau ráadásul mindig, amikor ahhoz a részhez ért, hogy "Come and get it!" Nick-re nézett. Nem láttam jól Nick reakcióját, de elég kellemetlen lehetett. Beckie-t viszont láttam. 2 sorral előttünk ült Jessy-vel. Vörös volt a feje az idegességtől!
Clau abbahagyta, és a fiúk percekig tapsoltak neki.
A következő 9 produkció teljesen érdektelen volt. 2 fiú megpróbált énekelni, hát.... oszthattak volna füldugót.
- Következzen a verseny egyetlen csapata... Jessica Hoodson és Rebecca Honfrie!
Jessy és Beckie odaálltak a helyükre. Elkezdődött a zene, a lányok pedig táncolni kezdtek. Nem Clau-féle táncot adtak elő, hanem teljesen rendes, vonaglásmentes táncot.
- Mit énekelnek? - kérdeztem Sophie-t.
- Tudatlan! - nézett rám, miközben elfojtotta a nevetést. - Ez Emeli Sandé: Next to me.
Most, hogy mondta, már nekem is átért. Ismerős volt a zene, de nem tudtam volna megmondani a címét. Valahányszor a refrénhez értek, Beckie Clau-ra nézett, és Nick-re mutatott. Egyértelmű jelzés, hogy Nick az övé! :D
A mellettem ülő Adam felnevetett, mikor láttuk, hogy Clau kirohan.
- Úgy kell neki, minek mászik foglalt pasira.
- Ne örülj előre! - súgtam oda. - Bia még hátra van.
A következő 4 versenyző ismét senkit nem érdekelt. Aztán, jött Bia.
- A 17. versenyző, Bianca Taylor! - konferált az igazgatónő.
Bia lassan, nyugodtan a helyére sétált, és várt, hogy elinduljon a zene.
Mikor elkezdődött, nagyon figyelnem kellett, nehogy elröhögjem magam. Bia Taylor Swift: You belong with me - jét választotta. 'Kicsit' ironikus volt. Persze, Adam-nek énekelt. Ő énekel arról, hogy Adam milyen szörnyű barátnőt választott magának! Köszi.
Azokat a részeket, amikbe bele lehetett volna kötni, átköltötte. Így lett a "she wears short skirts, I wear T-shirts"-ből "she wears T-shirts, I wear short skirts"... ez kész. :D
Adam is röhögött, Sophie visítva kacagott, hogy nem bírja, Hayley pedig felállt, és ugrálni kezdett.
- Mit csinál? - kérdezte Adam Hayley-re mutatva.
- Eljátssza, hogy élvezi.
Mikor Bia végre abbahagyta, Hayley is leült. Bia mellénk akart ülni, de Alex egyetlen mozdulattal elküldte. Még 3 dal volt hátra. A következő 2 lement, aztán hirtelen elsötétült minden.
- Elnézést, kis technikai hiba! - kiáltotta a zsűri feje, az énektanár. - Addig menjetek ki! Szólunk, ha visszajöhettek.
Kimentünk, és mivel már csak 1 ember volt hátra, a közönség fele úgy döntött, elmegy. Ők tudják...
- Éhes valaki? - kérdezte Sophie. - Mehetünk a büfébe.
- Oda nem. - rázta a fejét Adam. - Mindenki ott van.
- Akkor? Hol leszünk, amíg szerelnek? - kérdezte Hayley türelmetlenül.
- Bocs, mindjárt jövök. - mondta Alex. Elindult.
- Hé, minek mész vissza a tornaterembe? - ordított utána Hayley.
- Ott hagytam a pulcsimat. Fázom. - kiabált vissza Alex, azzal eltűnt.
Kb. 2 perc múlva mehettünk vissza. Gyorsan visszamentünk a helyünkre. Alex még kiszaladt a mosdóba. Mikor mindenki helyet foglalt, az igazgatónő elnézést kért, és bejelentette, hogy az utolsó szám következik.
Ebben a pillanatban egy csapat végzős esett be.
- Kedves mindenki! Azt hiszem, hogy jobb, ha bezárjuk az ajtót. Így nem fogjuk megzavarni az előadást.
Azzal be is zárták az ajtót.
- De Alex kint van! - kaptam a fejemhez. - Kizárták.
- Minek ment ki? - vont vállat Adam.
- Nem fogja hallani. - szomorkodtam.
- Te jó ég, ugye nem? - sikkantott Sophie, és a színpad felé mutatott.
- Mi van ott? Nem látom. - hunyorgott Hayley.
- Az utolsó versenyzőnk.... - kiabált az igazgatónő. - .... Alexandra Green, a 11. évfolyamból!
Döbbenten néztünk össze.
- Hogy kerül oda? - kérdeztük egyszerre.
- Mit keres ott Alex? - ült le mellénk Beckie és Jessy. - Talán ő akarja megnyerni? Hiszen megbeszéltük az osztállyal, hogy mi képviselünk titeket!
- Nem értem, miért csinálja. - mondtam.
Eközben Alex a kezébe vette a mikrofont, és várta, hogy a zene elkezdődjön...
Nick és Rob elöl ültek, hogy tudjanak szurkolni Beckie-nek és Jessy-nek. A lányoknak számot kellett húzniuk. A 12.-t húzták. A versenyzők összesen 20-an voltak. A legtöbben a végzősök voltak, valószínű úgy gondolták, hogy már úgyis mindegy, ezt a pár hónapot kibírják úgyis, ha röhögnek rajtuk.
Hayley és Sophie jóval a kezdés előtt elmentek a büfébe, hogy ennivalót hozzanak, így most fejenként egy vödör popcorn-nal és egy 0,5 literes üdítővel ücsörögtünk.
Már csak percek voltak hátra, de Bia-t és Clau-t még nem láttuk sehol sem. Hátha nem jöttek el!
De nem volt szerencsénk. Hirtelen berohant 2 lány, és gyorsan kihúzták a maradék 2 számot. Az egyik szőke volt, a másik barna, ezért könnyen felismertük, hogy ők azok.
Végre elkezdődött a verseny. Az igazgatónő felállt, röviden elmondta, hogy miért jött létre ez a verseny (na vajon? szórakoztatás céljából) , és mindenkinek kiosztottak egy szavazólapot. Erre kellett ráírni, hogy ki tetszett a legjobban, és a verseny végén leadni. Van zsűri is, de a szavazatok is számítanak valamennyit.
- Kezdődjön a verseny! - kiáltotta az igazgatónő, és lekapcsolták a lámpákat. Csak a színpad fölötti lámpa maradt égve. - A menet a következő. Amikor valaki énekel, a következő már megy felkészülni. Megnézi a dalok listáját, hogy melyiket kéri, és akkor azt indítják el neki. Zene van, a szöveg színe pedig jelzi, hogy hol kell tartanod a szövegben. Mehet?
- Igen! - ordítottuk.
- Akkor induljon! 2 perc türelmet kérek, ameddig az első versenyzőnk kiválasztja magának a dalt! A színpadon... Nelly Brown.
Az első versenyző nem volt más, mint egy végzős lány. Gyorsan kiválasztotta, azzal középre ugrott, és már rá is kezdett a This is me - re a Camp Rock-ból. Tulajdonképpen nem volt rossz, de különösebben jó sem.
A következő versenyző Clau volt. Alig ismertünk rá. Csak a névből sejtettük, hogy ő az. Nem is emlékeztetett önmagára.
 |
| Clau a versenyen |
Clau abbahagyta, és a fiúk percekig tapsoltak neki.
A következő 9 produkció teljesen érdektelen volt. 2 fiú megpróbált énekelni, hát.... oszthattak volna füldugót.
- Következzen a verseny egyetlen csapata... Jessica Hoodson és Rebecca Honfrie!
Jessy és Beckie odaálltak a helyükre. Elkezdődött a zene, a lányok pedig táncolni kezdtek. Nem Clau-féle táncot adtak elő, hanem teljesen rendes, vonaglásmentes táncot.
- Mit énekelnek? - kérdeztem Sophie-t.
- Tudatlan! - nézett rám, miközben elfojtotta a nevetést. - Ez Emeli Sandé: Next to me.
Most, hogy mondta, már nekem is átért. Ismerős volt a zene, de nem tudtam volna megmondani a címét. Valahányszor a refrénhez értek, Beckie Clau-ra nézett, és Nick-re mutatott. Egyértelmű jelzés, hogy Nick az övé! :D
A mellettem ülő Adam felnevetett, mikor láttuk, hogy Clau kirohan.
- Úgy kell neki, minek mászik foglalt pasira.
- Ne örülj előre! - súgtam oda. - Bia még hátra van.
A következő 4 versenyző ismét senkit nem érdekelt. Aztán, jött Bia.
- A 17. versenyző, Bianca Taylor! - konferált az igazgatónő.
Bia lassan, nyugodtan a helyére sétált, és várt, hogy elinduljon a zene.
 |
| Bia a versenyen |
Azokat a részeket, amikbe bele lehetett volna kötni, átköltötte. Így lett a "she wears short skirts, I wear T-shirts"-ből "she wears T-shirts, I wear short skirts"... ez kész. :D
Adam is röhögött, Sophie visítva kacagott, hogy nem bírja, Hayley pedig felállt, és ugrálni kezdett.
- Mit csinál? - kérdezte Adam Hayley-re mutatva.
- Eljátssza, hogy élvezi.
Mikor Bia végre abbahagyta, Hayley is leült. Bia mellénk akart ülni, de Alex egyetlen mozdulattal elküldte. Még 3 dal volt hátra. A következő 2 lement, aztán hirtelen elsötétült minden.
- Elnézést, kis technikai hiba! - kiáltotta a zsűri feje, az énektanár. - Addig menjetek ki! Szólunk, ha visszajöhettek.
Kimentünk, és mivel már csak 1 ember volt hátra, a közönség fele úgy döntött, elmegy. Ők tudják...
- Éhes valaki? - kérdezte Sophie. - Mehetünk a büfébe.
- Oda nem. - rázta a fejét Adam. - Mindenki ott van.
- Akkor? Hol leszünk, amíg szerelnek? - kérdezte Hayley türelmetlenül.
- Bocs, mindjárt jövök. - mondta Alex. Elindult.
- Hé, minek mész vissza a tornaterembe? - ordított utána Hayley.
- Ott hagytam a pulcsimat. Fázom. - kiabált vissza Alex, azzal eltűnt.
Kb. 2 perc múlva mehettünk vissza. Gyorsan visszamentünk a helyünkre. Alex még kiszaladt a mosdóba. Mikor mindenki helyet foglalt, az igazgatónő elnézést kért, és bejelentette, hogy az utolsó szám következik.
Ebben a pillanatban egy csapat végzős esett be.
- Kedves mindenki! Azt hiszem, hogy jobb, ha bezárjuk az ajtót. Így nem fogjuk megzavarni az előadást.
Azzal be is zárták az ajtót.
- De Alex kint van! - kaptam a fejemhez. - Kizárták.
- Minek ment ki? - vont vállat Adam.
- Nem fogja hallani. - szomorkodtam.
- Te jó ég, ugye nem? - sikkantott Sophie, és a színpad felé mutatott.
- Mi van ott? Nem látom. - hunyorgott Hayley.
- Az utolsó versenyzőnk.... - kiabált az igazgatónő. - .... Alexandra Green, a 11. évfolyamból!
Döbbenten néztünk össze.
- Hogy kerül oda? - kérdeztük egyszerre.
- Mit keres ott Alex? - ült le mellénk Beckie és Jessy. - Talán ő akarja megnyerni? Hiszen megbeszéltük az osztállyal, hogy mi képviselünk titeket!
- Nem értem, miért csinálja. - mondtam.
Eközben Alex a kezébe vette a mikrofont, és várta, hogy a zene elkezdődjön...
2014. augusztus 25., hétfő
A plakát
Hétfőn egy plakátot vettünk észre a suliban. A plakát azt hirdette, hogy 2 hét múlva karaoke versenyt rendez az iskola, lehet jelentkezni. A nyeremény pedig egy szabadnap, amit a nyertes osztálya kap meg.
- Ki az a hülye, aki erre benevez? - fintorgott Hayley. - Úgyis mindenki kiröhög.
- Ja. Egy szabadnapért nem éri meg. - helyeselt Sophie.
- De nem kellene suliba jönni! - mondtam.
- Jaj, ez nem olyan szabadnap. Inkább olyasmi, mint egy osztálykirándulás. Csak egynapos. Reggel mész, este jössz.
- Ja, értem. Akkor tényleg nem éri meg.
Ezzel le is zártuk a témát. Azonban szünetben hallottuk, hogy Bia és Clau nagyokat vihognak és a plakát mellett ácsorogva halkan megbeszélnek valamit.
- Á, Amanda és társai! - vigyorodott el Bia. - Helló!
- Szia, mit akarsz, hagyjál! - intett Alex, azzal mentünk volna az öltözőbe, mert tesi volt a következő óra.
- Jaj, a kis zseni olyan morgós ma! - kuncogott Clau. - Pedig nem tettünk semmi rosszat.
- Még. - suttogta Sophie.
- Lányok, ti hogy álltok ezzel a versennyel? - mutatott Bia a plakátra. - Versenybe szálltok, vagy meghagyjátok nekünk a nyereményt?
- Egy szabadnapért nem nézetem magam hülyének a suli előtt. - vont vállat Sophie. - Mindenki nézi. Kösz, de nem!
- És te... öö.... - fordult Clau Hayley-hez.
- Hayley. - mondta a lány kioktató hangom. - Bírom, hogy 1 éve itt vagyok, de még a nevemet se tudjátok.
- Jó, az nem fontos. Indulsz?
Hayley pillantása mindent elmondott.
- Alex?
- Hagyj békén, jó? - mondta Alex és elsietett. Ez fura volt, mert nem szokott megfutamodni.
- És te? Amanda?
- Haha! - nevettem el magam. - Esetleg külön énektanári engedéllyel.
- Értjük.- néztek össze. - Akkor mi nyerünk.
- Bocs, de Jessy és Beckie biztosan indulnak. Ők a legjobbak. - hívtam fel rá a figyelmüket. Erre már lelohadt a mosoly a képükről.
- Intézkednünk kell! - kiáltották, és elfutottak.
- Ki az a hülye, aki erre benevez? - fintorgott Hayley. - Úgyis mindenki kiröhög.
- Ja. Egy szabadnapért nem éri meg. - helyeselt Sophie.
- De nem kellene suliba jönni! - mondtam.
- Jaj, ez nem olyan szabadnap. Inkább olyasmi, mint egy osztálykirándulás. Csak egynapos. Reggel mész, este jössz.
- Ja, értem. Akkor tényleg nem éri meg.
Ezzel le is zártuk a témát. Azonban szünetben hallottuk, hogy Bia és Clau nagyokat vihognak és a plakát mellett ácsorogva halkan megbeszélnek valamit.
- Á, Amanda és társai! - vigyorodott el Bia. - Helló!
- Szia, mit akarsz, hagyjál! - intett Alex, azzal mentünk volna az öltözőbe, mert tesi volt a következő óra.
- Jaj, a kis zseni olyan morgós ma! - kuncogott Clau. - Pedig nem tettünk semmi rosszat.
- Még. - suttogta Sophie.
- Lányok, ti hogy álltok ezzel a versennyel? - mutatott Bia a plakátra. - Versenybe szálltok, vagy meghagyjátok nekünk a nyereményt?
- Egy szabadnapért nem nézetem magam hülyének a suli előtt. - vont vállat Sophie. - Mindenki nézi. Kösz, de nem!
- És te... öö.... - fordult Clau Hayley-hez.
- Hayley. - mondta a lány kioktató hangom. - Bírom, hogy 1 éve itt vagyok, de még a nevemet se tudjátok.
- Jó, az nem fontos. Indulsz?
Hayley pillantása mindent elmondott.
- Alex?
- Hagyj békén, jó? - mondta Alex és elsietett. Ez fura volt, mert nem szokott megfutamodni.
- És te? Amanda?
- Haha! - nevettem el magam. - Esetleg külön énektanári engedéllyel.
- Értjük.- néztek össze. - Akkor mi nyerünk.
- Bocs, de Jessy és Beckie biztosan indulnak. Ők a legjobbak. - hívtam fel rá a figyelmüket. Erre már lelohadt a mosoly a képükről.
- Intézkednünk kell! - kiáltották, és elfutottak.
*
(Kedd délután)
Éppen elindultam volna haza, amikor Beckie és Jessy álltak elém.
- Hallottad? - kérdezték egyszerre.
- Mit?
- Bia és Clau megpróbáltak egymás ellen fordítani minket. - mondta idegesen Jessy.
- Hogyhogy? - kérdeztem ijedten.
- A karaoke-verseny miatt. Mivel mi jobbak vagyunk, mint Bia.
- Mit csináltak pontosan?
- Undorító dolgokat mondtak Jessy-ről. - suttogta Beckie. - Nem hittem el, de belegondoltam, mi lenne, ha igaz lenne...
Azzal szomorúan sóhajtott egyet.
- Nekem meg Beckie-ről. - ölelte át barátnőjét Jessy. - Gondolom, azt akarták, hogy fújjunk egymásra. Ezáltal csak arra koncentráltunk volna, hogy a másikat leénekeljük... ha ez lett volna, nem szerepeltünk volna jól.
- Ja, csak nem sikerült nekik. Bukták. - mosolyodott el Beckie.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert együtt indulunk. - mondták a lányok. - Így nem fogunk egymással versenyezni.
- Értem. Jó terv. - dicsértem meg őket. - Így, hogy ti képviselitek az osztályt, biztosan nyerünk.
- Köszi. Na, csak ezt akartuk mondani, megyünk. Szia! - köszöntek el.
- Sziasztok! - mondtam, és én is elindultam. Otthon elálmodoztam arról, hogy jó hangom van, indulok a versenyen, és megnyerem. :) Ja, persze! :D Az még szép lenne. Szerintem a közönség az első 10 másodperc után kirohanna. Szerencsére nem fenyeget ez a veszély :D ....
2014. augusztus 23., szombat
Sophie szülinapja
Visszatértünk a suliba, ezért visszatértek a rémes tanítási órák. (kémia!!)
Nagyon örültünk mindenkinek, aztán mindenki elmondta, hogy mit csinált a szünetben, stb.
Suli után Adam-mel indultam haza.
- Keresett elsején. - közöltem vele.
- Ne foglalkozz vele! - mondta egyszerűen. Én elmeséltem neki Pete trükkjeit. Adam elég dühös lett.
- Szóval ez a helyzet. - mondtam.
- Értem. Nem hiszem el, hogy ennyire félreismertem.
- Én sem. - sóhajtottam. - Nem egyszerű. Nem szeretek megbántani senkit, kivéve Bia-t, néha... :) Olyan rossz, hogy minden alkalommal, amikor beszélek vele, az a vége, hogy elküldöm a fenébe, ahelyett, hogy értelmes haverok módjára beszélgetnénk, és úgy köszönnénk el, hogy nincs harag.
- Miért, te még a barátodnak tekinted? - kérdezte ijedten.
- Hát... ha békén hagyna a "szerelem" témakörrel, és elfelejtené, akkor lehetnénk megint barátok. Jófej srác, kedvelem, csak kiborít, ha udvarol...
- Aha. - mondta Adam. - Szerintem ez nagy hiba. Nem lesztek már sose haverok. Te mindig félni fogsz, hogy szeret, ő mindig tudni fogja, hogy nem szereted...
- És?
- És így ez nem haverság.
- Igazad van. - gondolkodtam el. - Jó, egyszer láttam életemben, talán nem ér nagy veszteség, ha nem beszélek vele többet. Lehet, hogy vannak olyan dolgai, amik miatt megutáltam volna.
- Ugye tudod, hogy ezt most azért mondod, hogy lebeszéld magad a barátságáról? - nevetett Adam.
- Igen?
- Igen. Ha ennyire fontos neked, hagyd a fenébe a felejtést. Legyél vele, ha akarod. - sóhajtott Adam. Tudtam, hogy igaza van, mert Pete, annak ellenére, hogy csak 3-4 napot töltöttem vele, nagy hatást gyakorolt rám. Mégis tiltakoztam.
- Nem is. Annyira nem fontos. Te vagy a fontos. - mosolyogtam...
- Persze. - azzal a kasszához vittük a ruhát. A pénztároslány egy kicsit csodálkozott, hogy megvesszük a cuccot.
- Ti diákok vagytok, ugye? - érdeklődött, miközben egy zacskóba tette a ruhát.
- Igen. Miért? - kérdezte Alex.
- Mert ez drága ruha.
- Tudjuk. - mondta meglepetten Riry. - De megvesszük, mert a barátnőnknek szülinapja lesz.
- Ó, de aranyosak vagytok! - mondta az eladó, azzal sokkal többet adott vissza, mint amennyi járt volna.
- Elnézést, de ez egy kicsit sok lesz. - mondta udvariasan Alex.
- Mondjuk, úgy, hogy kaptatok 'diákkedvezményt'. - kacsintott az eladólány.
- Nagyon szépen köszönjük. - hálálkodtunk.
- Máskor is szívesen. - köszönt el tőlünk.
A következő bolt egy cipőbolt volt. Szerencsére belefutottunk egy akcióba, ezért elég olcsón vettünk egy marha jó cipőt.
- Még valami? - kérdeztem.
- Hm... Sophie bírja a körömlakkokat. - gondolkodott el Alex. - Esetleg valami kék... ?
- Oké. - mondtuk kórusban. 4 lány, ha beszabadul egy drogériába, nem jön ki onnan egyhamar, így elég sok időt töltöttünk ott. Riry a parfümöknél ragadt le, Hayley a hajpántokat szidta, miszerint ezek ócskaságok, Alex és én pedig a körömlakkokat néztük. Végül választottunk egyet olasz barátnőnknek.
- Kifizetem. - mondtam, és elmentem a pénztárhoz.
- Jó. - mondta Alex, azzal eltűnt a rúzsoknál.
- Mehetünk? - kérdeztem, mikor visszajöttem.
- 5 perc. - mondták egyszerre. Hát, mivel én is elkezdtem nézelődni, az 5 percből 25 lett.... hoppsz! :D
Nagyon örültünk mindenkinek, aztán mindenki elmondta, hogy mit csinált a szünetben, stb.
Suli után Adam-mel indultam haza.
- Keresett elsején. - közöltem vele.
- Ne foglalkozz vele! - mondta egyszerűen. Én elmeséltem neki Pete trükkjeit. Adam elég dühös lett.
- Szóval ez a helyzet. - mondtam.
- Értem. Nem hiszem el, hogy ennyire félreismertem.
- Én sem. - sóhajtottam. - Nem egyszerű. Nem szeretek megbántani senkit, kivéve Bia-t, néha... :) Olyan rossz, hogy minden alkalommal, amikor beszélek vele, az a vége, hogy elküldöm a fenébe, ahelyett, hogy értelmes haverok módjára beszélgetnénk, és úgy köszönnénk el, hogy nincs harag.
- Miért, te még a barátodnak tekinted? - kérdezte ijedten.
- Hát... ha békén hagyna a "szerelem" témakörrel, és elfelejtené, akkor lehetnénk megint barátok. Jófej srác, kedvelem, csak kiborít, ha udvarol...
- Aha. - mondta Adam. - Szerintem ez nagy hiba. Nem lesztek már sose haverok. Te mindig félni fogsz, hogy szeret, ő mindig tudni fogja, hogy nem szereted...
- És?
- És így ez nem haverság.
- Igazad van. - gondolkodtam el. - Jó, egyszer láttam életemben, talán nem ér nagy veszteség, ha nem beszélek vele többet. Lehet, hogy vannak olyan dolgai, amik miatt megutáltam volna.
- Ugye tudod, hogy ezt most azért mondod, hogy lebeszéld magad a barátságáról? - nevetett Adam.
- Igen?
- Igen. Ha ennyire fontos neked, hagyd a fenébe a felejtést. Legyél vele, ha akarod. - sóhajtott Adam. Tudtam, hogy igaza van, mert Pete, annak ellenére, hogy csak 3-4 napot töltöttem vele, nagy hatást gyakorolt rám. Mégis tiltakoztam.
- Nem is. Annyira nem fontos. Te vagy a fontos. - mosolyogtam...
*
(Este)
Csöngött a telefonom.
- Igen? - szóltam bele, miközben a másik kezemben éppen a földrajz könyvet tartottam.
- Csá, szomszéd! - mondta Sophie. - Elfelejtettem a suliban megkérdezni. Hétvégén bulit tartok. Jössz?
- Biztos, hogy igen. - mondtam. - Hétvégén mikor?
- Szombat délután. A szülinapom vasárnap van, akkor a rokonok jönnek. Mármint, akik itt élnek a közelben.
- Nem mindenki Olaszországban lakik? - kérdeztem.
- Nem. Anya bátyja és a családja is LA-ben él.
- Aha. Értem. Akkor majd találkozunk holnap. Szia!
- Szia! - mondta, azzal letettük.
*
(Péntek délután)
Alex, Hayley, és Riry már várt rám a pláza előtt. Megbeszéltük ugyanis, hogy Sophie-nak valami nagyon király ajándékot kell vennünk. Rögtön az első bolt, amibe belebotlottunk, egy ruhabolt volt.
- Én is ruhát kaptam. Sophie megérdemli. - mondtam. Mindenki egyet értett, ezért bementünk. Sokáig nézegettük a ruhákat.
- Mi a kedvenc színe? - kérdezte Riry.
- A zöld, de mostanában a kéket is kezdi megszeretni. - mondta Alex.
- És ezt te honnan tudod?
- Új táskája van. És kék. Meg csomó kék pólója van.
- Aha. - mondta Hayley. - Mit szólnátok ehhez?
Azzal egy rövid, flitteres ruhára mutatott. A ruha alja fehér volt, csak a flitterek voltak kékek. Hasonlított arra, amit Alex adott kölcsön szilveszterre.
 |
| A ruha |
- Nagyon szép. - mondta Alex. - És ez a méret biztosan jó neki.
Kivett egy ruhát a többi közül.
- Oké, megvesszük? - kérdezte Riry.
- Láttad az árcédulát? - érdeklődtem. -Kicsit drága.
- Ú! - mondta Hayley, mikor meglátta az árát. - Ez tényleg sok egy kicsit.
- Mi lenne, ha összedobnánk rá a pénzt? - kérdezte Alex. - Amanda ruhájánál is ezt tettük.
- Mégis, mennyiért vettétek azt a ruhát? - kérdeztem döbbenten.
- Nem fogod megtudni. - legyintettek.
- Hát jó. Akkor fizetjük együtt? - kérdeztem.- Persze. - azzal a kasszához vittük a ruhát. A pénztároslány egy kicsit csodálkozott, hogy megvesszük a cuccot.
- Ti diákok vagytok, ugye? - érdeklődött, miközben egy zacskóba tette a ruhát.
- Igen. Miért? - kérdezte Alex.
- Mert ez drága ruha.
- Tudjuk. - mondta meglepetten Riry. - De megvesszük, mert a barátnőnknek szülinapja lesz.
- Ó, de aranyosak vagytok! - mondta az eladó, azzal sokkal többet adott vissza, mint amennyi járt volna.
- Elnézést, de ez egy kicsit sok lesz. - mondta udvariasan Alex.
- Mondjuk, úgy, hogy kaptatok 'diákkedvezményt'. - kacsintott az eladólány.
- Nagyon szépen köszönjük. - hálálkodtunk.
- Máskor is szívesen. - köszönt el tőlünk.
A következő bolt egy cipőbolt volt. Szerencsére belefutottunk egy akcióba, ezért elég olcsón vettünk egy marha jó cipőt.
 |
| A cipő |
- Még valami? - kérdeztem.
- Hm... Sophie bírja a körömlakkokat. - gondolkodott el Alex. - Esetleg valami kék... ?
- Oké. - mondtuk kórusban. 4 lány, ha beszabadul egy drogériába, nem jön ki onnan egyhamar, így elég sok időt töltöttünk ott. Riry a parfümöknél ragadt le, Hayley a hajpántokat szidta, miszerint ezek ócskaságok, Alex és én pedig a körömlakkokat néztük. Végül választottunk egyet olasz barátnőnknek.
 |
| A körömlakk |
- Kifizetem. - mondtam, és elmentem a pénztárhoz.
- Jó. - mondta Alex, azzal eltűnt a rúzsoknál.
- Mehetünk? - kérdeztem, mikor visszajöttem.
- 5 perc. - mondták egyszerre. Hát, mivel én is elkezdtem nézelődni, az 5 percből 25 lett.... hoppsz! :D
*
(Másnap, Sophie-nál, a buli)
- Végre! - mondta Sophie, mikor ajtót nyitott. - Itt vagytok.
- Aha. - mondtuk. - Boldog szülinapot!
Megölelgettük, aztán átadtuk az ajándékokat. Nagyon örült mindennek, rögtön fel is vette őket. A lakkot pedig elrakta.
- Éhesek vagytok? - kérdezte ekkor.
- Aha.
- Akkor gyertek. - mondta, azzal bevezetett a konyhájukba. A konyhaasztalon volt egy nagy pizza, amit elég gyorsan megettünk.
- Sziasztok! - jöttek elő a tesói. - Már vártunk titeket.
- Ti nem kértek? - kérdezte Riry.
- Nem, köszi. Mi már ettünk.
- Ja, értem.
A szülei is előjöttek. Az anyukája egy hatalmas tortát tett le a lánya elé. Mindenki éljenzett.
 |
| A torta |
- Ezt tényleg te csináltad? - kérdeztem Sophie anyukájától. Ugyanis megengedte, hogy tegezzem.
- Igen.
- Nagyon szép lett.
- Köszönöm. Remélem finom is. Ha csak szép, nem sokra megyünk vele!
- Igaz. - nevettünk, aztán megettük a tortát is.
- Szerintem finom lett. - jegyezte meg mosolyogva Esther.
- Igen, az. Köszönjük szépen! - mondta Riry is.
- Nagyon szívesen. Na, menjetek beszélgetni, játszani, amit akartok. Esther, Chris, hagyjátok a lányokat!
- Ugyan, maradjanak. - mondtuk. - Nem zavarnak.
- Király! - pacsiztak össze az ikrek.
Elkezdtünk társasozni, karaoke-versenyezni, stb. Nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget nevettünk...
2014. augusztus 21., csütörtök
Újév
Másnap nagyon sokáig aludtam. Alig bírtam felkelni.
Mikor végre kikapartam magam az ágyból, láttam, hogy a párnám tele van rúzsnyomokkal és ezüstszínű foltokkal. Így jár, aki nem mossa le a sminkjét... lehúztam a huzatot, és kisikáltam. Kézzel! (Jól indul az évem...)
Mikor végeztem, kiakasztottam száradni, aztán lemostam a képemet is, felöltöztem, fésülködtem, szóval végre emberi állapotba hoztam magam.
A konyhában nem volt senki. Én gyorsan ettem valamit, aztán végre a családomat is megtaláltam. A nappaliban beszélgettek.
- Jó reggelt! - köszöntem nekik ásítva.
- Jó reggelt partykirálynő! - nevetett Matt. - Boldog újévet!
- Nektek is.
- Jó volt a tegnap este? - kérdezték.
- Aha. - mondtam, és beszámoltam nekik a buliról.
- Örülünk, hogy jól érezted magad. - mondták a szüleim. Én visszamentem a szobámba.
Írtam a lányoknak, hogy boldog új évet, mindenki válaszolt, hogy nekem is, meg köszi, meg hagyjam őket békén, aludni akarnak. (Utóbbi Emma volt.)
Már éppen eltettem volna a telefont, amikor beugrott egy új üzenet. Másolom.
Pete Swan: "Boldog új évet kívánok!"
Most megint kezdi? Megint? Nem volt még elég? Azt hittem, hogy megmondtam neki, hogy hagyjon békén.
Amanda Parker: "Neked is."
Jó, ennyibe nem halok bele. Csak viszonoztam a jókívánságot. Aztán békén hagyhatjuk egymást.
Aha, ahogy én azt képzeltem! :P
Pete Swan: " Szia! Hogy vagy? Meddig van szüneted?"
Amanda Parker: "Helló... jól, azaz rosszul. Álmos vagyok. 4.-én kezdünk. "
Jó, ezt is tudja, menjen a fenébe!
Pete Swan: "Értem. Mit szólnál, ha meglátogatnálak?"
Kidobnálak a házból... :D hahaha...
Amanda Parker: "Öhm... azt hiszem, elég világosan megmondtam, hogy nem akarlak látni. Ugye megértetted?"
Pete Swan: "Persze, emlékszem. Csak nem bírom felfogni."
Arról én nem tehetek, hogy agyi problémáid vannak...
Amanda Parker: " Miért nem?"
Pete Swan: " Mert szeretlek. És hiszek benne, hogy jók lennénk együtt. Te vagy a legkedvesebb lány a világon. Plusz, tudom, hogy csak azért utasítasz el, mert ott van Adam, és nem akarod megbántani. Ha nem lenne Adam, vagy ha szakítana veled, akkor rögtön rohannál a karjaimba."
Macsó duma, macsó duma, nem foglalkozom vele... nem válaszolok. De Pete nem hagyott.
Pete Swan: " Egy esélyt adj... kérlek."
Amanda Parker: " Sajnálom, de... NEM. "
Azzal kiléptem. Ekkor felhívott. Kinyomtam. SMS-t írt. Olvasatlanul töröltem. Aztán abbahagyta.
Este láttam, hogy Emma hív. Azonnal felvettem, és már mondtam is.
- Szia Emma! A bátyád megint zaklat. Nem állítanád le, mert már unom, hogy mindig megbántom?
- Szia Amanda! - szólt bele ekkor a telefonáló, aki nem Emma volt. Hanem Pete. - Örülök, hogy hallom a hangodat.
- Te állat! - sziszegtem a telefonba. - Ez nagyon aljas volt tőled.
Azzal lecsaptam. Legközelebb nem veszem fel.
Mivel a családunk elég erősen hisz abban, hogy 'ami az év első napján történik veled, az lesz egész évben', ezért kicsit beparáztam. Ezek szerint, egész évben a párnámat fogom sikálni, és Pete-tel veszekszem, aki egész évben ostromolni fog? Ne máááárrr......
Mikor végre kikapartam magam az ágyból, láttam, hogy a párnám tele van rúzsnyomokkal és ezüstszínű foltokkal. Így jár, aki nem mossa le a sminkjét... lehúztam a huzatot, és kisikáltam. Kézzel! (Jól indul az évem...)
Mikor végeztem, kiakasztottam száradni, aztán lemostam a képemet is, felöltöztem, fésülködtem, szóval végre emberi állapotba hoztam magam.
A konyhában nem volt senki. Én gyorsan ettem valamit, aztán végre a családomat is megtaláltam. A nappaliban beszélgettek.
- Jó reggelt! - köszöntem nekik ásítva.
- Jó reggelt partykirálynő! - nevetett Matt. - Boldog újévet!
- Nektek is.
- Jó volt a tegnap este? - kérdezték.
- Aha. - mondtam, és beszámoltam nekik a buliról.
- Örülünk, hogy jól érezted magad. - mondták a szüleim. Én visszamentem a szobámba.
Írtam a lányoknak, hogy boldog új évet, mindenki válaszolt, hogy nekem is, meg köszi, meg hagyjam őket békén, aludni akarnak. (Utóbbi Emma volt.)
Már éppen eltettem volna a telefont, amikor beugrott egy új üzenet. Másolom.
Pete Swan: "Boldog új évet kívánok!"
Most megint kezdi? Megint? Nem volt még elég? Azt hittem, hogy megmondtam neki, hogy hagyjon békén.
Amanda Parker: "Neked is."
Jó, ennyibe nem halok bele. Csak viszonoztam a jókívánságot. Aztán békén hagyhatjuk egymást.
Aha, ahogy én azt képzeltem! :P
Pete Swan: " Szia! Hogy vagy? Meddig van szüneted?"
Amanda Parker: "Helló... jól, azaz rosszul. Álmos vagyok. 4.-én kezdünk. "
Jó, ezt is tudja, menjen a fenébe!
Pete Swan: "Értem. Mit szólnál, ha meglátogatnálak?"
Kidobnálak a házból... :D hahaha...
Amanda Parker: "Öhm... azt hiszem, elég világosan megmondtam, hogy nem akarlak látni. Ugye megértetted?"
Pete Swan: "Persze, emlékszem. Csak nem bírom felfogni."
Arról én nem tehetek, hogy agyi problémáid vannak...
Amanda Parker: " Miért nem?"
Pete Swan: " Mert szeretlek. És hiszek benne, hogy jók lennénk együtt. Te vagy a legkedvesebb lány a világon. Plusz, tudom, hogy csak azért utasítasz el, mert ott van Adam, és nem akarod megbántani. Ha nem lenne Adam, vagy ha szakítana veled, akkor rögtön rohannál a karjaimba."
Macsó duma, macsó duma, nem foglalkozom vele... nem válaszolok. De Pete nem hagyott.
Pete Swan: " Egy esélyt adj... kérlek."
Amanda Parker: " Sajnálom, de... NEM. "
Azzal kiléptem. Ekkor felhívott. Kinyomtam. SMS-t írt. Olvasatlanul töröltem. Aztán abbahagyta.
Este láttam, hogy Emma hív. Azonnal felvettem, és már mondtam is.
- Szia Emma! A bátyád megint zaklat. Nem állítanád le, mert már unom, hogy mindig megbántom?
- Szia Amanda! - szólt bele ekkor a telefonáló, aki nem Emma volt. Hanem Pete. - Örülök, hogy hallom a hangodat.
- Te állat! - sziszegtem a telefonba. - Ez nagyon aljas volt tőled.
Azzal lecsaptam. Legközelebb nem veszem fel.
Mivel a családunk elég erősen hisz abban, hogy 'ami az év első napján történik veled, az lesz egész évben', ezért kicsit beparáztam. Ezek szerint, egész évben a párnámat fogom sikálni, és Pete-tel veszekszem, aki egész évben ostromolni fog? Ne máááárrr......
2014. augusztus 19., kedd
Szilveszter
A lányok teljesen felajzva hozták a hírt: Jessy bulit rendez. Szilveszteri bulit.
Nem nagyon volt kedvem menni, mert a legutóbbi bulim is kudarcba fulladt. Meg aztán, piálni se volt kedvem. Meg nem voltam még sose szilveszteri bulin, ezért tartottam az ismeretlentől.
- Gyere már! - kérlelt Alex. - Mindent el kell kezdeni egyszer.
- De mi van egy ilyen helyen? - kérdeztem.
- Nem is tudom. Szerintem egy bulin... hm, lássuk csak... bulizni szoktak. - forgatta a szemét Hayley.
- Voltam már Jessy-nél, teljesen normális szülei vannak. Plusz, ilyenkor mindenkit meghív az évfolyamból, függetlenül attól, hogy év közben sose beszélnek. - magyarázta Sophie. - Ez elég rendes dolog, nem?
- Az, de Amit amúgy is bírja. - Alex megint rátapintott a lényegre. :)
- Oké, ha elengednek, elmegyek. - mondtam.
- Azért! - fenyegetett meg Hayley.
Délután megbeszéltem a szüleimmel, hogy a szilveszteri estét mivel tölteném. Nem nagyon lelkesedtek, de végül beleegyeztek, végül is nem vagyok már 5 éves.
Este megcsörrent a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- Szia Ami, nem akarlak zavarni, ráérsz most?
- Szia Jessy, persze. Mondd!
- Arra gondoltam, hogy... az osztálykiránduláson mindenki megkedvelte Riry-t. Nem hívnád meg a nevemben a holnapi bulira?
- Jaj, de aranyos vagy! - kiáltottam. Egyszer találkoztak, és mégis, ennyire megkedvelte. - Szólok neki, de nem tudom garantálni, hogy eljön.
- Persze, értem. Rád számíthatok, ugye?
- Igen.
- És... tudod már mit veszel fel? - váltott témát.
- Nem. Fogalmam sincs, mit kell felvenni. Még nem voltam szilveszteri bulin. - vallottam be.
- Értem. - komolyodott el Jessy. - Nem tudom vállalni, hogy felöltöztetünk, mint tavaly, de hadd mondjak pár dolgot. 1. Nem veszünk fel póló-nadrág-koszos cipő összeállítást. Ruha. Lehetőleg flitterrel. 2. Nincs copf, mert gyerekes. Maximum konty. 3. KÖTELEZŐ a smink. Szilveszter van, és buli. 4. Piálni nem muszáj. De jól érezni magadat igen.
- Aha, köszi. Csak tudod... nincs egy olyan ruhám se, ami ne lenne 'antimenő'. Sminkelni se igazán tudok.
- Istenem, kérdezd meg a szomszédodat. Sophie ért mindenhez. És Alex is. Segítenek. Csak kérni kell.
- Oké. - mondtam, és közben törtem a fejem, hogy honnan tudja, hogy a lányok értenek ehhez. - Szia!
- Szia, várlak. - mondta, azzal letette a telefont.
- Hogy tetszel magadnak? - kérdezte Alex.
- Jó lett. Köszönöm Sophie. - mondtam.
- Szívesen. Nem vagyok benne biztos, hogy nagyon tartós, ezért inkább ne dörzsöld a szemed! És a szád... ne nagyon csókold meg Adam-et. Nem hiszem, hogy kibírja.
- Azaz álljak vigyázzban egész este. - foglaltam össze.
- Azért nem, de óvatosan. - kacsintott.
- Ideje nekünk is készülődni! Lassan indulnunk kéne! - mondta Alex. - Már mindjárt 19:00 óra. Együnk valamit előtte, mert a bulin úgyis csak rágcsálnivaló lesz!
- Jó. - mondtam, és lementünk a konyhába. Ettünk és ittunk valamit, aztán fogtuk a ruhákat, felvettük a kabátunkat, és elindultunk. Felszálltunk a buszra, és a hatalmas tömeg ellenére megpróbáltuk megóvni a ruhákat a gyűrődéstől.
Mikor Jessy-ékhez értünk, már elkezdődött a buli.
- Bocsi a késésért. - mondtam, mikor Jessy ajtót nyitott.
- Semmi baj. Hayley és Riry már itt vannak. - mondta kedvesen.
- Bemehetnénk valahová átöltözni? - kérdezte Alex.
- Persze. Menjetek a szobámba, oda nem megy be senki! - mondta Jessy, és felvezetett minket az emeletre. - Tessék!
- Köszi. - hálálkodtunk.
Nagyon gyorsan átöltöztünk, és közben figyeltük, hogy ne piszkoljunk össze semmit. Mikor készen lettünk, elraktuk a rendes ruháinkat, és azon tanakodtunk, hogy hová tegyük.
- Ha az előszobába rakjuk, elkeveredik a kabátok között. - morgott Alex.
- Akkor hagyjuk itt. - javasoltam. - Jessy meg fogja érteni.
- Remélem. - mondta Sophie. - Ha kérdezi, a te ötleted volt.
Lepakoltuk a ruhákat a földre, és lementünk a nappaliba. Ott már javában zajlott a buli. A szoba tele volt ismeretlen emberekkel.
- Ezek kik? -mutattam egy csoport emberre.
- A másik osztály az évfolyamon. - mondta Beckie.
- Értem. Bia is itt van?
- Elvileg jön, de még nem láttam.
- Oké, kösz. - mondtam. Innentől kezdve nem igazán tudtam mit csinálni. Sose voltam nagy partyarc, nem szeretem nyilvánosan riszálni magam tánc néven, és nem fogok vadidegen fiúkat leszólítani, hogy ugyan, táncoljanak már velem egyet.
- Ne félj! Csak érezd jól magad! - súgta Riry, aki időközben előkerült a tömegből Hayley társaságában.
- Ne legyél nyúl! - mondta Hayley. - Táncolj velünk.
- Az nem gáz? - kérdeztem.
- Nem. Nagy csapat csini csajszi együtt táncol. - mosolygott Riry. - Amúgy jól nézel ki.
- Köszi, de Sophie és Alex műve.
- Valahogy sejtettem. - nevetett Hayley. - Ne értsd félre, de te nem ez vagy! Nem hiszem, hogy saját ruha.
- Nem, Alex adta kölcsön.
- Sejtettem. Na, táncoljunk!
Elkezdtünk táncolni, és pár perc után rájöttem, hogy nem olyan bonyolult dolog. Csak lépegetni kell ide-oda, és mosolyogni és minimálisan figyelni a ritmust.
- Hol lehet Adam? - kérdeztem.
- Nem tudom. Azt mondta, hogy jön. - vont vállat Beckie, aki időközben csatlakozott a táncunkhoz.
- Jött is. 5 perce ért ide. - mondta Jessy. - Most Amit keresi.
- Nem fog megtalálni. - gondolkodtam el.
- Nem fog rád ismerni. Amúgy szép vagy!
- Köszönöm. Megkeresem Adam-et.
- Jó, menj csak.
Elindultam. Átvágtam a táncoló párok között. Adam nem táncolt. Kerestem a konyhában, az előszobában, stb. Végül felmentem az emeletre. Ekkor meghallottam a hangját.
- Istenem, még itt is követsz? Mikor akadsz már le rólam?
Vajon kivel beszélhet?
- De...
- Semmi, de. Hagyj már békén!
- De ez egy buli, táncolj velem! - hallottam Bia hangját.
- Jó, rendben. Majd. Hadd keressem meg Amit!
- Úgyse jött el. Nem való ez a népszerűtleneknek.
Időközben rájöttem, hogy a hang a fönti fürdőszobából jön. Benyitottam. Bia a kád szélén ült, Adam az ajtó mellett támaszkodott.
- Ebben nincs igazad, itt vagyok. - mondtam Bia-nak. A lánynak elakadt a lélegzete.
- Hogy nézel ki? Ki öltöztetett fel? Mert tuti, nem te voltál.
- Nem is. Alex és Sophie.
- Ja, mert magadtól ezt se tudod megoldani.
- Bia, legalább erre az egy estére békén hagynál?
- Nem. - vigyorgott. Ekkor vettem észre, hogy a hajában van egy rózsaszín tincs.
- Mondd csak Bia. - fordultam hozzá. - Mikor öntötted le a hajadat cukormázzal? Úgy látom, még nem sikerült kimosni.
- Te hülye vagy! Ez hajfesték.
- Tudom. De attól még úgy nézel ki vele, mint egy elfuserált Barbie baba.
- Hogy mered? - sikította Bia, azzal elrohant. Nyilván Clau-hoz, aki meg valószínűleg Barbie húgának pingálta magát.
Adam ekkor állt elém.
- Nem kezdek szörnyülködni, mint a múltkor, hogy nem ismertelek meg. Mert megismertelek.
- Ne is emlékeztess! - csuktam be a szemem.
- Szép vagy.
- Köszi. - mosolyogtam. Adam megcsókolt. - Ú, Sophie szerint ezt nem szabad, mert lejön a smink.
- Kit érdekel? - nevetett Adam.
- Jól mondod... - helyeseltem...
Az éjfélt együtt vártam a lányokkal és Adam-mel. Hangosan számoltunk visszafelé. Utána mindenkit megöleltem. Nagyon boldog voltam, hogy ott lehetek velük. Mikor már mindenki hullafáradt volt, hazaindultunk. Épségben hazaértünk, és beájultunk az ágyba...
Nem nagyon volt kedvem menni, mert a legutóbbi bulim is kudarcba fulladt. Meg aztán, piálni se volt kedvem. Meg nem voltam még sose szilveszteri bulin, ezért tartottam az ismeretlentől.
- Gyere már! - kérlelt Alex. - Mindent el kell kezdeni egyszer.
- De mi van egy ilyen helyen? - kérdeztem.
- Nem is tudom. Szerintem egy bulin... hm, lássuk csak... bulizni szoktak. - forgatta a szemét Hayley.
- Voltam már Jessy-nél, teljesen normális szülei vannak. Plusz, ilyenkor mindenkit meghív az évfolyamból, függetlenül attól, hogy év közben sose beszélnek. - magyarázta Sophie. - Ez elég rendes dolog, nem?
- Az, de Amit amúgy is bírja. - Alex megint rátapintott a lényegre. :)
- Oké, ha elengednek, elmegyek. - mondtam.
- Azért! - fenyegetett meg Hayley.
Délután megbeszéltem a szüleimmel, hogy a szilveszteri estét mivel tölteném. Nem nagyon lelkesedtek, de végül beleegyeztek, végül is nem vagyok már 5 éves.
Este megcsörrent a telefonom.
- Igen? - szóltam bele.
- Szia Ami, nem akarlak zavarni, ráérsz most?
- Szia Jessy, persze. Mondd!
- Arra gondoltam, hogy... az osztálykiránduláson mindenki megkedvelte Riry-t. Nem hívnád meg a nevemben a holnapi bulira?
- Jaj, de aranyos vagy! - kiáltottam. Egyszer találkoztak, és mégis, ennyire megkedvelte. - Szólok neki, de nem tudom garantálni, hogy eljön.
- Persze, értem. Rád számíthatok, ugye?
- Igen.
- És... tudod már mit veszel fel? - váltott témát.
- Nem. Fogalmam sincs, mit kell felvenni. Még nem voltam szilveszteri bulin. - vallottam be.
- Értem. - komolyodott el Jessy. - Nem tudom vállalni, hogy felöltöztetünk, mint tavaly, de hadd mondjak pár dolgot. 1. Nem veszünk fel póló-nadrág-koszos cipő összeállítást. Ruha. Lehetőleg flitterrel. 2. Nincs copf, mert gyerekes. Maximum konty. 3. KÖTELEZŐ a smink. Szilveszter van, és buli. 4. Piálni nem muszáj. De jól érezni magadat igen.
- Aha, köszi. Csak tudod... nincs egy olyan ruhám se, ami ne lenne 'antimenő'. Sminkelni se igazán tudok.
- Istenem, kérdezd meg a szomszédodat. Sophie ért mindenhez. És Alex is. Segítenek. Csak kérni kell.
- Oké. - mondtam, és közben törtem a fejem, hogy honnan tudja, hogy a lányok értenek ehhez. - Szia!
- Szia, várlak. - mondta, azzal letette a telefont.
*
(Másnap délután)
Sophie és Alex átjöttek, hogy segítsenek öltözködni.
- Nem megy, nincs semmim! - rohangáltam körbe-körbe, mikor már 35 perce próbáltam a ruhákat. - Nem vagyok bulikirálynő, nincsenek ilyen cuccaim!
- Nyugodj le, rendben? - mondta Sophie aggódva. - Ha már most kikészíted magad, nem lesz a buliból semmi.
- Tényleg semmid nincs? - kérdezte Alex.
- Látod. - mutattam a szétszórt ruhákra.
- Jó. Szerinted mennyire egyezik a méretünk?
- Hm... - mondta Sophie. - Szerintem kb. hasonló. Simán felveszitek egymás ruháit.
- Akkor mindjárt jövök. - mondta Alex. - Addig rakj rendet!
Azzal elrohant. Sophie-val visszapakoltuk a ruhákat.
- Hajat már mostam... ruhám nincs, van olyan csizmám, amiben nem fagyok meg, és egész jól néz ki. Smink... ááá, nem bírom. - leltároztam az előttem álló feladatokat.
Ebben a pillanatban ért vissza Alex. 2 ruhát tartott a kezében.
- A lila az enyém, de ez jó lesz neked. - mondta, és átnyújtotta a zsákba csomagolt ruhát. - Vedd fel!
Bementem a fürdőszobába, és kiszedtem a zsákból a ruhát. Mikor megláttam, megdöbbentem.
- Te Alex! Ugye ez nem komoly? - kiabáltam ki. A ruha, amit a kezemben tartottam, nem igazán nekem való volt.
 |
| A ruha |
- Teljesen komolyan gondoltam. Vedd fel, és mutasd magad! - szólt vissza Alex.
Felvettem, és tényleg jó volt rám. Kimentem.
- Jól áll, felveszed, kész. - nyugtázta Alex.
- De ebben megfagyok! - mondtam. - Rövid!
- Na ne! Hallottál már olyanról, hogy harisnya? - érdeklődött Sophie. - Plusz, elmegyünk rendes ruhában, és átöltözünk ott. Felteszem, Jessy-éknél van fűtés.
- Jó. - bólintottam. - Mikorra megyünk?
- Nyolcra. Van még 2 óránk. Addig kitaláljuk, hogy hogyan fesselek ki téged. Meg elindulunk.
- Jessy milyen messze lakik?
- Kb. 40 perc az út. - mondta Alex.
- Jó. Fessetek ki! Megadom magam. - nevettem.
Sophie alaposan megnézte az arcom. Aztán a ruhát. Majd gondolkodott egy kicsit.
- Ne félj, semmi szörnyű nem lesz! - mondta Sophie, azzal elkezdett 'kenegetni'.
Mikor 10-15 perccel később belenéztem a tükörbe, megrémültem.
- Miért vagyok tiszta fehér?
- Alapozó. - forgatta a szemét Alex. - Beszívja a bőröd. Nyugi.
- Jó... - mondtam, és vártam. Sophie végül előbb-utóbb elkészült.
- Nézd meg magad! - mondta. Belenéztem a tükörbe. Kétségtelenül én voltam benne... csak idősebbnek tűntem. Igazából, csak a szememet és a számat 'támadta' meg Sophie.
 |
| A szemem |
- A szemem... ezüstszínű. - mondtam. - De fura!
- Passzol a ruhádhoz. - bólintott Alex.
- És a szám...
- Passzol a hajadhoz. - mosolygott Sophie.
 |
| A szám |
- Jó lett. Köszönöm Sophie. - mondtam.
- Szívesen. Nem vagyok benne biztos, hogy nagyon tartós, ezért inkább ne dörzsöld a szemed! És a szád... ne nagyon csókold meg Adam-et. Nem hiszem, hogy kibírja.
- Azaz álljak vigyázzban egész este. - foglaltam össze.
- Azért nem, de óvatosan. - kacsintott.
- Ideje nekünk is készülődni! Lassan indulnunk kéne! - mondta Alex. - Már mindjárt 19:00 óra. Együnk valamit előtte, mert a bulin úgyis csak rágcsálnivaló lesz!
- Jó. - mondtam, és lementünk a konyhába. Ettünk és ittunk valamit, aztán fogtuk a ruhákat, felvettük a kabátunkat, és elindultunk. Felszálltunk a buszra, és a hatalmas tömeg ellenére megpróbáltuk megóvni a ruhákat a gyűrődéstől.
Mikor Jessy-ékhez értünk, már elkezdődött a buli.
- Bocsi a késésért. - mondtam, mikor Jessy ajtót nyitott.
- Semmi baj. Hayley és Riry már itt vannak. - mondta kedvesen.
- Bemehetnénk valahová átöltözni? - kérdezte Alex.
- Persze. Menjetek a szobámba, oda nem megy be senki! - mondta Jessy, és felvezetett minket az emeletre. - Tessék!
- Köszi. - hálálkodtunk.
 |
| Jessy szobája |
- Ha az előszobába rakjuk, elkeveredik a kabátok között. - morgott Alex.
- Akkor hagyjuk itt. - javasoltam. - Jessy meg fogja érteni.
- Remélem. - mondta Sophie. - Ha kérdezi, a te ötleted volt.
Lepakoltuk a ruhákat a földre, és lementünk a nappaliba. Ott már javában zajlott a buli. A szoba tele volt ismeretlen emberekkel.
 |
| A buli |
- A másik osztály az évfolyamon. - mondta Beckie.
- Értem. Bia is itt van?
- Elvileg jön, de még nem láttam.
- Oké, kösz. - mondtam. Innentől kezdve nem igazán tudtam mit csinálni. Sose voltam nagy partyarc, nem szeretem nyilvánosan riszálni magam tánc néven, és nem fogok vadidegen fiúkat leszólítani, hogy ugyan, táncoljanak már velem egyet.
- Ne félj! Csak érezd jól magad! - súgta Riry, aki időközben előkerült a tömegből Hayley társaságában.
- Ne legyél nyúl! - mondta Hayley. - Táncolj velünk.
- Az nem gáz? - kérdeztem.
- Nem. Nagy csapat csini csajszi együtt táncol. - mosolygott Riry. - Amúgy jól nézel ki.
- Köszi, de Sophie és Alex műve.
- Valahogy sejtettem. - nevetett Hayley. - Ne értsd félre, de te nem ez vagy! Nem hiszem, hogy saját ruha.
- Nem, Alex adta kölcsön.
- Sejtettem. Na, táncoljunk!
Elkezdtünk táncolni, és pár perc után rájöttem, hogy nem olyan bonyolult dolog. Csak lépegetni kell ide-oda, és mosolyogni és minimálisan figyelni a ritmust.
- Hol lehet Adam? - kérdeztem.
- Nem tudom. Azt mondta, hogy jön. - vont vállat Beckie, aki időközben csatlakozott a táncunkhoz.
- Jött is. 5 perce ért ide. - mondta Jessy. - Most Amit keresi.
- Nem fog megtalálni. - gondolkodtam el.
- Nem fog rád ismerni. Amúgy szép vagy!
- Köszönöm. Megkeresem Adam-et.
- Jó, menj csak.
Elindultam. Átvágtam a táncoló párok között. Adam nem táncolt. Kerestem a konyhában, az előszobában, stb. Végül felmentem az emeletre. Ekkor meghallottam a hangját.
- Istenem, még itt is követsz? Mikor akadsz már le rólam?
Vajon kivel beszélhet?
- De...
- Semmi, de. Hagyj már békén!
- De ez egy buli, táncolj velem! - hallottam Bia hangját.
- Jó, rendben. Majd. Hadd keressem meg Amit!
- Úgyse jött el. Nem való ez a népszerűtleneknek.
Időközben rájöttem, hogy a hang a fönti fürdőszobából jön. Benyitottam. Bia a kád szélén ült, Adam az ajtó mellett támaszkodott.
- Ebben nincs igazad, itt vagyok. - mondtam Bia-nak. A lánynak elakadt a lélegzete.
- Hogy nézel ki? Ki öltöztetett fel? Mert tuti, nem te voltál.
- Nem is. Alex és Sophie.
- Ja, mert magadtól ezt se tudod megoldani.
- Bia, legalább erre az egy estére békén hagynál?
- Nem. - vigyorgott. Ekkor vettem észre, hogy a hajában van egy rózsaszín tincs.
 |
| Bia |
- Te hülye vagy! Ez hajfesték.
- Tudom. De attól még úgy nézel ki vele, mint egy elfuserált Barbie baba.
- Hogy mered? - sikította Bia, azzal elrohant. Nyilván Clau-hoz, aki meg valószínűleg Barbie húgának pingálta magát.
Adam ekkor állt elém.
- Nem kezdek szörnyülködni, mint a múltkor, hogy nem ismertelek meg. Mert megismertelek.
- Ne is emlékeztess! - csuktam be a szemem.
- Szép vagy.
- Köszi. - mosolyogtam. Adam megcsókolt. - Ú, Sophie szerint ezt nem szabad, mert lejön a smink.
- Kit érdekel? - nevetett Adam.
- Jól mondod... - helyeseltem...
Az éjfélt együtt vártam a lányokkal és Adam-mel. Hangosan számoltunk visszafelé. Utána mindenkit megöleltem. Nagyon boldog voltam, hogy ott lehetek velük. Mikor már mindenki hullafáradt volt, hazaindultunk. Épségben hazaértünk, és beájultunk az ágyba...
2014. augusztus 17., vasárnap
Testvéri beszélgetés
Másnap felhívtam a lányokat. Mindenkit megnyugtattam, hogy minden oké, Adam nem haragszik, Pete nem került elő (még jó), és boldog vagyok! Örültek, aztán mentek a dolgukra.
Miközben a 2 öcsémmel játszottam, Matt hirtelen hozzám fordult.
- Beszélnünk kell!
- Most? Éppen kártyázok Sammie-vel. - mutattam magam elé.
- Ha befejeztétek, gyere be a szobámba! - mondta Matt, azzal elment. Ezen megdöbbentem, mert nem igazán lelkes, ha valaki a szobájába mer lépni. Sam és én pár perc múlva abbahagytuk a játékot, mert Sam közölte, hogy csaltam, én visszavágtam, hogy nem, és így elég hamar kialakult egy meddő vita. Végül Apa jött, hogy ebben a hangzavarban nem lehet olvasni, ezért csöndben maradtunk. Anya leült Sam-mel mesét nézni, én pedig felmentem az emeletre.
Benyitottam Matt szobájába. Matt a földön ült, a szétdobált cuccai között.
- Mikor takarítottál utoljára, tavaly? - fintorogtam.
- Nem emlékszem. - vigyorgott.
- Valahogy sejtettem. Mikor akarod ezt rendbe tenni? Undorító, hogy itt mi van.
- Lányok! - legyintett. - Olyan finnyás mindegyik.
Ez a megjegyzés megütötte a fülemet.
- Miért, valaki visszautasított? - incselkedtem. Matt elpirult.
- Oké, nem ezért hívtalak ide. Egy, lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Kettő, nem rád tartozik.
- Az tuti! De még fiatal vagy, könyörgöm! Korán van még.
- Korán? - kiáltott fel Matt. - Mert te csinálhatsz, amit akarsz, ugye?
- 2 év van köztünk. És jövőre érettségizem. Talán nekem már nincs annyira korán.
- Ja, akkor nyugodtan smárolhatsz egy pasassal egy idegen városban, aki nem is a pasid? - ordított. Én megdöbbenten. Honnan tudja? Nem volt ott. Vagy mégis?
- Mi? - kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Jól hallottad. - bólintott.
- Nem tudom, miről beszélsz. - mondtam halkan. Matt egyszerűen kinevetett.
- Nagyon is jól tudod. Láttam, mikor Pete-tel csókolóztál!
- Ezt egy kicsit hangosabban, oké? - sziszegtem. - Hadd hallja az egész utca!
- Örömmel. - nyújtotta ki rám a nyelvét.
Leültem mellé a koszba.
- Fújj! - fintorogtam, aztán összeszedtem magam. - Honnan tudod?
- Láttam, nagyokos.
- De hogyan? És miért nem vettelek észre?
- Mert el voltál foglalva... - grimaszolt. - És mert elbújtam. Mire visszaértél, már én is ott voltam.
- Miért jöttél utánam?
- Elolvastad a levelet, amit Pete a kezedbe nyomott. Utána elmész sétálni, amit nem szoktál. Aztán elég sokáig nem jössz vissza. Odamegyek. Elbújok. Mit látok? Épp Pete Swan száján lógsz. - foglalta össze a tényeket Matt. - Aztán eltűntem.
- Félreérted. - sápadtam el.
- Mit lehet egy csókon félreérteni?
- Én nem akartam találkozni vele.
- Ennek ellenére lelkesen nyalogattad a szájpadlását.
- Matt, ne legyél már undorító! Az egész tök máshogy volt, min ahogy láttad. Én nem akartam megcsókolni, ő akart engem. Hányok, ha rá kell gondolnom.
- Aha...
- Hidd el, ez az igazság! - dühösködtem, és egyszerűen nem hittem el. Minden oké, de az öcsém itt kombinál. - Remélem, már elmondtad Anyáéknak. "Amanda erkölcstelen!!"
- Még nem. Előbb veled akartam beszélni.
- Aztán elmondani nekik? - visítottam.
- Naná! Tudniuk kell.
- Dehogy kell. Szépen a legnagyobb titokban tartjuk, hogy Pete lesmárolt a reptéren az engedélyem nélkül. - mondtam ijedten.
- Nem hiszem el, hogy nem engedted. Látszott, hogy boldog vagy. - érvelt Matt. Ez kamu. Nem lehettem boldog. Biztosan. Jesszus, ugye nem?
Elmeséltem Matt-nek a sztorit elejétől a végéig. Úgy látszott, elhiszi.
- Ezt akkor is el kell mondanunk nekik. - mondta nevetve.
- Miért? - ijedtem meg.
- Hogy jól kiröhöghessenek, amiért ennyire béna vagy! - vigyorgott, aztán beletúrt a hajamba, és a földre nyomott. Nevetve 'verekedtünk', és tudtam, hogy bízhatok benne! Ő az én édes kisöcsém, aki nem fog elárulni engem...
Miközben a 2 öcsémmel játszottam, Matt hirtelen hozzám fordult.
- Beszélnünk kell!
- Most? Éppen kártyázok Sammie-vel. - mutattam magam elé.
- Ha befejeztétek, gyere be a szobámba! - mondta Matt, azzal elment. Ezen megdöbbentem, mert nem igazán lelkes, ha valaki a szobájába mer lépni. Sam és én pár perc múlva abbahagytuk a játékot, mert Sam közölte, hogy csaltam, én visszavágtam, hogy nem, és így elég hamar kialakult egy meddő vita. Végül Apa jött, hogy ebben a hangzavarban nem lehet olvasni, ezért csöndben maradtunk. Anya leült Sam-mel mesét nézni, én pedig felmentem az emeletre.
Benyitottam Matt szobájába. Matt a földön ült, a szétdobált cuccai között.
- Mikor takarítottál utoljára, tavaly? - fintorogtam.
- Nem emlékszem. - vigyorgott.
- Valahogy sejtettem. Mikor akarod ezt rendbe tenni? Undorító, hogy itt mi van.
- Lányok! - legyintett. - Olyan finnyás mindegyik.
Ez a megjegyzés megütötte a fülemet.
- Miért, valaki visszautasított? - incselkedtem. Matt elpirult.
- Oké, nem ezért hívtalak ide. Egy, lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Kettő, nem rád tartozik.
- Az tuti! De még fiatal vagy, könyörgöm! Korán van még.
- Korán? - kiáltott fel Matt. - Mert te csinálhatsz, amit akarsz, ugye?
- 2 év van köztünk. És jövőre érettségizem. Talán nekem már nincs annyira korán.
- Ja, akkor nyugodtan smárolhatsz egy pasassal egy idegen városban, aki nem is a pasid? - ordított. Én megdöbbenten. Honnan tudja? Nem volt ott. Vagy mégis?
- Mi? - kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Jól hallottad. - bólintott.
- Nem tudom, miről beszélsz. - mondtam halkan. Matt egyszerűen kinevetett.
- Nagyon is jól tudod. Láttam, mikor Pete-tel csókolóztál!
- Ezt egy kicsit hangosabban, oké? - sziszegtem. - Hadd hallja az egész utca!
- Örömmel. - nyújtotta ki rám a nyelvét.
Leültem mellé a koszba.
- Fújj! - fintorogtam, aztán összeszedtem magam. - Honnan tudod?
- Láttam, nagyokos.
- De hogyan? És miért nem vettelek észre?
- Mert el voltál foglalva... - grimaszolt. - És mert elbújtam. Mire visszaértél, már én is ott voltam.
- Miért jöttél utánam?
- Elolvastad a levelet, amit Pete a kezedbe nyomott. Utána elmész sétálni, amit nem szoktál. Aztán elég sokáig nem jössz vissza. Odamegyek. Elbújok. Mit látok? Épp Pete Swan száján lógsz. - foglalta össze a tényeket Matt. - Aztán eltűntem.
- Félreérted. - sápadtam el.
- Mit lehet egy csókon félreérteni?
- Én nem akartam találkozni vele.
- Ennek ellenére lelkesen nyalogattad a szájpadlását.
- Matt, ne legyél már undorító! Az egész tök máshogy volt, min ahogy láttad. Én nem akartam megcsókolni, ő akart engem. Hányok, ha rá kell gondolnom.
- Aha...
- Hidd el, ez az igazság! - dühösködtem, és egyszerűen nem hittem el. Minden oké, de az öcsém itt kombinál. - Remélem, már elmondtad Anyáéknak. "Amanda erkölcstelen!!"
- Még nem. Előbb veled akartam beszélni.
- Aztán elmondani nekik? - visítottam.
- Naná! Tudniuk kell.
- Dehogy kell. Szépen a legnagyobb titokban tartjuk, hogy Pete lesmárolt a reptéren az engedélyem nélkül. - mondtam ijedten.
- Nem hiszem el, hogy nem engedted. Látszott, hogy boldog vagy. - érvelt Matt. Ez kamu. Nem lehettem boldog. Biztosan. Jesszus, ugye nem?
Elmeséltem Matt-nek a sztorit elejétől a végéig. Úgy látszott, elhiszi.
- Ezt akkor is el kell mondanunk nekik. - mondta nevetve.
- Miért? - ijedtem meg.
- Hogy jól kiröhöghessenek, amiért ennyire béna vagy! - vigyorgott, aztán beletúrt a hajamba, és a földre nyomott. Nevetve 'verekedtünk', és tudtam, hogy bízhatok benne! Ő az én édes kisöcsém, aki nem fog elárulni engem...
2014. augusztus 15., péntek
Nyusziból párduclány...
- Nem, ez nem velem történik. Álmodom. Ez egy rémálom. Egy nagyon rossz rémálom. - gondoltam magamban. - Ha kinyitom a szemem, biztosan felébredek...
Kinyitottam, de nem így történt. Ez a valóság. Szívás... itt állok egy pasival, akit pár napja ismerek, és most éppen megcsókol. Fújj...
Hirtelen, amolyan 'hátha sikerül' alapon kiszabadítottam a kezemet, és ellöktem magamtól a srácot. Pete hátra tántorodott, ezáltal végre elengedett.
- Oké... - kezdtem remegő hangon, ami nálam a "mindjárt szétrobban a fejem" nevezetű idegesség jele. - Nem kérdezem meg, miért. Csak szeretném tudni, hogy mégis... hogy vetted a bátorságot ehhez?
- Nem értelek... azt akartad, hogy bebizonyítsam, hogy tényleg szeretlek. Megtettem. - tárta szét a karját Pete. - Mi a gáz?
Ja, nem is tudom. Lesmárol egy reptéren, miközben otthon vár a fiúm, aztán úgy tesz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Nem kértem, hogy bizonyítsd be. - vetettem oda. Ránéztem az órámra. Még 15 perc, míg indulhatunk beszállni! Addig itt ácsorogjak... VELE? - Ezt te feltételezted. Aztán önhatalmúan lesmároltál. Nem kértem, nem is akartam, nem ne vigyorogj, soha eszembe se jutott!
Pete arcáról lefagyott a vigyor.
- Akkor miért jöttél ide a parkolóhoz?
- Nem mentem a parkolóhoz. Az ablakon néztem ki. Te meg berohantál, mint valami béna filmben, hogy könnybe lábadt szemmel mondhasd, hogy tudtad. Miközben nem tudsz semmit.
- Ezt hogy érted? Ha nem kellek, miért jöttél a parkoló közelébe? - kérdezte Pete. Én lerogytam egy közeli padra, ő pedig leült mellém. Megfogta a kezemet. - Meséld el, attól jobb lesz!
- Ja, nekem, de neked nem. - kiabáltam, és elrántottam a kezem. - Utálom ezt, hogy csalódást okozok neked, de ez van!
- Mi lenne, ha nem okoznál csalódást? - vigyorgott. Legszívesebben képen töröltem volna.
- Leállnál ezzel a macsó dumával? Nem vagyok rá kíváncsi. Lehet, hogy Lina-nak bejött, de én nem vagyok olyan, mint ő. - vágtam vissza, tudva, hogy ez érzékeny pontja. Pete komoran bólintott, és csendben maradt. - Nos. Elolvastam a leveledet, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Először nem akartam vele törődni. De tudod, hogy van ez, egy lánynak imponál, ha tetszik valakinek, vagy mi... engem mindössze annyi érdekelt, hogy komolyan gondolod, vagy csak hülyítesz, és ez egy rossz tréfa, amit Lina eszelt ki. Ezért mentem oda az ablakhoz, de azzal a szándékkal, hogy megnézem, hogy ott vagy-e, aztán ha látom, hogy igen, akkor rohanok vissza mielőtt észreveszel. Csak van egy rossz szokásom, hogy túl sokat gondolkodom. Ez történt, és mire feleszméltem, már észrevettél. És nem bírtam eltűnni olyan rövid idő alatt. Ezért ülünk most itt.
- Értem. Tudod, nehéz bármit is mondani. Nem mondhatom, hogy sajnálom, mert sajnálja a fene, hiszen sikerrel jártam!
- Oké, most volt elegem belőled. - ugrottam fel. - Megcsókolsz, az engedélyem nélkül, miközben foglalt vagyok, és még büszke is vagy rá, sőt, bocsánatot se kérsz!
- Oké, nyugi. - ugrott fel ő is, és megint megfogta a kezemet. - Viszont, sajnálom, hogy feldühítettelek, hiszen nem érdemelted meg ezt, de akkor is nagyon szeretlek!
- Vedd le rólam a kezed! - sziszegtem. - Engedj el!
- Tessék. - mondta, és elengedett.
- Úgy gondoltam, hogy teljesen engedj el. - suttogtam. - Ne vágyakozz utánam! Felejts el!
Ezzel a fantasztikus zárómondattal otthagytam. Elsétáltam, és hátra se néztem, remélve, hogy nem jön utánam.
- Szia! - nyitott ajtót Cecy. - Adam a szobájában van.
- Szia! Köszi. - léptem be a házba.
- Nem akarok tolakodni, de valami baj van? Olyan szomorúnak látszol.
- Tényleg? De jó, hogy így látszik. - sóhajtottam.
- Mi történt?
- Beszélnem kell a bátyáddal, ez nagyon fontos. - mondtam halkan. Cecy a szája elé kapta a kezét.
- Kérlek, ne dobd ki! Kérlek, ne! Nagyon szeret téged.
- Istenem! - öleltem át. - Eszem ágában sincs. Ő fog dobni engem, ha meghallja, miről van szó.
Gyorsan elmeséltem a lánynak a sztorit. Nagyon megértő volt, és azt mondta, hogyha valaha is találkozik Pete-tel, lekever neki egyet.
- Nem lesz rá szükség. - mondtam. - Kösz, hogy meghallgattál. Most felmegyek.
- Persze. Hajrá! - mosolygott Cecy. Felmentem a lépcsőn, és bementem Adam szobájába. Adam a földön ült, és éppen gitározott.
- Szia! - állt föl gyorsan.
- Szia! - mosolyogtam rá. Adam megölelt, és meg akart csókolni, de nem engedtem, helyette inkább hozzábújtam. - Be kell vallanom valamit.
- Igen? - kérdezte, és kedvesen leültetett az ágyára. - Baj van? Olyan, mintha sírtál volna.
- Nem, csak fúj kint a szél, azért piros a szemem. - legyintettem.
- Értem. Kérsz valamit? Enni, inni?
- Enni nem, kösz, mert otthon hegyekben állnak a sütik. Ha viszont kapok valami meleget inni, azt megköszönöm.
- Oké, egy pillanat! - Adam lement a konyhába (gondolom, mert hol máshol lenne meleg innivaló), aztán pár perc múlva visszatért egy teával a kezében. - Tessék!
- Hú, köszi! - ittam bele a forró lébe, és máris kicsit kiolvadtam. (Nem voltam jégtömbbé fagyva, de mégis. Hideg van, na!) - Hol vannak a szüleid? Még nem igazán volt alkalmam megismerni őket.
- Ritkán vannak itthon. De amúgy ha vársz egy picit, összefuthatsz velük. Elmentek sétálni.
- De aranyosak!
- Mert sétálnak?
- Aha.
- Oké... - sóhajtott Adam. - Mit kell bevallanod?
- Nem fogsz örülni. - tettem le a bögrémet az éjjeliszekrényére. - Pete Swan-ról van szó.
- Emma bátyja? Mi van vele?
- Ugye, náluk voltunk... és az indulás előtti napon... közölte velem, hogy szeret.
- Nem úgy volt, hogy az unokatesód után sír?
- Hát, de. Ezért is olyan fura volt. Persze, elküldtem.
- Oké. Aztán? Ennyi a sztori?
- Nem egészen. - nyögtem. - Írt nekem egy levelet, amit induláskor a kezembe nyomott.
- A kis lovagias... - röhögött Adam. - Mit írt?
- Azt, hogyha én is érdeklődöm iránta, a reptéri parkolóban fog várni, és menjek ki hozzá.
- Romantikus randi a reptéri parkolóban... - nevetett Adam, aztán meglátta az arcomat. - Te jó ég, te kimentél!
- Nem mentem ki. Csak odaálltam az ablakhoz, hogy lássam, hogy ott van-e. És ő meglátott. És bejött.
- Annyit árulj el, hogy miért mentél oda? - fogta a fejét Adam.
- Csak... tudod, mondtam, hogy Lina mindig szívat. Tudni akartam, hogy ez az ő trükkje-e. Hogy Pete komolyan beszélt vagy csak egy megtervezett szívatás az egész.
- Logikusan hangzik, de van benne egy bökkenő. Szakítottak. Ráadásul előtted.
- Igen, igen, de Lina bármire képes. Kinézem belőle, hogy eljátssza, hogy szakítanak, és előtte beszélt Pete-tel vagy akár utána felhívta, hogy kellene a segítsége. Pete nem ismert engem előtte, ezért neki tök mindegy, hogy egy idegen csajt szívat!
- Csak kiderült, hogy a húga barátnője vagy.
- És? Akkor mi van?
- Pete imádja Emma-t. Nem okozna neki csalódást. - mondta komolyan Adam. - Mindegy, elhiszem, hogy ezért mentél oda, láttam Lina-t, tényleg undoknak néz ki. De... miért érzem úgy, hogy a sztorinak nincs vége?
Lehajtottam a fejem, éreztem, hogy nem lesz egyszerű. De tudnia kell.
- Mikor bejött, nagyon örült, hogy ott vagyok. Én ellenkeztem, és mondtam neki, hogy mindössze azért mentem oda, hogy lássam, hogy komolyan gondolta-e. Erre bizonyításként... - becsuktam a szemem, és megfogtam Adam kezét. - ... megcsókolt!
Éreztem, hogy Adam elengedi a kezemet. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy nagyon megdöbbent. Gyorsan magyarázkodni kezdtem.
- Ne ijedj meg, nem szerettem belé! És, nem akartam az egészet, de mit tegyek, ha egy fejjel nagyobb, mint én? Utána valahogy ellöktem, elküldtem a fenébe, és eltűntem a szeme elől...
- Ugyanarról az emberről beszélünk? - suttogta Adam. - Pete, aki állati rendes srácnak tűnt... ő mutatott be Emma sulijában, ő kísért el, hogy megnézhessem a várost... segített mindenben.
- Ja, és mondta, hogy nem kellene megtudnod! - tettem hozzá. Adam begőzölt.
- Hogy merte, milyen alapon? TE AZ ÉN CSAJOM VAGY, NEM TŰRÖM, HOGY EGY NEW YORK-I EGYETEMISTA PÁR NAP ISMERETSÉG UTÁNA LESMÁROLJON, MINTHA A TULAJDONA LENNÉL!
- Értem én. De már vége. - öleltem át. - Megértem, ha haragszol rám. Pedig nem direkt csináltam.
- Dehogy haragszom rád! Rá!
- Akkor nem dobsz ki, mert egy undorító feslett nőszemély vagyok?
- Te annyira hülye vagy! - csókolt meg Adam...
Úgy 10 perc múlva hangokat hallottunk lentről. Adam szülei érkeztek meg.
- Gyere, bemutatlak! - fogott kézen Adam, és lementünk a lépcsőn. A szülők ekkor vettek minket észre.
- Ó, biztosan te vagy Adam barátnője! - kiáltott fel a mamájuk. - Amanda, ugye?
- Igen, asszonyom. - mondtam. Tudjátok, szigorú neveltetésem tiltja, hogy csak egy szóval válaszoljak egy idegen nőnek... :D
- Milyen aranyos! Olyan kis udvarias, mint egy kis hölgy! Látod drágám? - fordult a férjéhez Adam mamája.
- Bocsáss meg neki, túl izgatott! - legyintett Adam papája, és kezet fogott velem. - Mark Sacks, Adam apukája.
- Jó napot kívánok! Amanda Parker, Adam barátnője. - mosolyogtam.
- Nehogy magázni kezdj! Tegezz mindkettőnket. - nevetett a férfi, azaz Mark. Adam mamája is kezet fogott velem.
- Catherine vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is. - mosolyogtam vissza. Még beszélgettem velük egy kicsit, aztán elindultam haza.
Otthon megkönnyebbülve ültem le a tesóim mellé. Adam megbocsátott, leráztam Pete-et... az élet szép!
Kinyitottam, de nem így történt. Ez a valóság. Szívás... itt állok egy pasival, akit pár napja ismerek, és most éppen megcsókol. Fújj...
Hirtelen, amolyan 'hátha sikerül' alapon kiszabadítottam a kezemet, és ellöktem magamtól a srácot. Pete hátra tántorodott, ezáltal végre elengedett.
- Oké... - kezdtem remegő hangon, ami nálam a "mindjárt szétrobban a fejem" nevezetű idegesség jele. - Nem kérdezem meg, miért. Csak szeretném tudni, hogy mégis... hogy vetted a bátorságot ehhez?
- Nem értelek... azt akartad, hogy bebizonyítsam, hogy tényleg szeretlek. Megtettem. - tárta szét a karját Pete. - Mi a gáz?
Ja, nem is tudom. Lesmárol egy reptéren, miközben otthon vár a fiúm, aztán úgy tesz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Nem kértem, hogy bizonyítsd be. - vetettem oda. Ránéztem az órámra. Még 15 perc, míg indulhatunk beszállni! Addig itt ácsorogjak... VELE? - Ezt te feltételezted. Aztán önhatalmúan lesmároltál. Nem kértem, nem is akartam, nem ne vigyorogj, soha eszembe se jutott!
Pete arcáról lefagyott a vigyor.
- Akkor miért jöttél ide a parkolóhoz?
- Nem mentem a parkolóhoz. Az ablakon néztem ki. Te meg berohantál, mint valami béna filmben, hogy könnybe lábadt szemmel mondhasd, hogy tudtad. Miközben nem tudsz semmit.
- Ezt hogy érted? Ha nem kellek, miért jöttél a parkoló közelébe? - kérdezte Pete. Én lerogytam egy közeli padra, ő pedig leült mellém. Megfogta a kezemet. - Meséld el, attól jobb lesz!
- Ja, nekem, de neked nem. - kiabáltam, és elrántottam a kezem. - Utálom ezt, hogy csalódást okozok neked, de ez van!
- Mi lenne, ha nem okoznál csalódást? - vigyorgott. Legszívesebben képen töröltem volna.
- Leállnál ezzel a macsó dumával? Nem vagyok rá kíváncsi. Lehet, hogy Lina-nak bejött, de én nem vagyok olyan, mint ő. - vágtam vissza, tudva, hogy ez érzékeny pontja. Pete komoran bólintott, és csendben maradt. - Nos. Elolvastam a leveledet, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Először nem akartam vele törődni. De tudod, hogy van ez, egy lánynak imponál, ha tetszik valakinek, vagy mi... engem mindössze annyi érdekelt, hogy komolyan gondolod, vagy csak hülyítesz, és ez egy rossz tréfa, amit Lina eszelt ki. Ezért mentem oda az ablakhoz, de azzal a szándékkal, hogy megnézem, hogy ott vagy-e, aztán ha látom, hogy igen, akkor rohanok vissza mielőtt észreveszel. Csak van egy rossz szokásom, hogy túl sokat gondolkodom. Ez történt, és mire feleszméltem, már észrevettél. És nem bírtam eltűnni olyan rövid idő alatt. Ezért ülünk most itt.
- Értem. Tudod, nehéz bármit is mondani. Nem mondhatom, hogy sajnálom, mert sajnálja a fene, hiszen sikerrel jártam!
- Oké, most volt elegem belőled. - ugrottam fel. - Megcsókolsz, az engedélyem nélkül, miközben foglalt vagyok, és még büszke is vagy rá, sőt, bocsánatot se kérsz!
- Oké, nyugi. - ugrott fel ő is, és megint megfogta a kezemet. - Viszont, sajnálom, hogy feldühítettelek, hiszen nem érdemelted meg ezt, de akkor is nagyon szeretlek!
- Vedd le rólam a kezed! - sziszegtem. - Engedj el!
- Tessék. - mondta, és elengedett.
- Úgy gondoltam, hogy teljesen engedj el. - suttogtam. - Ne vágyakozz utánam! Felejts el!
Ezzel a fantasztikus zárómondattal otthagytam. Elsétáltam, és hátra se néztem, remélve, hogy nem jön utánam.
*
(Otthon)
Amint hazaértem, és kipakoltam, egyből ment az SMS a lányoknak, hogy gáz van, és aki tud, az jöjjön azonnal. (Emma-nak még a repülőn üzentem. Azt mondta, hogy elbeszélget a bátyjával...) A házunk 35 percen belül klubhelyiséggé alakult. 5 zaklatott lány ücsörgött a nappaliban és vágott egymás szavába.
- Mi történt már megint? - kérdezte Hayley, miközben szórakozottan pöckölgette a mikulássapkát(!!) a fején. Állítólag egy boltban osztogatták, és viccesnek találta, ezért elhozta.
- Nehéz lesz elmesélni, mert nem tudjátok, ki az, akiről szó lesz. De mutatok róla képet. - vettem elő a telefont. Karácsonykor sok képet csináltunk. Rengetegen szerepelt, az, akinek nem mondjuk ki a nevét (nem, nem Voldemort!).
- Ki ez a helyes srác? - érdeklődött Alex.
- Emma bátyja.
- A mi Emma-nké? Nem a családodnál voltál? - döbbent meg Sophie.
- Nos, egy darabig. De összevesztem az unokatesómmal.
- Min?
Gyorsan elmeséltem a történetet. Már ezen elkezdtek szörnyülködni.
- Tehát, Emma családjánál töltöttétek az ünnepeket. - foglalta össze Riry.
- Aha. És összehaverkodtam a bátyjával.
- Eddig oké. Mi ezen a gáz?
- Szóval... a srác az utolsó előtti napon közölte, hogy belém szeretett.
- De ari! - nyávogta Hayley a Bia-Lia párost utánozva.
- Nagyon. Kaptam tőle egy levelet, hogyha szeretem, akkor menjek ki a reptéren a parkolóba. Mármint, másnap.
- És kimentél? Ugye nem?
- Jaj, látom rajtad, hogy kimentél! - kiáltott Sophie.
- Nem, nem mentem ki, de úgy gondoltam, hogy megbizonyosodok róla, hogy ez trükk-e. Esetleg Lina valami szívatása.
- Ez logikus.
- Tehát, az ablakból néztem, láttam, hogy ott van, aztán töprengeni kezdtem, hogy egy kicsit kíméletesebben kellett volna előző nap elküldenem. Mire magamhoz tértem, már észrevett. Én pedig nem tudtam elég gyorsan eltűnni, ezért elkapott.
- Atyám, és mit csinált? - kérdezte Riry izgatottan.
- Örült, hogy lát. Aztán megcsókolt.
A hír bombaként robbant! Riry kezében megállt a bögre, Sophie elejtette a sütit, Hayley akkorát rántott a sapkáján, hogy leesett a földre, Alex pedig, aki éppen leült volna, elesett.
- Hogy micsoda? - tért magához elsőként Sophie. - És te hagytad?
- Hagyta a nyavalya, de mit tudsz csinálni, amikor egy nálad fejjel magasabb pasi magához szorít?
- Rúgd meg! - javasolta Hayley, és felvette a sapit.
- Ez nagyon durva. - mondta komolyan Riry. - Mit csináltál utána?
- Kioktattam. - mondtam, aztán elmeséltem a beszélgetésemet a fiúval.
- Jól csináltad! - veregetett vállon Alex. - Ügyes.
- Na, ami kis nyuszinkból karmolós párduc lett! - kacagott Hayley. - Tessék, életem első, és egyben utolsó béna filmes mondata.
Mindannyian röhögni kezdtünk.
- Oké. - törtem meg a nevetést. - Ha keres, mit tegyek?
- Ne válaszolj. Most nem érsz rá, és leteszed a telefont, nem válaszolsz az SMS-sre, e-mail-re, stb. - sorolta Riry. - Tűnj el a föld színéről! Ja, és nehogy megkérdezd Emma-t, hogy mi van vele!
- Igenis. - mosolyogtam. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán hazamentek. Én felmentem a szobámba, és írtam Adam-nek, hogy hazaértem, és beszélnem kell vele. Rögtön válaszolt, hogy holnap ráér. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Én enyhe gyomorgörccsel vártam a holnapot, de tudtam, hogy bízhatok a lányokban. Ők mondták, hogy mindenképpen avassam be Adam-et...
*
(A találkozó Adam házában)
- Szia! - nyitott ajtót Cecy. - Adam a szobájában van.
- Szia! Köszi. - léptem be a házba.
- Nem akarok tolakodni, de valami baj van? Olyan szomorúnak látszol.
- Tényleg? De jó, hogy így látszik. - sóhajtottam.
- Mi történt?
- Beszélnem kell a bátyáddal, ez nagyon fontos. - mondtam halkan. Cecy a szája elé kapta a kezét.
- Kérlek, ne dobd ki! Kérlek, ne! Nagyon szeret téged.
- Istenem! - öleltem át. - Eszem ágában sincs. Ő fog dobni engem, ha meghallja, miről van szó.
Gyorsan elmeséltem a lánynak a sztorit. Nagyon megértő volt, és azt mondta, hogyha valaha is találkozik Pete-tel, lekever neki egyet.
- Nem lesz rá szükség. - mondtam. - Kösz, hogy meghallgattál. Most felmegyek.
- Persze. Hajrá! - mosolygott Cecy. Felmentem a lépcsőn, és bementem Adam szobájába. Adam a földön ült, és éppen gitározott.
- Szia! - állt föl gyorsan.
- Szia! - mosolyogtam rá. Adam megölelt, és meg akart csókolni, de nem engedtem, helyette inkább hozzábújtam. - Be kell vallanom valamit.
- Igen? - kérdezte, és kedvesen leültetett az ágyára. - Baj van? Olyan, mintha sírtál volna.
- Nem, csak fúj kint a szél, azért piros a szemem. - legyintettem.
- Értem. Kérsz valamit? Enni, inni?
- Enni nem, kösz, mert otthon hegyekben állnak a sütik. Ha viszont kapok valami meleget inni, azt megköszönöm.
- Oké, egy pillanat! - Adam lement a konyhába (gondolom, mert hol máshol lenne meleg innivaló), aztán pár perc múlva visszatért egy teával a kezében. - Tessék!
- Hú, köszi! - ittam bele a forró lébe, és máris kicsit kiolvadtam. (Nem voltam jégtömbbé fagyva, de mégis. Hideg van, na!) - Hol vannak a szüleid? Még nem igazán volt alkalmam megismerni őket.
- Ritkán vannak itthon. De amúgy ha vársz egy picit, összefuthatsz velük. Elmentek sétálni.
- De aranyosak!
- Mert sétálnak?
- Aha.
- Oké... - sóhajtott Adam. - Mit kell bevallanod?
- Nem fogsz örülni. - tettem le a bögrémet az éjjeliszekrényére. - Pete Swan-ról van szó.
- Emma bátyja? Mi van vele?
- Ugye, náluk voltunk... és az indulás előtti napon... közölte velem, hogy szeret.
- Nem úgy volt, hogy az unokatesód után sír?
- Hát, de. Ezért is olyan fura volt. Persze, elküldtem.
- Oké. Aztán? Ennyi a sztori?
- Nem egészen. - nyögtem. - Írt nekem egy levelet, amit induláskor a kezembe nyomott.
- A kis lovagias... - röhögött Adam. - Mit írt?
- Azt, hogyha én is érdeklődöm iránta, a reptéri parkolóban fog várni, és menjek ki hozzá.
- Romantikus randi a reptéri parkolóban... - nevetett Adam, aztán meglátta az arcomat. - Te jó ég, te kimentél!
- Nem mentem ki. Csak odaálltam az ablakhoz, hogy lássam, hogy ott van-e. És ő meglátott. És bejött.
- Annyit árulj el, hogy miért mentél oda? - fogta a fejét Adam.
- Csak... tudod, mondtam, hogy Lina mindig szívat. Tudni akartam, hogy ez az ő trükkje-e. Hogy Pete komolyan beszélt vagy csak egy megtervezett szívatás az egész.
- Logikusan hangzik, de van benne egy bökkenő. Szakítottak. Ráadásul előtted.
- Igen, igen, de Lina bármire képes. Kinézem belőle, hogy eljátssza, hogy szakítanak, és előtte beszélt Pete-tel vagy akár utána felhívta, hogy kellene a segítsége. Pete nem ismert engem előtte, ezért neki tök mindegy, hogy egy idegen csajt szívat!
- Csak kiderült, hogy a húga barátnője vagy.
- És? Akkor mi van?
- Pete imádja Emma-t. Nem okozna neki csalódást. - mondta komolyan Adam. - Mindegy, elhiszem, hogy ezért mentél oda, láttam Lina-t, tényleg undoknak néz ki. De... miért érzem úgy, hogy a sztorinak nincs vége?
Lehajtottam a fejem, éreztem, hogy nem lesz egyszerű. De tudnia kell.
- Mikor bejött, nagyon örült, hogy ott vagyok. Én ellenkeztem, és mondtam neki, hogy mindössze azért mentem oda, hogy lássam, hogy komolyan gondolta-e. Erre bizonyításként... - becsuktam a szemem, és megfogtam Adam kezét. - ... megcsókolt!
Éreztem, hogy Adam elengedi a kezemet. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy nagyon megdöbbent. Gyorsan magyarázkodni kezdtem.
- Ne ijedj meg, nem szerettem belé! És, nem akartam az egészet, de mit tegyek, ha egy fejjel nagyobb, mint én? Utána valahogy ellöktem, elküldtem a fenébe, és eltűntem a szeme elől...
- Ugyanarról az emberről beszélünk? - suttogta Adam. - Pete, aki állati rendes srácnak tűnt... ő mutatott be Emma sulijában, ő kísért el, hogy megnézhessem a várost... segített mindenben.
- Ja, és mondta, hogy nem kellene megtudnod! - tettem hozzá. Adam begőzölt.
- Hogy merte, milyen alapon? TE AZ ÉN CSAJOM VAGY, NEM TŰRÖM, HOGY EGY NEW YORK-I EGYETEMISTA PÁR NAP ISMERETSÉG UTÁNA LESMÁROLJON, MINTHA A TULAJDONA LENNÉL!
- Értem én. De már vége. - öleltem át. - Megértem, ha haragszol rám. Pedig nem direkt csináltam.
- Dehogy haragszom rád! Rá!
- Akkor nem dobsz ki, mert egy undorító feslett nőszemély vagyok?
- Te annyira hülye vagy! - csókolt meg Adam...
Úgy 10 perc múlva hangokat hallottunk lentről. Adam szülei érkeztek meg.
- Gyere, bemutatlak! - fogott kézen Adam, és lementünk a lépcsőn. A szülők ekkor vettek minket észre.
- Ó, biztosan te vagy Adam barátnője! - kiáltott fel a mamájuk. - Amanda, ugye?
- Igen, asszonyom. - mondtam. Tudjátok, szigorú neveltetésem tiltja, hogy csak egy szóval válaszoljak egy idegen nőnek... :D
- Milyen aranyos! Olyan kis udvarias, mint egy kis hölgy! Látod drágám? - fordult a férjéhez Adam mamája.
- Bocsáss meg neki, túl izgatott! - legyintett Adam papája, és kezet fogott velem. - Mark Sacks, Adam apukája.
 |
| Adam apja |
- Jó napot kívánok! Amanda Parker, Adam barátnője. - mosolyogtam.
- Nehogy magázni kezdj! Tegezz mindkettőnket. - nevetett a férfi, azaz Mark. Adam mamája is kezet fogott velem.
- Catherine vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
 |
| Adam mamája |
- Én is. - mosolyogtam vissza. Még beszélgettem velük egy kicsit, aztán elindultam haza.
Otthon megkönnyebbülve ültem le a tesóim mellé. Adam megbocsátott, leráztam Pete-et... az élet szép!
2014. augusztus 8., péntek
Mit tehetnék?
Természetesen nem mentem ki a parkolóba. Minek? Nem szeretem Peter-t. Barátok vagyunk, és kész. Azt elismerem, hogy kedves és helyes srác, de hogy valaha is járjak vele? Kösz, nem.
Még 30 perc volt az indulásig, én pedig nagyon unatkoztam. Hirtelen elfogott a kísértés. Mi van, ha kimegyek? Vagy nem is kimegyek, de kinézek, hátha ott van? Nem lát meg, én viszont meggyőződhetek róla, hogy komolyan gondolta-e a dolgot...
Felálltam a székből.
- Hová mész? - kérdezte Matt. - Még elveszel, amilyen ügyes vagy.
- Köszi, kedves vagy! - nyújtottam ki rá a nyelvem. Éljenek az érett testvéri beszélgetések! :D
- Tudom, én mindig. Szóval, hová?
- Csak sétálok egyet. Unatkozom. És a gépen is ülni fogunk... mászkálok kicsit.
- Felőlem. - legyintett, és tovább nyomkodta a telefonját. Én elindultam a parkoló felé. Mivel Emma papája ott tett ki minket, és onnan mentünk be az épületbe, tudtam, hogy merre kell mennem. Hamar odaértem. Nagy tömeg özönlött befelé a parkolóból, ezért nem volt egyszerű kinézni az ablakon anélkül, hogy ne jöttek volna nekem.
- Kislány, nem tudsz máshol bámészkodni? - lökött félre egy idősebb úr. Szerencsére eltűnt a szemem elől a tömegben, mert ha marad, lett volna számára egy igen kedves válaszom. :P
Végre az emberáradat egy kicsit kisebb lett, ezért gond nélkül állhattam az ablaknál, és nézhettem a kocsikat. Kerestem a szememmel, de csak a rengeteg autót láttam... aztán hirtelen megpillantottam a fekete bőrdzsekis alakot. Elég közel ácsorgott a bejárathoz, és egyre csak az ajtót figyelte. Egy pillanatra elfogott a lelkiismeret furdalás, hogy talán a kelleténél kicsit kegyetlenebbül küldtem el. Hiszen ő csak elmondta, amit érez, akkor is, ha ez az egész egy őrület. Amúgy, nem hiszem, hogy komolyan gondolta. Pár nap alatt nem lehet beleszeretni valakibe úgy, hogy azelőtt nem is ismerted. Bár azért... ott van a megismerkedésem Adam-mel. Szerelem volt első látásra... de az más. Mikor először láttam Peter-t, még Lina pasija volt, és szemmel láthatóan szerette Lina-t. Nem szerethetett hirtelen belém!
Miközben ezen gondolkodtam, elmélyülten néztem a fiút. Egyre csak az ajtót figyelte, reménykedő pillantással. Most, hogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy tényleg helyes srác. Elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha engedek a csábításának? Mostanra valószínűleg megbántam volna, és Adam-nek is szereztem volna pár kellemetlen órát, mert biztosan bevallottam volna neki...
- Állj le! - szidtam magamat. Mikor megint Peter-re néztem, szinte sokkot kaptam. A srác egyenesen felém nézett!
Amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam visszafelé. De késő volt. Peter túl közel állt, és 10 lépés után éreztem, hogy valaki megrántja a karomat. Hátrafordultam.
- Hát mégis eljöttél? - kérdezte gyengéden.
- El, de nem azért, amiért te gondolod. - próbáltam kiszabadulni. Pete erre fogta magát, magához ölelt, és behúzott az egyik sarokba.
- Hanem? - kérdezte huncutul.
- Csak azt akartam látni, hogy itt vagy-e. Hogy komolyan gondoltad-e.
- Nem hitted el? - komorult el a tekintete.
- Nem hát. - mondtam, és igyekeztem hátrálni, de nem engedte.
- Akkor bebizonyítom. - suttogta, és még erősebben szorított. Esélyem sem volt menekülni. Éreztem, hogy mi következik, és esküszöm, csak azért hunytam be a szemem, hogy ne lássam, amint felém hajol! Igen, megcsókolt. Gyengéden a számra tapasztotta a száját, aztán még erősebben magához szorított....
Még 30 perc volt az indulásig, én pedig nagyon unatkoztam. Hirtelen elfogott a kísértés. Mi van, ha kimegyek? Vagy nem is kimegyek, de kinézek, hátha ott van? Nem lát meg, én viszont meggyőződhetek róla, hogy komolyan gondolta-e a dolgot...
Felálltam a székből.
- Hová mész? - kérdezte Matt. - Még elveszel, amilyen ügyes vagy.
- Köszi, kedves vagy! - nyújtottam ki rá a nyelvem. Éljenek az érett testvéri beszélgetések! :D
- Tudom, én mindig. Szóval, hová?
- Csak sétálok egyet. Unatkozom. És a gépen is ülni fogunk... mászkálok kicsit.
- Felőlem. - legyintett, és tovább nyomkodta a telefonját. Én elindultam a parkoló felé. Mivel Emma papája ott tett ki minket, és onnan mentünk be az épületbe, tudtam, hogy merre kell mennem. Hamar odaértem. Nagy tömeg özönlött befelé a parkolóból, ezért nem volt egyszerű kinézni az ablakon anélkül, hogy ne jöttek volna nekem.
- Kislány, nem tudsz máshol bámészkodni? - lökött félre egy idősebb úr. Szerencsére eltűnt a szemem elől a tömegben, mert ha marad, lett volna számára egy igen kedves válaszom. :P
Végre az emberáradat egy kicsit kisebb lett, ezért gond nélkül állhattam az ablaknál, és nézhettem a kocsikat. Kerestem a szememmel, de csak a rengeteg autót láttam... aztán hirtelen megpillantottam a fekete bőrdzsekis alakot. Elég közel ácsorgott a bejárathoz, és egyre csak az ajtót figyelte. Egy pillanatra elfogott a lelkiismeret furdalás, hogy talán a kelleténél kicsit kegyetlenebbül küldtem el. Hiszen ő csak elmondta, amit érez, akkor is, ha ez az egész egy őrület. Amúgy, nem hiszem, hogy komolyan gondolta. Pár nap alatt nem lehet beleszeretni valakibe úgy, hogy azelőtt nem is ismerted. Bár azért... ott van a megismerkedésem Adam-mel. Szerelem volt első látásra... de az más. Mikor először láttam Peter-t, még Lina pasija volt, és szemmel láthatóan szerette Lina-t. Nem szerethetett hirtelen belém!
Miközben ezen gondolkodtam, elmélyülten néztem a fiút. Egyre csak az ajtót figyelte, reménykedő pillantással. Most, hogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy tényleg helyes srác. Elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha engedek a csábításának? Mostanra valószínűleg megbántam volna, és Adam-nek is szereztem volna pár kellemetlen órát, mert biztosan bevallottam volna neki...
- Állj le! - szidtam magamat. Mikor megint Peter-re néztem, szinte sokkot kaptam. A srác egyenesen felém nézett!
Amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam visszafelé. De késő volt. Peter túl közel állt, és 10 lépés után éreztem, hogy valaki megrántja a karomat. Hátrafordultam.
- Hát mégis eljöttél? - kérdezte gyengéden.
- El, de nem azért, amiért te gondolod. - próbáltam kiszabadulni. Pete erre fogta magát, magához ölelt, és behúzott az egyik sarokba.
- Hanem? - kérdezte huncutul.
- Csak azt akartam látni, hogy itt vagy-e. Hogy komolyan gondoltad-e.
- Nem hitted el? - komorult el a tekintete.
- Nem hát. - mondtam, és igyekeztem hátrálni, de nem engedte.
- Akkor bebizonyítom. - suttogta, és még erősebben szorított. Esélyem sem volt menekülni. Éreztem, hogy mi következik, és esküszöm, csak azért hunytam be a szemem, hogy ne lássam, amint felém hajol! Igen, megcsókolt. Gyengéden a számra tapasztotta a száját, aztán még erősebben magához szorított....
2014. augusztus 7., csütörtök
Egy kis bonyodalom
Sziasztok!
Úgy alakult, hogy hazajöttünk egy picit előbb, ezért tudok írni. :) De ne örüljetek nagyon, mert szombaton megyünk vissza... :/
Addig is, itt az új rész!
A hazaindulás előtti napon békésen pakolgattam a szobámban. Muszáj bepakolni, mert holnap nem lesz rá idő. Csak a legszükségesebbeket hagytam elöl. Pizsama, fogkefe, fésű, holnapi ruha... ilyesmik.
Pakolás közben visszagondoltam karácsony napjára. A család természetesen teljesen megdöbbent, hogy ott látnak minket. (Ugyanis elmentünk hozzájuk... mégis rokonok vagyunk...)
Amelia néni kedvesen megölelt minket.
- Örülök, hogy itt vagytok! De hogyan... ?
- Nem lehetett átrakni a jegyet. - közölte Apa, miközben levettük a kabátokat, és bementünk a nappaliba.
- Értem. - bólogatott a nénikém. - De... hol laktok? A hotelek tele vannak és drágák is.
- Hát... Amanda talált egy szálláslehetőséget. - mosolygott Anya. - Felhívta a barátnőjét, Emma-t.
- Aki Pete húga. - közölte Matt. Amelia néninek tátva maradt a szája, de nem szólt semmit.
A nappaliban már ott ücsörgött mindenki. A sarokban ott állt a karácsonyfa, ami azonnal lekötötte Sam figyelmét.
- Ami, nézd! FA! - ujjongott.
- Látom, ne ordíts... - csitítottam, de már késő volt. Mindenki felfigyelt ránk.
- Ti hogy kerültök ide? - álltak fel a nagyszüleim. - Jó, hogy jöttök. Más lett volna az ünnep nélkületek.
Mindenki örült nekünk, kérdezgettek. Egyedül egyvalaki állt az egyik sarokban duzzogva. Na ki? Lina.
- Helló! - léptem oda hozzá. - Mi a baj?
- Nem félsz, hogy bajod lesz? - gúnyolódott. - Most nincs itt Pete, hogy megvédjen.
- Nem, nincs. De nem félek tőled. Már nem. - mosolyogtam vissza.
- És miért nem?
- Mert... csak. - mondtam nagyon meggyőzően. Oké, ha megint elkap, féltem voltam. De ezt nem kell tudnia... :)
- Nagyon jó érveid vannak. Mit eszik rajtad Adam? Fogalmam sincs.
- Semmit leginkább, mert nem szokott megenni. - csillogtattam meg a remek humoromat. Lina nem értékelte.
- Haha... hagyd abba. Mellesleg, hogy kerültök ide? Nem úgy volt, hogy húztok haza?
- De, csak nem sikerült. Ezért most Pete családjánál lakunk. - vigyorogtam, mert tudtam, hogy felhúzza magát.
- MI? - ijedt meg. - Nem lehet. Hogy kerülné... ja, Emma. Így már értem.
- Vág az eszed.
- Az. Jut eszembe, miért vagy itt mellettem? Menj el!
Azzal ellökdösött maga mellől. Egész este egy szót se szólt hozzám. Semmit. El se köszönt.
Mikor idáig jutottam a gondolkodásban, kopogást hallottam.
- Bejöhetek? - kérdezte Pete.
- Aha, gyere, már végeztem.
Pete bejött a szobába, és leült mellém az ágyra.
- Szóval... holnap mentek?
- Aha, reggel indulunk.
- Mikor jöttök legközelebb? Időben szóljatok, ha szállás kell. - nevetett.
- Hát, nem sűrűn járunk ide. Ezután főképp nem. - grimaszoltam. - Szerintem jövő karácsony... leghamarabb. És, lehet, hogy én inkább el se jövök.
- De... a családod, Emma...
- Jó, tudom. De akkor is. Nem szívesen hallgatom, hogy utálnak. - néztem rá őszintén.
- Ezt megértem. De... láthatnád Emma-t. Meg engem.
- Téged?
- Miért, most nem? Olyan jól összebarátkoztunk...
- Ez igaz. - töprengtem. Hirtelen észrevettem, hogy Pete folyamatosan néz. - Pete, miért bámulsz?
- Ja, bocsánat. Tudod...
- Mit tudok? - álltam fel közben, hogy a sarokba rakjam a bőröndömet.
- Nagyon megkedveltelek ezalatt a pár nap alatt.
- Én is téged.
- Tudod, nem hittem, hogy Lina után ilyen gyorsan talpra állok. De... itt vagy te. Olyan kis boldog, és vidám és aranyos...
- Most tulajdonképpen mit próbálsz elmondani? - kérdeztem, miközben visszamentem mellé.
- Hogy megtetszettél nekem. És... szeretném, ha mi ketten... járnánk.
A döbbenettől hanyatt vetettem magam, csak nem számoltam azzal, hogy túl nagy a lendület, ezért lesodródtam az ágyról. Ott feküdtem a földön. Pete felém hajolt, és felemelt a földről. Átölelt, aztán elkezdett felém hajolni. Én meg elkezdtem félni.
- Meg se próbáld! - sziszegtem, miközben befogtam a száját.
- Miért ne?
- Mert barátom van. Foglalt vagyok! - visítottam, és valahogy kikecmeregtem a karjából. - Tudod, Adam Sacks... ismered! Hahó!!!
- Igen, tudom. De el se gondolkozol a lehetőségen?
- Milyen lehetőségen? Hogy megcsaljam?
- Van egy fiú, aki sokkal idősebb, mint te, és szeret téged. Gondold meg, nem mindennapi helyzet.
- Az biztosan nem. - araszoltam az ajtó felé. - A barátnőm bátyja, aki az unokatesóm exe arra próbál rávenni, hogy csaljam meg a pasimat. Hú!
- Ha nem lenne Adam, akkor is nem-et mondanál? - kérdezte csendesen a fiú.
- Honnan tudjam? Amúgy szerintem akkor is. Nem is ismerlek. Pár napja találkoztunk először. Nem tudok rólad szinte semmit. Nem is tetszel. Haverok vagyunk.
- Értem. De most az egyszer... nem próbálnád meg...?
- Mit? Hogy megcsaljam Adam-et? Minden ember teljesen zizi ebben a városban? - kiabáltam. Pete elindult felém. Ebben a pillanatban lépéseket hallottam az ajtó előttről. - Emma, gyere be!
Emma nyitott be az ajtón.
- Miért ordítasz? - kérdezte.
- El kell tűnnöm innen! - suttogtam neki. - A bátyád 5 perce könyörög, hogy csókoljam meg!
- Mi van? - ijedt meg Emma. - Leviszlek a konyhába.
Azzal gyorsan eltűntünk onnan... Emma később magamra hagyott, hogy beszéljen a bátyjával. Addig is Liam mesélt a sulijáról. Untam, de inkább ez, mint Peter!
Végre, eljutottunk az indulásig! Már az előszobában álltunk, amikor eszembe jutott, hogy a szobában hagytam a mobilomat. Visszafutottam érte, és megint szembe találtam magam Pete-tel.
- Bocs. - mondtam, bementem a szobába, felkaptam a telót, és mentem vissza. Pete éppen elkapta a karomat, mielőtt odaértem volna a lépcsőhöz.
- Biztos semmi esélyem nálad?
- Biztos. A szerencsétlennek hagyd meg a szerencsétlen életét, oké? - mondtam, azzal kitéptem magam a karjából, és lementem. Gyors búcsúzkodás után, éppen kiléptem volna az ajtón, mikor megint előkerült. A kezembe nyomott egy papírt.
- Olvasd el a reptér felé menet! Jó utat! - mondta, azzal sarkon fordult, és bement a konyhába.
- Oké... - suttogtam, és elindultunk. Emma apukája elvitt minket a reptérre. A kocsiban nem volt hely, ezért a reptéren a várakozási idő alatt olvastam el a kis papírra írt üzenetet.
Úgy alakult, hogy hazajöttünk egy picit előbb, ezért tudok írni. :) De ne örüljetek nagyon, mert szombaton megyünk vissza... :/
Addig is, itt az új rész!
A hazaindulás előtti napon békésen pakolgattam a szobámban. Muszáj bepakolni, mert holnap nem lesz rá idő. Csak a legszükségesebbeket hagytam elöl. Pizsama, fogkefe, fésű, holnapi ruha... ilyesmik.
Pakolás közben visszagondoltam karácsony napjára. A család természetesen teljesen megdöbbent, hogy ott látnak minket. (Ugyanis elmentünk hozzájuk... mégis rokonok vagyunk...)
Amelia néni kedvesen megölelt minket.
- Örülök, hogy itt vagytok! De hogyan... ?
- Nem lehetett átrakni a jegyet. - közölte Apa, miközben levettük a kabátokat, és bementünk a nappaliba.
- Értem. - bólogatott a nénikém. - De... hol laktok? A hotelek tele vannak és drágák is.
- Hát... Amanda talált egy szálláslehetőséget. - mosolygott Anya. - Felhívta a barátnőjét, Emma-t.
- Aki Pete húga. - közölte Matt. Amelia néninek tátva maradt a szája, de nem szólt semmit.
A nappaliban már ott ücsörgött mindenki. A sarokban ott állt a karácsonyfa, ami azonnal lekötötte Sam figyelmét.
- Ami, nézd! FA! - ujjongott.
 |
| A karácsonyfa |
- Látom, ne ordíts... - csitítottam, de már késő volt. Mindenki felfigyelt ránk.
- Ti hogy kerültök ide? - álltak fel a nagyszüleim. - Jó, hogy jöttök. Más lett volna az ünnep nélkületek.
Mindenki örült nekünk, kérdezgettek. Egyedül egyvalaki állt az egyik sarokban duzzogva. Na ki? Lina.
- Helló! - léptem oda hozzá. - Mi a baj?
- Nem félsz, hogy bajod lesz? - gúnyolódott. - Most nincs itt Pete, hogy megvédjen.
- Nem, nincs. De nem félek tőled. Már nem. - mosolyogtam vissza.
- És miért nem?
- Mert... csak. - mondtam nagyon meggyőzően. Oké, ha megint elkap, féltem voltam. De ezt nem kell tudnia... :)
- Nagyon jó érveid vannak. Mit eszik rajtad Adam? Fogalmam sincs.
- Semmit leginkább, mert nem szokott megenni. - csillogtattam meg a remek humoromat. Lina nem értékelte.
- Haha... hagyd abba. Mellesleg, hogy kerültök ide? Nem úgy volt, hogy húztok haza?
- De, csak nem sikerült. Ezért most Pete családjánál lakunk. - vigyorogtam, mert tudtam, hogy felhúzza magát.
- MI? - ijedt meg. - Nem lehet. Hogy kerülné... ja, Emma. Így már értem.
- Vág az eszed.
- Az. Jut eszembe, miért vagy itt mellettem? Menj el!
Azzal ellökdösött maga mellől. Egész este egy szót se szólt hozzám. Semmit. El se köszönt.
Mikor idáig jutottam a gondolkodásban, kopogást hallottam.
- Bejöhetek? - kérdezte Pete.
- Aha, gyere, már végeztem.
Pete bejött a szobába, és leült mellém az ágyra.
- Szóval... holnap mentek?
- Aha, reggel indulunk.
- Mikor jöttök legközelebb? Időben szóljatok, ha szállás kell. - nevetett.
- Hát, nem sűrűn járunk ide. Ezután főképp nem. - grimaszoltam. - Szerintem jövő karácsony... leghamarabb. És, lehet, hogy én inkább el se jövök.
- De... a családod, Emma...
- Jó, tudom. De akkor is. Nem szívesen hallgatom, hogy utálnak. - néztem rá őszintén.
- Ezt megértem. De... láthatnád Emma-t. Meg engem.
- Téged?
- Miért, most nem? Olyan jól összebarátkoztunk...
- Ez igaz. - töprengtem. Hirtelen észrevettem, hogy Pete folyamatosan néz. - Pete, miért bámulsz?
- Ja, bocsánat. Tudod...
- Mit tudok? - álltam fel közben, hogy a sarokba rakjam a bőröndömet.
- Nagyon megkedveltelek ezalatt a pár nap alatt.
- Én is téged.
- Tudod, nem hittem, hogy Lina után ilyen gyorsan talpra állok. De... itt vagy te. Olyan kis boldog, és vidám és aranyos...
- Most tulajdonképpen mit próbálsz elmondani? - kérdeztem, miközben visszamentem mellé.
- Hogy megtetszettél nekem. És... szeretném, ha mi ketten... járnánk.
A döbbenettől hanyatt vetettem magam, csak nem számoltam azzal, hogy túl nagy a lendület, ezért lesodródtam az ágyról. Ott feküdtem a földön. Pete felém hajolt, és felemelt a földről. Átölelt, aztán elkezdett felém hajolni. Én meg elkezdtem félni.
- Meg se próbáld! - sziszegtem, miközben befogtam a száját.
- Miért ne?
- Mert barátom van. Foglalt vagyok! - visítottam, és valahogy kikecmeregtem a karjából. - Tudod, Adam Sacks... ismered! Hahó!!!
- Igen, tudom. De el se gondolkozol a lehetőségen?
- Milyen lehetőségen? Hogy megcsaljam?
- Van egy fiú, aki sokkal idősebb, mint te, és szeret téged. Gondold meg, nem mindennapi helyzet.
- Az biztosan nem. - araszoltam az ajtó felé. - A barátnőm bátyja, aki az unokatesóm exe arra próbál rávenni, hogy csaljam meg a pasimat. Hú!
- Ha nem lenne Adam, akkor is nem-et mondanál? - kérdezte csendesen a fiú.
- Honnan tudjam? Amúgy szerintem akkor is. Nem is ismerlek. Pár napja találkoztunk először. Nem tudok rólad szinte semmit. Nem is tetszel. Haverok vagyunk.
- Értem. De most az egyszer... nem próbálnád meg...?
- Mit? Hogy megcsaljam Adam-et? Minden ember teljesen zizi ebben a városban? - kiabáltam. Pete elindult felém. Ebben a pillanatban lépéseket hallottam az ajtó előttről. - Emma, gyere be!
Emma nyitott be az ajtón.
- Miért ordítasz? - kérdezte.
- El kell tűnnöm innen! - suttogtam neki. - A bátyád 5 perce könyörög, hogy csókoljam meg!
- Mi van? - ijedt meg Emma. - Leviszlek a konyhába.
Azzal gyorsan eltűntünk onnan... Emma később magamra hagyott, hogy beszéljen a bátyjával. Addig is Liam mesélt a sulijáról. Untam, de inkább ez, mint Peter!
*
(Másnap reggel)
- Bocs. - mondtam, bementem a szobába, felkaptam a telót, és mentem vissza. Pete éppen elkapta a karomat, mielőtt odaértem volna a lépcsőhöz.
- Biztos semmi esélyem nálad?
- Biztos. A szerencsétlennek hagyd meg a szerencsétlen életét, oké? - mondtam, azzal kitéptem magam a karjából, és lementem. Gyors búcsúzkodás után, éppen kiléptem volna az ajtón, mikor megint előkerült. A kezembe nyomott egy papírt.
- Olvasd el a reptér felé menet! Jó utat! - mondta, azzal sarkon fordult, és bement a konyhába.
- Oké... - suttogtam, és elindultunk. Emma apukája elvitt minket a reptérre. A kocsiban nem volt hely, ezért a reptéren a várakozási idő alatt olvastam el a kis papírra írt üzenetet.
"Kedves Amanda!
Úgy látom, eléggé elrontottam a tegnapi dolgot. Ne haragudj rám! Nem bírtam volna, ha úgy mész el, hogy egyszer se mondtam, hogy mennyire különleges vagy nekem. Szerettem volna, ha tudod. Reménykedtem, hogy esetleg a barátságon kívül valamit mást is sikerült ébresztenem benned. Úgy tűnik, nem. Na, mindegy!
Csak annyit szeretnék még mondani, hogy ha meggondolod magad, és rájössz, hogy több van köztünk, mint barátság, akkor mielőtt felülsz a gépre, menj ki a reptér bejáratához. A parkolóba. Ott foglak várni.
Ha nem jössz, tudni fogom, hogy mit jelent... de akkor sincs harag.
Ha esetleg napok, hetek, hónapok múlva rájössz, hogy neked nem Adam kell, hanem én, akkor nyugodtan hívj! A számomat tudod. Én várni fogom a hívásodat!
Addig is, tudd, hogy nekem többet jelentesz, mint a hülye exem unokatesója!
Szeretettel,
Pete"
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)