2014. június 28., szombat

Annyira tudtam, hogy ez lesz belőle...

 Sziasztok!
(Kis késéssel,de) itt a következő rész.  Kicsit rövid lett. Sajnálom, és jó olvasást! Ja, és kérnék szépen kommenteket!


Úgy tűnik, vonzom a botrányokat. Nem értem, miért. Hiszen én általában teljesen nyugodt és békés vagyok, nem szoktam senkinek se beszólogatni, nem bántok senkit, mégis mindig engem találnak meg a kötözködő emberek... :/
Természetesen, mint az várható volt, Bia és Lia összebarátkoztak. (Te jó ég... ezt így egymás után leírni.. Bia és Lia...) A 2 szőkeség kitűnően megértette egymást. Persze, mint utóbb kiderült, nem tudták, hogy mindkettőjük ugyanarra a fiúra hajt. :D
A mosdóban (hol máshol?) futottam össze velük. A 2 lány beszélgetve és nevetgélve ácsorgott a tükör előtt. Bia éppen a szemét festette, Lia fésülködött (a suliban??). Mikor Bia meglátott, fülig szaladt a (kifestett) szája.
- Amanda! Hát itt vagy! Mindenütt kerestelek!
- Képzelem! - forgattam a szemem, és menni készültem. Bia megállított.
- De, igen. Hallom, Adam is cserediák.
- Az. És?
- Na, mi van? - vigyorgott a csaj. - Nem bírt elviselni, és inkább lelépett mellőled?
- Nem. - ráztam a fejem.
- Akkor?
- Ehhez semmi közöd. Törődj a magad dolgával!
- Jó, de ehhez igenis közöm van.
- Ugyan már... mi közöd lehet Adam-hez? - néztem rá kérdőn. - Mármint, valódi közöd? Az, hogy rohansz utána, mint egy kiskutya, az nem jelent semmit.
- Azt mondtad, hogy barátok voltatok. - fordult oda Lia, aki eddig csöndben volt. - Jó barátok.
- Azok is voltunk. - hebegett Bia. Szerintem ekkor esett le neki, hogy nagy baromságot csinált. Ha Lia megtudja, hogy Bia is hajt Adam-re, Bia-nak annyi.
- Aha. - bólogattam.
- Állj, te tudsz valamit! - fordult most hozzám Lia.
- Én? - pislogtam ártatlanul. - Semmit.
- Persze, oké, ezt ismerem. Tehát?
- Haverok voltak. Amennyire én láttam.
- Akkor miért mondtad az előbb, hogy Bia futott Adam után?
- Bocs, kicsúszott a számon. - vontam meg a vállam. - De, biztosan nincs igazságalapja. Bia csak kedvelte Adam-et. Ennyi.
- Kedveltem? - háborodott fel Bia. - Csak? Lehet kedvelésnek nevezni azt, amikor 2 éven keresztül vártam, hogy rájöjjön, hogy szeretem? Szerinted, ez az, amikor kedvelsz valakit?
- Nem. Ez a 'hú, menő fiú, kell nekem' érzés. - vágtam vissza, mert nehogy már én legyek a hibás, mert nem avatta be Lia-t az eddigi magánéletébe.
- Stop! - mondta Lia. - Ha jól értem, Bia szereti Adam-et.
- Jól érted. - fújtatott Bia. - Talán baj?
- Kicsit, tekintve, hogy ő is rászállt a New York-i cserediákbulin. - közöltem az infót kedvesen. Bia feje elvörösödött.
- Hogy merted? Hogy képzelted? Nem is ismerted őt! Ő A MIÉNK! - ordítozott a másik szőke lánnyal. Lia meghökkent.
- Már bocs, de az enyém, nem a miénk. - szóltam közbe. Bia csak legyintett egyet.
- Az egyre megy.
- Nem éppen, de oké... - vontam vállat, és még időben kisiettem a folyosóra. 3 lépés után hallottam a 2 lány veszekedését. Hát, igen. Ez van, ha szerzel egy messziről jött barátot, és nem mesélsz el magadról lényeges részleteket. Még kiderül, hogy a lényeges részletek, eléggé kapcsolódnak az új ismerőshöz... az ilyen szituációkból pedig mindig hatalmas viták robbannak ki...




2014. június 25., szerda

An unusual thing

Sziasztok!
Kivételesen nem egy résszel érkeztem, hanem egy hírrel. A kis blogom (mármint ez) pontosan egy éve "jelent meg" a neten. :) Úgyhogy, boldog szülinapot blog!
Boldog szülinapot! :)
Mivel ez az 52. bejegyzés a blogon, ezért kis túlzással mondhatom, hogy hetente tudtam részt hozni. (Ami persze egy hatalmas kamu, tekintve, hogy volt, hogy 1 hónapig nem írtam, és volt, hogy hetente 5-ször hoztam részt... de hát, ilyen ez az átlagszámítás :D .) Mint látjátok, megváltozott a dizájn, remélem jobban tetszik, mint az előző. :) Nem lett a legjobb, de ez az első háttérkép szerkesztésem.
Gondoltam, hátha lesz, akit érdekel, és mesélek egy kicsit magamról, a blogról, az ötletről, hogy honnan jött a blog.
  • Nevem: Rögtön el kell, hogy keserítselek titeket, ezt nem fogom elárulni, mert nem publikus. (Nem, nem a nevemet szégyellem, hanem nem szeretem kiírni oda, ahol mindenki látja.)
  • Kor: 15 éves vagyok.
  • Suli: Gimibe járok. Pestre.
  • Kinézet: Mint egy ember. :D Zöld szem, derékig érő barna, egyenes haj, aminek a fele általában a számban/zoknimban/barátom pólóján landol. :D
  • Miért kezdtem blogolni? : 1, egy másik osztálytársam már blogolt, és megtetszett. 2, szeretek írni, mert vicces. 3, a tavalyi év végén egy kicsit magam alatt voltam a suli váltás miatt, és egyszerűen muszáj volt kiírnom magamból... (Mint láthatjátok,szeretek angolul írni dolgokat. Erre utal pár bejegyzés címe is, és a sok dalcím a szövegekben. :) )
  • Kedvenc bejegyzésem: Amikor a családját mutatja be, és amikor összejön Adam-mel. Ja, meg mikor Bia megjelenik. ;)
  • "Nemszeretem" bejegyzés: Az osztálykirándulás. És amikor Ami elküldi Adam-et.
  • Leghosszabb ideig írt bejegyzés: Beckie és Jessy bulija. 4 napig írtam.
  • Leggyorsabban megírt b. : Az 1. :D Mivel az 4 soros.
  • Kedvenc szereplő: Természetesen Amanda, de Hayley is nagyon a szívemhez nőtt, valamint Cecilia. Szerintem ő a legszebb a lányok közül.
  • Legellenszenvesebb karakter: A kémiatanár. És Clau. Őt Bia -nál is jobban utálom.
  • Blog indítása: 2013. 06.25.
  • Blog zárása:Nem tervezem...
  • Legnépszerűbb bejegyzés:  A hétvége. (http://egyatlagoslanyfeljegyzesei.blogspot.hu/2014/01/hetvege.html ) Több, mint 200 megtekintést ért el.
A karaktereket amúgy a környezetemben élőkről mintáztam, természetesen nem egy az egyben másoltam le őket, hanem úgy nagy vonalakban. A neveket is megváltoztattam, de volt pár eset, ahol meghagytam az eredetit. pl. a legjobb barátnőm húga Eszter
Hát, én így ennyit gondoltam. Esetleg még annyit, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtöttem ez alatt az egy év alatt. Hm... Sokszor úgy gondoltam, hogy az egésznek semmi értelme, mert senki nem nézi a blogot. Bár csak elvétve kaptam egy-két kommentet, de folytattam. Úgy vagyok vele, hogyha valamit elkezdek, akkor azt végigcsinálom, és befejezem. Tehát, ameddig Amanda fel nem nő, és nem rendeződik az élete, addig írni fogok... :)
Pár napja indítottam az új blogomat, ami arról szól, hogy egy lánynak milyen műveket érdemes ismernie, vagy mit kellene tudnia. ;) Akit érdekel, itt találja meg: Must
Hát, akkor ennyi lenne. Remélem nem untattalak titeket. Nézzétek szorgalmasan Amanda történetét és/vagy a másik blogot is, olvasgassatok, és kommenteljetek. ;)
Sziasztok: a bloggerina (amúgy nem szeretem ezt a szót, de mindegy)












2014. június 22., vasárnap

Szülinap :)

Eltelt 2 hét Emma érkezése óta, és eljött a szülinapom. :) Tegnap betöltöttem a 17-et! A családdal is ünnepeltünk, a múlt hétvégét a nagyszüleimnél töltöttük. A lányok pedig mára szerveztek egy bulit. Valahogy rábeszélték a szüleimet, hogy engedjék meg, hogy bulit szervezzenek nálunk. Sophie és Alex délelőtt berángattak a városba, hogy menjünk könyvtárba/moziba/vásárolni... :) Ameddig ők lefoglaltak, Riry, Hayley és Emma(!!) berobbantak hozzánk és kissé átalakították a nappalit és a konyhát, igazi bulihelyszínné. Mindenféle girlandokat tettek fel, előszedtek tányérokat, poharakat...
Így nézett ki a konyha
 Mikor a Mekis ebéd után hazafelé igyekeztünk Alex-szel és Sophie-val a halom könyvtári könyvvel, a 2 lány egyfolytában beszélt. Ez kicsit fura volt, mert Alex nem egy pletykálós lány... Nem sokára hazaértünk hozzánk.
- Gyertek be! - mosolyogtam. - Itthon vannak a szüleim, de nem fognak haragudni.
- Oké! - mondták lelkesen, és bementünk. Már a bejárati ajtónál a fejemre esett egy girland. Körbenéztem, és teljesen elámultam. Riry, Hayley és Emma ott álltak az ajtóval szemben, konfettivel a kezükben, és folyamatosan szórták ránk.
- BOLDOG SZÜLINAPOT! - ordibálták a barátnőim kórusban. Mindenki sorban megölelt.
- Istenem, de édesek vagytok! - szipogtam. - Hogy szerveztétek meg vagy hogy mentek bele a szüleim, és...
Záporoztak a kérdéseim, miközben a lányok bevezettek a nappaliba és leültünk a (kellőképpen) feldíszített kanapéra.
- A szüleid megengedték.  - kezdte a mesélést Hayley.
- Igen, így igaz. - szólaltak meg a szüleim, akik eddig (úgy tűnik) a háttérből figyeltek.
- Köszönöm. - szaladtam hozzájuk.
- Kicsim, ez a legkevesebb! - mosolygott Anya.
- Megyünk, hagyunk titeket! A ház maradjon egyben, oké? - tette hozzá Apa, aztán elmentek. Én visszaültem a lányokhoz.
- Tehát... megfűztétek a szüleimet, szétrobbantottátok a nappalinkat büntetlenül... hogy csináltátok?
- Zsarolással. - vigyorgott Alex. - Vajon? Megkérdeztük.
- Jó, de miért mentek bele?
- Mert látták, hogy szomorú vagy. Adam miatt, és úgy gondolták, az én szüleimmel együtt, hogy jót tenne egy buli. - mondta Sophie.
- Az olaszok ilyen bulizósak. - kommentálta Hayley.
- Az, de ha nem tetszik, akkor te nem kapsz tortát. - vágott vissza Sophie.
- Hé, milyen torta? Arról nem volt szó.
- Nem is, ez a meglepi része. Anyukám sütötte neked. - magyarázta a szomszédom, miközben felemelt egy dobozt a földről.  - Megyek, kiteszem egy tányérra.
Pár perc múlva egy tortával tért vissza. A torta marcipánnal volt borítva, és egy masni volt a tetején.
A torta
- Hú! Ezt anyukád csinálta? - ámuldozott Emma.
- Igen. - bólintott büszkén Sophie, miközben letette elém a tortát. - Járt cukrásztanfolyamra.
- Látszik. Nagyon szép lett!
- Köszönöm szépen Sophie. - hálálkodtam. - Puszilom anyukádat. Ez gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik. - ölelt át Sophie.
- Megesszük? - érdeklődött Alex.
- Én sajnálom megenni. - nevetett Emma.
- Ugyan, bármikor készítünk egy másikat. - legyintett Sophie. - Együk meg!
Nem kellett kétszer mondania. Egy buliban, ahol 3 lány órákig díszített, másik 3 meg órákig mászkált, persze, hogy mindenki éhes volt, így a tortának 10 perc múlva csak az emléke maradt meg... :D
- Finom volt. - közölte Hayley.
- Aha. - bólogattunk egyetértően. - Nagyon jó volt.
- Örülök neki. - mosolygott Sophie. - Jut eszembe. Hoztunk ám ajándékot az ünnepeltnek.
- Igaz. - mondta hirtelen mindenki.
- Úgy gondoltuk... - kezdte Hayley. - Hogy nincs egy rendes ruhád. Mármint, ami olyan szép.
- Állj, miért beszélsz többes számban?
- Mert ez egy közös ajándék. Riry, Alex és én.
- Értem. Előre is köszi.
- Utána köszönd! - mondta Hayley, azzal előhúzott egy cipőt. - Tessék, hogy ha már hercegnőt játszol, legyen egy rendes magassarkúd!
A cipő


- Hűha! Ez csodaszép Hayley, köszönöm! - öleltem meg.
- Én jövök. - lépett előre Riry. - Ha cipőd van, legyen hozzá ruhád is!
Ezzel előhúzott egy meseszép zöld ruhát.
A ruha
- Lányok, ez túlzás! - hebegtem. - Nem érdemlem meg.
- Dehogynem. - nevetett Riry, és megölelt.
- Köszönöm.
- Na, most, hogy teljesen elájultál, fokozzuk a döbbenetedet! - vigyorgott Alex, és átadott egy dobozkát. A dobozban egy zöld nyaklánc volt.
A lánc
- Alex! - sírtam el magam. - Elájulok!
- Csak ne fenyegess! - ugrott a nyakamba.
- Annyira szeretlek titeket.
- Mi is téged!
- Ja! - kapott a fejéhez Sophie, és elrángatta magával Emma-t. Nemsokára egy becsomagolt valamivel tértek vissza. - Ez kettőnktől van.
- Elég lesz, oké? - nevettem. - Ez tényleg túlzás.
- Lehet, de egyszer lehet túlozni. - mondta Emma, és a kezembe nyomta a csomagot. - Bontsd ki!
- Hát, köszi! - öleltem meg mindkettőt, aztán kibontottam a csomagot. Egy kép volt benne, ami engem ábrázolt a Long Beach-i strand egyik mólóján.
A kép
- Hú! - mondtam. - De szép! Hogy csináltátok?
- Nos, hát... - kezdte Sophie. - Ugye volt rólad egy fénykép, amelyen a mólón guggolsz és a vízbe nyúlsz. Emma szerkesztgette egy kicsit.
- Sophie pedig köré festette a hátteret. A baglyot. - fejezte be Emma.
- Hoppá, ezt te festetted?  - mutattam a kis állatra.
- Aha. - bólintott Sophie.
- Marha jó vagy! - dicsértük meg. A képet bevittük a szobámba, aztán elkezdtünk táncolni meg úgy igazán bulizni. Jó volt ez a délután. Ismét megláthattam, milyen remek barátaim vannak!









2014. június 20., péntek

A cserecsaj

Hétvégén viszonylag jól voltam. (értsd: csak este bőgtem) A lányok gyakran írtak/hívtak, hogy mi van, meg hogy bírom... Hayley többször átjött, hogy 'vigyázzon rám'. Ő megértette, hogy min megyek keresztül. Alex elutazott, úgyhogy ő 'csak' telefonon keresztül nyugtatott. Riry óránként 3 e-maillel bombázott. Nagy segítség volt továbbra Sophie és a tesói.
Tegnap nálunk ebédeltek. Esther kedvesen mosolygott, ölelgetett, és próbált viccelődni, Chris pedig csak odavetett egy-egy szót.
- Most komolyan? Nyugi. Nem halsz bele. - forgatta a szemét. - Anyu is gyakran elmegy... de visszajön. Ő is visszajön.
- Remélem is. - grimaszoltam neki. Hát, ezzel telt a hétvégém.
Ma reggel kissé morogva ébredtem. (Nem szó szerint!!) Ma jönnek a cserediákok, köztük az a csaj, akivel nekem kell foglalkoznom.
Reggeli után gyorsan kirohantam a házból. A kapunál természetesen belefutottam a Sobrado-családba.
- Ügyesen! - integettek az ikrek, mert ők a másik irányba mentek.
- Igyekszem! - integettem vissza.
- Na gyere! - karolt át Sophie viccesen. - Addig is, ameddig nincs itt Adam, csapunk neked egy szülinapi csajbulit.
Nekem csak ekkor esett le! Adam nem lesz itthon a szülinapomon, ami 2 hét múlva itt is van! Így töltsem be a 17-et? Egyedül?
- Ajj...
- Nem is jutott eszedbe, igaz?
- Nem ám. De most, hogy eszembe juttattad, ezen fogok pörögni 2 hétig. Vagy tovább.  -mondtam, és meggyorsítottam a lépteimet.
- Ami, ne már! - kiabált utánam Sophie. De engem nem érdekelt. Betelt a pohár. Az egész hétvége, ami nemhogy nyugtatott volna, direkt idegesített, Adam csak 3 napja ment el, a cserecsaj... ha olyan lúzer leszek, amilyen szoktam, tuti, hogy egy bombázó jön, aki okos és népszerű is...
A suli előtt ott ácsorgott egy hatalmas csapat diák. Gondolom a New York-iak. Én bementem mellettük, nem érdekeltek igazán.
A második óráig nem foglalkoztam velük. De akkor muszáj volt. Az énektanár belépett a terembe, és hozta magával a cserediákokat is.
- Gyerekek! Ők a cserediákjaink. Beülnek az óránkra, oké?
Nem, nem oké!
- Legyetek velük kedvesek!
Aha, jó!
A cserediákok leültek. Az órán zenét hallgattunk, elég unalmas volt, de eltelt valahogy. Egyre csak az újakat figyeltem. Melyik lehet a cserecsaj?
Az óra végén az egyik csaj felállt, és egy kis figyelmet kért.
- Bocsi. Én nem ismerek itt senkit, nem tudom, hogy ki kicsoda. Lányok! Melyikőtök Amanda Parker?
- Én! - tápászkodtam fel, aztán odamentem hozzá.
- Adam csere-párja vagyok. - mosolygott.  - Megkért, hogy vigyázzak rád.
Hát, úgy tippelem, ő az, akit kerestem. Szépnek szép... vörösesbarna haja van, és világító kék szeme.
A cserecsaj
- Nos, ez nagyon kedves tőletek! Köszi. - vigyorogtam nem túl meggyőzően.
- Adam sokat mesélt rólad. - mosolygott a lány továbbra is. Az ő mosolya őszintének tűnt. Legalább az egyikünk őszinte... :P - Említette, hogy elég zárkózott vagy.
- Igen, az vagyok. - vetettem oda.
- Úgy látom, nincs kedved beszélgetni. - túrt a hajába a csaj. - Békén hagylak. Majd dumálunk, oké?
- Persze. - dünnyögtem. A csaj megfordult és elindult, de pár lépés után visszajött.
- Bocs, elfelejtettem bemutatkozni. Emma Swan. - nyújtott kezet nekem. Megfogtam a kezét, és megráztam.
- Én Amanda, de ezt úgyis tudod.
- Igen. Amúgy mázlid van Adam-mel. Édes srác, és sose csalna meg. - vigyorgott.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Tudod, volt egy ilyen buli, a cserediákoknak. Az egyik csaj, aki velem jött, rögtön kiszúrta a pasidat. - mesélte szégyenkezve, én pedig megint kezdtem idegesedni. - Beszélgetett vele, meg minden, táncoltak is egyet...
- Te jó ég! - suttogtam.
- Nyugi, nem történt semmi. A csaj megkérdezte Adam-et, hogy elmennek-e meginni valamit, én ott voltam a közelben, és néztem, hogy mi lesz ebből, mert tudtam, hogy vagy te, de nem volt semmi gáz, mert Adam mondta a csajszi-nak, hogy bocs, de van barátnője.
- Erre a csaj?
- Nevetett, hogy nem kell megtudnod. Meg, hogy 3 hónapra jött, most 3 hónap alatt belefér, úgyis ő elutazik másnap. De Adam kitartott amellett, hogy megígérte neked, hogy nem lesz semmi gond.
- Találkozik még Adam ezzel a csajjal?
- Aha, majd amikor visszamegyünk. Megint lesz egy buli. A 'csereprogram záróbuli'. Ott megint ott lesz mindenki.
- Értem. Ki ez a ribi, aki rámászott?
- Ami! - szólt rám a csaj.
- Mi van?
- Bocs, ha így szólítalak, de Adam mindig így emlegetett. Mondta, hogy nem szoktál így beszélni.
- Igaz, tényleg, bocs. Tehát, ki az?
- Lia.
- Az melyik? - nézegettem a többi csajt.
- A szőke, a vörös pólóban. - mutatott egy csajszira Emma, aki éppen Nick és Rob előtt produkálta magát. Ah, annyira valószínű volt, hogy ő az! Ha Emma nem mutatja meg, akkor is rájöttem volna előbb-utóbb.
Lia, aki rástartolt Adam-re
 - Most komoly? - csaptam a fejemre.
- Mi van? - érdeklődött Emma.
- Mindig a szőkékkel van a baj...
- Hé!  -szólt oda Jessy.
- Igaz, bocs. Akkor a gonosz szőkékkel.
- Na azért! - bólintott Jessy. - Amúgy mit akar az a csaj a fiúktól?
- Melyik?
- Az, ott. - mutatott Lia-ra.
- Jaaa... - nevettem fel. - Állítólag már Adam-re is rámozdult, most a fiúkkal röhög... nem tetszik nekem a csaj.
- Nekem se. - fonta össze maga előtt a karját Jessy. - Helyretesszük?
- Jó lenne. - bólintottam. Azzal elindultunk a csaj felé. Emma kiabált utánunk, hogy ez nem jó ötlet, de már mindegy volt.
- Hé! - bökte meg a szőke csaj vállát Jessy.
- Hm? Mi van? - fordult hátra a csaj vigyorogva. Szóval ő egy ilyen 'mindenkire vigyorgok, függetlenül attól, hogy ismerem vagy nem' típusú csaj.
- Az van, hogy nem kellene más pasijára hajtanod. - vágott a közepébe Jessy. A fiúk vigyorogva figyelték a jelenetet.
- Nekem te nem fogod megmondani, hogy mit csináljak. - replikázott rögtön a csaj. - Ó, értem már! Adam miatt, ugye? Tudtok mindent. Most pedig jött a szerencsétlen barátnője, hogy beolvasson nekem.
- Szerencsétlen? - vonta fel a szemöldökét Jessy. Lia elröhögte magát.
- Nyugi, nem te. Hanem ő. - mutatott rám.
- Én? - néztem rá. - Miért vagy te ebben olyan biztos?
- Ugyan. - nézett rám lesajnálóan. - Amanda, Adam édes, aranyos, tündibündi kis barátnője, akinek különleges a haja... vörös hajú vagy, nem tűnt még fel? :P Elég egyszerű volt rájönni.
- Aha. - bólogattam. - Oké. Attól még, hogy szerencsétlen vagyok, nem kellene rászállnod Adam-re.
- Miért? Adam egy csúcs pasi, te meg... egy kis szerencsétlen kis nyomi vagy. Neki egy hozzáillő csaj kell.
- Bocs, de szerintem ezt had döntse el ő! - szólt közbe Jessy.
- Pff... - fintorgott Lia. - Te egész értelmesnek nézel ki, maradj ki ebből!
- Bocs Ami, de nem bírom tovább a csajt. Hagylak, oké? - nézett rám aggódva Jessy.
- Persze, köszi Jessy. - mosolyogtam rá, miközben ő eltűnt a tömegben. Utána visszafordultam a szőkeséghez. - Mellesleg... egyrészt, szállj le Adam-ről. Másrészt, a fiú, akivel az előbb röhögtél, tudod Rob.
- Aha, mi van vele? - nézett rám unottan. - Ne mondd, hogy jár az egyik nyomi barátnőddel!
- Nem, hanem ő Jessy pasija.
- Aki az előbb itt volt?
- Ja, ő.
- Hoppá, akkor ő kilőve! Marad a másik srác!
- Nick?
- Aha.
- Bocs, de ő meg Beckie pasija. - vigyorogtam.
- Az meg ki?
- Jessy legjobb barátnője. A barna hajú lány, Nick mellett. - mutattam rájuk. Lia dühbe gurult.
- Ez nem igaz! Eljövök ide, és minden jó pasi foglalt? Ne már! - sikította. Erre a kísérő tanáruk is felkapta a fejét.
- Aurelia, mit mondtam neked mielőtt elindultunk? Nincs balhé és pasizás! Elegem van a sztorikból...
Lia mérgesen kirohant a folyosóra. Aurelia, ez marha jó! :D
A suli végeztével elindultam haza. Aztán megláttam Emma-t. Egyedül ácsorgott és gondolkodott, hogy merre menjen. Odaléptem hozzá.
- Hát te?  - kérdeztem.
- Hogy kell Adam-hez menni? Nem jegyeztem meg. - pirult el. - Reggel az anyukája elhozott idáig.
- Aha. Gyere, elkísérlek.
- Köszi. - hálálkodott boldogan. Miközben visszavittem Adam-ékhez, beszélgettünk egyet.
- Tulajdonképpen... miért jelentkeztél erre a programra?
- Látni akartam LA-t. - nevetett.
- Értem.
- Adam mesélte, hogy ő miért jelentkezett. Sajnálom. - mondta őszintén.
- Kösz, aranyos vagy. Hú, de rossz erre gondolni.
- Beszéljünk másról!
- Oké. Mesélj magadról! - vigyorogtam rá.
- Oké. - túrt a hajába Emma. - New York-ban élek. Van 2 fiútesóm... hm... szeretek fotózni.
- Tényleg? Az tök jó!
- Aha, szerintem is. Ha szeretnéd, majd mutatok párat!
- Oké, az jó lenne. Köszi. Meg kellene ismerkedned Sophie-val. Ő meg rajzol. Nagyon jól.
- Oké. Ő a barna hajú olasz lány, ugye?
- Aha. A szomszédom.
- Az jó. Sokat látjátok egymást.
- Amúgy... - néztem rá. - Téged nem izéltek a hajad miatt?
- Ezt hogy érted?
- Hát... vörösesbarna. A színével nem viccelődtek sose?
- Nem igazán. Párszor.
- Mázlista.
- Ugyan! Nem kell magadra venni. Őket minősíti, nem téged.
- Hát... igazad van. - mosolyogtam vissza, mire megölelt.
- Higgy magadban, oké?
- Igyekszem. - suttogtam. És ezzel eldőlt. Barátok lettünk. Emma Swan, a New York-i cserediáklány, és én, aki LA-ban élek, és látatlanban is fújtam Adam cserediákpárjára, mert 'a családja elvette tőlem őt'... vannak még csodák. :)

*Szerzői megjegyzés :D : Kedves olvasóim! (vannak egyáltalán olvasóim??) Arra kérnélek titeket, hogy kommenteljetek... a blog kihaltabb, mint egy város a zombitámadás után... (sorry, év-vége van, fáradt vagyok,na! :D ) Nyugodtan írjátok meg, hogy mi tetszik/ nem tetszik, milyen legyen, milyen ne legyen, mit akartok tudni... stb. Kérdezzetek, érdeklődjetek, pörgessétek fel ezt a szerencsétlen kis blogot! :)  (Csak így zárójelben: ha nem kommenteltek vagy valami, akkor törölni fogom, mert magamnak nagy luxus irkálni... mondjuk, az se rossz, csak felesleges.)
Előre is köszi <3 *Szerzői megjegyzés vége :D














2014. június 15., vasárnap

Nagy utazás...

Az elmúlt hét kész kínszenvedés volt. Igaz, hogy a Bia-Clau-Kitty trió békén hagyott, de Nick és Rob lelkesen búcsúzkodtak Adam-tól, közben sajnálkozva néztek engem. A lányok eleinte nem értették, de előbb- utóbb be kellett avatnom őket, hogy miért kezdek el random bőgni...
- Ami, mi a baj? - kérdezte Alex kb. 150-edszer a héten, mikor zokogva rohantam ki énekről, ő pedig utánam jött.  Persze, nemsokára Sophie és Hayley is követték, mert ha valamelyikünk rosszul lesz/lelki bánata van, akkor a másik 3 rohan segíteni.
- Sheeemmmi.... - zokogtam, miközben a padlón ültem, és lehajtottam a fejem.
- Igen, tudjuk...semmi, csak az az új hobbid, hogy random sírsz?
- Alex, kérlek. - suttogtam.
- Oké, nem faggatlak. Elmondod, ha akarod. - állt fel Alex.  - Lányok, hagyjuk békén! Menjünk vissza!
Engem elfogott a pánik, hogy itt hagynak egyedül a sötét gondolataimmal.
- NE! VÁRJATOK! - kiáltottam rájuk. - Gyertek vissza, elmondom, nem bírom tovább...
- Te jó ég! - mondták egyszerre, és visszajöttek. Leültek mellém.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva Hayley.
- Tavaly, amikor összevesztem Adam-mel... jelentkezett a cserediákprogramra. - suttogtam. - És... nem lehet kiszállni. Holnap elmegy New York-ba... 3 hónapra, és nem jön haza karácsonyig... - az utolsó szavakat, hangosan és fulladozva nyögtem ki.
- Édes istenem! - kapta a szája elé a kezét Alex. - Ez a srác nem komplett.
- Ami... túl fogod élni.  Olyan, mint a nyári szünet. - nyugtatott Sophie.
- Ja, de közben titeket látlak, őt nem. - nyögtem fel.
- Igaz. Végre, megint találtál valamit, ami miatt szenvedhetsz. - sóhajtott Hayley.
- Hayley! Ne most... - szólt rá Alex.
- Tudjátok, milyen, amikor valaki elmegy, és évekig vártok rá? - kérdezett vissza Hayley csendesen. - Mert én tudom.
- Hayley, mi történt? - kérdezte Sophie, enyhe idegességgel a hangjában.
- 5 éves voltam, amikor a nénikém fogta magát, és elköltözött. Imádtam őt, ezért nagyon féltem, hogy mi lesz vele. 2 év múlva került elő, addig se kép, se hang. Se egy üzenet, se egy telefon... semmi. - suttogta Hayley, és szerintem életében először könnyek csorogtak az arcán.
- Istenem... - suttogta Sophie. - De... miért?
- Összevesztek... a szüleim és ő. És elment.
- Miért nem mondtad eddig?
- Szerintetek érdekelt volna ez bárkit is? Mert szerintem nem. Nem is lényeges, mert visszajött. Csak Amanda kapcsán jutott eszembe...
- Aha... jó. - mondtam neki. - Tulajdonképpen... mi bajod azzal, hogy bőgök Adam miatt? Te is sírtál a nénikéd miatt...
- Igen, de... túl sokat sírsz miatta. Nem lesz ez így jó. Amúgy, ha Bia meglát így, hetekig a képedbe fog röhögni, hogy ő megmondta...
- Megteszi egyébként is. - legyintettem.  - De igazad van. Nem omolhatok össze, pont most. Lesz rá 3 hónapom...
- Ez a beszéd! - veregették meg a vállamat a lányok, én pedig úgy éreztem, hogy képes leszek végigcsinálni...
... aha, egészen másnap délutánig. Adam ott ácsorgott a többi cserediákkal, és szomorkás mosollyal nézte a sulit. Mellette természetesen hatalmas bőrönd, és én.
- Visszajövök. - suttogta nekem.
- Remélem is... mikor mentek?
- Most van 13:00. 14:00-kor megy a gép. 10-15 perc és indulunk. A reptér nincs messze, de lehetnek gondok, ezért indulunk, hogy biztosan odaérjünk.
- Értem. - motyogtam. - Még valami?
- A cserediákok hétfőn jönnek... és 1 nappal előbb visszamennek, mint mi visszajövünk.
- Oké. Kinél fognak lakni? Vagy hogy?
- Hát... ugye suli, és családcsere is lesz. Én megyek egy New York-i családhoz. És a 'párom' költözik a családomhoz.
- Ki jön helyetted?
- Egy lány. Ő is tizenegyedikes.
- Aha, értem. Még valami infó van róla?
- Van egy 20 éves bátyja és egy 12 éves öccse. Gondolom, azért őt kaptam párnak, mert fiútesói vannak, nekem meg ugye ott van Cecy...
- Ez így megy? - csodálkoztam.
- Aha. A csereszülők nem szívesen látnak vendégül egy lányt, ha mondjuk van egy vele kb. egykorú fiuk. Félnek, hogy mi lesz, ha egy házban laknak...
- Ah, istenem! - csaptam a fejemre.  - Paranoiás szülők...
- Azok. Kérhetnék tőled valamit?
- Hm?
- Ha jön helyettem a lány, foglalkozz vele. Ne hagyd egyedül!
- Oké... te meg legyél rendes a tesóival! - vigyorogtam rá.
- Ez csak természetes.
- Gyerekek, 2 perc és indulunk! - hallottuk a tanár hangját. Aki mellesleg nem volt más, mint a kémiatanár, így volt 1 oka, hogy örültem ennek az egésznek. :D
- Mennem kell. - nézett rám Adam.
- Tudom.  - sóhajtottam. - De még nem késő eltörni a lábad.
- Bocs, de kihagynám. Nem jó az.
- De maradhatnál... - biggyedt le a szám. Adam átölelt.
- Igen. De jelentkeztem. Végig kell csinálnom. Nem lenne fair...
- De így se az... - szipogtam.
- Nehogy sírni kezdj! Nem érek annyit.
- Dehogynem. - mondtam, és már nem sok választott el a bőgéstől.
- Ami... kérlek! Várj meg, oké? Visszajövök hozzád. Szeretlek. - mondta ki a kedvenc szavamat, és közelebb hajolt.
- Én is. - suttogtam. Adam megcsókolt, én pedig úgy kapaszkodtam bele, mintha el akarnék ájulni. Amúgy nem jártam tőle messze... Adam finoman hátrébb lépett, és megfogta a vállam. Az ismerős mozdulatra (mivel, ugye, így fogott meg az 1. napon is), halványan elmosolyodtam.
- Gyere vissza hozzám, oké? - kérdeztem.
- Mindenképpen. - felelte. - Hiszen nekem csak te számítasz...
Ebben a pillanatban Ms. Smith mellénk lépett, és elordította magát.
- Mindenki! INDULUNK! Aki nem jön, itt marad!
- Jó lenne... - suttogtam. Ms. Smith rám nézett.
- Te is jössz?
- Ugyan, dehogy. - mondtam.
- Még jó... - sóhajtott, és odébb ment. Kösz szépen... :P
- Indulnom kell... - mondta Adam, és egy puszit nyomott a fejem tetejére. - Szia!
- Szia! - suttogtam, miközben néztem, ahogyan felkapja a bőröndjét, és felszáll a buszra, amely elviszi őt messze, messze, több ezer kilométerre tőlem... 3 hónap. A visszaszámlálás elkezdődött...










2014. június 8., vasárnap

Adam titka

Most, hogy mindenki elfogadta (vagy nem) a hírt, hogy együtt vagyunk, kicsit nyugodtabb lett minden. Én is, a lányok is, Adam is, a szüleink is. Apropó, szülők. Még nem találkoztam Adam szüleivel. Adam azt mondta, hogy majd... hát jó.
Sajnos, az utóbbi napokban azt vettem észre, hogy Adam mintha kicsit aggódva vagy szomorúan lenne velem. Mintha tudna valamit, és nem szeretné, hogy rájöjjek, mert tudja, hogy az nekem fájdalmas lenne...
Egyik este, mikor a közeli parkban ültünk a tó partján (igen, AZ a park), kérdőre vontam.
A parton

- Adam...  -kezdtem halkan.
- Igen?
- Szerintem titkolsz előlem valamit.
 Adam arca elkomorodott.
- Miből gondolod ezt?
- Tudod... - kezdtem, miközben ő elhelyezkedett velem szemben. - Az utóbbi pár napban olyan furcsa vagy. Szomorú vagy, ha velem kell lenned, meg olyan aggódó tekintettel nézel rám... olyan, mintha tudnál valamit, amit én nem. Mi a baj?
Adam sóhajtott egyet, és a füvet kezdte tépkedni.
- Nagyon jók a megérzéseid. Ez valami női dolog? Anyám is ilyen meg Cecy... jól megsejtitek a dolgokat.
- Akkor titkolsz valamit. - mondtam. Nem kérdőn, nem támadóan, hanem kijelentve. Adam bólintott. Nekem könnyek szöktek a szemembe. - Értem. Ahogy akarod. Csak azt szeretném kérni, hogy... ha úgy gondolod, hogy elrontottad, hogy nem jó így, hogy meggondoltad magad, és azon tépelődsz, hogy hogyan és mikor mondd el nekem, akkor... tedd meg most. Jobb ha ezért sírok, mint azért, hogy sokáig hitegettél.
Kész, eddig bírtam, és kitört belőlem a zokogás. Adam arcát nem láttam, mivel a kezembe temettem az arcom. Hirtelen éreztem, ahogy 2 kar átölel, aztán felemel, és újra letesz. Megtöröltem a szemem, ás ránéztem Adam-re, aki időközben az ölébe ültetett.
- Semmi baj. - suttogta nekem. - Ne sírj.
- Miért ne? Hiszen...
- Hiszen mi? Butaságokat beszélsz, amik nem is igazak, ezért akarsz sírni? :)
- Mi? - pislogtam. - Nem dobsz ki? Nem gondoltad meg magad?
- Nem. Nem értem, miért gondolsz ilyenekre. Ha így lenne, megmondanám. De nincs így.
- Akkor miről van szó?
- Hát... kicsit talán megdöbbentő lesz. Szóval... tavaly, mikor összevesztünk, idegességemben jelentkeztem a cserediákprogramra.
 - Olyan van a suliban?
- Igen, van. Ha jelentkeztél, nem mondhatod, hogy nem mész. Ezért nagy kitolás, az ilyen esetekben, mint most.
- Aha.
- Ugye, azért jelentkeztem, hogy ne kelljen téged néznem minden nap, miközben szeretlek, és haragszom rád, te meg utálsz...
- Várjunk! - kiáltottam, mert csak most esett le. - Mennyi időre mész, és hová?
- Szerencsére csak a New York-i suliba jelentkeztem. Mehettem volna Kanadába, Londonba, Párizsba... de oda nem engedtek volna el a szüleim.
- Az nem a világ vége. Repülővel 1-2 óra.
- Aha, az igaz. Csak nem számoltam azzal, hogy a barátnőm leszel, és nem szívesen hagylak itt 3 hónapra...
- Tessék? 3 hónap?
- Örülj, hogy csak ennyi. - legyintett keserűen Adam.  - Egyik haverom sulijában 1 év...
- Te jó ég... - sóhajtottam. - Három hónap egyedül, kitéve Bia megjegyzéseinek... hú!
- Ebbe a részébe nem gondoltam bele, de ott lesznek a srácok, ők majd helyrerakják...
- Értem. És... mi lenne, ha lebetegednél az indulásra? Maradhatnál itthon.
- Cseles, de nem lehet. Tavaly az egyik srácot 2 hét késéssel, de elküldték.
- Ajj... - húztam el a számat. - Mikor indultok?
- Az a baj... hogy jövő pénteken... - mondta ki Adam, én pedig behunytam a szemem, és sikítottam egyet.
-MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????? EZT MIÉRT CSAK MOST TUDOM MEG???
- Ami, nyugalom. El kellett volna mondanom korábban, de nem bírtam rávenni magamat. Tudtam, hogy elszomorodsz.
 - Jó, nem érdekes, folytassuk. - túrtam bele idegesen a hajamba. - Jön valaki helyetted?
- Aha. Egy srác.
- Jó, nem érdekel. Mikor jöttök vissza?
- Karácsony előtt 2 nappal.
- Az jó sokára van.
- Eléggé. - bólintott Adam. - De addig van egy hetünk.
- Igen. - mondtam fanyalogva. - 1 hét... aztán 3 hónap szünet. Cool!
- Ami, szerintem se túl jól jött ki. De ezt kell túlélni...
- Felőlem. - mondtam.
- Beszéljünk másról! - mondta Adam, én beleegyeztem. De aznap délután már nem tudtam olyan felhőtlenül beszélgetni, mint azelőtt. Otthon is, mikor hazaértem, azonnal bevetettem magam a fürdőszobába, és 15 percet bámultam a tükörképemet. Néztem a csodálatos karikákat a szemem alatt, aztán elbőgtem magam, és azon kezdtem szörnyülködni, hogy milyen bénán nézek ki, ha bőgök... aztán sajnáltam magam, végül kimerülten ültem le a földre, és azon gondolkodtam, hogy miért velem történik mindez...






2014. június 6., péntek

Az osztály és Bia

Nemsokára elkezdődött a suli. Egyrészt már vártam, mert jó, hogyha mindennap látom a lányokat és Adam-et. <3 Másrészt, szeptember elsején reggel egy bizonyos fokú félelem töltött el. Az osztály ma meg fogja tudni (ezt beszéltük meg Adam-mel), illetve Bia is nemsokára rájön. Mi lesz velem? Kinevetnek? Vagy nem hiszik el? Bia megpróbál megverni?
Mikor kiléptem az utcára, Sophie már várt a kapu előtt. Kedvesen mosolygott, és biztatóan hátba veregetett.
- Nyugi kislány, menni fog!
- Mióta nevezel kislánynak? - érdeklődtem, miközben elindultunk.
- Nem tudom. Ez jutott eszembe. És, tényleg olyan vagy, mint egy kislány.
- Kösz... egyébként belegondoltál?
- Mibe?
- Még 2 év, aztán végzünk.
- Anyám, képes vagy ezen görcsölni? - nyögött fel. -  Addig még számtalanszor megbukhatsz!
- Igaz.
Pár perc múlva odaértünk a sulihoz. Felmutattuk a kártyánkat (hála istennek, tavaly óta nem kellett újat csináltatni), és bementünk az osztályterembe. Már várt ránk Alex és Hayley.
- Ami! Most mi lesz? - kérdezte elgondolkozva Alex, miközben a belépő fiúkra mutatott.
- Nem tudom. Azt beszéltük meg, hogy elmondjuk. De hogyan és mikor... nem tudom.
- Szia Ami! - léptek oda hozzánk a fiúk. Nick és Rob úgy vigyorogtak, mint akik mindent tudnak. Gondolom, úgy is volt.
- Na végre! - biccentett Nick.
- Tudtuk, hogy ez lesz. - bólogatott Rob.
- Elmondta nektek?
- Naná, a haverjai vagyunk!
- Szia Ami! - Adam megérkezett és egy puszit nyomott az arcomra. Mindenki felém fordult.
- Neked is szia! - suttogtam vissza.
- Nyugi! - tátogta nekem némán.
- Ti ketten? - kérdezte Messy. Én némán bólintottam.
- Istenem, gratulálok! - ugrott a nyakamba.  - Örülök nektek!
A többiek is elmorogtak egy "Hajrá!"-t és ezzel lezárták a témát.
- Túl vagy a nagy részén. - súgta oda Adam, miközben leült a székére, én pedig a padjára. Megfogta a kezemet. Én aggodalmasan sóhajtottam.
- De a nehezén még nem... Bia?
- Hát igen... - kezdte Adam, de ebben a pillanatban meghallottuk a szőkeség hangját a folyosóról. Tessék, csak emlegetni kell!
Bia belépett a terembe, nyomában Clau-val.
- Hellóka mindenki! - integettek bénán. Én éreztem, hogy pillanatokon belül kitör a balhé. Clau odaállt Nick és Rob mellé, és nevetgélve próbált bekapcsolódni. Bia közben mellénk lépett, felült a padra, engem pedig kedvesen odébb lökött.
- Szia Adam! - vigyorgott kedvesen. - Hogy telt a nyár? Hol jártál?
- Szia Bia... - vetette oda Adam.
- Szia! - köszöntem neki én is, mert már nem azért, de ha ő bunkó, én miért legyek az?
- Téged nem hiányolt senki, elmehetsz, kösz. - intézett el egy legyintéssel Bia, és visszafordult a fiúhoz... azaz, visszafordult VOLNA, ha Adam nem kapja el a karom, és ültet az ölébe.
- Amit nem bánthatod, oké? Mellesleg, én hiányolnám, ha nem lenne itt. - mosolygott szívdöglesztően, amit máskor Bia is biztos észrevett volna.
- Hogy... MICSODA? - kérdezte a szöszi döbbenten, és hirtelen elvörösödött. - Ti ketten összejöttetek a nyáron?
- Aha. - bólogatott Adam.
- De ez... szemétség! - ugrott talpra Bia.
- Miért is?
- Mert... velem szemben ez aljasság volt. Azt hittem, jelentek neked valamit. - toporzékolt a csajszi. Adam idegesen a hajába túrt, de olyan hevesen, hogy majdnem leestem az öléből.
- Bia, azt hittem, ezt már tisztáztuk az év végén. Barátok vagyunk. Érted? Ha te ezt nem vagy képes elfogadni, akkor bocs, de többet ne beszéljünk!
Bia elsápadt, aztán kirohant a teremből, magával rántva a barátnőjét.
- Jesszusom! - fordultam hozzá. - Ki fog csinálni.
- Melyikünket?
- Engem.
- Azt nem hagyom, ha meg engem akar, az nem érdekel. - mosolygott, és magához ölelt...
*
Másnap az egyik szünetben a mosdóba igyekeztem, mivel tiszta kréta volt a kezem, mert természetesen nekem kellett felírni a táblára, amit a tanár diktált a 'szabályokkal' kapcsolatban. (Fura egy matektanárom van...) 
Megmostam a kezem, és megtöröltem a gatyámban. (Milyen érdekes feljegyzések, nemdebár?) Mikor éppen kiléptem volna a folyosóra, berontott Bia és Clau, és egyszerűen megragadtak és visszatuszkoltak a mosdóba.
- Na most! - kezdte Bia, miközben Clau beállt az ajtóba. - Szépen elmeséled nekem, hogy mivel vetted rá, hogy járjon veled?
- Semmivel nem vettem rá. - fintorogtam vissza. - Szabad akaratából van velem.
- Na persze! - horkantott Clau. - Ez csak a filmekben van. Béna csaj, menő pasi... aha, álmodik a nyomor. Te csak nyomi, stréber, népszerűtlen kis hülye vagy...
- Claudia, befognád? - kiabáltam rá.
- Jó, hagyjátok abba. - mondta Bia. - Következő kérdés...
- Mi ez, vallatás? - tártam szét a karom. - Engedjetek el!
- Neked pofa be, és nyugi. Én kérdezek, te válaszolsz.
- Most mondtad, hogy fogjam be... - nevettem fel. - A kettő együtt nem megy.
- Megőrjítesz! - sziszegett Clau.
- Amanda, mikor szándékozol átadni nekem Adam-et? - kérdezte Bia, én pedig elröhögtem magam.
- Mi van? Ennek semmi értelme. Miért tenném, mert neked olyan kedved van? Kösz, nem.
- Miért tennéd? Mert ha nem teszed, megkeserítjük a maradék napjaidat ebben a suliban.
- Nem fogok megijedni tőletek. 2 idegesítő gimnazista csaj vagytok.
- Bia, hívd a húgod! - mondta komolyan Clau.
- A hugicától se fogok félni. - mondtam mosolyogva.
- Majd meglátjuk. Kemény csaj, te meg nem. - morgott Clau, miközben Bia felhívta(!!) a tesóját, hogy jöjjön azonnal.
Pár perc múlva egy szőke lány lépett be.
- Csá Kitty! - köszöntek neki a lányok.
Kitty
- Te lennél Amanda? - támadt nekem a csaj.
- Aha, én. - vontam vállat. - Bár nem értem, hogy miért vagy olyan félelmetes.
- Kilencedikes vagyok, haver. - közölte a csaj. - És az előbb adtam egy pofont egy végzősnek.
- Oké... kis ninjacsaj, nem érdekel. Hagyjatok békén, jó? Foglalkozzatok a saját életetekkel.
- Ezt hogy érted? - fintorgott Clau.
- Tudod... - forgattam a szemem. - Ha lenne saját életetek, amivel tudtok foglalkozni, akkor békén hagyhatnátok. De mivel velem foglalkoztok gyakorlatilag 0-24-ben, ezért bocs, de azt kell hinnem, hogy nincs rendes életetek. :D
- Hogy micsoda?
- Clau ne legyél már ennyire sötét! - szólt rá Bia. - Éppen közölte, hogy bénák vagyunk, mert mindig vele foglalkozunk.
- MIIII???? - sikította Clau. - Hogy mersz bénának nevezni minket? Pont te?
- Pont én. - bólogattam. Erre Kitty odalépett hozzám, és hátracsavarta a karomat.
- Figyelj drágám! - sziszegte. - Te még új vagy itt.
- Nem mintha te nem lennél az.
- Lehet, de Bia régebb óta itt van, ő menő, népszerű, satöbbi. Te tavaly jöttél, béna, nevenincs kis senki vagy... Bia előbb ismerte Adam-et, régebb óta szereti, már előbb lecsapott rá. Nincs jogod elvenni tőle.
- Oké. - bólogattam. - Elengednél?
- Nem. Majd ha megígéred, hogy Bia megkapja a srácot.
- Figyelj Kitty! Te egész értelmes lánynak tűnsz a nővéredhez képest! Nagyon szép és jó, amit most elmondtatok nekem, de nem hagytatok ki valamit? Adam véleménye is kéne, nem? Mi van, ha ő SZABAD akaratából, önként van velem? Hm?
- Kizárt.
- Kérlek! - nevettem el magam. - Kérdezzétek meg őt, ne engem! Ha Bia kell neki nem állok az útjukba.
- Végre... - mondta Kitty, és a 2 csajjal együtt kirohantak a mosdóból, én pedig nevetve mentem utánuk.
Adam éppen ivott, mikor a 3 lány odaért hozzá.
- Adam, Adam! - kiabált neki messziről Clau.
- Igen? -  nézett rájuk Adam.
- Kérdezhetünk valamit?
- Persze. Te ki vagy? - nézett Kitty-re.
- A leendő sógornőd. - vetette oda Kitty.
- Amanda tesója?
- Nem. Bia tesója. Most vagyok kilencedikes.
- Aha. De hogy jön össze a leendő sógornő és Bia?
- Tehát... a kérdésünk. Tényleg szereted Amandát? - kérdezte Kitty, miközben én megálltam tőlük tisztes távolságban. - Nem csak kényszerből vagy vele? Tudod, Bia nagyon kedvel téged, és elszomorítja, hogy azzal a lánnyal vagy, akit ő nem bír. Ő szeretne a barátnőd lenni. Nem tudnál tenni valamit az ügyben?
Én a tenyerembe temetett arccal röhögtem, Adam pedig a fejét fogta, és úgy agyalt, hogy erre most mit mondjon. Végül észrevett.
- Lányok. - kezdte halkan. - Nagyon értékelem az igyekezeteteket, meg a te testvéri szeretetedet. - mutatott Kitty-re. - De... nem azért vagyok Amandával, mert azt szeretném, hogy legyen valakim, de mindegy, hogy ki. Nem, én szeretem őt. Nagyon régóta.
- Bia is nagyon régóta szeret téged!
- Lehet, én is kedvelem, de csak, mint barát. Mint barátnő... hú... nem, nem szeretném elképzelni. Nem vagy az én ideálom, oké? Nem bántásból, hanem tényként mondom. Ha szakítanék Amival, ami elképzelhetetlen, akkor se járnék veled. Nem tenném tönkre a barátságunkat.
Bia elsápadt, Clau elvörösödött, Kitty pedig iszonyú ideges lett.
- Hogy képzeled? - visította. Adam hátrább lépett.
- Mit? Az igazat mondom.
- Bia sokkal többet ér, mint ő. - mutatott felém. - Szebb. De te tudod. Majd jót röhögünk, ha szétmentek.
Ezzel fogta a másik 2 lányt, és elviharzott. Adam a fejét fogta, és nevetett. Pár másodperc múlva már mellettem állt.
- Hallottad? - kérdezte.
- Minden szót.  -bólintottam. - Amúgy velem kezdték, úgyhogy nem lepett meg.
- Veled kezdték?
- Aha, kérdezték, hogy mikor akarlak odaadni a szöszinek...
- Szöszi, ez jó! :D
- Miért, nem az? Úgy is viselkedik.
- Igaz. Nem értem, miért nem vettem észre hamarabb, hogy ennyire hajt rám.
- Hát... mert... csak. - mondtam, Adam pedig elnevette magát.
- Vág az eszed, drágám... - mondta, mire én is felnevettem...