2014. november 23., vasárnap

Cody

Hétfőn a suliban láttam először Sophie-t. Meleg, kötött pulcsit viselt, amiben szinte elveszett... Látszott rajta, hogy még nem heverte ki teljesen a bulit. A máskor feltűnően kreol arca szinte mész fehér volt. A szeme idegesen járt fel-alá, és sejtettem, hogy kitől fél.
- Szia! - álltam mellé.
- Szia. - vetette oda, és folytatta a folyosó bámulását.
- Jobban vagy?
- Fogjuk rá. Ha idedugja a képét, szerintem megint lehányom.
- Értem. De nem hiszem, hogy idejönne. Elég volt neki a múltkori.
- Nem hiszem, hogy Cody az a fajta srác, aki hagyja, hogy egy lány megalázza. - harapdálta a száját Sophie. - Nem is emlékszem rá nagyon, de tudom, hogy irtó dühös rám.
- Jól mondod... - hallottuk Cornelia hangját.
- Szia. - mondta Sophie halkan. - Köszi, hogy segítettél. Rendes tőled, hiszen nem is ismersz.
- Hagyd már. Rosszul voltál, és kellett a segítség. Amúgy is, Cody nagyon undorító ember. Nem hagyhattam, hogy kihasználjon. Meg amúgy is. Tudom, hogy te vagy Sophie Sobrado, a művészlány. Hallottam ám rólad. A rajztanár mindig rólad beszél. Úgyhogy ne mondd, hogy ismeretlen vagy számomra! - nevetett Corny.
- Ez komoly? - kerekedett el Sophie szeme. - Hallottál rólam? De király!
Ebben a pillanatban érkezett meg Alex. Azonnal szemügyre vette Sophie-t.
- Még egyben vagy. Kicsik sápadt, de amúgy rendben.
- Igenis doktornő. - mondta Sophie fásultan. Alex felkapta a vizet.
- Nem viccelünk! Komoly bajod is lehetett volna.
- Ha te mondod.
- Alex, ő az a lány, aki segített nekem hazavinni Sophie-t.-  mutattam Corny-ra, aki szemlátomást feszengett. Alex kedvesen rámosolygott.
- Alex Green, Sophie egyik legjobb barátnője. Köszi, hogy segítettél. Nekem kellett volna itt lennem, és akkor nem kerül bajba.
- Semmi vész. Nem voltál ott, én meg igen. Ilyen egyszerű. - mosolygott Corny is. - Cornelia White, de szólíts Corny-nak.
- Hú, rólad sok jót hallottam. - mondta Alex. - Az énektanár mindig azt mondja, hogy istenien gitározol. Meg tavaly tervezte, hogy felléptet kettőnket, de én sajnos visszamondtam, mert aznap volt a táncbemutató. :/
- Emlékszem, dühös voltam arra az 'idióta Alexandra-ra', hogy kihúzta magát az előadásból. - nevetett Corny. - Sose láttalak azelőtt, mindig csak hallgattam, hogy így meg úgy fuvolázol.
- Tök jó, mindig csak hallottatok a másikról, de sose vettétek a fáradtságot, hogy megismerjétek? - kérdezte Sophie döbbenten.
- Hát, igen. - mondta Alex. - De hála neked, a probléma megoldva.
Ezen mindannyian nagyot nevettünk. Egészen addig, amíg meg nem érkezett Hayley. Morcos kedvében volt.
Elénk állt, és csak mondta-mondta.
- Te! - mutatott Sophie-ra. - Kis alkoholfüggő barátnőm, remélem megtanultad a leckét. Nem iszunk sokat, sőt szinte semmit, ha azelőtt nem ettünk valamit. Plusz, nem vagy hozzászokva, tehát nagyon hamar kidőlsz.
- De én... - kezdte Sophie, de Hayley nem hagyta.
- Te! - mutatott rám. - Jegyezd meg jól. Nem telefonálunk egy buliban, ahol ott van a barátnőnk is. Figyelünk egymásra! Ellenkező esetben, neked is rosszul esne.
- Hiszen csak... - nyitottam a számat, de Hayley leintett.
- És te! - fordult Alex-hez. - Nem húzhatod ki magadat a felelősség alól! Ők ketten a csapat legbizonytalanabb és életképtelenebb tagjai, és te hagyod őket egyedül elmenni? Legalább megkérnél valakit, hogy figyeljen rájuk, ha már TE nem vagy ott.
- És te hol voltál? - érdeklődött Alex. - Te is elmehettél volna.
- Anyukám szülinapja volt. Nem hagyom ott a családomat egy farsangért. Akkor már inkább rúgjanak be!
- Jó, hagyjátok abba. - lépett közbe Sophie. - Túléltem. Cody nem keresett meg...
- Még... - szólt közbe Corny.
- Corny, ő Hayley, Hayley, ő Corny. - daráltam unottan, mikor láttam, hogy Hayley furán néz a végzős lányra.
Miután Hayley és Alex megbeszélték, hogy mindketten hibásak egy picit, de főleg a mi hibánk (hát persze... :P ), bementünk a terembe, mert kezdődött az óra.
*
(Ebédnél)

Ebédnél Jessy és Beckie is mellénk ültek, és aggódva kérdezték, hogy minden rendben van-e. Persze, ők is hallották a pletykákat, meg nyilván vannak végzős haverjaik.
Minden jól ment, ameddig Cody és 4 haverja be nem lépett a menzára. Sophie kezében megállt a kanál. Az asztalunkra dermedt csend telepedett. Még Hayley is csendben ült, és feszengett. Akármilyen bátor, 5 végzős sráccal nem veheti fel a versenyt.
Cody lustán körbenézett, és hamar megakadt a szeme Sophie-n, aki minél kisebbre próbálta összehúzni magát. Elvigyorodott, és lazán hozzánk sétált. A haverjaitól körülvéve megállt az asztalunk előtt, pont úgy, hogy szemben legyen Sophie-val.
- Kit látnak szemeim? - mondta gúnyosan. - Csak nem a suli legnagyobb ribancát?
Erre azért senki sem számított, ezért még Sophie is felkapta a fejét.
- Mi? - kérdezte suttogva.
- Jól hallottad drágám. - folytatta Cody. - Mikor már félreérthetetlenül kimutattad, hogy vonzódsz hozzám, és szeretnél 'közelebbről megismerni', hirtelen elfutsz... nyilván egy másik sráchoz.
- Mi van? - néztünk össze Sophie-val. A srác tudja, hogy nem ez történt. Akkor meg mit magyaráz?
- Ugyan lányok, ne is tagadjátok. Tudjuk, hogy Sophie egy hatalmas lotyó. De semmi gáz. Csak a fél suli beszél erről.
- De nem is történt semmi olyan, amit mondasz. - mondta könnyes szemmel Sophie. Cody suttogóra fogta a hangját.
- Ugyan szívecském, kit érdekel? - mondta gonosz mosollyal. - Szerinted kinek fognak hinni? Nekem, a menő, megnyerő és helyes végzősnek, vagy egy névtelen kis senkinek, akit mindenki kurvának tart?
- Hogy tehetted? - kérdeztem ingerülten.
- Egyszerűen. Kinyitottam a számat, és beszéltem. - mondta Cody röhögve.
- Mindezt azért, mert nem feküdtem le veled részegen? Mert Amanda megakadályozta? - mondta Sophie, és sírva fakadt.
Cody elégedetten nevetett.
- Igazad van, a drága barátnődet kihagytam a sztoriból. Kösz, hogy emlékeztetsz. Majd pótolom.
- Azt nem úsznád meg! - közölte Jessy.
- Ugyan miért nem? Talán megver? Vagy belém szúrja a dobócsillagát? - gúnyolódott a srác.
- A pasija Adam Sacks. Az egyik legmenőbb srác a suliban. - tájékoztatta Beckie. - Megvédené a barátnőjét, hidd el. Nem kezdenék ki vele a helyedben!
- Hú, Adam Sacks...  - nyávogott Cody Beckie hangját utánozva. - De félek!
Sophie eközben csak csendesen sírt magában. Alex átölelte, de nem lehetett megvigasztalni.
- Semmi baj nem lesz. Megoldjuk.
- Igaza van Sophie életem, hallgass rá! - mondta Cody. - Minden rendben lesz. Mindenki ribancnak tart, mindenki utál és csomón akarnak megverni, de megoldjuk. Minden rendben lesz.
- Tűnj el! - mondta Hayley.
- Ugyan már kiscicám... 
- Azt mondtam, tűnés! - pattant fel Hayley. Cody haverjaihoz fordult. - Nem szégyellitek magatokat, hogy ezzel a szemét döggel mutatkoztok nyilvánosan? Istenem, legszívesebben mindegyikőtöket tökön rúgnám.
- Ugyan bébi, amelyik cica fúj, az nem karmol... - röhögött Cody, és belecsípett Hayley fenekébe. Egy pillanatra halálos csönd telepedett az asztalunkra. A következő pillanatban Hayley megfordult, és visszakézből akkora pofont kevert le Cody-nak, hogy a srácnak vérezni kezdett az orra.
- A kis dög... - sziszegte a srác, aztán jobbnak látta, ha eltűnik.
- Kösz Hayley. - mondta Sophie.
- Szívesen. Erre szükségem volt. - mondta Hayley, miközben leült, mintha mi sem történt volna.
Az ebéd végénél Corny lépett oda hozzánk.
- Hallottam mindent. - mondta komoly képpel. - Ezzel csinálni kell valamit.
- Miért nem voltál itt? - kérdezte Jessy.
- Nem vagyok menzás.
- Értem.
- Szóval, Cody-t alaposan meg kellene leckéztetni. - folytatta Cornelia.
- Már felpofoztam. - mondta Hayley.
- Tudom, de az nem elég. Valami olyan kell, amiről otthon is tudomást szereznek. Hivatalos 'eljárás' kell ellene.
- Hogy akarod ezt véghez vinni? Nem állíthatunk be hozzájuk, hogy elmondjuk a szüleinek. - mondta Sophie.
- Te csak ne aggódj! Van egy tervem. - húzta ki magát Corny.






Őszintén sajnálom, de most nem tudok Must-ot hozni. Elég sok leckém van (naná, hogy mindenből ugyanazon a 2 héten kell TZ-t írnunk...) . Plusz, kaptam egy olyan kémia hf-t, amit nem tudok megoldani, mert NEM TANULTUK. De azért feladja. Köszi...
Haha, na persze...
Jövőhéten igyekszem írni. Addig is gyűjtöm az anyagot Londonhoz, de London előtt még lesz egy filmes poszt. Meg talán egy könyves. (Bocsi, de baromi nehéz úgy írni egy helyről, hogy csak képen láttad....)
Na, addig is pápá...







2014. november 8., szombat

Másnap(osság)

Vasárnap sokáig aludtam. Mikor felébredtem, rögtön eszembe jutott Sophie. Vajon mi lett vele? A tesói tudták kezelni? Mit szóltak a szülei? Tudják egyáltalán?
Reggeli után gondoltam, átmegyek, vagy felhívom vagy valami.
Felöltöztem, kimentem a kertbe, és odaálltam a kerítéshez. Nem láttam senkit. Nem akartam kiabálni, mert lehet, hogy még pihennek. Úgy döntöttem, hogy egyszerűen átmegyek. Akkor nem hangoskodom. :)
Fogtam magam, és átmentem. Mivel a kertkaput ki tudtam nyitni, simán eljutottam a bejárati ajtóig. Az viszont zárva volt, így kénytelen voltam csöngetni. Pár perc múlva Chris nyitott ajtót.
- Reggelt! - köszöntött ásítva.
- Neked is. - mosolyogtam. - Bejöhetek?
- Aha, gyere.  - mondta, és félreállt, hogy bemehessek.
- Szüleitek?  -kérdeztem, miközben levettem a cipőmet és a kabátomat.
- Elmentek vásárolni. Egyedül vagyunk.
- Mi ketten? - néztem rá furán.
- Ja, nem. Mármint, egyedül gyerekek.
- Sophie hogy van? - kérdeztem, miközben elindultam az emeletre. Chris követett.
- Háááttt... kb. 15 perce van ébren, úgyhogy a szülők még nem látták. Nem lesznek túl büszkék. Eszméletlenül másnapos. Fáj a feje, a hasa, nem bír felkelni, enni nem is akar...
- Akkor nagy gáz van! - mondtam riadtan. Sophie szeret enni. Ha nem eszik, az nagy gáz. - Legalább ivott valamit?
- Mikor hazadobtátok, akkor próbáltunk vele itatni valamit, de azt is kihányta. Úgyhogy...
- Nem hagyhatjátok kiszáradni! - visítottam, aztán észbe kaptam, és lehalkítottam a hangom. - Akkor még rosszabbul lesz.
- Nyugi, próbáljuk itatni, mióta felébredt. De ő nem nagyon akarja. Esther ott van vele.
Ekkor értünk oda Sophie szobájához. Halkan kopogtam.
- Gyere be Chris! - hallottam Esther hangját.
Beléptünk. Esther az ágy mellett ült, a kezében egy üveg víz, a földön egy tál, gondolom, ha a nővérére megint rájönne a.... Sophie pedig az ágyban feküdt. Állati sápadt volt.
- Szia Amanda! - üdvözölt Esther.
- Sziasztok. - mondtam halkan. - Sophie?
- Csá...  -mondta a barátnőm rekedten. - Nem vagyok túl vendégképes állapotban.
- Tudom. Nem emlékszel, hogy haza kellett cipelnünk?
- De, valami rémlik. Csak nem tudom, hogy miért. Mi történt tulajdonképpen? - ült fel nagy nehezen Sophie, de aztán meggondolta magát és visszafeküdt. - Arra emlékszem, hogy beszéltem Cody-val, és kedves volt, aztán lementünk a lányöltözőbe, mert azt mondta, hogy ad nekem inni, mert ott tárolják az innivalót a bulira...
- Hogy lehet valaki ilyen naiv... - morogta mögöttem Chris. Én a fejére csaptam, és leültem Esther mellé.
- Ennél többre nem emlékszel? - kérdeztem kedvesen.
- Nem nagyon. Annyira, hogy ittam. Aztán kb. semmire. Arra, hogy lehánytam Cody-t.
- Ja. Szépen leitatott.
- De... nem is volt pia íze a cuccnak. Olyan volt, mint az üdítő...
- Akkor nyilván összekeverte a kettőt. - szólt közbe Esther.
- Lehet. - hagyta rá Chris.
- És úgy tűnik, jól berúgtam. - közölte Sophie. - Pedig, baromi jól éreztem magam, ameddig nem rókáztam.
- Ja, azt észrevettem. Fehérneműben ugráltál Cody-nak. - fintorogtam. Sophie erre felpattant, majd a fejéhez kapott, és visszahanyatlott.
- Bakker, a fejem! - nyögte. - Ez komoly? Levetkőztem egy végzősnek?
- Aha...
- De miért?
- Részeg voltál nővérkém. - mondta Chris. - Nem voltál beszámítható. Akkor se, mikor hazaértél. Gondolom, Chris szépen rávett, hogy igyál, aztán biztosan voltak más tervei is...
- Ami, ugye nem történt semmi? - kérdezte félve Sophie.
- Nem, azon kívül, hogy fehérneműben ugráltál, és lehánytad. - nyugtattam meg.
- Huhhh.... - sóhajtott. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja.
- Alex az. - mondtam, mikor megnéztem a kijelzőt.
- Vedd fel! Én most nem bírok beszélni.
Én felvettem.
- Szia Alex, itt Ami! Igen, Sophie is itt van. Hát.... történt egy kis malőr. - mondtam a telefonba.
- Minden oké? - kérdezte Alex fenyegetően.
- Ja, leszámítva, hogy Sophie brutálisan másnapos.
- Honnan szerzett piát? - ordított Alex. - Te meg miért nem vigyáztál rá?
Gyorsan elmeséltem neki a történteket. Alex nem szólt semmit, úgyhogy azt hittem, hogy megszakadt a vonal. De tévedtem. A következő pillanatban Alex akkorát ordított, hogy mindenki hallotta, kihangosítás nélkül is.
- SOPHIA SOBRADO, TELJESEN ELMENT AZ ESZED???????? HOGY LEHETSZ ENNYIRE NAIV ÉS BEFOLYÁSOLHATÓ???? ÖRÜLJ, HOGY NEM LETTÉL TERHES!!!!!!
- Alex, nyugi, jól vagyok, csak fáj a fejem. - védekezett Sophie.
- Várj, kihangosítom! - suttogtam, és megtettem. Sophie elismételte a mondatot.
- Ja, örüljünk neki. - replikázott Alex.
- Nyugi, majd kiheveri! - szóltam közbe.
- AMANDA PARKER, TE IS FOGD BE!!! TE VAGY AZ, AKI NEM VIGYÁZTÁL RÁ! NEKED KELLETT VOLNA FIGYELNED, HOGY NE LEGYEN SEMMI BAJA. DE NEM TETTED. HOL VOLTÁL, AMIKOR ŐT LEITATTÁK???????
- Telefonáltam.
- De meddig? Elég sokáig kell ahhoz telefonálni, hogy valaki részeg legyen, mire befejezed.
- Emma volt, és mesélt egy érdekes dolgot.
- Kitalálom, :Pete!
- Igen. - mondtam elpirulva.
- Tehát, ott hagytad Sophie-t, hogy arról a srácról dumálhass, aki megcsókolt, miközben pasid van, és ÁLLÍTÓLAG NEM SZERETED? Ő FONTOSABB VOLT NEKED, MINT A BARÁTNŐD????
- Alex, higgadj le!! - kérte Sophie.
- Nem, hagyd, igaza van! - sóhajtottam.
- Az én hibám.  - mondta Sophie.
- Dehogy, az enyém. - válaszoltam egyből.
- Nem, az enyém.
- Nem is, az enyém.
- Emma-é. - mondta Esther, de leintettük.
- Alex-é. - közölte Chris. - Miért nem ment veletek?
Erre felnevettünk. Alex pedig sértetten kiabálta, hogy kikéri magának, nehogy már az ő baja legyen, hogy az egyikünk piál, a másik meg egy olyan pasiról cseveg órákig, aki nem a pasija.
- Jó hagyjuk! - mondta Sophie. - Asszem felkelek. Azaz, megpróbálom.
Elköszöntünk Alex-től, és segítettünk Sophie-nak felkelni. Láthatóan jobban volt. Mire hazamentem, már evett is egy keveset. Megígérte, hogy bevallja a szüleinek, hogy másnapos, de arról hallgat, hogy vetkőzött egy végzősnek.
Otthon még beszéltem Hayley-vel, aki szintén elszörnyedt, majd elmeséltem Riry-nek. És Emma-nak is dobtam egy SMS-t. Ő szörnyen elszégyellte magát, és azonnal hívta Sophie-t.
A nap gyorsan eltelt, és már csak egy kérdésem maradt. Cody mit fog szólni mindehhez?











2014. november 2., vasárnap

Az este vége

Nagyon jól éreztük magunkat, de tényleg. Mindenki nevetett, senki sem piszkálódott (Bia-t kivéve, de ő Bia, mit vártunk?). Kezdtem azt hinni, hogy Alex és Hayley nem egészen normálisak, amiért kihagynak egy ilyen bulit. Ekkor persze nem sejtettem, hogy érdekes fordulatot vesz majd az este.
- Hány óra? - kérdeztem Sophie-t.
- Öhm... nem tudom. Minek az neked?
- Megígértem, hogy hazatelefonálok 20:30-kor, hogy minden oké-e.  - magyaráztam.
- Ja, értem. Gyere, megkérdezünk valakit!
Sophie a kijárathoz rángatott, és megláttuk Cornelia-t és Cody-t. Én odamentem a lányhoz, mert róla már tudtam, hogy kedves.
- Szia, ne haragudj, hogy folyton nyaggatlak, de megmondanád, hány óra?
- Persze. - kapta elő a telóját. - 20:53.
- Ajjaj! Fel kell hívnom a szüleimet. - mondtam Sophie-nak.  - Menjünk a kabátunkért!
A kabátokat mindenkinek a saját termében kellett letennie. Gyorsan elszaladtunk a termünkbe, én fogtam a telómat, és felhívtam a szüleimet, megnyugtattam őket, aztán megbeszéltük, hogy 22:30-ra otthon vagyok legkésőbb. (Mivel a buli 22:15-ig tart, szerintem kivitelezhető lesz. :D )
Abban a pillanatban, amikor eltettem volna a telefont, csörögni kezdett. Emma volt az.
- Ú, Emma az! Nem bánod ha felveszem? - kérdeztem. Sophie legyintett.
- Ugyan. Én visszamegyek, te csak beszélj nyugodtan. Az ajtónál várlak.
Ezzel elment, én pedig felvettem a telót.
- Igen?
- Szia Ami, itt Emma.
- Szia Emma! Hogyhogy hívsz? - kérdeztem, miközben felültem egy padra.
- Hát, eszembe jutott, hogy régen beszéltünk. Plusz van egy hírem számodra.
- És mi az? - kérdeztem, miközben féltem, hogy esetleg azt mondja, hogy Pete LA-be költözik vagy hasonló.
- Ne akadj ki, de Pete-ről van szó!
- Ahhh... - sóhajtottam.
- Nyugi, semmi gáz. - mondta vidáman.
- Jut eszembe! - kaptam a fejemhez. - Nálatok éjfél van, miért telefonálsz te ilyenkor?
- Háááttt... most tudtam meg a hírt, és úgy gondoltam, hogy okvetlenül tudnod kell. Meg nem is vagyok álmos. ÉS gondoltam, szombat este nem baj, ha zavarlak.
- Inkább vigyázz, hogy az öcsédet ne zavard!
- Jó, de ő nincs itthon. Farsangi bulin van.
- JA, Sophie meg én is.
- Tényleg, ez nagyszerű! - sikkantott.  -  Mit nem adnék érte, hogy lássalak bulizni! Ugrálni, táncolni...
- Már van róla kép, majd elküldöm. - nevettem. - A jelmezeken ne röhögj nagyot.
- Minek öltöztetek? Mondd el! - visongott.
- Anime csajoknak.
- Ez KOMOLY? Amanda Parker, a kis stréber lány, farsangkor bevadul, és menő Anime-nek öltözik? Miért nem most van a csereprogram? - kiáltott, és pontosan el tudtam képzelni, hogy mit csinál. Visszatartja a nevetést.
- Miért, te minek öltöztél?
- Én? Semmi különösnek.
- Szóval?  - mosolyogtam.
- Hattyúnak. De igazából csak egy fehér ruhám volt, meg szárnyaim. Jó, meg csőröm.
- Látnom kell egy képet rólad. Amúgy nagyon ötletes. Emma SWAN, a hattyúlány.
- Jól van, na! Melyik Anime-nek öltöztetek? Van több száz.
- Sophie Hinata-nak, én Sakura-nak a Naruto-ból.
- Istenem! Alex és Hayley nincsenek ott? Esetleg Riry?
- Nem, Alex-ék szerint ez gyerekes dolog. Riry meg érettségi előkészítőn van.
- Értem. Kimaradnak a buliból. - sóhajtott Emma.
- Hát igen. - mondtam, és eszembe jutott, hogy nem árulta el, hogy mi a nagy hír. - Mit is akartál elmondani?
- A hírt?
- Aha, azt.
- Jaaaa.... csak annyi, hogy Pete-nek barátnője van. - súgta. - Megnyugodhatsz.
- Komolyan? Úgy érted, igazi, rendes barátnője? Nem csak olyan alkalmi, 'mutogatni jó lesz'-típusú csaj?
- Nem, nem. Igazi. Miranda-nak hívják. Még nem találkoztam vele, csak hallottam, ahogy Pete elmondja a szüleinknek, innen tudom. Nem szuper?
- Dehogynem az! - kiáltottam. - Végre békén hagy!
Még beszéltünk vagy 25 percet Pete-ről, arról, hogy milyen jó, hogy békén hagy, meg stb. Egyszer csak Emma megkérdezte:
-Sophie ott van? Szeretnék vele beszélni.
Ekkor jutott eszembe, hogy elég régóta itt dumálok Emma-val, Sophie pedig vár rám. Gyorsan elbúcsúztunk, és letettük. Megnéztem az időt. Húha, elég sokat beszéltünk! 21:48 volt. Kb. 1 órája léptünk le Sophie-val. A bulinak is nemsokára vége.
Visszaindultam a tesiterembe. Az ajtónál nem láttam Sophie-t. Valószínűleg bement, és bulizik egyedül.
Bementem, de hiába néztem, nem találtam a barátnőmet. Háromszor is körbejártam, de semmi. Kimentem a teremből, és kezdett rajtam úrrá lenni a pánik. Hová tűnhetett? Itt hagyott? Baja esett?
Leroskadtam a földre, és idegesen szorítottam a parókám végét. Pár perc múlva megláttam Cornelia-t, aki idegesen nézegetett körbe. Mikor észrevett, felsóhajtott, és azonnal mellettem termett.
- Hála az égnek, hogy megvagy! 15 perce loholok utánad!
- Hol van Sophie? Baj történt? - kérdeztem sápadtan. Cornelia csak megfogta a kezem, és elrángatott a lány öltözőbe. Arra a látványra, ami ott fogadott, nem voltam felkészülve.
Sophie összevissza ugrált, de ez nem is lett volna baj, ha nem fehérneműben tette volna!!!!! Azt hittem, ott ájulok el.
- Sophie, mit csinálsz? - kiáltottam rá.
- Jól érzem magam. Gyere te is, nagyon buli! - vihogott. Én körbenéztem, és észrevettem, hogy az egyik padon Cody ücsörög, mellette pedig üres üvegek sorakoznak. Atyám, ez leitatta Sophie-t, hogy aztán majd jól.... fújj!
Odasétáltam Sophie-hoz.
- Nem szeretném elrontani a bulit, de zár a suli. - mondtam komoly hangon. - Menjünk, mielőtt bezárnak!
- De olyan jó IIIIIITTTT.... Plusz Cody is olyan aranyos. Ne hagyjuk itt! Segített nekem!
- Miben? - nyögtem.
- Azt mondta, hogy ne várjak rád, és lehozott ide. Aztán azt mondta, hogy cserepes a szám, és igyak valamit. ÉS adott inni. És jót tett. Látod! - mondta, és újrakezdte a pörgést. Addig-addig pörgött, amíg el nem botlott, és hasra nem esett. De ezen is csak nevetett. Nagyon részeg lehet.
- Sophie te részeg vagy... - kezdtem halkan. - Nem szeretném, ha itt kezdenél el nekem hányni. A szüleid megölnek mindkettőnket.
- Kit érdekel? - énekelte. - Most buli van!
- Jól beszélsz kis Anime lány... - röhögött Cody. Ő nem volt részeg.
- Mivel vetted erre rá? - kérdeztem dühösen.
- Elmondta. Mondtam, hogy igyon valamit. Ivott. - vigyorgott. Legszívesebben képen töröltem volna, de türtőztetnem kellett magam.
- Cody, ő még sose ivott, nem tudom, hogy mi lesz vele. - fogtam könyörgőre a dolgot. - Nem tudok vele mit csinálni, ha hányni kezd.
- Én se. Én csak élvezni akarom a műsort. Menj odébb, nem látok! - mondta, mert pont az ugráló Sophie előtt álltam.
- Esküszöm, hogy kinyírlak! - ordítottam.
- Ja, a dobócsillagoddal, mi? - röhögött.
Már éppen arra készültem, hogy rávetem magam, mikor Cornelia elkapta a karomat.
- Csigavér! - súgta nekem, majd a sráchoz fordult. - Cody, igazán szívből gratulálok, lesz mivel eldicsekedni az osztályban.
- Na, ez az! Jó hozzáállás Corny! - nevetett a srác, és pacsira nyújtotta a kezét, Cornelia azonban pacsi helyett egy hatalmas pofont kevert le neki.
- Ja, elmondhatod, hogy leitattál egy gyanútlan 17 éves lányt. Aztán felpofoztalak, mert annyira hülye vagy.
- Ha a pofont kihagyjuk, egész jó sztori! - nevetett Cody, azonban a következő pillanatban elment a jókedve. Sophie ugyanis hirtelen megtorpant, a hasára szorította a kezét, és azzal a lendülettel lehányta Cody gatyáját.
- Na, itt a jó sztorid. - fintorgott Corny. Én gyorsan elrángattam onnan Sophie-t.
- Undorító vagy! - ordított Cody, és gyorsan eltűnt.
- Na, ennek is annyi. - sóhajtottam. Sophie arca borzasztó fehér volt, és halvány gőzöm sem volt, hogyan viszem haza.
- Segítek felöltöztetni. - mondta Corny, és tényleg segített. Sophie perceken belül ismét teljes harci díszben állt. Azaz, feküdt.
- Hogy fogom hazavinni? - gondolkodtam.
- Hol laktok?
- 10 perc sétára innen. De nem hiszem, hogy így képes sétálni.
- Nem valószínű. De legalább a portáig vigyük fel. - mondta Cornelia, és nagy nehezen talpra állítottuk Sophie-t. Csiga lassan vánszorogva, de valahogy elértük a portát.
- Na jó, de most? - kérdeztem. Sophie ekkor felnyögött. Cornelia egy üveg vizet kapott elő a táskájából, és a kezembe nyomta.
- Itasd meg vele!
- Menni fog egyedül. - suttogta elhalóan Sophie. Tényleg ment neki, de nagyon kellett drukkolni, hogy ne hányja ki ezt is.
- Elbírsz jönni hazáig? - kérdeztem még mindig eléggé kótyagos barátnőmet.
- Talán. De gyere velünk te is! - mutatott Corny-ra.
- Jaj, nem kell, megoldom! - szabadkoztam, de Cornelia addigra újra belekarolt Sophie-ba.
- Induljunk! - mondta. Nagy nehezen elindultunk, de a 10 perces útból 25 perc lett. Sophie-t sikeresen becsempésztük a házukba, a szülei nem vették észre. Chris és Esther azt mondták, innen átveszik.
Corny visszament a sulihoz, én pedig haza. Mikor beléptem, mérges szülőkkel találtam szembe magam.
- Tizenegy óra van. - mondta Anya mérgesen.
- Igen, ne haragudjatok! Sophie berúgott, és haza kellett támogatni. - magyaráztam.
- Micsoda? Volt alkohol?
- Én nem ittam. Egy végzős dumálta rá Sophie-t.
- Majd szólok a mamájának. - mondta Apa. - Egy lány vigyázzon magára!
- Vigyázott, csak... így sikerült.
- Jó, ezt majd megbeszéljük később. - ásított Anya. - Menj fürdeni, aztán alvás!
Felsprinteltem az emeletre, és 5 perc alatt megfürödtem. Mikor hullafáradtan beájultam az ágyba, még annyit motyogtam magamnak.
- Egyet jegyezz meg Amanda! A legfontosabb buliszabály: Nem hagyjuk magára a barátnőnket azért, hogy egy másik barátnővel telefonáljunk!
Azzal elaludtam.