A farsangi buli

Mikor odaértünk már elég sokan voltak. Igaz, hogy 10 perc az út a suliig, de mivel én rettegtem, hogy mit fognak szólni, ezért olyan lassan mentem, hogy 20 perc lett belőle...
Természetesen a tornateremben volt a buli. Most nem volt 'színpad', mint a karaoke-nél, így kényelmesen elfértünk.
Az ajtóban állt 2 végzős, és csekkolták, hogy jelmezben vagyunk-e, mert csak így lehetett bemenni. Mikor megláttak minket, hangosan kezdtek fütyülni.
- Nem semmi csajok... - mondta az egyik. Magas srác volt, párszor már láttam idén. Nem túl közvetlen, és sokszor bunkó a kicsikkel. - Ti aztán komolyan vettétek a jelmezesdit! Simán elhinném, hogy visongó 6.-osok vagytok!

A srác

- Cody, ne legyél már ennyire bunkó! - csattant fel a mellette álló lány. - Ez egy farsang! Be kell öltözni. Ha nem tudnád...
- Jól van már, nyugi Cornelia. - mondta a srác nevetve, miközben a csaj intett, hogy bemehetünk.

Cornelia

- Sophie, megöllek! - suttogtam, miközben beléptünk a tesiterembe.
- Miért? - kérdezett vissza pislogva. - Ez egy farsang. Cornelia jól mondta, jelmezt kell viselni.
- Ja, de nem olyat, mint egy általános iskolás! - hőzöngtem. - Jó, hogy nem hercegnőnek öltözve rángattál be ide!
- Mi bajod a jelmezzel? 'Általános iskolás jelmez'? Komolyan? Mit kéne felvennünk? Bugyiban mászkálni, miközben azt mondjuk, hogy 'Playboy-modellnek' öltöztünk, mert az olyan hú, de felnőttes? - kapta fel a vizet Sophie.
- Jaj, Sophie, nem akartalak megbántani, nem gondoltam semmi ilyesmire...  - szabadkoztam. - Csak... fura, hogy hogy nézek ki. Ennyi. De gondolom egy estét kibírunk...
- Tulajdonképpen mi a fene bajod van? - kérdezte goromba képpel. - Még mindig nem vágom.
- Nem szoktam vicces/fura ruhában mászkálni nyilvánosan. Pláne nem ott, ahol Bia és Clau is fellelhető.
- Ja, ez a baj? - nevetett. - Kit érdekelnek? Nyávogjanak csak, hogy milyen gyerekesek vagyunk! Mert ők biztos 'aaaaannnnyira' felnőttek.
- De ezek képesek, és mondjuk lefotóznak, és kiteszik a Facebook-ra, aztán elküldik Adam-nek... - soroltam a félelmeimet.
- És erre Adam kidob téged? - folytatta Sophie, miközben a sarokba sétáltunk.
- Ez nem vicces, ezzel nem viccelünk.
- Istenem, az a srác SZERET téged! Nem fog kidobni azért, mert buliztál egyet. Amúgy meg, látott már bőgni is, nem hiszem, hogy ha így látna, az rosszabb lenne, mint akkor.
- Nem tudom. Nem sűrűn mutatkoztam előtte rózsaszín hajjal. - tűnődtem, de már én is mosolyogtam.
- Ideje elkezdeni! - kacsintott Sophie.
- Feltétlenül. Na, menjünk, bulizzunk, ha itt vagyunk! Nem rontom tovább a jókedved.
- Kösz. - nyújtotta ki rám a nyelvét. Kézen fogott, és együtt ugráltunk a zenére.

*

(1 óra múlva)

Huhh.. annyit ugráltunk, hogy teljesen szétjött hajam. Elég nehezen gyűrtük be a paróka alá, most meg szétugráltam!!!

- Meg lehet csinálni? - kérdeztem félve. Sophie szemügyre vette a fejem.

- Ja, de nem lesz könnyű. Gyere, álljunk félre, megpróbálom!

Berángatott a sarokba. Leszedte a parókát a fejemről, így az igazi hajam hatalmas fürtökben omlott a vállamra, amitől még jobban melegem lett.

- Igyekezz, mert megsülök! - sürgettem a barátnőmet. Igazság szerint, kicsit féltem, hogy rájönnek, hogy én vagyok az a szerencsétlen, aki Anime-csajnak öltözött. Eddig még senki sem ismert fel.

- Ennél nem tudom gyorsabban! - mondta mérgesen Sophie. - Tiszta gubanc a hajad. Nem fog alá férni. Szerezz egy fésűt!

- Honnan? - tártam szét a kezem.

- Oldd meg! - lökött rajtam egyet. Elkezdtem körbe-körbe mászkálni a teremben. Bár nem igazán értem, hogy Sophie mit gondolt. Menjek oda mindenkihez, hogy 'adjál már egy fésűt' ? Mellesleg, ki az, akinél ilyenkor fésű van????

Végül megláttam Cornelia-t. Gondoltam, próba szerencse.

- Szia! Bocsi, lehet, hogy hülye kérdés, de nincs véletlenül egy hajkeféd? - kérdeztem mosolyogva.

- Szia! - mosolygott kedvesen. - Te vagy az egyik Anime-csaj, ugye?

- Igen. - mondtam szégyenlősen.

- Ne szégyelld magad, nagyon király a jelmezetek. Te vagy Sakura Haruno, ugye?

- Aha.

- Ja, itt a hajkefe. - kapta elő a táskájából.

- Köszi. Nagy baj, ha elviszem egy 10 percre?

- Dehogy, csak kapjam vissza.

- Oké, rögtön jövök. - mondtam, azzal visszaszaladtam Sophie-hoz. Azaz, szaladtam volna, ha nem ütközöm össze egy csajjal.

- Nézz már a lábad elé! - nézett rám mérgesen, én pedig alig ismertem meg.

- Bia? - hebegtem. Úgy látszik, a csajnak idén a hajfestés a dilije. Szilveszterkor is rózsaszín volt a haja, de most... zöld.

Bia

- Naná, hogy én! - vigyorgott. - Szerinted ki más nézne ki ilyen jól?

- Öhm... 

- Szerinted nem nézek ki jól?

- Szerintem olyan vagy, mint akit lehányt egy zombi. - mondtam óvatosan. - De gondolom, most ez a menő.

- Miért te annyira menő vagy, mi? - fújtatott idegesen. - Ki is akarsz lenni?

- Nem mindegy az neked?

- Ő Sakura a Naruto-ból. - közölte Clau, aki időközben felbukkant. - Sophie meg Hinata.

- Anyám! - röhögött Bia. - Szánalmas! Mint egy 9 éves.

- Köszi, de sose voltam kíváncsi a tanácsaidra! Ha hallgattam volna rád, akkor most nem járnék Adam-mel. - mondtam vigyorogva. - Na, megyek, mert Sophie visszarakja a parókámat! Egy élmény volt veled beszélni, na csá!

ÉS otthagytam. Visszamentem Sophie-hoz, és megfésülködtem. Visszatettük a parókámat, aztán elmentünk enni valamit. Utána visszavittem a fésűt. Aztán megint táncoltunk.

Nagyon jól éreztük magunkat. Ha tudtuk volna, hogy mi lesz az este vége, már leléptünk volna...

Farsangi előkészületek

Úgy tűnik, ebben a suliban mindenki meghülyült. Először karaoke-verseny, aztán Valentin-nap, most meg farsang!!!! Könyörgök, ez egy gimi, nem óvoda...
Sophie teljesen belelkesült a hírtől. Ő imád jelmezbe öltözni, mert az olyan kreatív. Hayley és Alex közölték, hogy nincs az a pénz, amiért ők elmennének valahová jelmezben, úgyhogy ők kimaradnak belőle. Ergo, egyedül maradtam Sophie-val. (Mert nem hagyhatjuk egyedül elmenni.) Riry szívesen jönne, de ő most az érettségire készül, ezért minden szombaton előkészítője van. Szombaton!!! Szegény!!! :/ (Ja, ez a másik, amiért annyira nem vágyom erre a farsangra. Szombaton van.)
Sophie végül kikönyörögte, hogy elmenjek vele. Azt mondta, hogy a jelmez miatt ne aggódjak, ő majd megoldja. Ráhagytam.
Nick és Rob totálisan felpörögtek a héten, mindenkinek azt hajtogatták, hogy ez lesz életük bulija.
- Gyertek el ti is, lányok! - kacsintottak nekünk, miközben ebédeltünk.
- Oké. - vigyorgott vissza Sophie.
- Adam, te nem mész? - érdeklődött Alex.
- Nem, nem tudok. A húgom szülinapja van, és azt ünnepeljük. Meg aztán... nem vagyok egy nagy bulizós. - magyarázta Adam, majd rám pillantott. - De tudok valakit, aki megy.
- De csak Sophie és Ami! - mondta rögtön Hayley, nehogy valakinek az a gondolata támadjon, hogy Ő is jelmezben fog ugrálni. - Nekem ehhez semmi kedvem.
- Buligyilkos... - morogták a srácok.
- Hé! - kiáltott fel Hayley. - Csak nem akarom magam nevetségessé tenni.
- Jó-jó, értjük, persze. De néha lazíthatnál kicsit...
- Túl merev vagyok? Köszi...
- Jó, nem úgy értettük... ne haragudj. Majd küldünk neked videót a táncoló emberekről.
- A részegen táncoló emberekről... - suttogta Adam.
- Amanda-t látnom kell táncolni. Meg Sophie-t is. - nevetett Hayley. Igaz, hogy megint rajtam röhögnek, de legalább nem vesztek össze, úgyhogy megérte...

*

(Szombat délután)

Sophie átjött, hogy megmutassa a jelmezt, és elkezdjünk készülődni. A farsang csak 18:00-kor kezdődik, és akkor már elég sötét van. Addig még van 3 óránk, de Sophie nem szereti húzni az időt. Meg aztán... hátha szűk/ túl nagy a ruha?

- Na, mutasd! - sóhajtottam. - Mit szereztél?

- Nem fogod elhinni! - tapsolt örömmel a barátnőm. - Mindent felkutattam értük. Minden boltot. De sehol nem volt olyan ruha, ami kicsit is hiteles lett volna. Úgyhogy már majdnem a netről akartam rendelni... DE! Éppen Riry-nél voltam, mert tanácsot akartam tőle kérni, hogy honnan szerezzek profi parókát. Hazafelé menet elmentem egy bolt előtt, és megláttam ezeket!! Sikerült!

- Oké, értem, csodás, de megmutatnád végre? - nevettem.

- Ne türelmetlenkedj! Szóval, kikölcsönöztem, aztán másnap elmentem abba a paróka-kölcsönzőbe, amit Riry ajánlott, és szereztem két nagyon király parókát, és sminket is! - ugrált Sophie izgatottan.

- Sophie, ez mind szép és jó, de minek fogunk öltözni? - izgultam.

- Jaj, istenem, de türelmetlen vagy! Gyere! - mondta, azzal lehúzta az egyik jelmezről a ruhás zsákot. A ruha nem volt nagy szám, egy pulcsi, egy gatya, és a hajpánt vagy öv, vagy mit tudom én mi volt benne, meg egy edzőcipő. Meg egy lila- fekete paróka.

- Te Sophie... nem akarlak megbántani. - kezdtem halkan. - De mégis KINEK akarsz öltözni?

- Jesszus, nem ismerted fel? Na, nézd meg a tiédet, hátha úgy kitalálod! - mondta, és kinyitotta a másik zsákot. Abban egy cicanadrág, egy saru, egy piros, mintás ruha/hosszú póló volt, és egy rózsaszín paróka!!

- Öhm... még mindig semmi. - ráztam a fejem.

- Nem hiszem el! - döbbent meg Sophie.  - Biztosan ismered a sorozatot.

- Nem vagyok nagy sorozat-fan.

- Lehet, de ez annyira híres. Mi leszünk Hinata és Sakura a Naruto-ból! - magyarázta Sophie hadonászva. Oké, a Naruto-t, még én is ismerem. Az a szöszi, harcoló ninja-fiú. Meg ott van az a pár lány. Asszem, Hinata lesz Naruto csaja, de Naruto előtte Sakura-t szerette, de Sakura egy másik srácot szeretett, ezért bunkó volt Naruto-val. Legalábbis ennyit értettem meg abból, amit Lina mesélt nekem erről a sorozatról kb. 7 évvel ezelőtt.

- Sophie, nem is tudom, hogy mondjam el... nem hiszem, hogy okos ötlet ninja-nak öltözni! Gimisek vagyunk, nem ovisok.

- Nem tetszik? - biggyesztette le a száját a legjobb barátnőm.

- De, nagyon ötletes és jópofa, de nem az én világom.
- A kedvemért. - kérte. - Csak egy este.
- De bakker, ott lesz Bia és szemberöhög, hogy hogy nézek ki!
- Majd jól lekaratézod. - mondta Sophie, és ha azt hitte, hogy ezzel megnyugtat, csúnyán mellényúlt.
- Sophie... biztos ez kell nekünk?
- Nekem olyan sokat jelentene, ha felvennéd. - pislogott nagy szemekkel. Ennek nem tudtam ellenállni.
- Legyen. De csak miattad.
- Köszönöm. - ugrott a nyakamba. - Megcsinállak, oké?
- Oké. - mondtam, azzal Sophie elkapott és sminkelni kezdett. Aztán kisminkelte saját magát, majd szenvedtünk 20-20 percet a parókákkal is. Az övé egyszerűbb volt, mert Hinata haja hosszú, ezért az ő haja simán befért a paróka alá, de nekem egy pici paróka alá kellett benyomnom a kb. ugyanannyi hajamat... végül felöltöztünk.
Sophie elővette a családi fényképezőgépet, és kizavart engem a kertbe, hogy lefényképezzen. Én majd megfagytam, de kibírtam. Aztán ő is fotózkodott, de ő a házban! :D

Én, mint Sakura

Sophie, mint Hinata

- Indulnunk kell! - jelentettem be, mert tényleg késésben voltunk. - Ha el akarunk menni egyáltalán ilyen göncben...
- Még szép. Menjünk. - mondta vidáman, azzal felkaptuk a kabátokat, és elindultunk a suli felé. Én pedig előre rettegtem, hogy mi lesz ebből...

A beszélgetés Adam-mel

A következő hétvégén elmentem Adam-hez. Nem volt náluk senki, ezért úgy döntöttem, most fogok vele beszélni, hiszen így nem hallgathat ki senki sem.
Adam nem vette észre a szorongásomat, vagy ha igen, akkor jól titkolta. Csendesen tett-vett a szobájában, hozott nekem inni, aztán leült mellém a földre.
- Beszélnünk kell. - suttogtam a fülébe.
- Öhm... miért érzem azt, hogy valami kellemetlenről lesz szó? - húzta a száját Adam.
- Mert arról lesz szó.
- Aha. Értem.
- Szóval... - kezdtem bele, de nem bírtam folytatni. Most mit kéne mondanom?
- Igen?
- Tudod...
- Mit?
- Hát...
- Eddig jó. Figyelj, ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - mosolygott.
- De ez ciki.
- És? Nem nevetlek ki, ígérem.
- Oké, de te akartad. - sóhajtottam.
- Igen, én akartam, az én hibám lesz, de MONDD MÁR!
- Jó, mondom nyugi...
Újabb kínos percek teltek el csendben.
- Szerintem is éppen mondod. - vigyorgott. - Vagy megsüketültem, te pedig profin beszélsz csukott szájjal.
- Jaj, már!
- Komolyan. Ha nem akarod elmondani, akkor nem kell. Csak ha fontos. Nem kényszerítelek semmire.
Azzal átölelt. Én pedig sóhajtottam.
- Nem tudom, hogy elmondjam-e... - kezdtem.
- Tudod mit? Kapsz 2 perc gondolkodási időt! Addig hagylak, oké? Találd ki, mit szeretnél. - mosolygott, azzal egy puszit nyomott a homlokomra, és felállt, hogy kimenjen. Én azonban úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább a dolgot...
- Várj! - pattantam föl én is. - Csak azt akartam mondani, hogy... én még nem érzem úgy, hogy készen állok... ARRA.
- Arra? Arra hogy mire?
- Hát... ARRA.
- Bocs, de ezt nem értem. - rázta a fejét.
- Ne már! Mit nem lehet ezen érteni? - fakadtam ki.
- Nem is tudom. Például azt, hogy nem mondasz semmi konkrét dolgot, csak azt, hogy ARRA. Ez pedig igen sok mindent jelenthet.
- Jó, igaz, de ezt akkor is értened kéne.
- Lehet, de nem értem. Elmagyaráznád?
- Megpróbálom. - ültem le sóhajtva az ágyára. - Gyere!
Mellém ült, és megfogta a kezem.
- Emlékszel a kirándulásra? - kezdtem.
- Persze. Nehezen tudnám elfelejteni, hogy mit vágtál a fejemhez. Durva volt... de ezt már egyszer megbeszéltük.
- Igen. Tudod, amikor Bia-val...
- Igen, azt nagyon elrontottam, mondtam, hogy ittam egy kicsit, és azért tettem.
- Nyugi, nem vádolni akarlak! Csak annyi, hogy... ha esetleg ilyen terveid lennének...
- Bia-val? Nincsenek. - fintorgott.
- Jajj! Úgy gondoltam... velem. - pirultam el. - Szóval, ERRE nem vagyok még kész.
- Istenem! - suttogta. Én azt hittem, hogy kinevet, ezért felpattantam, hogy elfussak, de ő átölelt, és visszarántott az ágyra.
- Ne nevess ki! - motyogtam. - Úgy szégyellem magam.
- De... Ami, annyira bolond vagy.
- Kösz szépen.
- Nem. Jó értelemben vagy bolond. Hogy hihetted azt, hogy ha ILYESMIT akarnék, akkor nem avatnálak be? Hogy csak úgy letámadlak? Ennyire nem bízol bennem?
- De bízom, csak.... honnan tudjam, hogy ilyenkor mi van? Te vagy az első barátom, nem vagyok járatos ezekben a dolgokban. Az ILYESMIBEN pláne nem.
- Oké, ezt értem. De... mi lenne, ha kérdeznél? Válaszolok minden kérdésedre.
- Oké. Csak tudod, múltkor is, mikor rám feküdtél...
- Akkor?
- Akkor olyan fura volt.
- Rossz vagy jó értelemben fura? - vigyorgott.
- Hagyd abba. - grimaszoltam.
- Miért? Nem tudhatom.
- Nem. De amúgy is-is. Mindenhogy fura volt.
- Értem. Tudod mit? Ne félj ilyeneket elmondani. - mosolygott rám. - Bízz bennem! Meg foglak érteni. Mindig.
- Oké.
- Ha bármi bajod, kérdésed, gondod van, csak szólj! Azért vagyok, hogy segítsek, és együtt megoldjunk mindent! - suttogta a fülembe, aztán megcsókolt.
- Megígérem, hogy szólni fogok, ha legközelebb bajom lesz. - feleltem neki mosolyogva, és éreztem, hogy jól döntöttem, mikor őt 'választottam' pasinak...

Nem igazán publikus dolog...

Nem szoktam ilyeneket feljegyezni, de muszáj. Hiszen ez történik velem, ez a legfontosabb az életemben, ezért vagyok boldog. Úgy gondolom, hogy mivel ez egy napló-féleség, senki sem fogja elolvasni, hiszen magamnak írom...
Akkor lássuk.
Újabban, mikor Adam-mel vagyok, olyan érzésem van, mintha várna valamire. De mire?
Folyton olyan átható pillantással néz, hogy beleborzongok. Néha elkapom egy pillantását, mikor végigmér. Ő ezt nem veszi észre, de én mindig észlelem, ha bámul.
Nem zavar, hogy bámul, mert ha jár velem, akkor gondolom tetszem neki... azaz, nem gondolom, hiszen ezért jár velem. Nem? Kivéve, ha csak azért, hogy legyen valakije... oké, nyugodj le Amanda!
Meg aztán.... ott van AZ a dolog is. 17 éves vagyok. Jövőre 18 leszek. Aztán 19, aztán 20, utána pedig nagykorú. Milyen jó vagyok matekból... :D
A legtöbb lány az én koromban már rég... szóval, igen. Én meg nem. Nem vagyok képes erre. MI A FRANCNAK GONDOLKOZOM ILYENEKEN EGYÁLTALÁN?????????
Ja, megvan. A Valentin-napi 'Adam ráfekszik Amira, Ami megdöbben, de közben élvezi is' dolog miatt.
De akkor is. Tudom, hogy tök normális, ha ilyeneken parázok, meg minden, de nem ismerek magamra...
Beckie és Jessy szerint ez az élet része, nem kell rajta sokat agyalni, mert előbb-utóbb becsavarodsz. Szerintem, én túl vagyok rajta! :D
Oké, térjünk vissza. Ez most egy lelkizős- agyalós írásmű lesz.
Szeretem Adam-et. Az életemnél is jobban. De nem állok készen ARRA.
Úgy értem, ő biztos már régen készen áll rá, hiszen az osztálykiránduláson is... Bia-val. Ha csak eszembe jut, hányni akarok.
Jajj! Velem van a baj, vagy Bia-val?
Persze, majdnem felnőttek vagyunk. De kiskorúak. Bia túl hogy is mondjam.... könnyűvérű, meg heves, ő nagyon könnyen felpörög, és nem fél semmitől. Ez az egy, amit irigylek tőle. Semmi nem hozza zavarba, és sose mutatja, hogy megijedt.
Én meg... ha valaki csúnyán néz rám, lelkiismeret furdalásom lesz. Félős vagyok, és nagyon könnyen zavarba lehet hozni. Nick és Rob viccein is képes vagyok elpirulni.
Oké, kezd elegem lenni, és érzem, hogy közeleg a pánikroham.
Lehet, hogy ciki lesz, de meg kellene beszélnem az aggodalmaimat Adam-mel. Csak, mielőtt meglepetés ér... mármint, Jessy meg Beckie gyakran alszik a srácoknál. Én még nem aludtam Adam-nél. És még nem érzem, hogy felkészültem volna rá...
Félek, de Adam-nek tudnia kell... végül is, a pasim. Ha szeret, biztosan megérti...
Jesszus, esküszöm nem értem, ezt minek írtam le?? Ja, megvan. Feszültséglevezetés céljából... :)