Dupla randi

 Sziasztok!
Mivel az volt a kérés, hogy itt is legyen monológ, mostantól lesz. (Múltkor kiment a fejemből...)
Adam és Pete elég keveset szerepel, ezért igyekszem őket nagyobb szerephez juttatni. :)



 A hétvégén találkoztam Adam-mel, mert már elég régen voltunk valahol csak ketten. Plusz, meg kellett beszélnünk a farsangot, meg Cody-t. Adam látásból ismerte a srácot, meg  2 évvel ezelőtt együtt kosaraztak, ezért gondoltam, biztos tud valamit. A parkban találkoztunk, hiszen nem volt annyira hideg. Bár mára havat ígértek, úgyhogy még érhetnek meglepetések. Mint nyáron, a viharral... :)
- Szia! - ugrottam Adam nyakába.
- Én is örülök neked, de ne nyomj agyon! - nevetett. Mikor leszálltam róla, elindultunk.
- Hallottam pár dolgot a farsangi buliról. - kezdte Adam. Természetesen elmeséltem neki elég sok mindent, de a zavaros és ideges hadarásomból nem tudom, mennyit értett.
- Miket? És kitől?
- Bia osztályából, a végzősöktől, a mi osztályunkból. Rengetegen beszélnek erről. Cody-t kirúgták. Ő volt az egyik legmenőbb végzős. Kosaras, helyes, lányok álma...
- És életük megnyomorítója... - tettem hozzá.
- Ezt hogy érted?
Elmeséltem neki a sztorit Corny barátnőjéről. Adam nem győzött sajnálkozni.
- Ezt ma hallom először. Nem hittem, hogy ilyen szörnyűségre képes. Szegény lány...
- Ja. De azok után, amit Sophie-val csinált... nem tudok nagyon csodálkozni.
- Mi van Sophie-val? - torpant meg Adam, amitől én majdnem orra buktam, mivel ugye a kezét fogtam. - Azt tudom, hogy levetkőzött, de történt valami durvább dolog? Terhes, vagy mi?
- Jaj, nem dehogy. Csak utána ribancnak nevezte meg ilyesmik, és Sophie nagyon megbántódott, és azóta is elég érzékeny.
- Nem csodálom. Cody egy szemét állat, csak nem értem, hogy miért nem vettem eddig észre. Mikor kosaraztunk, jó fejnek tűnt.
- Persze, mert kicsi voltál, és imponált, hogy idősebb, és mégis beszél veled.  - mosolyogtam rá.
- Lehet. - értett egyet.
- Beszéljünk másról! Tele van a hócipőm a sráccal.
- Lassan nekem is. De oké. Miről beszéljünk?
- Mi van Cecy-vel?
- Jól van, köszi. Még elég új neki a suli, de mivel ott van neki Riry, ezért nem fél annyira... már.
Cecy odament gimibe, ahová Riry is jár. Mivel a lányok évek óta ismerik egymást, Cecy nem parázott annyira a sulitól.
- Miért, régebben félt?
- Hát... az elején ugye félt, azt mondta is neked. Meg volt egy nagy vitája az egyik lánnyal az osztályából, mert a csaj azt mondta neki, hogy csak Riry miatt került be, hiszen nem is ügyes.
- Ú... - húztam el a számat. - Nagyon kedves lány lehet.
- Laura? Laura az egyik legundokabb lány, akit valaha láttam. Olyan, mint Bia, csak piciben, és kétszer gonoszabban.
- Mini Bia...  - próbáltam elképzelni. - És Cecy mit csinált a csajjal?
- Ordítva kikérte magának, aztán lekevert neki egy pofont.
- Hú, de harcias tesód van!
- Ugyan... ráadásul nem kapott érte semmit.
- Hogyhogy?
- Laura nem mert szólni a tanároknak, és mivel ketten voltak csak ott, más nem is tudott róla. De kihívta Cecy-t egy táncversenyre.
- Mint egy film. - lelkesedtem.
- Kb. csak itt éppen Laura nyert. Ott nem ketten voltak, mert Laura elhívta a barátait is, akik a megfelelő pillanatban elgáncsolták Cecy-t. Meg megvédték Laura-t.
- Cecy nem akar bosszút állni? Mert a csaj megérdemli.
- Dehogynem. Beszélt az osztályfőnökével és Riry-vel, és szerveznek egy sulin belüli táncversenyt. Cecy itt szeretné legyőzni Laura-t.
- Okos. Mikor lesz a verseny?
- Március 2. hétvégéjén. Ott a helyetek a lányokkal. Meg lehet nézni, a család úgyis megy, ti meg biztos kíváncsiak vagytok Riry-re.
- Igazad van, köszi a lehetőséget, elmegyünk! - ujjongtam.
Még sétáltunk egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza, mert kezdett egyre hidegebb lenni. Adam nevetve mondta, hogy versenyezzünk, addig se fázunk. Így hát futni kezdtünk. Adam sokkal gyorsabb volt, nem volt könnyű utolérni.
Nagy nehezen megelőztem, de csak azért, mert neki ki kellett kerülnie egy kutyát sétáltató hölgyet. Már méterekkel vezettem, és nevetve fordultam hátra.
- Én nyerek! - kiáltottam vissza, azonban a következő pillanatban valami keménynek ütköztem. A kemény valami feldőlt, velem együtt. Adam utolért, és nagyon nevetett. Én szemügyre vettem a valamit, aminek neki mentem. Nem kellett volna.
- Pete? - ugrottam talpra rémülten.
- Amanda? - kérdezte a srác, aki időközben maga is felkelt, és felsegített egy lányt a földről, akit szintén én taroltam le. A lánynak barna haja volt, bájos arca, és hihetetlenül pici volt. Azonban a bájos arca hirtelen haragossá változott.

A lány

-  Mondd, mégis hogy képzelted ezt? - esett nekem. Persze, csak szavakkal. - Éppen csókolózom a pasimmal, erre te nekünk rohansz. Nincs szemed?
Hoppá, úgy tűnik Pete új barátnőjét, Miranda-t sikerült a padlóra -jelen esetben kavicsos útra-küldenem.
- Ne haragudj! Éppen versenyt futottunk a barátommal. - mutattam Adam-re.
- Jó ég, hány évesek vagytok? - forgatta a szemét a csaj. - Öt?
- Miranda... - tette a vállára a kezét Pete. - Véletlen volt.
- Jó, persze... - pufogott a csaj.  - Engem mindenki büntetlenül feldönthet. Igazad van.
- Most miért vagy ilyen bébi? - ölelte át Pete, de a csaj ellökte a kezét.
- Szállj le rólam, oké? Nem vagyok jó kedvemben.
- Szerintem jobb, ha megyünk. - súgta oda Adam. Én bólintottam, és el is indultunk, de Pete megállított.
- Máris mentek?
- Miért, talán csevegjünk egy kicsit? - fordult hozzá Adam. - Jó kedvemben vagyok, ne idegesíts fel. Örülj, hogy még egyben vagy.
- Miről beszélsz?
- Nem kell a tudatlant játszani, elmesélte, hogy mit tettél vele. - bökött felém a fejével Adam. Pete rám nézett, és elkomorult.
- Képes voltál elmesélni neki? - kérdezte tőlem.
- Mit vártál? - förmedtem rá. - Hogy eltitkolok előle egy ilyen dolgot? Ennyire nem lehetsz naiv. Erről tudnia kell.
- Aha... értem. - bólogatott Pete.
- Ami, menjünk, mert még megverem. - suttogta Adam. Elindultunk, de Pete elkapta a karomat.
- Ne menjetek még!
- Látom, tényleg nem érted a szép szót. - dühöngött Adam. - Engedd el vagy tényleg kapsz egyet!
Ekkor Miranda lépett közbe.
- Lemaradtam valamiről? Csak mert úgy tűnik, ti mind ismeritek egymást.
- Úgy is van. - mosolygott Pete.
- Sajnos... - motyogtam, de szerencsére senki sem hallotta.
- Srácok, bemutatom nektek a barátnőmet. - fontoskodott Pete. - Ő itt Miranda, a legszebb csaj a világon.
Miranda egy kedvesnek hangzó 'helló'-val üdvözölt minket.
- Ők pedig... - folytatta Pete. - Adam Sacks, tavaly a húgom párja volt a cserediákprogramban.
- Szia Adam, örülök, hogy megismerhetlek! - bájolgott Miranda, de látszott rajta, hogy teljesen érdektelenek vagyunk számára.
- Ő itt.. - karolt át Pete. - Amanda Parker, a húgom egyik legjobb barátnője, és Adam csaja.
- Izé... szia. - nyögtem ki nagy nehezen, és próbáltam lefejteni magamról Pete karját.
- Örülök, hogy találkoztunk. - mosolygott Miranda, de látszott, hogy nem tetszik neki, ahogy Pete engem ölelget. Hogy őszinte legyek, nekem sem tetszett.
- Hol találkoztatok? - dobtam be egy kérdést. - Az egyetemen?
- Ugyan. - legyintett Pete. - Egy kávézóban találkoztunk. Azonnal kiszúrtam, hiszen annyira cuki.
- Akkor... - gondolkozott Adam, miközben én végre kiszabadultam Pete karjából. - Még nem vagy egyetemista? Vagy igen?
- Nem, még nem. Idén fogok érettségizni. Vagyis 18 vagyok, de tudod, ezt nem illik megkérdezni. - kacsintott Miranda. Na, lehet, hogy mégsem annyira bunkó!
- Nem idős hozzád egy kicsit Pete? - kérdeztem. Persze, ez volt a beugratós kérdés, és Pete be is dőlt.
- Idős? Én? Na ne!! A fiú legyen idősebb. Pár évvel. A lány pedig fiatalabb. 2-3 évvel. - mondta, és a végén egyértelműen intett nekem. Senki nem vette észre rajtam kívül, de én azonnal Adam-hez bújtam.
- Igaza van. - értett egyet a lány. - Egy srác legyen idősebb.
- Oké. - mondta Adam. Majd rám pillantott. - Fázol?
- Aha. - mondtam, ugyanis remegtem. Na, nem a hidegtől, hanem attól, hogy Pete itt van.
- Menjünk. Sziasztok! - köszönt el Adam. Elindultunk, de én még visszafordultam.
- Pete, amúgy hogy kerültök ide?
- Igaz, nem is mondtam a jó hírt! - karolta át Miranda derekát. - Miranda jövőre ide jön egyetemre. Én pedig jövök vele. Most éppen lakást keresünk.
- Mikor költöztök ide?
- 3-4 hónap múlva. Vagy kicsit több. Maximum félév. - mondta Pete, nekem meg kiszaladt az arcomból a vér. Félév, és vége a nyugalmamnak!!! Ne!!
Adam látta, hogy gáz van, és elrángatott onnan. Hazafelé egész végig ezen pörögtem, és Adam-et is szórakoztattam vele.
- Figyelj! - mondta Adam, mikor már hatodszor kezdtem el a "Mi lesz, ha ideköltözik?" kezdetű monológomat. - Nem hagyjuk, hogy szétválasszon, oké? Mert szeretjük egymást.
- Igen. - suttogtam. - De félek.
- Ne félj! Itt vagyok, és megvédelek.
- Ajánlom is. - vigyorogtam.
Elköszöntünk, és hazamentünk. Mikor beléptem a kertkapun, esni kezdett a hó. Felnéztem az égre.
- Hát igen... - motyogtam. - Minden úgy van, ahogy megígérték. Esik a hó, és újra láttam Pete-et. Mostantól nem hiszek a véletlenben...
Miután ezt ilyen bölcsen megállapítottam, bementem, mert nem akartam, hogy elázzon a cipőm.




Remélem tetszett, szilveszterkor még jövök!! :)

Corny terve

- Gyorsan, gyorsan, gyorsan! - mondta fojtott hangon Corny, miközben megpróbáltunk úgy beállni a mosdó ajtó mögé, hogy ne látszódjunk ki. - Mindjárt itt lesz.
- Nyugi már. - szólt vissza Hayley, aki kicsit ideges volt, mert már vagy negyedszer léptem a lábára.
- Ne felejtsétek el levideózni!  - figyelmeztetett Corny.
- Oké, persze.  - mondtuk, és bekapcsoltuk a videót. Pillanatokon belül mindenki elkáromkodta magát.
- Bakker, ez lemerült! - néztem össze Hayley-vel és Alex-szel.
- A mienk is. - mondta a 2 lány.
- Az enyém nem! - mosolygott Sophie, de a jókedve hamar elszállt. - Ja, de nincs elég memória...
- Mert minden cuki vackot letöltesz. - puffogtam.
- Nehogy már az én hibám legyen, hogy nem töltötted fel a telódat!!
- Lányok, elég! Itt az enyém. - adta be nekünk Corny a telefonját.
- Hogy kell kezelni? - forgatta Sophie.
- Ne legyetek már műszaki analfabéták! - dühöngött Hayley. - Majd én, oké?
- Persze, csak fogjátok be, mert jön! - szólt ingerülten Corny. Hayley elindította a felvételt.
- Szia Corny! - hallottuk Cody hangját.
- Szia Cody! Kösz, hogy eljöttél.
- Ha már ennyire kértél engem.  - mondta a srác olyan hangon, amivel anno Sophie-t is fűzte.
- Persze, hiszen szerettem volna gratulálni neked! - Corny hangja olyan volt, mint egy rajongó kislányé. - Mit képzel magáról az a kiscsaj? Meg akar szerezni magának?
- Tudod, nyuszikám, népszerű vagyok. - mondta Cody, és a hangokból ítélve megpróbálta megölelni a lányt.
- Igen, persze, tudom.  - hadarta Corny, és az ajtó felé hátrált. Ezt éreztük, hiszen a következő pillanatban nekünk nyomódott az ajtó.
- Aú, ez fáj! - sziszegte Alex. - Húzz vissza, és öleld meg!
Corny úgy tűnik hallotta, mert az ajtó már nem nyomott bele minket a falba...Corny helyette az ajtó melletti falhoz állt, így mi pont láttunk mindent. Corny a falat támasztotta, Cody pedig előtte állt.
- Tehát szépségem...  - tért a tárgyra Cody. - Miért is nem akartad, hogy Sophie megszerezzen engem?
- Hát... öööö..... tudod...
- Jól sejtem, hogy azért, mert VALAKI más akart megszerezni magának?
Corny nem válaszolt rögtön, helyette segélykérően nézett felénk. Mivel Hayley állt legkívül, hevesen bólogatott, hogy menjen bele a játékba.
- Jól sejted. - mondta Corny, és hihetetlen színészi tehetségének kellett lennie, mert a hangja tényleg olyan volt, mintha epekedne a srácért. Még a szemei is nagyobbra nyíltak. - Nem viseltem volna el, ha megkap! Évek óta szeretlek. Mikor hallottam, hogy leitattad, és már nem sok van hátra ADDIG... begurultam, és azonnal tudtam, hogy meg kell akadályoznom. Ha az övé lennél, nem viselném el. Miért itattad le?
Ennél a pontnál Corny drámaian megremegtette a hangját és a szempilláit is. Cody persze bevette.
- Bébi, ne sírj! - mondta, és átölelte. Corny-nak valószínűleg elállt a lélegzete is, mert igaz, hogy Cody a derekát ölelte, a keze kissé máshol járt. - Nem gondoltam át. Nem hittem volna, hogy egy ilyen jó csaj, mint te, szerethet engem. Ezért, mikor láttam, hogy Sophie Sobrado ennyire hülye és semmi veszélyérzete nincs, gondoltam, jó móka lesz. Ezért szereztem piát, leitattam, és már majdnem elértük az est fénypontját, amikor megjelentél. Persze, őt védted, ezért pláne nem gondoltam arra, hogy kellek neked. De mikor tegnap este leírtad nekem chat-en, hogy mi a valóság, nagyon boldoggá tettél. Nem is értem, hogy mit foglalkoztam azzal a kis ribanccal... csak az nem tiszta, hogy miért kellett ma idejönnöm, hogy újra elmondd, amit tegnap óta tudok?
- Szerettem volna élőben is elmondani. - mondta Corny. - Nagyon nagy megrázkódtatás volt nekem az a dolog...
- Arra gondolsz, hogy majdnem lefeküdtem Sophie-val?
- Igen. - görbítette le újra a száját Corny. - Már csak egyet szeretnék tudni. Ha nem mentem volna be, meddig mentél volna el?
- Hm... biztosan szereztem volna egy kellemes estét magamnak. - mondta Cody. - Meg a csajnak is. Bár neki csak az este lett volna kellemes, utána tuti bűntudata lett volna...
- Jó, hogy nem tetted meg. Szegény, eléggé nyomorék így is. - mondta Corny, mi pedig majdnem felröhögtünk, annyira nem illett hozzá az ilyen duma...
 Cody azonban elvigyorodott, és szájon csókolta Corny-t. Mi döbbenten álltunk az ajtó mögött! Azért ez már sok. Corny azt mondta, eljátssza, hogy szereti a srácot, de szó se volt arról, hogy a srác smárolhat vele, miközben a fenekét tapizza...
Ideges krákogás szakította félbe Cody-ék csókját. Kilestünk, és az igazgató állt ott.
- Fiatalember, a maga helyében ennyire nem élvezném a helyzetet! - mondta szigorúan. - Hiszen ebben a pillanatban rúgatta ki magát!
- Tessék? - kérdezte Cody.
- Jól hallotta. Miután ilyen büszkén ecsetelte, hogy hogyan itatott le és erőszakolt meg... azaz, arra nem került sor,  ha jól értem... egy tizenegyedikes lányt... ne is álmodjon tovább arról, hogy maradhat!
- De az érettségi... a sportkarrierem....
- Kezdjen magával, amit akar, de ne az én iskolámban! - mondta ellentmondást nem tűrően az igazgató. - A mai naptól kezdve nem tartozik ide. Csomagolhat, menjen! A szüleit még ma értesítem.
Cody felordított, és elrohant.
- Hölgyeim, kijöhetnek az ajtó mögül! - nevetett az igazgató, mi pedig semmit sem értve előléptünk. Honnan tudta, hogy ott vagyunk?
- Lányok, bocs, hogy nem avattalak be titeket. - kezdte Corny. - Az igazgató úr is tudott a dologról. Tegnap megkerestem őt a tervemmel, és nagyon érdekelte, hogy a suli egyik legjobb sportolójáról szóló pletykák igazak-e. Úgyhogy végighallgatta a beszélgetést... telefonon át.
- De nálunk van a telód... - mondta Sophie.
- Ja, igen. De anyukám telefonja, meg nálam van. - kacsintott Corny.
- Hú! - mondtuk kórusban. Erre nem lehet mit mondani. Corny egy zseni.
- Tényleg kirúgta Cody-t? - kérdezte Sophie.
- Igen. Hiába van már csak 2 hónap az érettségiig, nem fogja itt nekem rontani a légkört. Már volt egy hasonló esete, nem tűröm, hogy újra megússza. - mondta az igazgató, azzal sarkon fordult. - Elintézem a hivatalos dolgokat a kirúgással kapcsolatban, úgyhogy Sophia ne aggódj, minden rendben lesz!
Örömujjongásban törtünk ki, és nagyon sokáig ölelgettük Corny-t.
Délután elmentünk sütizni egyet, hiszen ezt meg kell ünnepelni. Corny elmesélte, hogy Cody-nak mi volt a másik esete.
- Mikor megismertem, még nem tudtam, hogy ekkora bunkó, úgyhogy egy darabig tényleg tetszett. De hamar elmúlt, mikor a legjobb barátnőmnek, Christina-nak udvarolt. Mindez kilencedikben volt, úgyhogy nem tudhattok róla... akkor nem farsang volt, hanem szilveszter, és persze buli. A sztori a szokásos: Cody udvarol Christi-nek, Christi-nek nagyon bejön a srác, elmennek ketten egy szobába, Cody valami ügyes dumával ráveszi a barátnőmet, hogy igyon, Christi tök részeg lesz...
- Mint én. - suttogta Sophie.
- Ja, csak akkor nem volt senki, aki időben érkezett volna... - sóhajtott Corny. - Cody kb. megerőszakolta a legjobb barátnőmet, mert azért egy idő után Christi-ben is megszólalt valami, hogy ezt nem kéne.... de Cody már akkor is ilyen volt... és az lett, amit ő akart. Christi nem mondta el az igazgatónak az esetet, csak én tudtam róla... de szegény csaj teljesen kikészült, ostorozta magát, végül sulit váltott, és sose láttam többet. Én persze elmondtam mindent az igazgatónak, de akkor már késő volt. Szükség lett volna Christi vallomására is, de Christi nem volt hajlandó beszélni erről. Szó szerint eltűnt....
- Istenem... - mondta Sophie. - Akkor ezért utálod annyira?
- Igen. Tönkretette a legjobb barátnőmet.
- Most megbosszultad, nem? - próbálta menteni a hangulatot Alex.
- Dehogynem. - vigyorodott el Corny. - Most megkapta, amit érdemelt.
- Azt áruld el, hogy miért kellettünk a mai esethez mi is, ha az igazgató tudott róla? - kérdeztem.
- Ha lett volna valami gáz anyukám telójával, akkor jött volna a videó. Meg persze, gondolom, látni és hallani akartátok, hogy mi lesz.
- Király vagy Corny!
- Volt pár rész, amikor elhittem, hogy tényleg belezúgtál. - mondta Hayley.
- Színjátszó. - nevetett Corny. - Nem nagy kunszt, majd megtanítalak titeket pár trükkre.
- Köszi, kedves vagy! - mondtuk mosolyogva.
Azzal vidáman beszélgettük tovább, szót sem ejtve Cody-ról.

Bocsi,bocsi,bocsi!!!!

Szóval. (Te jó ég, hogy lehet így kezdeni egy bejegyzést??? :D )
Múlt héten nem jutottam oda, hogy írjak. Most meg beteg lettem. Éljenek a téli napok.... :P
Ez okból kifolyólag, nem vagyok benne biztos, hogy holnap íróképes állapotban leszek. Tulajdonképpen ezen pár mondatnak is mindössze annyi az értelme, hogy tudassam, hogy még életben vagyok, és nem haltam bele a kémiaórákba... (bár, lehet, hogy ezt megcáfolom a héten...)
Ha holnap tudok írni, írok. Ha nem, akkor nem.
Kérlek, legyetek türelemmel, ez az utolsó sulis hét, utána szüneeeeet.... annyit írok, amennyi belefér.
Egyébként is, gondoljatok erre:

Ne haragudjatok... <3
Igyekszem...

Cody

Hétfőn a suliban láttam először Sophie-t. Meleg, kötött pulcsit viselt, amiben szinte elveszett... Látszott rajta, hogy még nem heverte ki teljesen a bulit. A máskor feltűnően kreol arca szinte mész fehér volt. A szeme idegesen járt fel-alá, és sejtettem, hogy kitől fél.
- Szia! - álltam mellé.
- Szia. - vetette oda, és folytatta a folyosó bámulását.
- Jobban vagy?
- Fogjuk rá. Ha idedugja a képét, szerintem megint lehányom.
- Értem. De nem hiszem, hogy idejönne. Elég volt neki a múltkori.
- Nem hiszem, hogy Cody az a fajta srác, aki hagyja, hogy egy lány megalázza. - harapdálta a száját Sophie. - Nem is emlékszem rá nagyon, de tudom, hogy irtó dühös rám.
- Jól mondod... - hallottuk Cornelia hangját.
- Szia. - mondta Sophie halkan. - Köszi, hogy segítettél. Rendes tőled, hiszen nem is ismersz.
- Hagyd már. Rosszul voltál, és kellett a segítség. Amúgy is, Cody nagyon undorító ember. Nem hagyhattam, hogy kihasználjon. Meg amúgy is. Tudom, hogy te vagy Sophie Sobrado, a művészlány. Hallottam ám rólad. A rajztanár mindig rólad beszél. Úgyhogy ne mondd, hogy ismeretlen vagy számomra! - nevetett Corny.
- Ez komoly? - kerekedett el Sophie szeme. - Hallottál rólam? De király!
Ebben a pillanatban érkezett meg Alex. Azonnal szemügyre vette Sophie-t.
- Még egyben vagy. Kicsik sápadt, de amúgy rendben.
- Igenis doktornő. - mondta Sophie fásultan. Alex felkapta a vizet.
- Nem viccelünk! Komoly bajod is lehetett volna.
- Ha te mondod.
- Alex, ő az a lány, aki segített nekem hazavinni Sophie-t.-  mutattam Corny-ra, aki szemlátomást feszengett. Alex kedvesen rámosolygott.
- Alex Green, Sophie egyik legjobb barátnője. Köszi, hogy segítettél. Nekem kellett volna itt lennem, és akkor nem kerül bajba.
- Semmi vész. Nem voltál ott, én meg igen. Ilyen egyszerű. - mosolygott Corny is. - Cornelia White, de szólíts Corny-nak.
- Hú, rólad sok jót hallottam. - mondta Alex. - Az énektanár mindig azt mondja, hogy istenien gitározol. Meg tavaly tervezte, hogy felléptet kettőnket, de én sajnos visszamondtam, mert aznap volt a táncbemutató. :/
- Emlékszem, dühös voltam arra az 'idióta Alexandra-ra', hogy kihúzta magát az előadásból. - nevetett Corny. - Sose láttalak azelőtt, mindig csak hallgattam, hogy így meg úgy fuvolázol.
- Tök jó, mindig csak hallottatok a másikról, de sose vettétek a fáradtságot, hogy megismerjétek? - kérdezte Sophie döbbenten.
- Hát, igen. - mondta Alex. - De hála neked, a probléma megoldva.
Ezen mindannyian nagyot nevettünk. Egészen addig, amíg meg nem érkezett Hayley. Morcos kedvében volt.
Elénk állt, és csak mondta-mondta.
- Te! - mutatott Sophie-ra. - Kis alkoholfüggő barátnőm, remélem megtanultad a leckét. Nem iszunk sokat, sőt szinte semmit, ha azelőtt nem ettünk valamit. Plusz, nem vagy hozzászokva, tehát nagyon hamar kidőlsz.
- De én... - kezdte Sophie, de Hayley nem hagyta.
- Te! - mutatott rám. - Jegyezd meg jól. Nem telefonálunk egy buliban, ahol ott van a barátnőnk is. Figyelünk egymásra! Ellenkező esetben, neked is rosszul esne.
- Hiszen csak... - nyitottam a számat, de Hayley leintett.
- És te! - fordult Alex-hez. - Nem húzhatod ki magadat a felelősség alól! Ők ketten a csapat legbizonytalanabb és életképtelenebb tagjai, és te hagyod őket egyedül elmenni? Legalább megkérnél valakit, hogy figyeljen rájuk, ha már TE nem vagy ott.
- És te hol voltál? - érdeklődött Alex. - Te is elmehettél volna.
- Anyukám szülinapja volt. Nem hagyom ott a családomat egy farsangért. Akkor már inkább rúgjanak be!
- Jó, hagyjátok abba. - lépett közbe Sophie. - Túléltem. Cody nem keresett meg...
- Még... - szólt közbe Corny.
- Corny, ő Hayley, Hayley, ő Corny. - daráltam unottan, mikor láttam, hogy Hayley furán néz a végzős lányra.
Miután Hayley és Alex megbeszélték, hogy mindketten hibásak egy picit, de főleg a mi hibánk (hát persze... :P ), bementünk a terembe, mert kezdődött az óra.

*

(Ebédnél)

Ebédnél Jessy és Beckie is mellénk ültek, és aggódva kérdezték, hogy minden rendben van-e. Persze, ők is hallották a pletykákat, meg nyilván vannak végzős haverjaik.

Minden jól ment, ameddig Cody és 4 haverja be nem lépett a menzára. Sophie kezében megállt a kanál. Az asztalunkra dermedt csend telepedett. Még Hayley is csendben ült, és feszengett. Akármilyen bátor, 5 végzős sráccal nem veheti fel a versenyt.

Cody lustán körbenézett, és hamar megakadt a szeme Sophie-n, aki minél kisebbre próbálta összehúzni magát. Elvigyorodott, és lazán hozzánk sétált. A haverjaitól körülvéve megállt az asztalunk előtt, pont úgy, hogy szemben legyen Sophie-val.

- Kit látnak szemeim? - mondta gúnyosan. - Csak nem a suli legnagyobb ribancát?

Erre azért senki sem számított, ezért még Sophie is felkapta a fejét.

- Mi? - kérdezte suttogva.

- Jól hallottad drágám. - folytatta Cody. - Mikor már félreérthetetlenül kimutattad, hogy vonzódsz hozzám, és szeretnél 'közelebbről megismerni', hirtelen elfutsz... nyilván egy másik sráchoz.

- Mi van? - néztünk össze Sophie-val. A srác tudja, hogy nem ez történt. Akkor meg mit magyaráz?

- Ugyan lányok, ne is tagadjátok. Tudjuk, hogy Sophie egy hatalmas lotyó. De semmi gáz. Csak a fél suli beszél erről.

- De nem is történt semmi olyan, amit mondasz. - mondta könnyes szemmel Sophie. Cody suttogóra fogta a hangját.

- Ugyan szívecském, kit érdekel? - mondta gonosz mosollyal. - Szerinted kinek fognak hinni? Nekem, a menő, megnyerő és helyes végzősnek, vagy egy névtelen kis senkinek, akit mindenki kurvának tart?

- Hogy tehetted? - kérdeztem ingerülten.

- Egyszerűen. Kinyitottam a számat, és beszéltem. - mondta Cody röhögve.

- Mindezt azért, mert nem feküdtem le veled részegen? Mert Amanda megakadályozta? - mondta Sophie, és sírva fakadt.

Cody elégedetten nevetett.

- Igazad van, a drága barátnődet kihagytam a sztoriból. Kösz, hogy emlékeztetsz. Majd pótolom.

- Azt nem úsznád meg! - közölte Jessy.

- Ugyan miért nem? Talán megver? Vagy belém szúrja a dobócsillagát? - gúnyolódott a srác.

- A pasija Adam Sacks. Az egyik legmenőbb srác a suliban. - tájékoztatta Beckie. - Megvédené a barátnőjét, hidd el. Nem kezdenék ki vele a helyedben!

- Hú, Adam Sacks...  - nyávogott Cody Beckie hangját utánozva. - De félek!

Sophie eközben csak csendesen sírt magában. Alex átölelte, de nem lehetett megvigasztalni.

- Semmi baj nem lesz. Megoldjuk.

- Igaza van Sophie életem, hallgass rá! - mondta Cody. - Minden rendben lesz. Mindenki ribancnak tart, mindenki utál és csomón akarnak megverni, de megoldjuk. Minden rendben lesz.

- Tűnj el! - mondta Hayley.

- Ugyan már kiscicám... 

- Azt mondtam, tűnés! - pattant fel Hayley. Cody haverjaihoz fordult. - Nem szégyellitek magatokat, hogy ezzel a szemét döggel mutatkoztok nyilvánosan? Istenem, legszívesebben mindegyikőtöket tökön rúgnám.

- Ugyan bébi, amelyik cica fúj, az nem karmol... - röhögött Cody, és belecsípett Hayley fenekébe. Egy pillanatra halálos csönd telepedett az asztalunkra. A következő pillanatban Hayley megfordult, és visszakézből akkora pofont kevert le Cody-nak, hogy a srácnak vérezni kezdett az orra.

- A kis dög... - sziszegte a srác, aztán jobbnak látta, ha eltűnik.

- Kösz Hayley. - mondta Sophie.

- Szívesen. Erre szükségem volt. - mondta Hayley, miközben leült, mintha mi sem történt volna.

Az ebéd végénél Corny lépett oda hozzánk.

- Hallottam mindent. - mondta komoly képpel. - Ezzel csinálni kell valamit.

- Miért nem voltál itt? - kérdezte Jessy.

- Nem vagyok menzás.

- Értem.

- Szóval, Cody-t alaposan meg kellene leckéztetni. - folytatta Cornelia.

- Már felpofoztam. - mondta Hayley.

- Tudom, de az nem elég. Valami olyan kell, amiről otthon is tudomást szereznek. Hivatalos 'eljárás' kell ellene.

- Hogy akarod ezt véghez vinni? Nem állíthatunk be hozzájuk, hogy elmondjuk a szüleinek. - mondta Sophie.

- Te csak ne aggódj! Van egy tervem. - húzta ki magát Corny.

Őszintén sajnálom, de most nem tudok Must-ot hozni. Elég sok leckém van (naná, hogy mindenből ugyanazon a 2 héten kell TZ-t írnunk...) . Plusz, kaptam egy olyan kémia hf-t, amit nem tudok megoldani, mert NEM TANULTUK. De azért feladja. Köszi...

Haha, na persze...

Jövőhéten igyekszem írni. Addig is gyűjtöm az anyagot Londonhoz, de London előtt még lesz egy filmes poszt. Meg talán egy könyves. (Bocsi, de baromi nehéz úgy írni egy helyről, hogy csak képen láttad....)
Na, addig is pápá...

Másnap(osság)

Vasárnap sokáig aludtam. Mikor felébredtem, rögtön eszembe jutott Sophie. Vajon mi lett vele? A tesói tudták kezelni? Mit szóltak a szülei? Tudják egyáltalán?
Reggeli után gondoltam, átmegyek, vagy felhívom vagy valami.
Felöltöztem, kimentem a kertbe, és odaálltam a kerítéshez. Nem láttam senkit. Nem akartam kiabálni, mert lehet, hogy még pihennek. Úgy döntöttem, hogy egyszerűen átmegyek. Akkor nem hangoskodom. :)
Fogtam magam, és átmentem. Mivel a kertkaput ki tudtam nyitni, simán eljutottam a bejárati ajtóig. Az viszont zárva volt, így kénytelen voltam csöngetni. Pár perc múlva Chris nyitott ajtót.
- Reggelt! - köszöntött ásítva.
- Neked is. - mosolyogtam. - Bejöhetek?
- Aha, gyere.  - mondta, és félreállt, hogy bemehessek.
- Szüleitek?  -kérdeztem, miközben levettem a cipőmet és a kabátomat.
- Elmentek vásárolni. Egyedül vagyunk.
- Mi ketten? - néztem rá furán.
- Ja, nem. Mármint, egyedül gyerekek.
- Sophie hogy van? - kérdeztem, miközben elindultam az emeletre. Chris követett.
- Háááttt... kb. 15 perce van ébren, úgyhogy a szülők még nem látták. Nem lesznek túl büszkék. Eszméletlenül másnapos. Fáj a feje, a hasa, nem bír felkelni, enni nem is akar...
- Akkor nagy gáz van! - mondtam riadtan. Sophie szeret enni. Ha nem eszik, az nagy gáz. - Legalább ivott valamit?
- Mikor hazadobtátok, akkor próbáltunk vele itatni valamit, de azt is kihányta. Úgyhogy...
- Nem hagyhatjátok kiszáradni! - visítottam, aztán észbe kaptam, és lehalkítottam a hangom. - Akkor még rosszabbul lesz.
- Nyugi, próbáljuk itatni, mióta felébredt. De ő nem nagyon akarja. Esther ott van vele.
Ekkor értünk oda Sophie szobájához. Halkan kopogtam.
- Gyere be Chris! - hallottam Esther hangját.
Beléptünk. Esther az ágy mellett ült, a kezében egy üveg víz, a földön egy tál, gondolom, ha a nővérére megint rájönne a.... Sophie pedig az ágyban feküdt. Állati sápadt volt.
- Szia Amanda! - üdvözölt Esther.
- Sziasztok. - mondtam halkan. - Sophie?
- Csá...  -mondta a barátnőm rekedten. - Nem vagyok túl vendégképes állapotban.
- Tudom. Nem emlékszel, hogy haza kellett cipelnünk?
- De, valami rémlik. Csak nem tudom, hogy miért. Mi történt tulajdonképpen? - ült fel nagy nehezen Sophie, de aztán meggondolta magát és visszafeküdt. - Arra emlékszem, hogy beszéltem Cody-val, és kedves volt, aztán lementünk a lányöltözőbe, mert azt mondta, hogy ad nekem inni, mert ott tárolják az innivalót a bulira...
- Hogy lehet valaki ilyen naiv... - morogta mögöttem Chris. Én a fejére csaptam, és leültem Esther mellé.
- Ennél többre nem emlékszel? - kérdeztem kedvesen.
- Nem nagyon. Annyira, hogy ittam. Aztán kb. semmire. Arra, hogy lehánytam Cody-t.
- Ja. Szépen leitatott.
- De... nem is volt pia íze a cuccnak. Olyan volt, mint az üdítő...
- Akkor nyilván összekeverte a kettőt. - szólt közbe Esther.
- Lehet. - hagyta rá Chris.
- És úgy tűnik, jól berúgtam. - közölte Sophie. - Pedig, baromi jól éreztem magam, ameddig nem rókáztam.
- Ja, azt észrevettem. Fehérneműben ugráltál Cody-nak. - fintorogtam. Sophie erre felpattant, majd a fejéhez kapott, és visszahanyatlott.
- Bakker, a fejem! - nyögte. - Ez komoly? Levetkőztem egy végzősnek?
- Aha...
- De miért?
- Részeg voltál nővérkém. - mondta Chris. - Nem voltál beszámítható. Akkor se, mikor hazaértél. Gondolom, Chris szépen rávett, hogy igyál, aztán biztosan voltak más tervei is...
- Ami, ugye nem történt semmi? - kérdezte félve Sophie.
- Nem, azon kívül, hogy fehérneműben ugráltál, és lehánytad. - nyugtattam meg.
- Huhhh.... - sóhajtott. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja.
- Alex az. - mondtam, mikor megnéztem a kijelzőt.
- Vedd fel! Én most nem bírok beszélni.
Én felvettem.
- Szia Alex, itt Ami! Igen, Sophie is itt van. Hát.... történt egy kis malőr. - mondtam a telefonba.
- Minden oké? - kérdezte Alex fenyegetően.
- Ja, leszámítva, hogy Sophie brutálisan másnapos.
- Honnan szerzett piát? - ordított Alex. - Te meg miért nem vigyáztál rá?
Gyorsan elmeséltem neki a történteket. Alex nem szólt semmit, úgyhogy azt hittem, hogy megszakadt a vonal. De tévedtem. A következő pillanatban Alex akkorát ordított, hogy mindenki hallotta, kihangosítás nélkül is.
- SOPHIA SOBRADO, TELJESEN ELMENT AZ ESZED???????? HOGY LEHETSZ ENNYIRE NAIV ÉS BEFOLYÁSOLHATÓ???? ÖRÜLJ, HOGY NEM LETTÉL TERHES!!!!!!
- Alex, nyugi, jól vagyok, csak fáj a fejem. - védekezett Sophie.
- Várj, kihangosítom! - suttogtam, és megtettem. Sophie elismételte a mondatot.
- Ja, örüljünk neki. - replikázott Alex.
- Nyugi, majd kiheveri! - szóltam közbe.
- AMANDA PARKER, TE IS FOGD BE!!! TE VAGY AZ, AKI NEM VIGYÁZTÁL RÁ! NEKED KELLETT VOLNA FIGYELNED, HOGY NE LEGYEN SEMMI BAJA. DE NEM TETTED. HOL VOLTÁL, AMIKOR ŐT LEITATTÁK???????
- Telefonáltam.
- De meddig? Elég sokáig kell ahhoz telefonálni, hogy valaki részeg legyen, mire befejezed.
- Emma volt, és mesélt egy érdekes dolgot.
- Kitalálom, :Pete!
- Igen. - mondtam elpirulva.
- Tehát, ott hagytad Sophie-t, hogy arról a srácról dumálhass, aki megcsókolt, miközben pasid van, és ÁLLÍTÓLAG NEM SZERETED? Ő FONTOSABB VOLT NEKED, MINT A BARÁTNŐD????
- Alex, higgadj le!! - kérte Sophie.
- Nem, hagyd, igaza van! - sóhajtottam.
- Az én hibám.  - mondta Sophie.
- Dehogy, az enyém. - válaszoltam egyből.
- Nem, az enyém.
- Nem is, az enyém.
- Emma-é. - mondta Esther, de leintettük.
- Alex-é. - közölte Chris. - Miért nem ment veletek?
Erre felnevettünk. Alex pedig sértetten kiabálta, hogy kikéri magának, nehogy már az ő baja legyen, hogy az egyikünk piál, a másik meg egy olyan pasiról cseveg órákig, aki nem a pasija.
- Jó hagyjuk! - mondta Sophie. - Asszem felkelek. Azaz, megpróbálom.
Elköszöntünk Alex-től, és segítettünk Sophie-nak felkelni. Láthatóan jobban volt. Mire hazamentem, már evett is egy keveset. Megígérte, hogy bevallja a szüleinek, hogy másnapos, de arról hallgat, hogy vetkőzött egy végzősnek.
Otthon még beszéltem Hayley-vel, aki szintén elszörnyedt, majd elmeséltem Riry-nek. És Emma-nak is dobtam egy SMS-t. Ő szörnyen elszégyellte magát, és azonnal hívta Sophie-t.
A nap gyorsan eltelt, és már csak egy kérdésem maradt. Cody mit fog szólni mindehhez?

Az este vége

Nagyon jól éreztük magunkat, de tényleg. Mindenki nevetett, senki sem piszkálódott (Bia-t kivéve, de ő Bia, mit vártunk?). Kezdtem azt hinni, hogy Alex és Hayley nem egészen normálisak, amiért kihagynak egy ilyen bulit. Ekkor persze nem sejtettem, hogy érdekes fordulatot vesz majd az este.
- Hány óra? - kérdeztem Sophie-t.
- Öhm... nem tudom. Minek az neked?
- Megígértem, hogy hazatelefonálok 20:30-kor, hogy minden oké-e.  - magyaráztam.
- Ja, értem. Gyere, megkérdezünk valakit!
Sophie a kijárathoz rángatott, és megláttuk Cornelia-t és Cody-t. Én odamentem a lányhoz, mert róla már tudtam, hogy kedves.
- Szia, ne haragudj, hogy folyton nyaggatlak, de megmondanád, hány óra?
- Persze. - kapta elő a telóját. - 20:53.
- Ajjaj! Fel kell hívnom a szüleimet. - mondtam Sophie-nak.  - Menjünk a kabátunkért!
A kabátokat mindenkinek a saját termében kellett letennie. Gyorsan elszaladtunk a termünkbe, én fogtam a telómat, és felhívtam a szüleimet, megnyugtattam őket, aztán megbeszéltük, hogy 22:30-ra otthon vagyok legkésőbb. (Mivel a buli 22:15-ig tart, szerintem kivitelezhető lesz. :D )
Abban a pillanatban, amikor eltettem volna a telefont, csörögni kezdett. Emma volt az.
- Ú, Emma az! Nem bánod ha felveszem? - kérdeztem. Sophie legyintett.
- Ugyan. Én visszamegyek, te csak beszélj nyugodtan. Az ajtónál várlak.
Ezzel elment, én pedig felvettem a telót.
- Igen?
- Szia Ami, itt Emma.
- Szia Emma! Hogyhogy hívsz? - kérdeztem, miközben felültem egy padra.
- Hát, eszembe jutott, hogy régen beszéltünk. Plusz van egy hírem számodra.
- És mi az? - kérdeztem, miközben féltem, hogy esetleg azt mondja, hogy Pete LA-be költözik vagy hasonló.
- Ne akadj ki, de Pete-ről van szó!
- Ahhh... - sóhajtottam.
- Nyugi, semmi gáz. - mondta vidáman.
- Jut eszembe! - kaptam a fejemhez. - Nálatok éjfél van, miért telefonálsz te ilyenkor?
- Háááttt... most tudtam meg a hírt, és úgy gondoltam, hogy okvetlenül tudnod kell. Meg nem is vagyok álmos. ÉS gondoltam, szombat este nem baj, ha zavarlak.
- Inkább vigyázz, hogy az öcsédet ne zavard!
- Jó, de ő nincs itthon. Farsangi bulin van.
- JA, Sophie meg én is.
- Tényleg, ez nagyszerű! - sikkantott.  -  Mit nem adnék érte, hogy lássalak bulizni! Ugrálni, táncolni...
- Már van róla kép, majd elküldöm. - nevettem. - A jelmezeken ne röhögj nagyot.
- Minek öltöztetek? Mondd el! - visongott.
- Anime csajoknak.
- Ez KOMOLY? Amanda Parker, a kis stréber lány, farsangkor bevadul, és menő Anime-nek öltözik? Miért nem most van a csereprogram? - kiáltott, és pontosan el tudtam képzelni, hogy mit csinál. Visszatartja a nevetést.
- Miért, te minek öltöztél?
- Én? Semmi különösnek.
- Szóval?  - mosolyogtam.
- Hattyúnak. De igazából csak egy fehér ruhám volt, meg szárnyaim. Jó, meg csőröm.
- Látnom kell egy képet rólad. Amúgy nagyon ötletes. Emma SWAN, a hattyúlány.
- Jól van, na! Melyik Anime-nek öltöztetek? Van több száz.
- Sophie Hinata-nak, én Sakura-nak a Naruto-ból.
- Istenem! Alex és Hayley nincsenek ott? Esetleg Riry?
- Nem, Alex-ék szerint ez gyerekes dolog. Riry meg érettségi előkészítőn van.
- Értem. Kimaradnak a buliból. - sóhajtott Emma.
- Hát igen. - mondtam, és eszembe jutott, hogy nem árulta el, hogy mi a nagy hír. - Mit is akartál elmondani?
- A hírt?
- Aha, azt.
- Jaaaa.... csak annyi, hogy Pete-nek barátnője van. - súgta. - Megnyugodhatsz.
- Komolyan? Úgy érted, igazi, rendes barátnője? Nem csak olyan alkalmi, 'mutogatni jó lesz'-típusú csaj?
- Nem, nem. Igazi. Miranda-nak hívják. Még nem találkoztam vele, csak hallottam, ahogy Pete elmondja a szüleinknek, innen tudom. Nem szuper?
- Dehogynem az! - kiáltottam. - Végre békén hagy!
Még beszéltünk vagy 25 percet Pete-ről, arról, hogy milyen jó, hogy békén hagy, meg stb. Egyszer csak Emma megkérdezte:
-Sophie ott van? Szeretnék vele beszélni.
Ekkor jutott eszembe, hogy elég régóta itt dumálok Emma-val, Sophie pedig vár rám. Gyorsan elbúcsúztunk, és letettük. Megnéztem az időt. Húha, elég sokat beszéltünk! 21:48 volt. Kb. 1 órája léptünk le Sophie-val. A bulinak is nemsokára vége.
Visszaindultam a tesiterembe. Az ajtónál nem láttam Sophie-t. Valószínűleg bement, és bulizik egyedül.
Bementem, de hiába néztem, nem találtam a barátnőmet. Háromszor is körbejártam, de semmi. Kimentem a teremből, és kezdett rajtam úrrá lenni a pánik. Hová tűnhetett? Itt hagyott? Baja esett?
Leroskadtam a földre, és idegesen szorítottam a parókám végét. Pár perc múlva megláttam Cornelia-t, aki idegesen nézegetett körbe. Mikor észrevett, felsóhajtott, és azonnal mellettem termett.
- Hála az égnek, hogy megvagy! 15 perce loholok utánad!
- Hol van Sophie? Baj történt? - kérdeztem sápadtan. Cornelia csak megfogta a kezem, és elrángatott a lány öltözőbe. Arra a látványra, ami ott fogadott, nem voltam felkészülve.
Sophie összevissza ugrált, de ez nem is lett volna baj, ha nem fehérneműben tette volna!!!!! Azt hittem, ott ájulok el.
- Sophie, mit csinálsz? - kiáltottam rá.
- Jól érzem magam. Gyere te is, nagyon buli! - vihogott. Én körbenéztem, és észrevettem, hogy az egyik padon Cody ücsörög, mellette pedig üres üvegek sorakoznak. Atyám, ez leitatta Sophie-t, hogy aztán majd jól.... fújj!
Odasétáltam Sophie-hoz.
- Nem szeretném elrontani a bulit, de zár a suli. - mondtam komoly hangon. - Menjünk, mielőtt bezárnak!
- De olyan jó IIIIIITTTT.... Plusz Cody is olyan aranyos. Ne hagyjuk itt! Segített nekem!
- Miben? - nyögtem.
- Azt mondta, hogy ne várjak rád, és lehozott ide. Aztán azt mondta, hogy cserepes a szám, és igyak valamit. ÉS adott inni. És jót tett. Látod! - mondta, és újrakezdte a pörgést. Addig-addig pörgött, amíg el nem botlott, és hasra nem esett. De ezen is csak nevetett. Nagyon részeg lehet.
- Sophie te részeg vagy... - kezdtem halkan. - Nem szeretném, ha itt kezdenél el nekem hányni. A szüleid megölnek mindkettőnket.
- Kit érdekel? - énekelte. - Most buli van!
- Jól beszélsz kis Anime lány... - röhögött Cody. Ő nem volt részeg.
- Mivel vetted erre rá? - kérdeztem dühösen.
- Elmondta. Mondtam, hogy igyon valamit. Ivott. - vigyorgott. Legszívesebben képen töröltem volna, de türtőztetnem kellett magam.
- Cody, ő még sose ivott, nem tudom, hogy mi lesz vele. - fogtam könyörgőre a dolgot. - Nem tudok vele mit csinálni, ha hányni kezd.
- Én se. Én csak élvezni akarom a műsort. Menj odébb, nem látok! - mondta, mert pont az ugráló Sophie előtt álltam.
- Esküszöm, hogy kinyírlak! - ordítottam.
- Ja, a dobócsillagoddal, mi? - röhögött.
Már éppen arra készültem, hogy rávetem magam, mikor Cornelia elkapta a karomat.
- Csigavér! - súgta nekem, majd a sráchoz fordult. - Cody, igazán szívből gratulálok, lesz mivel eldicsekedni az osztályban.
- Na, ez az! Jó hozzáállás Corny! - nevetett a srác, és pacsira nyújtotta a kezét, Cornelia azonban pacsi helyett egy hatalmas pofont kevert le neki.
- Ja, elmondhatod, hogy leitattál egy gyanútlan 17 éves lányt. Aztán felpofoztalak, mert annyira hülye vagy.
- Ha a pofont kihagyjuk, egész jó sztori! - nevetett Cody, azonban a következő pillanatban elment a jókedve. Sophie ugyanis hirtelen megtorpant, a hasára szorította a kezét, és azzal a lendülettel lehányta Cody gatyáját.
- Na, itt a jó sztorid. - fintorgott Corny. Én gyorsan elrángattam onnan Sophie-t.
- Undorító vagy! - ordított Cody, és gyorsan eltűnt.
- Na, ennek is annyi. - sóhajtottam. Sophie arca borzasztó fehér volt, és halvány gőzöm sem volt, hogyan viszem haza.
- Segítek felöltöztetni. - mondta Corny, és tényleg segített. Sophie perceken belül ismét teljes harci díszben állt. Azaz, feküdt.
- Hogy fogom hazavinni? - gondolkodtam.
- Hol laktok?
- 10 perc sétára innen. De nem hiszem, hogy így képes sétálni.
- Nem valószínű. De legalább a portáig vigyük fel. - mondta Cornelia, és nagy nehezen talpra állítottuk Sophie-t. Csiga lassan vánszorogva, de valahogy elértük a portát.
- Na jó, de most? - kérdeztem. Sophie ekkor felnyögött. Cornelia egy üveg vizet kapott elő a táskájából, és a kezembe nyomta.
- Itasd meg vele!
- Menni fog egyedül. - suttogta elhalóan Sophie. Tényleg ment neki, de nagyon kellett drukkolni, hogy ne hányja ki ezt is.
- Elbírsz jönni hazáig? - kérdeztem még mindig eléggé kótyagos barátnőmet.
- Talán. De gyere velünk te is! - mutatott Corny-ra.
- Jaj, nem kell, megoldom! - szabadkoztam, de Cornelia addigra újra belekarolt Sophie-ba.
- Induljunk! - mondta. Nagy nehezen elindultunk, de a 10 perces útból 25 perc lett. Sophie-t sikeresen becsempésztük a házukba, a szülei nem vették észre. Chris és Esther azt mondták, innen átveszik.
Corny visszament a sulihoz, én pedig haza. Mikor beléptem, mérges szülőkkel találtam szembe magam.
- Tizenegy óra van. - mondta Anya mérgesen.
- Igen, ne haragudjatok! Sophie berúgott, és haza kellett támogatni. - magyaráztam.
- Micsoda? Volt alkohol?
- Én nem ittam. Egy végzős dumálta rá Sophie-t.
- Majd szólok a mamájának. - mondta Apa. - Egy lány vigyázzon magára!
- Vigyázott, csak... így sikerült.
- Jó, ezt majd megbeszéljük később. - ásított Anya. - Menj fürdeni, aztán alvás!
Felsprinteltem az emeletre, és 5 perc alatt megfürödtem. Mikor hullafáradtan beájultam az ágyba, még annyit motyogtam magamnak.
- Egyet jegyezz meg Amanda! A legfontosabb buliszabály: Nem hagyjuk magára a barátnőnket azért, hogy egy másik barátnővel telefonáljunk!
Azzal elaludtam.

A farsangi buli

Mikor odaértünk már elég sokan voltak. Igaz, hogy 10 perc az út a suliig, de mivel én rettegtem, hogy mit fognak szólni, ezért olyan lassan mentem, hogy 20 perc lett belőle...
Természetesen a tornateremben volt a buli. Most nem volt 'színpad', mint a karaoke-nél, így kényelmesen elfértünk.
Az ajtóban állt 2 végzős, és csekkolták, hogy jelmezben vagyunk-e, mert csak így lehetett bemenni. Mikor megláttak minket, hangosan kezdtek fütyülni.
- Nem semmi csajok... - mondta az egyik. Magas srác volt, párszor már láttam idén. Nem túl közvetlen, és sokszor bunkó a kicsikkel. - Ti aztán komolyan vettétek a jelmezesdit! Simán elhinném, hogy visongó 6.-osok vagytok!

A srác

- Cody, ne legyél már ennyire bunkó! - csattant fel a mellette álló lány. - Ez egy farsang! Be kell öltözni. Ha nem tudnád...
- Jól van már, nyugi Cornelia. - mondta a srác nevetve, miközben a csaj intett, hogy bemehetünk.

Cornelia

- Sophie, megöllek! - suttogtam, miközben beléptünk a tesiterembe.
- Miért? - kérdezett vissza pislogva. - Ez egy farsang. Cornelia jól mondta, jelmezt kell viselni.
- Ja, de nem olyat, mint egy általános iskolás! - hőzöngtem. - Jó, hogy nem hercegnőnek öltözve rángattál be ide!
- Mi bajod a jelmezzel? 'Általános iskolás jelmez'? Komolyan? Mit kéne felvennünk? Bugyiban mászkálni, miközben azt mondjuk, hogy 'Playboy-modellnek' öltöztünk, mert az olyan hú, de felnőttes? - kapta fel a vizet Sophie.
- Jaj, Sophie, nem akartalak megbántani, nem gondoltam semmi ilyesmire...  - szabadkoztam. - Csak... fura, hogy hogy nézek ki. Ennyi. De gondolom egy estét kibírunk...
- Tulajdonképpen mi a fene bajod van? - kérdezte goromba képpel. - Még mindig nem vágom.
- Nem szoktam vicces/fura ruhában mászkálni nyilvánosan. Pláne nem ott, ahol Bia és Clau is fellelhető.
- Ja, ez a baj? - nevetett. - Kit érdekelnek? Nyávogjanak csak, hogy milyen gyerekesek vagyunk! Mert ők biztos 'aaaaannnnyira' felnőttek.
- De ezek képesek, és mondjuk lefotóznak, és kiteszik a Facebook-ra, aztán elküldik Adam-nek... - soroltam a félelmeimet.
- És erre Adam kidob téged? - folytatta Sophie, miközben a sarokba sétáltunk.
- Ez nem vicces, ezzel nem viccelünk.
- Istenem, az a srác SZERET téged! Nem fog kidobni azért, mert buliztál egyet. Amúgy meg, látott már bőgni is, nem hiszem, hogy ha így látna, az rosszabb lenne, mint akkor.
- Nem tudom. Nem sűrűn mutatkoztam előtte rózsaszín hajjal. - tűnődtem, de már én is mosolyogtam.
- Ideje elkezdeni! - kacsintott Sophie.
- Feltétlenül. Na, menjünk, bulizzunk, ha itt vagyunk! Nem rontom tovább a jókedved.
- Kösz. - nyújtotta ki rám a nyelvét. Kézen fogott, és együtt ugráltunk a zenére.

*

(1 óra múlva)

Huhh.. annyit ugráltunk, hogy teljesen szétjött hajam. Elég nehezen gyűrtük be a paróka alá, most meg szétugráltam!!!

- Meg lehet csinálni? - kérdeztem félve. Sophie szemügyre vette a fejem.

- Ja, de nem lesz könnyű. Gyere, álljunk félre, megpróbálom!

Berángatott a sarokba. Leszedte a parókát a fejemről, így az igazi hajam hatalmas fürtökben omlott a vállamra, amitől még jobban melegem lett.

- Igyekezz, mert megsülök! - sürgettem a barátnőmet. Igazság szerint, kicsit féltem, hogy rájönnek, hogy én vagyok az a szerencsétlen, aki Anime-csajnak öltözött. Eddig még senki sem ismert fel.

- Ennél nem tudom gyorsabban! - mondta mérgesen Sophie. - Tiszta gubanc a hajad. Nem fog alá férni. Szerezz egy fésűt!

- Honnan? - tártam szét a kezem.

- Oldd meg! - lökött rajtam egyet. Elkezdtem körbe-körbe mászkálni a teremben. Bár nem igazán értem, hogy Sophie mit gondolt. Menjek oda mindenkihez, hogy 'adjál már egy fésűt' ? Mellesleg, ki az, akinél ilyenkor fésű van????

Végül megláttam Cornelia-t. Gondoltam, próba szerencse.

- Szia! Bocsi, lehet, hogy hülye kérdés, de nincs véletlenül egy hajkeféd? - kérdeztem mosolyogva.

- Szia! - mosolygott kedvesen. - Te vagy az egyik Anime-csaj, ugye?

- Igen. - mondtam szégyenlősen.

- Ne szégyelld magad, nagyon király a jelmezetek. Te vagy Sakura Haruno, ugye?

- Aha.

- Ja, itt a hajkefe. - kapta elő a táskájából.

- Köszi. Nagy baj, ha elviszem egy 10 percre?

- Dehogy, csak kapjam vissza.

- Oké, rögtön jövök. - mondtam, azzal visszaszaladtam Sophie-hoz. Azaz, szaladtam volna, ha nem ütközöm össze egy csajjal.

- Nézz már a lábad elé! - nézett rám mérgesen, én pedig alig ismertem meg.

- Bia? - hebegtem. Úgy látszik, a csajnak idén a hajfestés a dilije. Szilveszterkor is rózsaszín volt a haja, de most... zöld.

Bia

- Naná, hogy én! - vigyorgott. - Szerinted ki más nézne ki ilyen jól?

- Öhm... 

- Szerinted nem nézek ki jól?

- Szerintem olyan vagy, mint akit lehányt egy zombi. - mondtam óvatosan. - De gondolom, most ez a menő.

- Miért te annyira menő vagy, mi? - fújtatott idegesen. - Ki is akarsz lenni?

- Nem mindegy az neked?

- Ő Sakura a Naruto-ból. - közölte Clau, aki időközben felbukkant. - Sophie meg Hinata.

- Anyám! - röhögött Bia. - Szánalmas! Mint egy 9 éves.

- Köszi, de sose voltam kíváncsi a tanácsaidra! Ha hallgattam volna rád, akkor most nem járnék Adam-mel. - mondtam vigyorogva. - Na, megyek, mert Sophie visszarakja a parókámat! Egy élmény volt veled beszélni, na csá!

ÉS otthagytam. Visszamentem Sophie-hoz, és megfésülködtem. Visszatettük a parókámat, aztán elmentünk enni valamit. Utána visszavittem a fésűt. Aztán megint táncoltunk.

Nagyon jól éreztük magunkat. Ha tudtuk volna, hogy mi lesz az este vége, már leléptünk volna...

Farsangi előkészületek

Úgy tűnik, ebben a suliban mindenki meghülyült. Először karaoke-verseny, aztán Valentin-nap, most meg farsang!!!! Könyörgök, ez egy gimi, nem óvoda...
Sophie teljesen belelkesült a hírtől. Ő imád jelmezbe öltözni, mert az olyan kreatív. Hayley és Alex közölték, hogy nincs az a pénz, amiért ők elmennének valahová jelmezben, úgyhogy ők kimaradnak belőle. Ergo, egyedül maradtam Sophie-val. (Mert nem hagyhatjuk egyedül elmenni.) Riry szívesen jönne, de ő most az érettségire készül, ezért minden szombaton előkészítője van. Szombaton!!! Szegény!!! :/ (Ja, ez a másik, amiért annyira nem vágyom erre a farsangra. Szombaton van.)
Sophie végül kikönyörögte, hogy elmenjek vele. Azt mondta, hogy a jelmez miatt ne aggódjak, ő majd megoldja. Ráhagytam.
Nick és Rob totálisan felpörögtek a héten, mindenkinek azt hajtogatták, hogy ez lesz életük bulija.
- Gyertek el ti is, lányok! - kacsintottak nekünk, miközben ebédeltünk.
- Oké. - vigyorgott vissza Sophie.
- Adam, te nem mész? - érdeklődött Alex.
- Nem, nem tudok. A húgom szülinapja van, és azt ünnepeljük. Meg aztán... nem vagyok egy nagy bulizós. - magyarázta Adam, majd rám pillantott. - De tudok valakit, aki megy.
- De csak Sophie és Ami! - mondta rögtön Hayley, nehogy valakinek az a gondolata támadjon, hogy Ő is jelmezben fog ugrálni. - Nekem ehhez semmi kedvem.
- Buligyilkos... - morogták a srácok.
- Hé! - kiáltott fel Hayley. - Csak nem akarom magam nevetségessé tenni.
- Jó-jó, értjük, persze. De néha lazíthatnál kicsit...
- Túl merev vagyok? Köszi...
- Jó, nem úgy értettük... ne haragudj. Majd küldünk neked videót a táncoló emberekről.
- A részegen táncoló emberekről... - suttogta Adam.
- Amanda-t látnom kell táncolni. Meg Sophie-t is. - nevetett Hayley. Igaz, hogy megint rajtam röhögnek, de legalább nem vesztek össze, úgyhogy megérte...

*

(Szombat délután)

Sophie átjött, hogy megmutassa a jelmezt, és elkezdjünk készülődni. A farsang csak 18:00-kor kezdődik, és akkor már elég sötét van. Addig még van 3 óránk, de Sophie nem szereti húzni az időt. Meg aztán... hátha szűk/ túl nagy a ruha?

- Na, mutasd! - sóhajtottam. - Mit szereztél?

- Nem fogod elhinni! - tapsolt örömmel a barátnőm. - Mindent felkutattam értük. Minden boltot. De sehol nem volt olyan ruha, ami kicsit is hiteles lett volna. Úgyhogy már majdnem a netről akartam rendelni... DE! Éppen Riry-nél voltam, mert tanácsot akartam tőle kérni, hogy honnan szerezzek profi parókát. Hazafelé menet elmentem egy bolt előtt, és megláttam ezeket!! Sikerült!

- Oké, értem, csodás, de megmutatnád végre? - nevettem.

- Ne türelmetlenkedj! Szóval, kikölcsönöztem, aztán másnap elmentem abba a paróka-kölcsönzőbe, amit Riry ajánlott, és szereztem két nagyon király parókát, és sminket is! - ugrált Sophie izgatottan.

- Sophie, ez mind szép és jó, de minek fogunk öltözni? - izgultam.

- Jaj, istenem, de türelmetlen vagy! Gyere! - mondta, azzal lehúzta az egyik jelmezről a ruhás zsákot. A ruha nem volt nagy szám, egy pulcsi, egy gatya, és a hajpánt vagy öv, vagy mit tudom én mi volt benne, meg egy edzőcipő. Meg egy lila- fekete paróka.

- Te Sophie... nem akarlak megbántani. - kezdtem halkan. - De mégis KINEK akarsz öltözni?

- Jesszus, nem ismerted fel? Na, nézd meg a tiédet, hátha úgy kitalálod! - mondta, és kinyitotta a másik zsákot. Abban egy cicanadrág, egy saru, egy piros, mintás ruha/hosszú póló volt, és egy rózsaszín paróka!!

- Öhm... még mindig semmi. - ráztam a fejem.

- Nem hiszem el! - döbbent meg Sophie.  - Biztosan ismered a sorozatot.

- Nem vagyok nagy sorozat-fan.

- Lehet, de ez annyira híres. Mi leszünk Hinata és Sakura a Naruto-ból! - magyarázta Sophie hadonászva. Oké, a Naruto-t, még én is ismerem. Az a szöszi, harcoló ninja-fiú. Meg ott van az a pár lány. Asszem, Hinata lesz Naruto csaja, de Naruto előtte Sakura-t szerette, de Sakura egy másik srácot szeretett, ezért bunkó volt Naruto-val. Legalábbis ennyit értettem meg abból, amit Lina mesélt nekem erről a sorozatról kb. 7 évvel ezelőtt.

- Sophie, nem is tudom, hogy mondjam el... nem hiszem, hogy okos ötlet ninja-nak öltözni! Gimisek vagyunk, nem ovisok.

- Nem tetszik? - biggyesztette le a száját a legjobb barátnőm.

- De, nagyon ötletes és jópofa, de nem az én világom.
- A kedvemért. - kérte. - Csak egy este.
- De bakker, ott lesz Bia és szemberöhög, hogy hogy nézek ki!
- Majd jól lekaratézod. - mondta Sophie, és ha azt hitte, hogy ezzel megnyugtat, csúnyán mellényúlt.
- Sophie... biztos ez kell nekünk?
- Nekem olyan sokat jelentene, ha felvennéd. - pislogott nagy szemekkel. Ennek nem tudtam ellenállni.
- Legyen. De csak miattad.
- Köszönöm. - ugrott a nyakamba. - Megcsinállak, oké?
- Oké. - mondtam, azzal Sophie elkapott és sminkelni kezdett. Aztán kisminkelte saját magát, majd szenvedtünk 20-20 percet a parókákkal is. Az övé egyszerűbb volt, mert Hinata haja hosszú, ezért az ő haja simán befért a paróka alá, de nekem egy pici paróka alá kellett benyomnom a kb. ugyanannyi hajamat... végül felöltöztünk.
Sophie elővette a családi fényképezőgépet, és kizavart engem a kertbe, hogy lefényképezzen. Én majd megfagytam, de kibírtam. Aztán ő is fotózkodott, de ő a házban! :D

Én, mint Sakura

Sophie, mint Hinata

- Indulnunk kell! - jelentettem be, mert tényleg késésben voltunk. - Ha el akarunk menni egyáltalán ilyen göncben...
- Még szép. Menjünk. - mondta vidáman, azzal felkaptuk a kabátokat, és elindultunk a suli felé. Én pedig előre rettegtem, hogy mi lesz ebből...

A beszélgetés Adam-mel

A következő hétvégén elmentem Adam-hez. Nem volt náluk senki, ezért úgy döntöttem, most fogok vele beszélni, hiszen így nem hallgathat ki senki sem.
Adam nem vette észre a szorongásomat, vagy ha igen, akkor jól titkolta. Csendesen tett-vett a szobájában, hozott nekem inni, aztán leült mellém a földre.
- Beszélnünk kell. - suttogtam a fülébe.
- Öhm... miért érzem azt, hogy valami kellemetlenről lesz szó? - húzta a száját Adam.
- Mert arról lesz szó.
- Aha. Értem.
- Szóval... - kezdtem bele, de nem bírtam folytatni. Most mit kéne mondanom?
- Igen?
- Tudod...
- Mit?
- Hát...
- Eddig jó. Figyelj, ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - mosolygott.
- De ez ciki.
- És? Nem nevetlek ki, ígérem.
- Oké, de te akartad. - sóhajtottam.
- Igen, én akartam, az én hibám lesz, de MONDD MÁR!
- Jó, mondom nyugi...
Újabb kínos percek teltek el csendben.
- Szerintem is éppen mondod. - vigyorgott. - Vagy megsüketültem, te pedig profin beszélsz csukott szájjal.
- Jaj, már!
- Komolyan. Ha nem akarod elmondani, akkor nem kell. Csak ha fontos. Nem kényszerítelek semmire.
Azzal átölelt. Én pedig sóhajtottam.
- Nem tudom, hogy elmondjam-e... - kezdtem.
- Tudod mit? Kapsz 2 perc gondolkodási időt! Addig hagylak, oké? Találd ki, mit szeretnél. - mosolygott, azzal egy puszit nyomott a homlokomra, és felállt, hogy kimenjen. Én azonban úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább a dolgot...
- Várj! - pattantam föl én is. - Csak azt akartam mondani, hogy... én még nem érzem úgy, hogy készen állok... ARRA.
- Arra? Arra hogy mire?
- Hát... ARRA.
- Bocs, de ezt nem értem. - rázta a fejét.
- Ne már! Mit nem lehet ezen érteni? - fakadtam ki.
- Nem is tudom. Például azt, hogy nem mondasz semmi konkrét dolgot, csak azt, hogy ARRA. Ez pedig igen sok mindent jelenthet.
- Jó, igaz, de ezt akkor is értened kéne.
- Lehet, de nem értem. Elmagyaráznád?
- Megpróbálom. - ültem le sóhajtva az ágyára. - Gyere!
Mellém ült, és megfogta a kezem.
- Emlékszel a kirándulásra? - kezdtem.
- Persze. Nehezen tudnám elfelejteni, hogy mit vágtál a fejemhez. Durva volt... de ezt már egyszer megbeszéltük.
- Igen. Tudod, amikor Bia-val...
- Igen, azt nagyon elrontottam, mondtam, hogy ittam egy kicsit, és azért tettem.
- Nyugi, nem vádolni akarlak! Csak annyi, hogy... ha esetleg ilyen terveid lennének...
- Bia-val? Nincsenek. - fintorgott.
- Jajj! Úgy gondoltam... velem. - pirultam el. - Szóval, ERRE nem vagyok még kész.
- Istenem! - suttogta. Én azt hittem, hogy kinevet, ezért felpattantam, hogy elfussak, de ő átölelt, és visszarántott az ágyra.
- Ne nevess ki! - motyogtam. - Úgy szégyellem magam.
- De... Ami, annyira bolond vagy.
- Kösz szépen.
- Nem. Jó értelemben vagy bolond. Hogy hihetted azt, hogy ha ILYESMIT akarnék, akkor nem avatnálak be? Hogy csak úgy letámadlak? Ennyire nem bízol bennem?
- De bízom, csak.... honnan tudjam, hogy ilyenkor mi van? Te vagy az első barátom, nem vagyok járatos ezekben a dolgokban. Az ILYESMIBEN pláne nem.
- Oké, ezt értem. De... mi lenne, ha kérdeznél? Válaszolok minden kérdésedre.
- Oké. Csak tudod, múltkor is, mikor rám feküdtél...
- Akkor?
- Akkor olyan fura volt.
- Rossz vagy jó értelemben fura? - vigyorgott.
- Hagyd abba. - grimaszoltam.
- Miért? Nem tudhatom.
- Nem. De amúgy is-is. Mindenhogy fura volt.
- Értem. Tudod mit? Ne félj ilyeneket elmondani. - mosolygott rám. - Bízz bennem! Meg foglak érteni. Mindig.
- Oké.
- Ha bármi bajod, kérdésed, gondod van, csak szólj! Azért vagyok, hogy segítsek, és együtt megoldjunk mindent! - suttogta a fülembe, aztán megcsókolt.
- Megígérem, hogy szólni fogok, ha legközelebb bajom lesz. - feleltem neki mosolyogva, és éreztem, hogy jól döntöttem, mikor őt 'választottam' pasinak...

Nem igazán publikus dolog...

Nem szoktam ilyeneket feljegyezni, de muszáj. Hiszen ez történik velem, ez a legfontosabb az életemben, ezért vagyok boldog. Úgy gondolom, hogy mivel ez egy napló-féleség, senki sem fogja elolvasni, hiszen magamnak írom...
Akkor lássuk.
Újabban, mikor Adam-mel vagyok, olyan érzésem van, mintha várna valamire. De mire?
Folyton olyan átható pillantással néz, hogy beleborzongok. Néha elkapom egy pillantását, mikor végigmér. Ő ezt nem veszi észre, de én mindig észlelem, ha bámul.
Nem zavar, hogy bámul, mert ha jár velem, akkor gondolom tetszem neki... azaz, nem gondolom, hiszen ezért jár velem. Nem? Kivéve, ha csak azért, hogy legyen valakije... oké, nyugodj le Amanda!
Meg aztán.... ott van AZ a dolog is. 17 éves vagyok. Jövőre 18 leszek. Aztán 19, aztán 20, utána pedig nagykorú. Milyen jó vagyok matekból... :D
A legtöbb lány az én koromban már rég... szóval, igen. Én meg nem. Nem vagyok képes erre. MI A FRANCNAK GONDOLKOZOM ILYENEKEN EGYÁLTALÁN?????????
Ja, megvan. A Valentin-napi 'Adam ráfekszik Amira, Ami megdöbben, de közben élvezi is' dolog miatt.
De akkor is. Tudom, hogy tök normális, ha ilyeneken parázok, meg minden, de nem ismerek magamra...
Beckie és Jessy szerint ez az élet része, nem kell rajta sokat agyalni, mert előbb-utóbb becsavarodsz. Szerintem, én túl vagyok rajta! :D
Oké, térjünk vissza. Ez most egy lelkizős- agyalós írásmű lesz.
Szeretem Adam-et. Az életemnél is jobban. De nem állok készen ARRA.
Úgy értem, ő biztos már régen készen áll rá, hiszen az osztálykiránduláson is... Bia-val. Ha csak eszembe jut, hányni akarok.
Jajj! Velem van a baj, vagy Bia-val?
Persze, majdnem felnőttek vagyunk. De kiskorúak. Bia túl hogy is mondjam.... könnyűvérű, meg heves, ő nagyon könnyen felpörög, és nem fél semmitől. Ez az egy, amit irigylek tőle. Semmi nem hozza zavarba, és sose mutatja, hogy megijedt.
Én meg... ha valaki csúnyán néz rám, lelkiismeret furdalásom lesz. Félős vagyok, és nagyon könnyen zavarba lehet hozni. Nick és Rob viccein is képes vagyok elpirulni.
Oké, kezd elegem lenni, és érzem, hogy közeleg a pánikroham.
Lehet, hogy ciki lesz, de meg kellene beszélnem az aggodalmaimat Adam-mel. Csak, mielőtt meglepetés ér... mármint, Jessy meg Beckie gyakran alszik a srácoknál. Én még nem aludtam Adam-nél. És még nem érzem, hogy felkészültem volna rá...
Félek, de Adam-nek tudnia kell... végül is, a pasim. Ha szeret, biztosan megérti...
Jesszus, esküszöm nem értem, ezt minek írtam le?? Ja, megvan. Feszültséglevezetés céljából... :)

Valentin-nap

Február elején minden lány pörgött. A suli úgy látszik, idén teljesen kifordult magából. Ugyanis, Valentin-napi bulit szerveznek. :)
A legjobb, a postaszolgálat. Van egy nagy, rózsaszín, szívecskés doboz, és bele kell dobni egy levelet. Valentin-napon pedig kézbesítik őket.
- Mi jön még? - nyögött fel Alex, mikor meglátta.
- Nem is tudom. Gyereknapkor cumit fognak osztani? - méltatlankodott Hayley.
- Ne adj ötleteket! - nevetett Sophie.
- Majd a kézbesítést nézzétek meg. - állt mellénk Jessy.
- Miért?
- A végzősök közül az 5 legszebb csaj, kis szárnyakkal a hátán fog futkosni egész nap.
- MI? - kiáltottam.
- Ja. - értett egyet Beckie. - Kilencedikben próbálkoztak vele, de akkor nem igazán nyerte el a diákság tetszését.
- Nem is csodálom.  - fintorgott Hayley, és nagyot rúgott a dobozba.

*

(Február 13.)

 Csomó lány dobott már be levelet abba a dobozba. A lányokkal néha figyeljük őket. Mindig megállnak, mielőtt odalépnének, aztán körülnéznek, előhúzzák a levelet, és közelebb mennek, mintha csak nézegetnék a dobozt. Aztán pár másodperc múlva bedobják. Végül, felszívódnak.

- Szedjük szét! - indítványozta Hayley a mai délután.

- Ne már. Látni akarom a postázást. - könyörgött Sophie. - Nem hagyhatjuk ki!

- Igaz. Ha nincs doboz, nincs posta, és akkor nincs röhejes végzős.... - gondolkodtunk el. - Maradjon!

(Hú, de gonoszak vagyunk. Kiröhögjük a végzősöket...)

- Holnap reggel 7:45-re mindenki legyen itt. - mondta Beckie.

- Miért?

- 7:55-kor nyitják ki. Ha nem jössz korán, nem lesz jó helyed. - magyarázta Jessy. - Pedig az is látványos.

- Miért, kis Cupidók ugrálnak ki belőle? - grimaszolt Hayley.

- Nem is rossz ötlet. - vetette oda Rob, aki addigra már szintén leült mellénk, Nick-kel együtt.

- Ja, Rob, megyünk Cupidónak? - cukkolta a haverját Nick.

- NE! - nevettem el magam.

- Miért? Nem vagy kíváncsi a félmeztelen testemre? - röhögött Nick.

- Nem.

- Csak Adam-re, mi? - folytatta Rob.

- HÉ! - jött elő az említett srác. - Ne izéljétek!

- Nem is izéljük. Csak a véleményére voltunk kíváncsiak. - pislogtak nagy szemekkel.

- Na persze! - mondta Adam....

*

(Másnap, reggel 7:50)

 

 - Még 5 perc!  - kiabáltak Beckie-ék.

- Nyugi, ez csak egy doboz. - mondta Alex.

- Tudjuk, de akkor is.

Pár perc múlva az igazgatónő jelent meg.

- Köszöntök mindenkit! Nemsokára kinyílik a 'Szerelem ládája'. 

- Jó ég! Mi ez a giccses film? Meneküljünk! - suttogta Hayley.

- Előtte azonban.... - folytatta az igazgatónő. - Bemutatom a mi kis posta-angyalainkat. Tapsot kérek!

Mi pedig megtapsoltuk a semmit.

- Összesen 3 angyalka lesz idén. Az egyikük, Nelly Brown.

Nelly a karaoke versenyen is fellépett. Ő volt az 1. versenyző. Átlagos, barna hajú csajszi, nem zavar senkit.

Nelly

 - A 2. angyalkánk... Angelica Winter.

- Na, ő jó választás! Iszonyatosan édes! - ujjongott Beckie.

- Igen, Angie tényleg egy angyal. - tette hozzá Jessy.

Angie

- Ő tényleg kedvesnek tűnik. - értettünk egyet.

- Az is.

- Az utolsó angyalkánknál kivételesen megszegtük a 'végzős-szabályt'.  - mosolygott az igazgatónő. Bia Taylor, a 11. -ből.

- Ne már! - nyögött Alex. - EGY ribanc angyal?

- Most egész normálisan néz ki. - közölte Sophie.

És valóban. Bia-nak nem lógott ki semmije.

Bia

- Most pedig. Kinyílik a láda! - kiabált az igazgató. - Bia, kérlek, nyisd ki Angie-vel!

A 2 lány kinyitotta a ládát, és ekkor....

.... pukkanás hallatszott. Mikor odanéztünk, láttuk, hogy Nick és Rob ott ácsorognak a láda mellett, Cupido jelmezben! :D

- Fiúk, megőrültetek! - ordította Hayley. Mindenki a 2 srácon röhögött.

- Robert és Nicholas... hogy meritek? - visított az igazgató. - Az irodámba most rögtön!

- De ez csak emeli az ünnep fényét. - tiltakoztak, miközben elindultak az igazgatóiba.

- Ezek nem komplettek! - állapítottam meg.

- Hát nem! - értettek egyet.

- Na, tűnés innen! - indítványozta Alex, és bementünk a terembe.

Órákkal később zaklatottan rohantam be a mosdóba.

Adam annyi levelet kapott... nem hiszem el. Ő az én pasim, nem bírják felfogni?

- Ne dühöngj! - kapta el a kezemet Sophie, mikor éppen rá akartam csapni a WC-ajtóra.

- Attól nem lesz jobb.

- Hát mi csináljak? Olvassam el vele együtt a leveleket? Amikben benne van, hogy hagyja el a hányadék barátnőjét, és járjon valamelyik csúcs szexi ribivel? - zokogtam.

- Nem, dehogy. Kérd meg, hogy ne olvassa el. És mondd meg neki, hogy neked ez rosszul esik.

- Igazatok van. - töröltem meg a szemem. - Megyek is!

Mikor megláttam Adam-et, odafutottam hozzá.

- Beszélhetnék veled?

- Mi lenne, ha suli után, nálam beszélgetnénk? - érdeklődött.

- Oké. - egyeztem bele. - De ez fontos.

- Bírd ki addig! - mosolygott.

- Igyekszem. - mondtam, és próbáltam nem tudomást venni a levélkupacról a padján.

*

(Adam-nél)

 

 

- Itt vagyunk. - ült le az ágyára.

- Szóval... az van, hogy engem egy kicsit zavar a halomnyi szerelmes levél, amit ma kaptál. - csaptam bele. - Annyira frusztráló... 

- Ugyan! Hiszen el se olvasom őket. Ezek csak 'szavak'. Egyik se tenne meg értem semmit. Nem úgy, mint te!

- Mit tettem én érted?

- Megtanítottál arra, hogy merjem kimutatni az érzelmeimet. - mosolygott.  - Ha nem tettem volna meg, most nem ülnél itt.

- Ó. Értem. Kösz. - vigyorogtam.

- Még valami aggodalom?

- Hát...

- Mondd ki!

- Nem, ciki.

- Mondd már!

- Neee.... kinevetsz.

- Dehogyis. Ha nekem nem mered elmondani, akkor kinek?

- Jó, jó, oké. - sóhajtottam. - Te miért nem írtál nekem levelet?

- Jó ég! - csapott a fejére Adam. - Ez komoly?

- Aha.

- Minek az neked?

- Jól esett volna. - közöltem halkan. - A barátnőd vagyok, vagy mi...

- Nem vagy mi, hanem a barátnőm!

- Jó, az.

- Istenem, írjak neked egyet? Most?

- Ne, dehogy. Rendelésre nem kell!

- Oké. Te akartad. - mondta, azzal hanyatt lökött. És rám feküdt!!!

- Mit csinálsz? - kérdeztem ijedten.

- Bebizonyítom, hogy szeretlek anélkül a hülye levél nélkül is.

Biztos fura kifejezés ült az arcomon, mert felnevetett.

- Nem, semmi OLYAN. Nem vagyok perverz.

- Nem gondoltam semmi rosszra.  - közöltem.

- Hogyne. - bólintott. Azzal átölelt, magához szorított, és megcsókolt...

- Tessék, ugye, nem bántottalak? - mondta utána.

- Nem. Nem is gondoltam, hogy bántasz.

- Azért. Na gyere ide! - ölelt magához.

- Szeretlek. - közöltem vele. De mire kimondtam, meg is bántam. - Basszus, bocs. Nem kell, hogy ezt mondd te is, meg nem akartalak így letámadni, csak valahogy ki kellett fejezzem, hogy mit érzek...

- Semmi gáz. Bár szerettem volna, ha én mondom előbb neked. De... én is szeretlek!

Ekkor megint megcsókolt, én pedig beletúrtam abba az isteni kócos hajába... <3

- Szeretlek. - súgta Adam még egyszer, én pedig majdnem elájultam a boldogságtól...

 

Közvélemény-kutatás II.

Nos. Utálom ezt leírni, de meg kell tennem. Ma nem tudok Amanda-t hozni. Hosszú részt akartam, de nem értem a végére.
Talán, a hét valamelyik napján tudom publikálni, mert már nem kell sok. Addig is kis kitartást és türelmet kérek!


De most! A közvélemény-kutatásom eredménye. És, akkor lássuk is!

A 2 válaszadó miatt döntetlen alakult ki, Alex és Hayley egyaránt a legkedveltebb szereplők.
Akkor egy kicsit mesélek róluk.

Összegyűjtöm az infókat róluk, amiket írtam, elmesélem, hogy miért ilyenek, én miért szeretem őket, stb.

- Alex:

• Teljes neve Alexandra Green.
• Van egy nővére, Dorothy, aki egyetemista.
• LA-ben él a családjával.
• 17 éves.
• Ő a legjobb matekból, fizikából és kémiából.
• 6 éve fuvolázik, és énekelni is tud.
• Megnyerte a karaoke-versenyt.
• Okos és kemény csaj, ha valami nem tetszik neki, annak hangot is ad.
• Legjobb barátja Sophie.
• Tud érzékeny is lenni, csak jól titkolja. ;)
• Nem bírja, ha valaki nyafog. Kivéve, Amanda esetében. :)
• Szeret irányítani, igazi vezéregyéniség. A kis csapatukban is ő az ötletgazda.

Alex

Alex-et az egyik barátnőmről mintáztam. Ő is okos, és nagyon erős lány. Szintén fuvolázik. :)
A kinézetük tökre nem hasonlít, de az mindegy is. Alex karakterével azt akartam kifejezni, hogy minden tiszteletem az ilyen lányoké, akik megállnak a saját lábukon és van önbizalmuk, miközben nem szállnak el maguktól! :)
Valamint, azt is el akartam mondani, kedves Alex-szerű barátnőm (mielőtt megijedsz... nem írom le a neved, mert tudom, hogy a jogaid, meg minden :D ), hogy köszönöm, hogy csomószor segítettél talpra állni! Tudod, hogy szeretlek. <3 :)


- Hayley:

• Félig koreai.
• A vezetéknevét én sem tudom. Azért nem írtam le egyszer sem, mert nem ismerek koreai vezetékneveket. Lebuktam! :D
• Küzdő-sportolt kiskorában.
• Nem hagyja, hogy a gyengéket bántsák.
• Erős, kitartó, szívós és nagyon keményen kritizál bárkit, bármikor.
• Ugyanakkor jó a humorérzéke, és akiket szeret, azokat sose bántaná.
• Ha napozik, leég.
• Gyakran ideges.

 

Hayley

• Fogalmam sincs, hogy miért ez lett a neve, ez jutott eszembe.
• 2 képen szerepel, egyik képen barna, a másik képen vörös a haja. :)

Hayley a másik képen

Hayley-t is az egyik barátomról mintáztam, bár őt nehezebb felismerni. Sőt, igazából őt 2 lányból gyúrtam össze. Hayley-vel azt szerettem volna a tudomásotokra hozni, hogy bírom a szókimondó lányokat, és hogy ők általában nagyon jófejek. Látjátok, ő az egyik legkedveltebb ember a sztoriban, pedig nem olyan kis cuki-muki, mint a Hollywood-i főszereplők. :)
Ennek ellenére sokan bírjátok.







Nos, sajnálom, hogy megint nincs rendes rész, pénteken lesz. Addig is, kis kitartást kérnék tőletek, és jó hetet!
by me

A bocsánatkérés

Hétfőn Jessy és Beckie látható ellenszenvvel méregették Alex-et. Alex ilyenkor mindig elpirult.
- Kérj már bocsánatot! - suttogta neki Hayley.
- Oké, majd. - mondta Alex.
- De most! - mondta Sophie. - Nem lehet kibírni. Ide bámulnak folyton. És nem szeretném, hogy bosszút álljanak.
- Ugyan! Ennyire nem durva a helyzet. Ráér. - legyintett Alex.
Kiderült később, hogy nem ér rá. Ebédnél még minden oké volt, de mikor visszavittük a tálcát, Alex elbotlott. Nem esett el, de egy adag levest kiöntött.
Leraktuk a tálcát a megfelelő helyre, aztán indultunk volna visszafelé, de Beckie-be és Jessy-be botlottunk.
- Kár, hogy nem estél el. - kezdte Jessy.
- Nem akarsz mondani valamit? - kérdezte Alex-et Beckie.
- De, szeretnék. - kezdte Alex. - Nagyon sajnálom... hiba volt. És... tényleg sajnálom.
- Mi is. - vágott közbe Jessy. - Szólhattál volna.
- Igen, tudom. Csak féltem, hogy lebeszéltek.
- Nem beszéltünk volna le. Csak előbb meg kellett volna emésztenünk. - mosolyogtak. - Tudod... eddig úgy gondoltunk magunkra, mint az osztály képviselőire. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy te nem lehetsz az, csak így megijedtünk... ne haragudj.
- Ugyan, az én hibám volt! - szabadkozott Alex.
- Dehogy, mi reagáltuk túl.
- El ne kezdjetek vitázni, hogy ki a hibás! - szólt közbe Hayley. - Mindannyian azok vagytok. Zárjátok le!
- Igaz. Bocsi még egyszer. - mondta Alex.
- Mi is bocsánatot kérünk. - vigyorgott Beckie. - Gyere ide!
Alex közelebb lépett, hogy megölelje, de ekkor elcsúszott a kifolyt levesen, és magával rántotta a 2 lányt. Ott ültek mindhárman a földön, és nevettek.
- Oké, azt hiszem, kibékültünk. - mosolygott Alex.
- Az biztos. - nevetett Jessy, azzal megpróbált felállni, de újra elcsúszott. Zengett az ebédlő a nevetésünktől...

*

(Este)

 

Felhívtam Adam-et, hogy a lányok kibékültek. Örült neki, és sajnálta, hogy nem volt ott.
Mikor lefeküdtem, arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy mostantól már Jessy és Beckie is Alex haverjai.
Ekkor megcsörrent a telóm, és kiugrottam az ágyból.
- Ki az és mit akar? - dühöngtem, mikor felvettem.
- Bocs, nem akartalak felkelteni. - szólt bele Jessy.
- Szia...  - suttogtam. - Bocs, hogy alszom.
- Amúgy miért alszol ilyenkor?
- Mert csak.
- Oké, mindegy. Csak annyi, hogy jófej ez az Alex. Helyes lány. Suli után elmentünk vele a cukrászdába. Jót dumáltunk. Kedves.
- Örülök, hogy így látjátok.
Még beszélgettünk egy kicsit, aztán elköszöntünk, én pedig elmentem aludni...

Ezt vajon megértik?

 Meglepi! Suli időben, reggel új rész... :) Mindezt azért, mert nincs 1. 2 órám, mert megtehetem... :D (nem, amúgy nincs tanár, se helyettesítés)



A verseny után Beckie és Jessy egyszerűen elrohantak. Alex boldogan mosolyogva fogadta a gratulációkat, és ilyen hangulatban indult haza. A suli előtt még megállt egy kicsit.
- Megcsináltam, sikerült! - suttogta, gondolom inkább magának, mint nekünk.
- Igen, jó voltál! - értett egyet Sophie. - De... nem gondolod, hogy bocsánatot kellene kérned a lányoktól?
- Miért? Mindenki indulhat.
- Igen, de ők valóban úgy gondoltak magukra, mint akik az osztály érdekét képviselik.
- Oké. De az osztályt miért ne képviselhetnénk többen is? - kérdezte Alex értetlenül. - Tudom, hogy utálod, ha a matekkal jövök, de ha többen indulnak egy osztályból, akkor logikusan következik, hogy több esélye van az adott osztálynak a győzelemre.
- Igaz. - ismerte el Hayley. - Ebbe nem köthetünk bele. Alex is az osztályért indult.
- Meg magamért. - tette hozzá Alex. - Szerettem volna megmutatni, hogy érek valamit, és értek máshoz is a természettudományokon kívül.
- A matek reál tárgy. - szóltam közbe. Alex legyintett.
- Oké, mindegy. Alex azért szeretett volna indulni, hogy bebizonyítsa, hogy a látszat néha csal. - foglalta össze Sophie.
- Igen. Pontosan. Meg azt, hogy mindenkinek jár egy esély. - egészítette ki Alex.
- Jó, meg azt is.
- Alex, szerintem te jobban filmszerű vagy, mint Amanda.  - szólt közbe Hayley, mire mindannyian elröhögtük magunkat.
- Lehetetlen, Amanda a legjobb ebben! - nevetett Sophie.
- Ja, azt nem lehet felülmúlni. - értett egyet Alex.
- Nem is volt komoly. - vallotta be Hayley.
- Oké, hagyjatok békén, én szeretek ilyen lenni. Szerintem szólnod kellett volna Beckie-nek és Jessy-nek. Nagyon komolyan veszik az éneklést.  - vettem át a szót. - Nem hiszem, hogy lebeszéltek volna. Maximum megdöbbennek, hogy te is indulni szeretnél. Tudják, hogy tudsz énekelni. Adtak volna egy esélyt!
- Ó... - mondta Alex. - Értem. Lehet, hogy elrontottam. Erre nem gondoltam, tényleg. Csak tudod, én nem ismerem őket annyira, mint te, nem tudtam, hogy hogyan reagálnának erre a hírre. De ha ezt mondod.... bocsánatot fogok kérni, vagy legalábbis beszélek velük.
- Na, ez a beszéd. - veregettük vállon.
- Mennem kell! - mondta ekkor Alex. - Elkésem a fuvolaóráról.
Alex 6 éve fuvolázik, de ezt én csak 2 hónapja tudtam meg, mikor hallottam, hogy erről beszél az énektanárral. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem mondta el, azt mondta, nem fontos annyira, mert csomó különórája van, úgyse jegyzem meg az összeset... :)
- Szia! - integetett Hayley.
- Jó legyél. - mondta nevetve Sophie.
- Szia, és beszélj velük! - tettem hozzá.
- Majd hétfőn. - mondta Alex, azzal elindult a buszmegálló felé.

Közvélemény-kutatás

Őszintén sajnálom, de ma nem tudok részt hozni. Holnap kezdődik a suli, ezernyi dolgom van! :P
Nem hinném, hogy a következő... hm... 9, 5 hónapban túl sűrűn tudnék részt hozni, de megteszem, ami tőlem telik.
Valószínűleg a hétvégéken tudok majd írni, esetleg hétköznap is, ha időm, energiám, és leckém mennyisége engedi... :)
Viszont. Addig is. Csináltam egy közvélemény-kutatás, amire 2 azaz kettő szavazat érkezett. (Nem, én nem szavaztam.)
A 2 szavazó kedvence 100%-ban az Alex, Riry, Sophie és Hayley négyesből jön ki, ezért írok ki új kérdést, hogy megtudjam, ebből a 4 lányból ki a kedvenc. Légyszí, válaszoljatok! Köszi.
A szavazáshoz nem kell Gmail vagy Blogger fiók, egyszerűen annyi, hogy rákattintasz arra, amire szavazni akarsz, aztán arra, hogy Vote. Ennyi az egész.
Sajnálom, de most csak ennyi, mert még van mára dolgom. Pápá, és jó évkezdést!

Na, erre senki sem számított!

- Hogy tehetted ezt? - támadt Sophie Alex-nek, mikor Alex befejezte az éneklést. Alex amúgy nagyon jó volt, a What a feeling-et választotta a Flashdance-ből. Mivel Alex táncol, ezért eléggé át tudta élni a szöveget!
- Tudod... úgy gondoltam, hogy nekem is jogom van elindulni. - vont vállat Alex, miközben vártuk, hogy eredmény legyen.
-  NE gyere a jogaiddal! - háborgott Jessy. - Megbeszéltük, hogy Beckie és én képviseljük az osztályt.
- Velem ugyan senki nem beszélte meg. Amúgy ez igazságtalan. Mindig ti mentek.
- Mert mi vagyunk a legjobbak. - forgatta a szemeit Beckie.
- Honnan tudjátok, ha sose mérkőztetek az osztály többi tagjával? - érdeklődött Alex, elfeledkezve arról, hogy Beckie és Jessy elég sokat tettek az osztályért.
- Állj le Alex! - figyelmeztette Hayley.
- Nem. Egyszer hadd mondjam el a véleményemet! Csak egyszer! Elegem van abból, hogy csendben megbújok, miközben többre vagyok képes! - kiabált Alex.
- Menjünk máshová, oké? - mondtam, és kimentünk.
- Nem érdekel, hogy elnyomottnak érzed magad. - kezdte Jessy. - Oké, érdekel, egy kicsit.
- Legalább szólhattál volna, hogy indulsz. - magyarázta Beckie.
- Akkor lebeszéltetek volna. - suttogta Alex. - Azt pedig nem akartam.
- Oké, oké, de nekem miért nem mondtad? - aggódott Sophie.
- Mert nem hittél volna bennem.
- Itt mindenki egy filmben él? - fakadt ki Hayley. - Amanda a reménytelen hősszerelmes, Sophie a meg nem értett művész, Beckie és Jessy a fiatal popsztárok, Adam a menő srác, Bia és Clau a Barbie-babák.... Riry a táncművész... Alex pedig az elnyomott zseni.
- Te meg a gyanakvó ázsiai. - tettem hozzá.
- Jó, bocs, kihagytam. - legyintett.
- Mindegy, egyszer kiálltam mindenki elé, és megmutattam, hogy többet tudok, mint hiszitek! - mondta Alex, és visszament a tornaterembe.
- Ez megbuggyant! - nevetett Hayley. Mi is visszamentünk. Éppen időben.
- Megvan az eredmény! - kiáltozott az igazgatónő. - Gyertek!
- Köszönjük a türelmeteket! - kezdte az énektanár, mikor mindenki leült, és elcsendesedett. - A zsűri hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy... a 3. helyezett... Bianca Taylor!
Bia felállt, és vigyorogva átvette a virágcsokrot.
- Mivé lett a világ? - szörnyülködött Adam.
- A 2. helyezett.... a helyes kis csapat.... Jessica és Rebecca! Nagy tapsot nekik!
Beckie és Jessy kővé dermedve ültek.
- Mi történt itt? - dadogta Jessy.
- Hogyan? - rémüldözött Beckie.
Valahogy kitámolyogtak, de látszott rajtuk, hogy erre nem számítottak. Azaz, nem erre számítottak.
- Az 1. helyezett pedig... mindenki legnagyobb meglepetésére.... Alexandra Green!
Alex elpirult, és boldogan ment ki. Mikor visszatért, sugárzó mosollyal csak annyit mondott.
- Megcsináltam!
- Ezt még megkeserülöd! - suttogta mellettem Beckie.
- Életed végéig emlegetni fogod ezt a percet... - sziszegte Jessy túl halkan ahhoz, hogy Alex hallja...
Ajaj, nem lesz egyszerű kibékíteni őket!