2013. október 29., kedd

Félresikerült erkélyjelenet :D

Adam lent állt, és engem nézett. Annyi hülye gondolat kavargott a fejemben, hogy inkább nem is mondtam semmit. Én az erkélyen, ő pedig lent... mint Rómeó és Júlia. Amikor idáig értem a gondolkodásban, hirtelen elpirultam. Becsuktam a szemem, és azért szurkoltam,hogy minél előbb elmúljon a pirulás...
Mikor kinyitottam a szemem, Adam már nem állt ott. Körbenéztem, de nem láttam a kertben. Idegesen megfordultam, és ekkor megláttam Adam-et, aki mögöttem állt.
- Végre megint olyan vagy, mint régen! - mosolygott rám. Erre persze megint elpirultam. - Miért pirulsz?
- Hát...ööö...  - próbáltam valamit mondani... Adam felnevetett. Mellém lépett, és a fülembe súgott.
- Miért pirultál el a teraszon? Mi jutott eszedbe?
- SEMMI.... - vágtam rá azonnal. Adam elnevette magát.
- Ugyan már. Tudom, hogy mi volt az.
- És mi? - kérdeztem félve.
- Gondolom te is ismered Rómeót és Júliát. Tudod, Rómeó a kertben, Júlia meg az erkélyről nézi... - mondta Adam komolyan, én pedig elsápadtam... Ennyire nem lehetek átlátszó!!
- Persze,ismerem. És?
- Ne már... Én lent a kertben, te itt fönt... ilyenkor minden lánynak megfordul a fejében, hogy ő Júlia...
Én szó nélkül kirohantam a szobámból. Iszonyatosan tanácstalan voltam, de leginkább dühös. Hogy lehetek ennyire átlátszó!!??
Kb. így nézhettem ki

Kirohantam a kertbe. Leültem a hintára, és már majdnem elbőgtem magam, amikor Adam megragadta a karom. Felrántott a hintából, és magához szorított.
- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani... Ne sírj. - suttogta, én pedig felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
- Nem bántottál meg. Csak tudod... nem vagyok olyan, mint a többi lány. A többi lány az én helyemben már régen rád mászott volna... - mondtam, mielőtt még végiggondoltam volna, hogy mi csúszik ki a számon. Adam összehúzta a szemét.
- Ezt hogy érted? A te helyedben?
- Mármint... eljöttél ide... hozzám.  - próbáltam menteni a helyzetet. - És vigasztaltál. Igen, mikor az erkélyen álltam, nekem is megfordult a fejemben Rómeó és Júlia... de ezt ne értsd félre, kérlek!! Nem gondoltam, hogy elkezdek neked szerelmes izéket mondani, ahogy Bia tette volna...
- Bia?
- Igen.
- Ezt nem egészen értem. - mondta Adam. Nem lehet! Nem tudja, hogy Bia szereti őt?
- Tudod... Bia kedvel téged. - kezdtem, mert úgy éreztem, hogy ezt most muszáj, mert Bia egyszer igazán visszakaphatja azt, amit velem tett.
- Igen, barátok vagyunk, és?
- Jajj, ne csináld már!!! Bia kedvel téged... tudod... ÚGY... ne mond, hogy nem érted. - magyaráztam. Adam hirtelen elpirult.
- Te jó ég! Ez komoly? - kérdezte, mire bólintottam. - Honnan tudod?
- Rá kell nézni. - nevettem el magam.  - Ne mond, hogy nem tűnt fel!
- Pedig nem, azt hittem, hogy csak haver...
- Persze, és haverságból folyton ölelget, meg ugrál rád... - fintorogtam.  - Adam, szereted őt?
- Nem. Mármint... nagyon jófej és menő meg vicces, de ÚGY nem szeretem. - mondta zavartan. - Asszem, megyek mielőtt még jobban leégetsz. Szia!
- Bocs, nem akartam. - szóltam utána. Visszafordult.
- Ugye hétfőn jössz?
- Persze. - mondtam mire, hozzám hajolt, és megpuszilt!!!!!! <3
- Na azért.... - mondta, mikor látta, hogy megint vörös a fejem... :D
Miután Adam elment, én leültem a hintára, és boldogan bámultam magam elé.



































2013. október 28., hétfő

:O

Hétvégén éppen arra készültem, hogy újra kezdjem a szomorkodva-fetrengek-és-szomorú-zenére-bőgök nevezetű programomat, mikor Matt berontott a szobámba. Dühösen rá förmedtem.
- Te mit csinálsz itt?
- Amanda ne csináld már. Látogatód jött.
Ugyan, ki látogatna meg engem? Felkeltem, és reménykedtem,hogy esetleg Sophie vagy Alex. Lementem a nappaliba, és hirtelen elsápadtam! Adam állt az ajtóban!
Te jó ég! Itt állok, Minnie egeres pizsamában, kócosan, szétbőgött fejjel!!!
- Te jó ég... - suttogtam magam elé. Adam erre elmosolyodott, és elém lépett.
- Amanda! Azt hittem, hogy már sose jössz suliba! Egyébként, bocsi, hogy így rád törtem, be muszáj beszélnünk.
Ja, hogy beszélni akar velem.... Lehet,, hogy rájött, hogy Bia egy cicababa, és én vagyok élete szerelme??? Lehet, hogy... Ja, igen. Vagy csak lehet, hogy eljött, hogy beszéljen velem, hogy miért mérges rám Sophie és Rob? Vissza a földre.... :/
- Gyere a szobámba! - mondtam, és elindultam fölfelé. Mikor fölértem, gyorsan rendbe raktam az ágyamat. Mikor Adam is fölért, leültettem az ágyamra, majd kellő távolságba, de leültem mellé.
- Bocsi, hogy ilyen lányos! - mutattam a szobámra, mire Adam elröhögte magát.
- Ez a te szobád, a te stílusod. Olyan, amilyet te szeretnél. Piros, és ez illik hozzád, mert a hajad vörös. Ez nem sértés. Bók akart lenni. - nevetett zavartan.
- Köszi. - bólintottam. - Ja, igen. Bocsi, hogy ilyen lepukkant állapotban látsz...
- Amanda, kérlek, ne hülyéskedj! - kiáltott fel Adam. - Szomorú vagy, ennyi. Majd kihevered. Azt hiszed, azt vártam, hogy olyan leszel, mint Bia, amikor jókedve van, ezért mindenféle 'rohadt divatosan szép'-nek nevezett ruhát fölvesz? Nem. Tudtam, hogy ki vagy borulva. Mesélték. Erre számítottam, illetve rosszabbra.
- Ki mondta, hogy kiborultam? - döbbentem meg.
- Nem fogod elhinni, de a szomszéd ikerpár.
- Esther és Chris? Na ne! Nem tudok róla, hogy kerestek volna.
- Pedig kerestek. Illetve, elég kinézni az ablakukon.
- Ezt hogy érted? -  kérdeztem, mert semmi értelme nem volt annak, amit mond. Adam elmosolyodott, és az erkélyablakra mutatott.
- Állítólag, ha boldog vagy, akkor kint állsz az erkélyeden, és nézelődsz. Ha szomorú vagy, akkor csukva van az ablakod. Ezt ők mondták. - magyarázta.
Tátva maradt a szám. Ezek szerint lassan az egész utca tudja, hogy mikor van rosszkedvem!!!
Felálltam, és ránéztem a fiúra.
- Kérlek, egy kicsit menj ki! Szólok, ha bejöhetsz!
Adam felnevetett, és szó nélkül kiment. Én pedig először is, lerogytam a földre, és 2 percig csak bambultam magam elé. :D Utána levettem a pizsimet, és elővettem magamnak egy rendes ruhát. Megfésülködtem, és megágyaztam. Elhúztam a függönyöket, és kinyitottam az erkélyablakot, és kiálltam az erkélyre. Körülnéztem, és perdültem egyet... Máris jókedvem lett!
- Látom magadhoz tértél! - hallottam egy hangot a kertből. Lenéztem, és Adam állt az erkélyem alatt!












2013. október 16., szerda

Itthon, egyedül... és a legjobb: senkit sem érdeklek!

A következő napokban egyszerűen semmit sem csináltam. De komolyan. Feküdtem, ettem, feküdtem, ettem, feküdtem, esetleg tévéztem, olvastam, ettem, fürödtem, aztán a változatosság kedvéért: FEKÜDTEM! :P Fekvés közben folyton agyaltam,hogy mit rontottam el, és vajon miért történik velem ez?
Egyik este gondoltam egyet, és bekapcsoltam a gépem. Jött egy halom üzenetem, de persze, ezeknek a 99%-a hírlevél/körüzenet/reklám volt. Viszont, kaptam 2 üzenetet, amik tényleg nekem szóltak.
Az egyiket Sophie, Rob, Nick,Jessie és Beckie közösen írták:
"Miért sajnáltatod magad????"
Csak ennyi, kész. Semmi más. Csak egy sor. Nem is válaszoltam, hanem egyből töröltem. A másik levél Alex-től jött. Elküldte a házikat, és írt, hogy szedjem össze magam,mert nem érti,hogy mi történt, és Sophie-ból nem lehet kiszedni semmit. Ezt mondjuk kötve hiszem,mert Sophie tuti elpanaszolta neki, hogy mit csináltam.
Becsuktam a gépemet, és visszafeküdtem az ágyra. ÉS... kezdődhet az esti agyalás...
Szóval:
1, mit, vagy miért vagy egyáltalán hogy kerültem ilyen helyzetbe???
Nem csináltam semmit, én csak jót akartam... :P
Jó,igen, elböktem, de van ez így.
2, ajj... nem hiszem el
Ahogy egyre több ideig agyalok, rájövök arra, hogy ez igenis az én hibám. Hiszen.... ha valaki nekem mondaná,hogy barátkozz ezzel-azzal, akkor én se örülnék. Lehet,hogy udvariasan beszélnék az illetővel, de nem lenne belőle semmi... :/ Mármint, megint visszatértem az alap gondolathoz: LEHET, hogy összebarátkoznék az ismeretlen emberrel. :) Nem tudhatom,hogy kicsoda,amíg meg nem ismerem. Lehet,hogy csak egy futó kaland (úgy értem, ismeretség) lesz belőle,és eggyel nő a felesleges ismerőseim száma :S
És, lehet, hogy egy életre szóló barátság/szerelem (burkolt célzás Adam-re, aki amúgy nem keresett, de mind1) lesz belőle. Nem tudhatom. Senki sem tudhatja.